Archive for the ‘Dominancia’ Category

2015. szeptember – Az emberi játszmák romboló hatásai…

vasárnap, augusztus 30th, 2015

… életünkre és kapcsolatainkra

„Az intim kapcsolatok létfontosságúak számunkra, de
kockázatot is rejtenek, ezért néha félmegoldásokkal,
például játszmákkal helyettesítjük őket”

(Erik Berne)

Életünk során gyakran tapasztaljuk, hogy akaratlanul is sűrűn kerülünk hasonló konfliktusokba, félreértésekbe, kellemetlen helyzetekbe. Ezek véletlennek tűnnek, holott szabályszerűbbek, mint gondolnánk.

Erik Berne amerikai pszichiáter elsőként kezdte keresni az összefüggéseket bizonyos viselkedési formák között. Felfedezte, hogy az emberek többsége társas kapcsolataikban bizonyos mintákat követ. Ezeket a különböző, bizonyos személyekre jellemző, viselkedési módokat játszmáknak nevezte el.

A játszma fogalma leegyszerűsítve tulajdonképpen az, amikor valaki szeretné, hogy a másik fél megtegyen valamit, de ezt nem mondja ki, hanem viselkedésével, trükkös módon, megpróbálja rávenni a másikat arra, hogy önként tegye meg anélkül, hogy kérné tőle, de közben azt higgye önszántából teszi.

A játszmák nagy része tudattalan vagy félig tudatos, és félelemből, magányból, szeretetlenségből fakadnak, ám vannak, melyek gonoszságból, aljasságból, tudatos manipulációk során születnek.

A játszma mindig rejtet jellegű, valamilyen cél és többnyire nyereségvágy jellemzi. Általa a játékos, az unalmas és nyomasztó időt valamilyen izgalmas tevékenységgel igyekszik kitölteni. Az egzisztenciális nyeresége pedig, hogy megerősíti minden játékos kapcsolati pozícióját.

Pl: Egy idős hölgy, aki általában a „Most rajtacsíplek, te gazember!”, játszmában érzi jól magát, miután felszáll egy buszra, hangosan elkezd kioktatni egy fiatalt, aki nem adta át rögtön a helyét. Mivel sikerült valakit leteremteni, megszégyeníteni, kiélnie a haragját, a haragot, amely már régóta megvolt benne, és ennek kiéléséhez keresett igazolást, megnyugszik, pszichésen kielégül, mert számára ez volt a játszma nyeresége.

A düh, a harag sokszor abból fakad, hogy egy adott személy nem érzi magát elég értékesnek, szerethetőnek. Játszmájával, saját fogyatékosságát és az igazi intimitásra való képesség hiányát próbálja meg leplezni. Az ilyen személyek számára a játszmák félmegoldásai gyakran kulcsfontosságúak a lelki egyensúlyuk fenntartásához.

A különböző játszmákat gyerekkorban sajátítjuk el. A gyermek ösztönös igénye a szülei felé, hogy szeretetet, gondoskodást, biztonságot és figyelmet kapjon, ám azok a szülők, akiknek problémáik, konfliktusaik vannak, ezeket többnyire nem képesek megadni.

Ilyenkor a gyermekek sok esetben játszmákhoz folyamodnak, hogy elérjék szüleik elismerését és szeretetét. Ugyanakkor eltanulják azokat a módszereket, melyeket a környezetükben élő felnőttektől látnak, akik nemzedékről – nemzedékre ismétlik ezeket a játszmákat.

Pl.: A szőnyegre morzsáló apa, akit nem győz leszidni a házsártos feleség, vagy egy mártír anya, aki szenved az agresszív férjtől. Ezek mind játszmák, melyeket a felnőttek játszanak, a gyermek pedig akaratlanul is eltanulja.

A gyermekkorban megélt szeretethiány és az érzelmi közelség hiányának fájdalmas tapasztalatai miatt, felnőttként képtelenek átadni magukat egy bensőséges kapcsolatnak és ennek pótlására választják az érzelmi feszültség által megszerezhető közelséget. Minél önártóbb egy játszma, annál mélyebbek a gyökerei. Egy játszma mindig bántó és negatív, méltatlan helyzetbe hozza mindkét szereplőt.

