2015. május – A hibáztatás és bűnbak keresés lelki okai

szerda, május 20th, 2015
„Más hibáinak elviselésében türelemre törekedjél,
mert benned is elég sok van, amit másnak kell eltűrnie.”

(Kempis Tamás)

Napjainkban, sokan nem találják a helyüket, egész életükben csak hánykolódnak és ezért jobb híján a környezetüket, körülményeiket, múltbéli eseményeket hibáztatnak sorsuk alakulásáért. Ez a fajta önfeloldozás, önfelmentés hozzásegít a kudarcok, a mulasztások, a saját hibákból és tévedésekből fakadó stressz enyhítéséhez.

Mások hibáztatása, rövid távon megnyugváshoz vezet és segít az ego és az énkép sérüléseinek elkerülésében, hosszú távon viszont személyiségi problémákat okoz. Amennyiben úgy döntünk, hogy mérlegre teszük elkövetett hibáinkat, azonnal szembesülhetünk saját hiányosságainkkal, téves döntéseinkkel és cselekedeteink következményeivel.

Egy adott probléma felmerülése során, ha találunk felelőst, bűnbakot, valakit, akit hibáztathatunk, gyakran már önmagában elegendő, hogy enyhítse a ránk nehezedő nyomást, feszültséget. Ilyenkor az emberben egyfajta önfelmentés, önámítás kerekedik felül és ez kényelmesebb, mint önmagunk szerepét megvizsgálni az események alakulásában.

Az ilyen tipusú emberek esetében egy idő után szembetűnővé válik, hogy a szokottnál gyakrabban válnak áldozattá, mártírrá, folyamatosan mások hibáitól szenvednek. Zsarnok főnököket és irigy kollégákat kapnak mindig a nyakukba, párkapcsolataik sorra tönkre mennek, mivel véleményük szerint, partnerük figyelmetlen, nem megértő és követelőző velük szemben.

Nagy álmaik egyre elérhetetlenebbé válnak számukra, mert mindig akadnak olyan szereplők és/vagy események melyek megakadályozzák ebben őket. Látni vélik, le tudják vezetni, meg tudják magyarázni, ki tehet pontosan sorsuk rosszrafordulásáról. Az a bizonyos valaki: a Hibás, aki ha nincs, már egészen máshol tartanának.

Munkám során megfigyeltem, hogy azok élete, akik mindig másokat hibáztatnak sikertelenségükért, gondjaikért, többnyire nem változik pozitív irányba. Egyfajta magatehetetlenséggel szemlélik sorsuk alakulását és fojvást keresik kudarcuk okozóját és végül meg is találják a felelőst és az önfelmentést.

Erről a felvett viselkedési formáról nagyon nehéz lemondani, mivel ha egy számunkra kellemetlen eseményre nem találunk magyarázatot vagy felelőst, gyorsan felmerülhet a kérdés:

“Ha más nem hibás, akkor talán
én tehetek a dolgok alakulásáért?”

Ezért ilyenkor, sokan továbbra is csak keresnek valakit, akit ha nem is közvetlenül, de közvetett módon hibáztatni tudnak. Például:

„Ha a szüleim pályaválasztáskor más irányba
terelnek, akkor most sikeresebb lennék és
a feleségem sem hagyott volna el.”

A „bűnbak” minden esetben segít megvédeni az Egót, hogy az Énkép ne sérüljön: túlsúlyos háziasszony a család körüli teendőket okolja, mondván, nincs ideje, energiája mozogni. Az elbocsátott alkalmazott a főnökét hibáztatja még abban az esetben is, ha rövid időn belül több munkahelyről bocsátották el. Az alkoholfüggő a barátait és a rossz társaságát okolja, amiért elissza az összes pénzét.

Ez a viselkedési forma, maga a 22-es csapdája, de mégis akadhat számunkra kiút belőle, ha sikerül felismernünk, hogy a kudarc és a negatív események mindaddig részesei maradnak életünknek, amíg nem változtatunk gondolkodásmódunkon, viselkedésünkön, a dolgokhoz való hozzáállásunkon.

