Archive for the ‘még nincs kategória’ Category

2014. november – Önámítás

csütörtök, november 20th, 2014

Kegyes hazugság vagy veszélyes játék?

„A legnagyobb baj az önbecsapással, hogy
nem akarunk szabadulni fogságából.”

( Jeff Wise)

Az „önámítás” szó magában foglalja a lényeget, az ön-ámítást, vagyis a valóság önmagunk számára történő kedvező megváltoztatását. Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden ember élete során legalább egyszer szembesült azzal a késztetéssel, hogy a valóságot önmaga számára jobb színben tüntesse fel. Ennek számos oka lehet: az igazság elviselésének nehézsége, az önbecsülés károsodásától való félelem, vagy csupán abba vetett hit, hogy ha az ember nagyon hisz valamiben, akkor az valóra válhat. Addig, amíg az igazság efféle eltorzítása nem befolyásolja a komoly döntéseket és ez által nem visz tévútra, nem jelent gondot. Ellenkezőleg, az a képesség, hogy jobbnak lássuk a világban történő dolgokat, segít elkerülni a szorongást és a depressziót, egyfajta túlélési stratégia is lehet.

Ám abban az estben, ha valaki hosszú ideig nem akar tudomást venni azokról a dolgokról, amelyek igazát tények támasztják alá, az előbb vagy utóbb komoly csalódáshoz, és akár tragédiához is vezethet, mivel:

„Az illúzió születése, nem a valóság halála.”
(Balázs Tibor)

Minél tovább ámítja valaki magát és ez által minél több számára rossz döntést hoz, annál nehezebb kimászni az önámítás csapdájából.

Például, ha egy szülő azzal ámítja magát, hogy a gyerekei tökéletesek és imádni valóak, nincs gond, de ha a gyerek gyakran kerül önhibájából bajba, a szülő mégis másokat hibáztat, komoly problémákat idézhet elő.

Megtörtént eset, hogy a gyerekét egyedül nevelő anya, a fia iskolában történő verekedéseit gyerekes csínytevésként ítélte meg. A későbbi csoportosan elkövetett más személyek bántalmazását azzal magyarázta, hogy a rossz társaság vitte bele az Ő jó és rendes gyerekét, aki magától ilyenre nem lenne képes. Az ilyen szülő sajnos még akkor sem akar szembesülni a valósággal, ha nagyon nagy baj történik, mindig talál számára megnyugtató magyarázatot.

Az élet más területein is gyakori az önámítás előfordulása. Főként a szerelemben és a párkapcsolatokban. Nők esetében talán valamivel gyakoribb, mivel a nők romantikusabbak és ezért hajlamosabbak félreérteni a számukra vonzó férfi esetenként csupán udvarias viselkedését. Viszont a férfiakkal is megtörténik, hogy félreértenek egy kedves mosolyt vagy gesztust. Minden esetben, ha a tények mást mutatnak, bármennyire is kellemes érzésekkel tölt el a romantikus fantáziálás, el kell tudni fogadni a valóságot.

Bonyolultabbak azok a helyzetek, ahol az önáltatás egy kapcsolatban minden tény ellenére, megmarad. Az illető érzi, és ez által tudja, hogy mi a valóság, de nem akarja elfogadni, kapaszkodik a hazugságba. A maga vagy egy másik ember ámításának rabjává válik.

„A gondolkodást igen, a szívet azonban
sohasem tévesztheti meg az önáltatás hazugsága.
A szó szeret hazudni, a szív erre képtelen.”

(Hioszi Taitosz)

Gyakori jelenség, hogy már a kapcsolat elején elkezdődik az önámítás, még ha vannak is ráutaló jelek, hogy hosszú távon nem lesz működő a viszony. Mégis, egyesek hajlandóak elhitetni magukkal az ellenkezőjét, mert nagyon akarják, és mert bíznak egyfajta csodában. Ezen esetekben, sajnos az igazság előbb vagy utóbb „arcon csap” és ilyenkor nagyon fájdalmas, némelykor elviselhetetlenül fáj a valóság. Ha egy hosszú ideje tartó házasságban valamelyik fél nem akar tudomást venni a valóságról, melyben esetleg már  gyermekek is jelen vannak, nehéz döntések elé állíthat. Felmerülhet a kérdés, hogy minden, ami történt a múltban, az hazugság volt, vagy sem. Ilyenkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a felek, sőt a kialakult feszültséget a gyerekek is érzik. Szerencsés esetben sikerülhet átbeszélni a dolgokat és új alapokra helyezve folytatni a kapcsolatot.