Számos jól ismert játszma létezik. Pl.:

űzött vad”,
„adós”,
„rúgj belém!”,
”sarokba szorítás”,
„ennek is te vagy az oka!”,
„miért kell mindig hazudnod?”,
„rám miért nem figyelsz?”,
”sosem érsz rá!”,
stb.

Ahhoz, hogy jobban megértsük ezeket, nézzük, hogyan működik például az „ennek is te vagy az oka!” játszma, ami többnyire házasságban történik, de játszódhat munkahelyen vagy szülők és gyermekek között is. Ez általában úgy kezdődik, hogy az egyik fél nyugalomra vágyik, és úgy látja biztosítottnak a másik fél távozását és saját nyugalmát, ha mindenért a másikat okolja. Célja lehet még a felelősség elkerülése, elhárítása is.

Tipikus helyzete a következő: a férj vagy a feleség éppen csinál valamit, és meglehetősen magának való hangulatban van, igazából azt szeretné, hogy ne szóljanak hozzá, jól el van a saját elfoglaltságával. Ekkor párja megzavarja: belép az ajtón vagy kérdez valamit, mire az éppen tevékenykedő fél hibázik. A bakit természetesen nem a másik fél idézi elő, hanem a saját meglévő feszültsége okozza, mégis dühösen a betolakodóra kiált rá: „ennek is te vagy az oka!”

Erik Berne kimutatta, hogy ha valakinek az egész életvitele erre a játszmára épül, akkor például egy férfi olyan nőt választ, akire később minden felelősséget átháríthat, azaz minden döntést átenged a másik félnek. Az ilyen férj, gyakran tapintatosnak tűnik, azonban, ha a nő valamely döntése nem bizonyul tökéletesnek, akkor rögtön lehet hibáztatni.

Még jobban megbonyolítja az ilyen életvitelt, ha a gyerekeket is bevonják a játszmába. A férj teljesen kivonja magát a gyereknevelésből, ám amikor iskolai vagy egyéb probléma adódik, akkor azonnal elő tudja venni ennek a játszmának a különböző fajtáit:

én megmondtam”,
tessék, ez a te nevelésed!”,
stb.

E játszma pszichológiai előnye egyértelműen a felelősség kerülése.

Az ilyen játszmákat házasságon belül és kapcsolatban a legnehezebb elviselni, mert ilyenkor ezek kikerülhetetlenek. E játszmák évek, némelykor évtizedek alatt nyerik el végső formájukat, ezért nem lehet őket egyik napról a másikra megváltoztatni.

Az első lépés, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy egy játszma szenvedő alanyai vagyunk. Ilyenkor tudatosan kell megváltoztatni a játszma „szokásos menetét” amely a játékos megdöbbenéséhez vezet, de még nem a játszma befejezése.

Ilyenkor nem lehet még tőle könnyen megszabadulni, de időlegesen szüneteltetni lehet a feszültséget. Az igazi megoldás, ha megpróbálunk kiépíteni egy őszinte, hiteles kommunikációt, és valódi intimitást a félmegoldások és pótcselekvések helyett. Ellenkező esetben az ilyen helyzet és a vele járó feszültség könnyen a kapcsolat, ill. a házasság végéhez vezethet.

Amennyiben egyedül nem sikerült szembesíteni a számunkra fontos személyt azzal, hogy játszmát folytat, tanácsos minél előbb szakember segítségét kérni. Szükség esetén, párterápián, együttesen egymásért, és nem egymás ellen kel megküzdeni az adott kapcsolatért.

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2014. szeptember – Alázat: erény vagy gyengeség?

hétfő, szeptember 22nd, 2014
“Az alázat nem megalázkodást, meghunyászkodást, behódolást jelent,
hanem mindössze annyit, hogy képesek vagyunk elismerni és
elfogadni, vannak nálunk jobbak, tehetségesebbek is”.

Napjainkban, az alázat és az alázatosság fogalmát többnyire negatív, pejoratív értelemben használják, tévesen meghunyászkodást, megalázkodást, egy személy alárendeltségét, vagy egy másik felsőbbségét értik alatta.

Az alázatos ember azonban soha nem helyezi magát mások fölé. Tisztelettel bánik embertársaival. Képes kiállni a meggyőződése mellett, de ha bebizonyosodik az ellenkezője, nem védi mindenáron a maga igazát. Megvan hozzá a képessége, hogy elismerje azt, aki jobb nála, és tanuljon is tőle, ugyanakkor tanítsa azt, aki ezt ő tőle igényli. Tehát képes egyben tanítvány és akár tanító is lenni.