Ez csak abban az esetben sikerülhet, ha végre tüzetesen megvizsgáljuk hibáinkat, ha szembe merünk nézni saját gyengeségeinkkel, mulasztásainkkal. Ez többnyire nagyon nehéz, de hosszú távon mégis segít.

Az első lépés tehát, amikor számunkra kellemetlen, fájdalmas esemény történik, ne az legyen, hogy mást hibáztatunk, hanem az, hogy vizsgáljuk meg saját szerepünket a dolgok alakulásában.

Amenyiben, valami mégis más hibájából történt, ne fecséreljük energiánkat szemrehányásra, vádaskodásra, veszekedésre. Alakítsuk-, találjuk ki, hogy az adott helyzetben legközelebb hogyan fogunk higgadtan, józanul, körültekintően viselkedni.

A dolgok nem javulnak meg maguktól: a párkapcsolatok, a munkahelyi viszonyok, a többlet súly sem olvad le magától. Nem változik pozitív irányban az életünk, ha nem vállaljuk a sorsunk feletti irányítást, a felelőséget. A felelősség valóban a miénk, hogy a számunkra negatív történésekre, eseményekre hogyan reagálunk.

Tehát nagyon fontos, hogy szabaduljunk meg mások hibáztatásától, fogadjuk el magunkat hibáinkkal, gyengeségeinkkel, mulasztásainkkal és fogadjuk el a tényt, hogy mi is követhetünk el hibákat, senki sem tévedhetetlen.


„Mindig mást hibáztatunk. Vagy a körülményeket tesszük
felelőssé életünk nagy traumájáért. De valójában csak
egyetlen ember létezik, aki tönkre tud tenni bennünket.
Csak egyetlen embernek áll hatalmában, hogy teljesen
elpusztítson minket, ha hagyjuk. Nekünk magunknak.”

(Sebastian Fitzek)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2014. június – Milyen pozitív tulajdonságok jellemzik a domináns személyiséget?

kedd, június 24th, 2014
„Általános érvényű, hogy tartós és valódi tekintélyt és tiszteletet
akkor lehet kialakítani, ha azt pozitív érzelmek támasztják alá.
A félelemből, szorongásból szavatolt dominancia nem konstruktív.”

(Tari Annamária)

Munkám során gyakran tapasztalom, hogy a dominancia szó, ezen belül is a személyiségre vonatkozó dominancia, tévesen egybecseng a hatalommal és az agresszivitással. Ezen oknál fogva szeretném néhány szóban megvilágítani e személyiségjegy pozitív jellemzőit.

„A dominancia nem agresszivitást jelent,
hanem elismert vezetői helyet valamilyen
közösségen belül, szubcsoporton belül.”

(Wikipédia)

A szó láttán, az állatvilág domináns hímjei és nőstényei jutnak eszünkbe, akiket minden helyzetben, de főként baj esetén követ a csorda, ill. a falka. Ezek a vezető szereppel felruházott egyedek rendelkeznek olyan pozitív tulajdonságokkal, melyek alkalmassá teszik őket e vezetői feladatra.

Nincs ez másképp az emberi közösségeken belül sem. Félreértés elkerülése végett tisztázandó, hogy általában, nem mindig a domináns személyek jutnak vezetői szerephez, mégis, egy hirtelen felmerülő probléma vagy baj esetén Ők azok, akik képesek „magukkal sodorni az embereket.”

Ha például, egy irodaházban, hirtelen tűz ütne ki és kitörne a pánik, az emberek közül minden bizonnyal előkerülne egy olyan dominánsnak tekinthető személyiség, aki meg tudja őrizni hidegvérét és higgadt fejjel, körültekintően képes kivezetni mindenkit az épületből. Az emberek, krízis helyzetben többnyire megérzik, hogy ki is az a személy, akit követhetnek, akire rábízhatják magukat.

Az ilyen személynek azonban, rendelkeznie kell olyan tulajdonságokkal, mint a gyors döntéshozatalra való képesség, higgadtság, analitikus gondolkodásmód, vagyis a dolgok összességében történő szemlélete. A domináns személyiség egyik nagyon fontos jellemvonása, hogy semmin sem lepődik meg, mivel a meglepetés is általában késlelteti a reakcióidőt.