Bármennyire is fájdalmas szembe nézni az igazsággal, ha kétely merül fel azzal kapcsolatosan, hogy a dolgok valóban olyanok, amilyeneknek látni szeretnénk, a tényeket kell alapul venni. Kérdéseket kell feltenni magunknak azzal kapcsolatosan, hogy mely dolgok, történések bizonyítottak, helytállóak és reálisak, és melyek azok, amik csak vágyak. Az önmagunkhoz való őszinteség fontos elhatározások és döntések előtt szükséges és elkerülhetetlen. Ezzel sok problémától óvhatja meg magát az ember, és akaratán kívül, másoknak sem okoz csalódást. Gusztáv Jung szavaival élve:

„A látásod csak akkor tisztul ki, amikor bele
tudsz nézni a saját szívedbe. Aki kifelé néz,
álmodik, aki befelé néz, felébred.”

Azonban, az álmodozásról nem kell lemondani, mivel minden nagy tettet egy képzeletbeli terv előz meg, csak nem szabad túlzottan utat engedni a fantáziának és ez által elrugaszkodni a valóságtól. Mint mindenben, ebben is törekedni kell az egyensúlyra. Szem előtt kell tartani azt, hogy az illúzió és az önbecsapás által nyújtott boldogság könnyen szertefoszlik és nem tart örökké.

Álmodozni, képzeletbeli terveket szőni jó dolog és szükséges. Pozitív energiával tölt fel, erőt ad és előre visz.

„A fantáziák gyakran nem csak a kellemetlen valóságot
helyettesítik, jelmez próbák és tervek is. A világon
minden véghezvitt tett a képzeletben kezdődik.”

(Barbara Grizutti Harrison)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2014. október – Megfelelni bármi áron

szerda, október 22nd, 2014

A megfelelési vágy egészséges határai

„Nagyon sok ember másnak szeretne megfelelni, és nem önmagának.
És ott kezdődik minden  baj, ha nem önmagunknak felelünk meg,
hanem másoknak: akkor nem a saját életünket éljük, és
nem tudjuk önmagunkat megvalósítani.”

(S. Hegyi Lucia)

A megfelelési vágy alapvetően egy természetes igény az ember részéről, melynek célja a környezetben lévő személyek elismerésének és szeretetének megszerzése, és mindaddig, amíg nem ölt túlzott mértéket, nem jelent problémát. Viszont, amikor a megfelelési vágy már elkezdi kitölteni a gondolatok nagy részét és egy kényszeres tevékenységgé alakul, akkor ez egy komoly probléma kezdetét jelentheti.

A társadalomban való lét bizonyos szabályok betartását megköveteli, amikhez alkalmazkodni kell, elvárásoknak kell megfelelni. A mai teljesítmény orientált világban jónak, sőt némelyik pozíció betöltéséhez a legjobbnak kell lenni egy adott területen.  Ilyen esetekben a megfelelési vágy természetes törekvés addig, amíg a személyiségre nem gyakorol negatív hatást. Amíg az ember meg tudja őrizni a fő személyiség jegyeit, nem szorítja háttérbe önmagát, képes kiállni jogos érdekei mellett és szükség esetén konfrontálódni.

A problémák rendszerint ott kezdődnek, hogy a túlzott megfelelési vágytól szenvedő személyek az önelfogadásukat és az önbecsülésüket más emberek róluk alkotott véleményétől teszik függővé. A minden áron megfelelni akaró emberekre jellemző az alacsony önértékelés, a kishitűség és a bizonytalanság. A számukra fontos személyektől fokozottan igénylik a pozitív elismerést és a szeretet megnyilvánulását, ám amikor ezt megkapják, nem tudják kételyek nélkül elfogadni.

Számukra, többnyire a feléjük irányuló szeretet a legfontosabb. Tudatosan vagy tudat alatt azt akarják elérni, hogy őket mindenki szeresse, és ezért sok mindenre képesek. Valami ilyesmire  utal Mozart Titus kegyelme című operájából vett idézet:

„Mostantól kezdve olyan leszek, és azt teszem, amit te akarsz.”

Az ilyen gondolkodásmód, és az ebből fakadó viselkedés a személyiség torzulásához vezethet. Kialakulásának okai többnyire a gyermekkorban felfedezhetők, a gyermekkórra vezethetők vissza. A legtöbb megfeleléssel küzdő ember maximalista szülök gyermekeként nőtt fel, olyan családban, ahol nagy hangsúlyt fektettek a teljesítményre. Az ilyen családban nevelkedett gyerek joggal vagy tévesen úgy érezhette, hogy Ő csak abban az esetben szerethető, ha kimagaslóan teljesít, és mindenben maradéktalanul megfelel a szülők elvárásainak. Az ilyen gyermek felnőttként számos problémával találja magát szembe, főként társas- és párkapcsolatokban, akár szorongástól, depressziótól és káros függőségektől szenvedővé válhat.

Egy fiatal férfi példáján keresztül szeretném szemléltetni e probléma gyermekkori  kialakulását.