Sok problémára megoldást jelentene az alázatosságra való készség, többek közt segítené az emberek közötti békés együttélést, mivel az alázatosság nem csupán egy a sok erény közül, hanem az a táptalaj, amelyből minden más erény sarjad.

Az alázatos ember, a dölyfös és gőgös emberrel szemben nem törekszik alá-fölé rendelt viszonyra, nem helyezi magát mások elé és nem néz le másokat. Tisztában van önmaga képességeivel, hibáival és pozitív adottságaival. Ha dicséretet kap, ugyan nem bújik el a szerénység álarca mögé, de magától értetődőnek tekinti azt is, hogy mindig van hová tovább fejlődni és mindig is lesz mit újat tanulni.

Az élet számos területén szembesülünk vele, hogy a pályakezdő fiatalokból hiányzik egyfajta alázat. Úgy érzik, hogy ők már fel vannak vértezve a kellő tudással, ambícióval, tehetséggel, ami különbé teszi őket másoknál, embertársaiknál, kollégáiknál. A tanácsokat, kritikákat, észrevételeket nem ritkán negatívan, akadályozó tényezőként élik meg, melyek véleményük szerint, gátakat emelnek fejlődésük útjába.

Ettől a fajta magatartástól és szemléletmódtól többnyire mentesek azok, akik gyermekkoruktól fogva aktívan sportolnak. A sport, a megmérettetések és versenyek által szembesíti őket azzal, hogy mindig jöhetnek náluk jobbak és ezt mint örök érvényű tényt, sportszerű elfogadni. Megtanulják a sport, vagy az élet bármely területén kiérdemelt sikerrel járó elismerést is a helyén kezelni, helyesen értékelni, de mindenek előtt elsajátítják, hogy a sikerhez vezető út kemény munkával van kikövezve, és hogy a tehetség önmagában nem elég, csak szorgalommal párosulva vezet kimagasló eredményre.

Az alázatos személyiség ellentéte a gőgös, dölyfös, határtalan önbizalommal telt ember, aki magát jobbnak tartja másoknál és ezért lenéz mindenkit, feljebb helyezi önmagát embertársainál. Egy ilyen embert élete során számtalanszor ér kudarc és csalódás, de ezekből rendszerint semmit sem tanul, mivel a valóságot a „saját valósága” torz tükrében látja. Az empátia, megértés és másokra való odafigyelés távol áll tőle, ezért előbb vagy utóbb magára marad, amiért többnyire mindig mást okol, mást tesz felelőssé.

Az alázatot, mint erényt, az alábbi tanulságos
kis történettel illusztrálnám:

Egyszer, egy szép napsütéses napon egy amerikai kisváros postahivatalába címzetlen levél érkezett, melyen mindössze ennyi állt:

“A város legsikertelenebb ügyvédjének”.

Másnap, a postamester elkezdte végigjárni a város ügyvédjeit, de egy sem akadt, aki átvette volna tőle a küldeményt, még a fiatal ám annál ambiciózusabb ügyvédek sem, akik hallani sem akartak róla, hogy egy ilyen levél átvételével magukat sikertelennek titulálják. Végül már csaknem dolgavégezetlenül visszaindult a hivatalába, amikor eszébe jutott egy közelben lakó, ügyvédi munkáját nagy odaadással végző, szerény kis köpcös emberke, aki végül is nagy meglepetésére átvette tőle a borítékot.

Miután végig hallgatta a postás történetét és figyelembe vette azt a tényt, hogy ő előtte, senki sem tartotta magát a levél jogosult címzettjének, alázattal félre tette szakmai büszkeségét és utolsóként elfogadta, hogy a város többi ügyvédje talán mind sikeresebb nála.

Miután kibontotta a borítékot, egy levelet és egy nagy összegről szóló csekket talált benne. Az üzenet mindössze pár sor volt, hogy egy gazdag üzletember teszi próbára és jutalmazza meg a város legalázatosabb és legszerényebb ügyvédjét. Miután ez a kollégái tudomására jutott, irigység és önző rosszindulat uralkodott el rajtuk, hogy miért is nem ők vették át a levelet, hogy miért nem volt ő bennük is elég alázat.