A domináns személyiségek gyakran észrevétlenül élik mindennapjaikat környezetünkben, mivel szerénységük miatt nem törekednek a folytonos szereplésre. Ugyanakkor nyitottak és kezdeményezők mások irányába, figyelmesek, empatikusak, igazi csapatjátékosok. Lelkesek és könnyen izgalomba jönnek, tevékeny emberek, akik a tettek világában, az „itt és most”-ban élnek. Egy megoldásra váró helyzetben szemrevételezik a tényállást, gyorsan eldöntik, hogy mit is kell tenniük és cselekszenek.

Mivel rendkívül érzékeny és empatikus emberekről van szó, egy velük folytatott rövid párbeszéd során is érzékelnek olyan jeleket beszélgetőpartnerük irányából, amelyek mások figyelmét többnyire elkerülik és képesek ezekre pozitívan, ha kell, segítőkész módon reagálni.

Határozott elképzeléseik vannak az élet bármely területével kapcsolatban. Meglévő meggyőződéseiktől kimondottan nehéz őket eltántorítani, pontosan érzékelik a jó és rossz közötti határvonalat és igyekeznek ezt nem át lépve a jó oldalon maradni.

Könnyen felismerhető és szembetűnő tulajdonságuk, hogy mivel gyors az ”észjárásuk”, nemegyszer gyorsan beszélnek. Lendületesek, lelkesen vetik bele magukat minden új és érdekes dologba, vagy állnak ki egy szerintük jónak ítélt lehetőség mellett.

A munkában leginkább olyan területen érvényesülnek, ahol, mint fizikai, mint szellemi értelemben is megélhetnek bizonyos szabadságot és nem korlátozzák őket egyes szabályok, kötöttségek, esetlegesen felmerülő akadályok. Ilyenkor lehetőségük van a kreativitásuk ki- és megélésére, és nem utolsó sorban fogékonyak a különböző művészetekre.

Felmerülhet a kérdés, vajon minden vezető szerepkörben lévő személy rendelkezik domináns személyiségjegyekkel, és fordítva, vajon a domináns emberek törvényszerűen vezetőkké válnak? A válasz erre sajnos egyértelműen ‘nem’, de optimális esetben a domináns személyiségjegyek megtalálhatók egy csoport, vagy közösség vezetőinél. Egy ilyen vezetővel pedig, az adott közösség számára, az élet bármely területén, nagy bizonyossággal garantált a siker.

Azt azonban ne feledjük, ahhoz, hogy valaki elérhessen egy vezetői beosztást, rendelkeznie kell professzionális tudással, kellő szakmai tapasztalattal, konstruktivitással, menedzseri képességekkel stb.

E képességek mellett viszont javallott, hogy a vezetői pozíciók várományosait alkalmassági vizsgálatoknak vessék alá, melyek közül hangsúlyos helyet kell, hogy kapjon a pszichológiai alkalmasság kérdése.

Fontos lenne azonban, hogy miután valaki elérte a kívánt vezetői beosztást, meg tudja őrizni szerénységét, emberközelségét, pozitív tulajdonságait, hogy ne szédítse meg a magasság, mert sajnos…

„…kevés ember van, aki nyert csata
után is megőrzi a szerénységét.”

(Müller Péter)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. márciusA munkahelyi stressz negatív hatásai életünkre és egészségünkre.
2013. júliusJavaslatok a mindennapi kommunikáció megköny- nyítésére
2014. májusAsszertívitás – érdekeink sikeres érvényesítése

2014. május – Asszertívitás – érdekeink sikeres érvényesítése

szerda, május 28th, 2014
„Légy, aki vagy, és mondd ki, amit érzel – hisz akit ez zavar,
az nem számít, aki pedig számít, azt nem zavarja.”