Ez a fiatalember teljesítmény centrikus családban nőt fel, ahol elismerést csak akkor kapott, ha kimagaslóan teljesített a tanulásban és a sportban, amikor a szülei büszkék lehettek rá. Ellenkező esetben éreztették vele, sőt szavakban is kifejezték csalódottságukat. Más gyerekeket hoztak fel példának, akik szerintük ügyesebbek, jobbak voltak nála. Az említett férfi már gyerekként kezdte úgy érezni, hogy Őt csak akkor lehet szeretni, ha mindenben jó, sőt a legjobb. A folytonos tökéletességre való törekvés végül észrevétlenül beépült a személyiségébe, ami felnőtt korban számos előnye mellett különböző problémákhoz vezetett. Munkamániás lett, és bár sikeres volt, nem tudott ennek igazán örülni, mindig úgy érezte, hogy jobban is teljesíthetett volna. A legkisebb általa vétett hibát is kudarcként élte meg, ami szorongáshoz vezetett.  A párkapcsolatai sorra mentek tönkre egyrészt a túlzott munkamánia miatt, másrészt, mert folytonos elismerést várt a partnereitől, és ha ezt nem kapta meg szóban vagy egyéb módon, úgy érezte, nem képes megfelelni a párjának, nem elég jó a számára. Ez konfliktusokhoz és végül szakításhoz vezetett.

A fenti példa csak egy a sok közül, amely tükrözi a megfelelési kényszer negatív aspektusait. Számos pánikbeteg, depressziós, fóbiás embernél a háttérben fellelhetők a túlzott megfelelésre utaló jelek. Ezek a személyek mielőtt bármit tennének, vagy mondanának, a következő kérdéseket teszik fel: „Mit fognak gondolni rólam az emberek?” „ Mit szólnak majd a barátaim?” „ Milyennek látnak mások?”. Igyekeznek kitalálni, hogy az emberek, és némelykor nem csak a számukra fontos személyek, hanem  az idegenek is, milyen viselkedést, öltözködést, modort, stílust  várnak el tőlük. Ez hosszú távon nagyon sok energiát emészt fel, fontos dolgokról vonja el a figyelmet.

Amennyiben valaki a túlzott megfelelésre utaló jeleket tapasztal, a legjobb, ha felteszi magának a következő kérdéseket:

„Mennyiben változik az életem, ha a számomra
idegen emberek véleményével foglalkozom?”

„Rosszabbnak kell éreznem magam másoknál
abban az esetben, ha nem értenek egyet a véleményemmel,
életmódommal, megjelenésemmel, stílusommal?”

„Boldogabb lennék- e, ha feladnám a
számomra fontos dolgokat és megpróbálnék
mindenben mások kedvére tenni?”

Mivel minden ember egyedi gondolkodással, életfelfogással, ízléssel bír, nem beszélve a generációk közötti különbségekről, természetes, hogy mindenki tetszését, elismerését, szeretetét nem lehet kivívni. Aki erre törekszik, az eleve kudarcra van ítélve. Viszont ha kiállunk saját meggyőződéseink mellett, vállaljuk önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk, észre fogjuk venni, hogy az emberek érdeklődéssel fordulnak felénk. Sokkal több őszinte elismerésre és szeretetre lehet ily módon szert tenni, mint a lehetetlennel való próbálkozással, azaz, a mindenkinek megfelelni akarással.

E témával kapcsolatos soraimat Kurt Tepperwein német író szavaival zárnám:

„Bár elutasítom ezt vagy azt, maradéktalanul
elfogadom magam! Senkinek sem kell megfelelnie egy normának,
bőven elég, ha szeretettel veszi körül önmagát.”
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2013. július – Javaslatok a mindennapi kommunikáció megkönnyítésére

szombat, július 13th, 2013

“Nem kell mindig mondanunk valamit. Sokszor az emberek
jobban értékelnek minket azért, amit nem mondunk ki.”

(Andrew Matthews amerikai író)

A kommunikáció a legáltalánosabb megfogalmazás szerint az információk áramlását jelenti, azaz a gondolataink átadását. Célja, hogy érzéseinket, vágyainkat, kéréseinket, hálánkat ki tudjuk fejezni mások felé. A kommunikáció alapja minden emberi kapcsolatnak, ezért a konfliktusok elkerülése miatt fontos, hogy jó kommunikációs készségeket fejlesszünk ki magunkban, ezek ugyanis tanulással elsajátíthatók.

Sajnos a mai rohanó, teljesítmény orientált világunkban, amikor minden perc számít, többnyire az emberi kapcsolatokra sincs idő. Nincs időnk beszélgetni, hallgatni, meghallgatni egymást, odafigyelni a másik személy mondandójára, a kommunikációnk gyakran válik személytelenné és felületessé. Elbeszélünk egymás mellett, nem akarjuk meghallani a valós üzeneteket, nem figyelünk oda a metakommunikációs jelzésekre. Nincs rá időnk, türelmünk.