Általában, a világtörténelem nagy embereinek, sajátja volt az alázat erénye. Szókratész az ókor nagy bölcse írta, hogy:

„Azt tudom, hogy semmit sem tudok.”

Ez manapság is így van, minél nagyobb tudással rendelkezik valaki, annál inkább érzékeli, felfogja azt, hogy mennyi minden van, amit még nem tud.

A fenti sorok olvasása után döntse el mindenki, képes-e megválaszolni a kérdést, hogy az alázat erény vagy gyengeség? Magára ölti-e az „alázatosság kötényét” mint hajdan a rabszolgák, akik a kötény viselésével jelezték, tudatták a külvilággal kilétüket. Az alázat is lehet az az erény, amely különbé teszi az embert, és ezt a „viseletet” soha nem késő magunkra ölteni.

„Akárhogy történt, a magamon végzett hosszú tanulmányok után
felfedeztem az emberi lény feneketlen kettősségét. Akkor aztán
megértettem – mert soká kutattam az emlékezetemben -, hogy a
szerénység segített a csillogásban, az alázat a győzelmeimben
és az erény a zsarnokságomban.”

(Albert Camus)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2014. augusztus – Társfüggőség

szombat, augusztus 23rd, 2014
„Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagy
másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól,
így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának.„

(Hioszi Tatiosz)

A hétköznapi életben a függőség számos formájával találkozhatunk. Vannak különböző szerek által kiváltott függőségek és lelki jellegű addigciók, de a lényeg minden esetben az, hogy a testi- lelki jólét valaminek a függvénye.

Vagyis, a függősségben szenvedő személynek a nyugalom és a kellemes érzés fenntartásához valaminek vagy valakinek a jelenlétére van szüksége, ellenkező esetben hiányérzet, szorongás, feszültség elvonási tünetek jelentkeznek. Akár szer által, akár személy által kiváltott függőségről legyen szó, a hiány elviselhetetlennek tűnik, melynek mielőbbi kielégítése átveszi az uralmat a gondolatok felett.

A társfüggőség, mint az egyéb lelki függőségek jelei, nehezen észrevehetők, de az ilyen állapottól szenvedő személy életét nagymértékben képes megkeseríteni. Többnyire ez úgy alakul ki, hogy a partner jelenléte rendkívüli örömforrást jelent, pozitív érzetet vált ki, ugyanakkor csökkenti az esetlegesen fennálló feszültséget, bizonytalanságot, önértékelési zavart, szorongást, álmatlanságot.

Ezért az agy az élmény újbóli megélésére, reprodukálására törekszik, azonban az így kialakult túlzott kötődés egy idő után, a másik fél számára terhessé, nyomasztóvá is válhat. Konfliktusok alakulhatnak ki, ami mindkét fél számára szenvedést okozhat, és hosszútávon romboló hatást gyakorolhat a személyiségükre.

A társfüggő személy viselkedésében észrevehetőek az erős megfelelési kényszer, az önmaga és érdekei háttérbe szorítása, az őt ért sérelmek és igények elfojtása, ami könnyen átcsaphat dühbe és haragba. Cinikussá, agresszívvé, ironikussá, kiszámíthatatlanná válhat, amennyiben a dolgok nem a kedve szerint alakulnak.

Ugyancsak jellemző rá a manipulatív viselkedés, ami gyakran abban nyilvánul meg, hogy a partnerben a saját maga nélkülözhetetlenségének érzetét akarja kelteni, azt az érzést, hogy a másik ember nélküle elveszne. Megtesz mindent annak érdekében, hogy elhitesse partnerével, hogy egyedül ő az a személy, akitől megkaphatja a számára fontos dolgokat, legyen az érzelmi, szexuális, vagy anyagi jellegű.

Kifelé, a társfüggőségben szenvedő személy gyakran tűnik magabiztosnak, határozottnak, nem egyszer nagyképű ember látszatát kelti, de valójában érzékeny, rendkívül sebezhető, önmagát alulértékelő ember. A kritikát nehezen viseli, nem szívesen vállal felelősséget olyan dolgokért, amelyekről tévesen úgy gondolja, hogy meghaladják képességeit.

A kapcsolataiban gyakran nem őszinte, egyfajta szerepet játszik, taktikázik. A kapcsolat elején általában „feltérképezi” a másik fél igényeit, vágyait, és azok kielégítésével megpróbálja magához kötni. Mindent ésszel akar megoldani, egyfajta sakkjátszmát folytat, amiben megpróbál egy-két lépéssel a partner előtt járni és valamilyen módon befolyást gyakorolni a másik fél viselkedésére.