(Dr.Seuss)

Az asszertitívitás egy viszonylag új fogalom a köznyelvben. A latin „asserere” szóból származik, melynek jelentése: jogot formálni valamire, kijelenteni, fenntartani, megerősíteni. Az asszertívitás fogalma is ezt tükrözi – érdekeink sikeres érvényesítése, amely során tiszteletben tartjuk és elfogadjuk más emberek véleményét és érzéseit.

Az asszertív viselkedés magában hordozza az érzések, nézetek és igények őszinte és helyénvaló kifejezését, azt a képességet, hogy nyugodt hangnemben mások tudtára tudjuk hozni azt, amit szeretnénk, ami elfogadható számunkra, és azt is, ami nem.

Ez a képesség elsajátítható és fejleszthető. Egyre több pszichológus, tanácsadó és pedagógus tartja fontosnak és hívja fel a figyelmet az asszertív viselkedés és kommunikáció elsajátításának fontosságára, mivel általa elkerülhetővé válnak a felmerülő félreértések és konfliktusok.

Minden ember alapvető igénye, hogy meghallgassák, elismerjék, érvényesíteni tudja jogait és kifejezésre tudja juttatni vágyait. Ezeket minden ember más-más, a személyiségének megfelelő, viselkedési formával éri el. Ezt nagyban befolyásolja a neveltetés, a családból hozott viselkedési minta, a korábban megélt kudarcok és tapasztalatok. Egy adott helyzetben a személy felléphet: agresszív, manipulatív, passzív vagy asszertív módon.

A leghatározottabb módon az agresszív viselkedésű ember képes kifejezésre juttatni elvárásait másokkal szemben. Ezt általában emelt hangon, durván, mások véleményét meg nem hallgatva teszik. A saját érdekeiket mások érdekei elé helyezik. Az olyan kapcsolatok, ahol az egyik fél agresszióval, mások megfélemlítésével, hibáztatásával érvényesíti akaratát, idővel általában elromlanak, mivel alapjaiban nélkülözik a mások iránti empátiát és tisztelet.

A manipulatív viselkedésű személyek nem őszinte módszerekkel érik el céljaikat. Ezek a személyek gyakran folyamodnak különböző taktikákhoz és trükkökhöz. Jellemző tulajdonságuk a kétszínűség, nem azt mondják, amit gondolnak. Mivel környezetük hamar kiismeri a manipulatív személyeket, hiteltelenné válnak és elveszítik az emberek bizalmát.

Ezekkel a személyiség típusokkal ellentétes a passzív emberre jellemző viselkedés. Passzívnak lenni annyit jelent – hagyni, hogy mások irányítsanak, és ők mondják meg, mit kell, vagy nem kell tenni. Ehhez a viselkedési típushoz tartozó emberek nem merik elmondani, hogy mit gondolnak, nem tudnak önállóan döntést hozni, kifejezésre juttatni vágyaikat és kiállni érdekeik mellett, félnek a konfrontációtól és súrlódásoktól. Úgy érzik, nem áll jogukban képviselni saját igényeiket, elfogadják a határozottabb személyiségek véleményét és sodródnak azok irányításával.

Ez a viselkedés hosszú távon elfojtásokhoz, önbizalomvesztéshez, különböző frusztrációk kialakulásához vezethet, mivel az ilyen személy úgy érzi, hogy nincs ráhatása a saját életére, bizonyos értelemben mások áldozatává, áldozattá válik.

Az asszertív személyek ezzel szemben nem engedik, hogy mások irányítsák életüket. Hisznek abban, hogy képesek, és jogukban áll ráhatással lenni az események alakulására. Bíznak magukban, hogy kezelni tudják érzéseiket és képesek önállóan boldogulni az életben.

Az asszertív viselkedési forma magába foglalja az asszertív gondolkodást, cselekvést, kommunikációt és döntést. Ez azt jelenti, hogy az ily módon viselkedő személy képes meghúzni a határokat, ki tud tartani elhatározásai mellett, akármilyen nehéznek is bizonyulnak azok. Fel tudja ismerni erősségeit, elfogadja és kezeli gyengeségeit.

Az erősségek felismerése magabiztosságot és határozottságot kölcsönöz az asszertív személy viselkedésének. A gyengeségek tudomásul vétele pedig segít abban, hogy tanuljon hibáiból és tapasztalataiból.