Az alábbi gondolatokkal és javaslatokkal azoknak szeretnék segítséget nyújtani, akik javítani igyekeznek magán vagy munkahelyi kapcsolataikon és ennek segítségével, bizonyos értelemben változtatni akarnak életminőségükön. Néha bele sem gondolunk abba, hány családi perpatvar hátterében állnak illetőleg húzódnak meg a ki nem mondott, vagy “süket fülekre” talált szükségletek és kérések. Pedig mindezt többnyire egy szeretetteljes és őszinte beszélgetéssel meg lehet oldani.

Pl. egy idős asszony 35 éven keresztül érezte magát boldogtalannak házasságában, mivel arra várt, hogy a férjétől megkapjon valamit, amit soha nem kért. Az évek során ugyan célozgatott rá, de sosem kérte közvetlenül. Mivel a férjben fel sem merült, hogy egy kéréssel áll szemben, az asszony ezt úgy élte meg, hogy a párja nem szereti őt, nem figyel rá eléggé. Miután sok év elteltével végre kimondta azt, hogy eddig mire vágyott, mit szeretett volna, és férje boldogan ajándékozta meg, hihetetlenül dühös lett magára, hogy nem tanult meg kérni, nem tanulta meg nyíltan kimondani kéréseit. Ennek az volt az oka, mint ezt később elmesélte, hogy mivel nagyon szegény családban nőtt fel, ahol a kérés nem volt helyén való, a későbbiekben a kérés maga szégyenérzetet váltott ki nála. Ezért fontos, hogy már gyermekkorban elsajátítsuk a “kérem” és a “köszönöm” szavakat. Ezzel sokat tehetünk azért, hogy felnőttként kialakuljon egy fajta jó kommunikációs készség.

A munkahelyi konfliktusok hátterében is sok esetben a nem megfelelő módon kifejezett kérések állnak. Ha ezek követelésnek vagy elvárásnak hangzanak, kényszerítő hatást kelthetnek a fogadó félben, ami a feladat megvalósításakor szorongáshoz, megfelelési kényszerhez, negatív stressz kialakulásához vezethet. Ez blokkoló hatást válthat ki és a teljesítményt, az elvégzendő munka minőségét ronthatja, ami végül konfliktus helyzet kialakulását okozhatja.

Ha nem elvárásként fogalmazzuk meg mondanivalónkat, ami felelősségre vonást, ill. büntetést vonhat maga után, hanem kérésként, akkor a másik személy boldogan tesz eleget ennek, így ő adhat valamit a kérő félnek és hozzájárulhat tevőlegesen az elvégzendő feladathoz és a jó közérzet kialakulásához. Ezzel megbecsülést szerez és saját önbecsülését is növeli.

Az őszinte dicsérettel és elismeréssel is elérhetjük azt, hogy a kért személy ösztönözve érezze magát a feladat elvégzésére. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az elismerés értékét csorbítja, ha a kért személy megérzi benne azt a hátsó szándékot, hogy a dicsérettel akarnak elérni valamit, azaz manipulációs szándék húzódik meg a kérések mögött.

Mivel többnyire nincs időnk és lehetőségünk szóban kifejezni magunkat, ezért egyre gyakrabban élünk a kommunikáció írásos formáival (E-mail, sms). Azonban ne feledjük, hogy ezek könnyen félreérthetők, mert az ilyen üzenetből hiányoznak a metakommunikációs eszközök, a tekintet, ami különböző érzéseket, érzelmeket közvetít, gesztusok, érintés, mosoly, kacsintás. Akár hivatalosnak, kimértnek, tárgyilagosnak tűnhet egy baráti vagy személyes üzenet is. Ezért ügyeljünk a megfogalmazásra, esetleg mondandónkat tanácsos kiegészíteni “hangulatjelekkel”, hogy a fogadó félben ne alakuljon ki a távolságtartás érzése, ne féljünk a magánjellegű levelekben ezeket a jelzéseket használni.

A kommunikáció bármely formájával éljünk is, egy valamiről ne feledkezzünk meg – a szeretetről. Az egyértelmű és szeretetteljes kommunikáció segít minden esetben elkerülni a konfliktus kialakulását és a legtöbb esetben segít megtalálni a legbonyolultabb helyzetekből is a kivezető utat.

Maya Angelou amerikai írót és költőt idézve:

“Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik,
amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel.
Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak
az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárEmpátia: A beleélés lélektana

2013. szeptemberA perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2013. decemberSzeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2014. áprilisAz életünkben jelentkező változások.