Önmagát nem tartja szerethetőnek, folytonos megerősítésre vágyik, nehezen tolerálja mások elvárásait, mivel saját elvárásait elfojtja. Nem képes magát igazán szeretni, ezért a partnere ragaszkodásán, szeretetteljes viselkedésén keresztül akarja ezt elérni.

Az ilyen kapcsolat egy idő után már nem okozhat igazi örömöt, boldogságot egyik fél számára sem. A társfüggő személy gyakran elhiteti magával, hogy szerelemmel szereti a partnerét, holott gyakran a másik félben csak a támaszt, a „mankót”, a saját önbizalmának és önelfogadásának eszközét látja. Amennyiben elhagyják, mindig a másik felet teszi felelőssé.

Pedig a szakítás csak a folyamat végét jelenti, azt, hogy az egyik fél már nem érzi jól magát az adott kapcsolatban. Ennek a folyamatnak minden esetben vannak előjelei, amiket nem szabad a „szőnyeg alá söpörni” azzal, hogy valahogy majd megoldódnak, mert a problémák maguktól nem szűnnek meg. Gyakran, ennek okai a hosszú ideje elfojtott, ki nem mondott igények és vágyak, melyek egy amúgy jól működő kapcsolat romlásához vezethetnek.

A legjobb módszer erre az őszinte, indulatoktól és egymás hibáztatásától mentes kommunikáció. Mindkét félnek a maga részéről vállalnia kell önmagát, ki kell állnia a jogos érdekei mellett, és ha kell, konfrontálódni a másikkal, még azon az áron is, hogy ezzel esetleg fájdalmat okoznak egymásnak.

Ha két ember között megvan a kölcsönös bizalom és szeretet, azonos az életszemléletük, vannak közös céljaik és harmonikus a szexuális életük, akkor a meglévő konfliktusok oldhatók, a problémák együttes erővel megoldhatók, és végül a kapcsolat fejlődéséhez vezethetnek.

„Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetek, ha magamhoz hűséges
vagyok. Ha elárulom magamat, a másikkal is rossz viszonyba kerülök.

Rossz viszonynak nevezem azt a kapcsolatot, ahol kiszolgáltatott
leszek vagy zsarnok. Ahol belegázolok a másik lelkébe.
Ahol föladom magam, csak azért, hogy a másik befogadjon.
És nem engedem a társamnak, hogy önmaga legyen.

Ahol függővé válok, kiszolgáltatott, és a „szeretet” nevében
olyasmit művelek, melytől nemcsak szenvedek, de
önmagam előtt szégyellem is. Azon az áron, hogy
magamat elvesztem, nem lehet szeretni.”
(Müller Péter)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2014. június – Milyen pozitív tulajdonságok jellemzik a domináns személyiséget?

kedd, június 24th, 2014
„Általános érvényű, hogy tartós és valódi tekintélyt és tiszteletet
akkor lehet kialakítani, ha azt pozitív érzelmek támasztják alá.
A félelemből, szorongásból szavatolt dominancia nem konstruktív.”

(Tari Annamária)

Munkám során gyakran tapasztalom, hogy a dominancia szó, ezen belül is a személyiségre vonatkozó dominancia, tévesen egybecseng a hatalommal és az agresszivitással. Ezen oknál fogva szeretném néhány szóban megvilágítani e személyiségjegy pozitív jellemzőit.

„A dominancia nem agresszivitást jelent,
hanem elismert vezetői helyet valamilyen
közösségen belül, szubcsoporton belül.”

(Wikipédia)

A szó láttán, az állatvilág domináns hímjei és nőstényei jutnak eszünkbe, akiket minden helyzetben, de főként baj esetén követ a csorda, ill. a falka. Ezek a vezető szereppel felruházott egyedek rendelkeznek olyan pozitív tulajdonságokkal, melyek alkalmassá teszik őket e vezetői feladatra.

Nincs ez másképp az emberi közösségeken belül sem. Félreértés elkerülése végett tisztázandó, hogy általában, nem mindig a domináns személyek jutnak vezetői szerephez, mégis, egy hirtelen felmerülő probléma vagy baj esetén Ők azok, akik képesek „magukkal sodorni az embereket.”