Az asszertív viselkedéshez hozzátartozik az ennek megfelelő kommunikáció is, amelyet a nyugalom, tárgyilagosság, őszinteség jellemez. Az asszertív személyiség képes empátiával és tisztelettel végighallgatni mások véleményét abban az esetben is, ha ez eltér a sajátjától. Képes kifejezni érzéseit, vágyait, elképzeléseit úgy, hogy ezzel nem sért meg másokat. Határozottan és magabiztosan tud kiállni saját és mások jogos érdekei mellett, ahogyan ezt egykor Nelson Mandela és Mahatma Gandhi tették.

Asszertívnak lenni azt is jelenti, hogy bizonyos helyzetekben tudni kell rugalmasan és körültekintően, különböző lehetőségeket számításba véve, helyes döntést hozni. Abban az esetben, ha ez komoly megfontolást igényel, nyitottak arra, hogy kikérjék mások véleményét, információt gyűjtsenek. Ahogy ebbe az irányba változik, fejlődik a személyiség, úgy a döntéshozatal is egyre könnyebbé válik.

Az ilyen személyiséggel rendelkező emberek hosszútávon kivívják a környezetük tiszteletét és elismerését, viszont az asszertívitás nem feltétlenül garantálja a boldog és problémamentes életet, a vágyak beteljesülését. Egy valami azonban bizonyos – ha az ember képes az asszertívitásra, mindezek a dolgok nagyobb eséllyel elérhetők.

„Nem a Te döntéseden múlik, hogyan
halsz meg. Az sem, hogy mikor. Csak arról
dönthetsz, hogyan szeretnél élni… most.”

(Joan Baez)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése sze- mélyiség fejlesztéssel
2013. júliusJavaslatok a mindennapi kommunikáció megköny- nyítésére
2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2013. július – Javaslatok a mindennapi kommunikáció megkönnyítésére

szombat, július 13th, 2013

“Nem kell mindig mondanunk valamit. Sokszor az emberek
jobban értékelnek minket azért, amit nem mondunk ki.”

(Andrew Matthews amerikai író)

A kommunikáció a legáltalánosabb megfogalmazás szerint az információk áramlását jelenti, azaz a gondolataink átadását. Célja, hogy érzéseinket, vágyainkat, kéréseinket, hálánkat ki tudjuk fejezni mások felé. A kommunikáció alapja minden emberi kapcsolatnak, ezért a konfliktusok elkerülése miatt fontos, hogy jó kommunikációs készségeket fejlesszünk ki magunkban, ezek ugyanis tanulással elsajátíthatók.

Sajnos a mai rohanó, teljesítmény orientált világunkban, amikor minden perc számít, többnyire az emberi kapcsolatokra sincs idő. Nincs időnk beszélgetni, hallgatni, meghallgatni egymást, odafigyelni a másik személy mondandójára, a kommunikációnk gyakran válik személytelenné és felületessé. Elbeszélünk egymás mellett, nem akarjuk meghallani a valós üzeneteket, nem figyelünk oda a metakommunikációs jelzésekre. Nincs rá időnk, türelmünk.

Az alábbi gondolatokkal és javaslatokkal azoknak szeretnék segítséget nyújtani, akik javítani igyekeznek magán vagy munkahelyi kapcsolataikon és ennek segítségével, bizonyos értelemben változtatni akarnak életminőségükön. Néha bele sem gondolunk abba, hány családi perpatvar hátterében állnak illetőleg húzódnak meg a ki nem mondott, vagy “süket fülekre” talált szükségletek és kérések. Pedig mindezt többnyire egy szeretetteljes és őszinte beszélgetéssel meg lehet oldani.