Ha például, egy irodaházban, hirtelen tűz ütne ki és kitörne a pánik, az emberek közül minden bizonnyal előkerülne egy olyan dominánsnak tekinthető személyiség, aki meg tudja őrizni hidegvérét és higgadt fejjel, körültekintően képes kivezetni mindenkit az épületből. Az emberek, krízis helyzetben többnyire megérzik, hogy ki is az a személy, akit követhetnek, akire rábízhatják magukat.

Az ilyen személynek azonban, rendelkeznie kell olyan tulajdonságokkal, mint a gyors döntéshozatalra való képesség, higgadtság, analitikus gondolkodásmód, vagyis a dolgok összességében történő szemlélete. A domináns személyiség egyik nagyon fontos jellemvonása, hogy semmin sem lepődik meg, mivel a meglepetés is általában késlelteti a reakcióidőt.

A domináns személyiségek gyakran észrevétlenül élik mindennapjaikat környezetünkben, mivel szerénységük miatt nem törekednek a folytonos szereplésre. Ugyanakkor nyitottak és kezdeményezők mások irányába, figyelmesek, empatikusak, igazi csapatjátékosok. Lelkesek és könnyen izgalomba jönnek, tevékeny emberek, akik a tettek világában, az „itt és most”-ban élnek. Egy megoldásra váró helyzetben szemrevételezik a tényállást, gyorsan eldöntik, hogy mit is kell tenniük és cselekszenek.

Mivel rendkívül érzékeny és empatikus emberekről van szó, egy velük folytatott rövid párbeszéd során is érzékelnek olyan jeleket beszélgetőpartnerük irányából, amelyek mások figyelmét többnyire elkerülik és képesek ezekre pozitívan, ha kell, segítőkész módon reagálni.

Határozott elképzeléseik vannak az élet bármely területével kapcsolatban. Meglévő meggyőződéseiktől kimondottan nehéz őket eltántorítani, pontosan érzékelik a jó és rossz közötti határvonalat és igyekeznek ezt nem át lépve a jó oldalon maradni.

Könnyen felismerhető és szembetűnő tulajdonságuk, hogy mivel gyors az ”észjárásuk”, nemegyszer gyorsan beszélnek. Lendületesek, lelkesen vetik bele magukat minden új és érdekes dologba, vagy állnak ki egy szerintük jónak ítélt lehetőség mellett.

A munkában leginkább olyan területen érvényesülnek, ahol, mint fizikai, mint szellemi értelemben is megélhetnek bizonyos szabadságot és nem korlátozzák őket egyes szabályok, kötöttségek, esetlegesen felmerülő akadályok. Ilyenkor lehetőségük van a kreativitásuk ki- és megélésére, és nem utolsó sorban fogékonyak a különböző művészetekre.

Felmerülhet a kérdés, vajon minden vezető szerepkörben lévő személy rendelkezik domináns személyiségjegyekkel, és fordítva, vajon a domináns emberek törvényszerűen vezetőkké válnak? A válasz erre sajnos egyértelműen ‘nem’, de optimális esetben a domináns személyiségjegyek megtalálhatók egy csoport, vagy közösség vezetőinél. Egy ilyen vezetővel pedig, az adott közösség számára, az élet bármely területén, nagy bizonyossággal garantált a siker.

Azt azonban ne feledjük, ahhoz, hogy valaki elérhessen egy vezetői beosztást, rendelkeznie kell professzionális tudással, kellő szakmai tapasztalattal, konstruktivitással, menedzseri képességekkel stb.

E képességek mellett viszont javallott, hogy a vezetői pozíciók várományosait alkalmassági vizsgálatoknak vessék alá, melyek közül hangsúlyos helyet kell, hogy kapjon a pszichológiai alkalmasság kérdése.

Fontos lenne azonban, hogy miután valaki elérte a kívánt vezetői beosztást, meg tudja őrizni szerénységét, emberközelségét, pozitív tulajdonságait, hogy ne szédítse meg a magasság, mert sajnos…

„…kevés ember van, aki nyert csata
után is megőrzi a szerénységét.”

(Müller Péter)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. márciusA munkahelyi stressz negatív hatásai életünkre és egészségünkre.
2013. júliusJavaslatok a mindennapi kommunikáció megköny- nyítésére
2014. májusAsszertívitás – érdekeink sikeres érvényesítése