Pl. egy idős asszony 35 éven keresztül érezte magát boldogtalannak házasságában, mivel arra várt, hogy a férjétől megkapjon valamit, amit soha nem kért. Az évek során ugyan célozgatott rá, de sosem kérte közvetlenül. Mivel a férjben fel sem merült, hogy egy kéréssel áll szemben, az asszony ezt úgy élte meg, hogy a párja nem szereti őt, nem figyel rá eléggé. Miután sok év elteltével végre kimondta azt, hogy eddig mire vágyott, mit szeretett volna, és férje boldogan ajándékozta meg, hihetetlenül dühös lett magára, hogy nem tanult meg kérni, nem tanulta meg nyíltan kimondani kéréseit. Ennek az volt az oka, mint ezt később elmesélte, hogy mivel nagyon szegény családban nőtt fel, ahol a kérés nem volt helyén való, a későbbiekben a kérés maga szégyenérzetet váltott ki nála. Ezért fontos, hogy már gyermekkorban elsajátítsuk a “kérem” és a “köszönöm” szavakat. Ezzel sokat tehetünk azért, hogy felnőttként kialakuljon egy fajta jó kommunikációs készség.

A munkahelyi konfliktusok hátterében is sok esetben a nem megfelelő módon kifejezett kérések állnak. Ha ezek követelésnek vagy elvárásnak hangzanak, kényszerítő hatást kelthetnek a fogadó félben, ami a feladat megvalósításakor szorongáshoz, megfelelési kényszerhez, negatív stressz kialakulásához vezethet. Ez blokkoló hatást válthat ki és a teljesítményt, az elvégzendő munka minőségét ronthatja, ami végül konfliktus helyzet kialakulását okozhatja.

Ha nem elvárásként fogalmazzuk meg mondanivalónkat, ami felelősségre vonást, ill. büntetést vonhat maga után, hanem kérésként, akkor a másik személy boldogan tesz eleget ennek, így ő adhat valamit a kérő félnek és hozzájárulhat tevőlegesen az elvégzendő feladathoz és a jó közérzet kialakulásához. Ezzel megbecsülést szerez és saját önbecsülését is növeli.

Az őszinte dicsérettel és elismeréssel is elérhetjük azt, hogy a kért személy ösztönözve érezze magát a feladat elvégzésére. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az elismerés értékét csorbítja, ha a kért személy megérzi benne azt a hátsó szándékot, hogy a dicsérettel akarnak elérni valamit, azaz manipulációs szándék húzódik meg a kérések mögött.

Mivel többnyire nincs időnk és lehetőségünk szóban kifejezni magunkat, ezért egyre gyakrabban élünk a kommunikáció írásos formáival (E-mail, sms). Azonban ne feledjük, hogy ezek könnyen félreérthetők, mert az ilyen üzenetből hiányoznak a metakommunikációs eszközök, a tekintet, ami különböző érzéseket, érzelmeket közvetít, gesztusok, érintés, mosoly, kacsintás. Akár hivatalosnak, kimértnek, tárgyilagosnak tűnhet egy baráti vagy személyes üzenet is. Ezért ügyeljünk a megfogalmazásra, esetleg mondandónkat tanácsos kiegészíteni “hangulatjelekkel”, hogy a fogadó félben ne alakuljon ki a távolságtartás érzése, ne féljünk a magánjellegű levelekben ezeket a jelzéseket használni.

A kommunikáció bármely formájával éljünk is, egy valamiről ne feledkezzünk meg – a szeretetről. Az egyértelmű és szeretetteljes kommunikáció segít minden esetben elkerülni a konfliktus kialakulását és a legtöbb esetben segít megtalálni a legbonyolultabb helyzetekből is a kivezető utat.

Maya Angelou amerikai írót és költőt idézve:

“Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik,
amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel.
Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak
az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárEmpátia: A beleélés lélektana

2013. szeptemberA perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2013. decemberSzeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2014. áprilisAz életünkben jelentkező változások.

2013. április – Burnout szindróma …

hétfő, április 1st, 2013

… a szakmai kiégettség.

“A láng parázs lesz, majd hamu…”
(ismeretlen szerző)

A munkahelyi stressz egyik leggyakoribb jelensége az úgy nevezett burnout – kiégés – szindróma, ami azt jelenti, hogyha folyamatos emocionális megterhelés éri az embert, akkor előbb a kimerülés jelei mutatkoznak rajta, majd ezt érzelmi kiégés, belefásulás követi. Ez a jelenség régóta létezik, de a kutatása alig néhány évtizedes múltra tekint vissza. A vizsgálata, az embereket hivatásszerűen segítő szakmákban tevékenykedők – orvosok, betegápolók, szociális dolgozók, pedagógusok – körében kezdődött el. De mára nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak a fent felsorolt szakmákat érinti, hanem a rendőröket, tűzoltókat, mentősöket, ügyfélszolgálati munkatársakat, reklamációs pultban tevékenykedőket, telefonos ügyintézőket, ügynököket is. Egyszóval azokat, akik munkájuk során közvetlenül kapcsolódnak más emberekhez és túlzottan azonosulnak a megismert betegek, kliensek, ügyfelek problémáival, és hosszú távon különösen azokat fenyegeti, akik nem tudják összehangolni a munkájukat és a magánéletüket.

A kiégettség állapota azonban nem egyszerre, hanem szakaszosan alakul ki:

  1. Az első az idealizmus fázisa, amikor még nagy a lelkesedés a szakmával, hivatással kapcsolatosan, ami nemegyszer túlidealizált. Irreálisak a célkitűzések.
  2. Ezt törvényszerűen követi a realizmus periódusa, amikor a kezdeti sikerek, pozitív visszajelzések fokozzák a munka hatékonyságát. Ebben a két szakaszban még nem jelentkeznek a kiégésre utaló tünetek. Ilyenkor a sikerek által nyújtott megelégedettség még visz előre.
  3. A következő szakaszban, a stagnálás időszakában, amikor a teljesítmény már nem emelkedik, a kezdeti fellángolást az önmagunkkal való elégedetlenség követheti. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy túl nagy a nyomás, kevés a pozitív visszajelzés. Megfelelési kényszer alakulhat ki. A kapcsolat a pácienssel, ügyféllel, pedagógusok esetében a diákokkal elszegényedik, sekélyessé válik. Csökken a kezdeti lelkesedés. Jelentkezhet a stílus megváltozása: türelmetlenség, ingerültség, kioktatás vagy gúnyolódás, a magas hangon történő kommunikáció, büntetési szankciók alkalmazása stb..
  4. A végső, a frusztráció és az apátia szakaszaiban, kezdődnek a gondok. A magán szféra beszűkül, mivel a nap egyre nagyobb részét a munka teszi ki. A társas kapcsolatok ritkulnak. Felerősödik az elszigeteltség és magány-, csökken a megelégedettség, illetve az öröm érzése.

Fentiek alapján felmerül a kérdés, hogy mit tudunk tenni. Mint az élet más területein, itt is fontos a probléma kialakulását megelőzni illetve meglétét időben felismerni. De melyek azok a tünetek, amelyek a kiégettség kialakulására utalnak?

A leggyakrabban tapasztalható, erre utaló jelenségek: a szétszórtság, figyelmetlenség, feledékenység, gyengeség, hangulati ingadozások, türelmetlenség. Döntési helyzetekben elbizonytalanodás, a változásnak való ellenállás. Időnként – főleg nőknél – sírási hajlam. Kialakulhat a pesszimizmus érzése, apátiába süllyedés, önértékelési zavarok jelentkezhetnek. Ez utóbbi főleg a “kudarc orientált” embereknél fordul elő, és a későbbiekben frusztrációhoz vezethet.

A munkában való megfelelés gyakran a magánélet háttérbe szorításához, illetve a stressz otthoni levezetéséhez vezethet. Egyes kapcsolatokban csökken a személyes kötődés, gyengülnek a különféle emberi kapcsolatok. Az érzelmi reakciók ellaposodnak, eluralkodhat a közömbösség érzése. Jellemzővé válhat a magányosság. Jelentkezhet a kikapcsolódásra való képtelenség.

A végső fázisban az érintett személy elveszíti a motivációt. Depresszió és különböző pszichoszomatikus betegségek jelenhetnek meg, mint: emésztési zavarok, mellkasi szorítás, gyorsabb pulzus, vérnyomás ingadozás, testsúlyváltozás. Megnő az alkohol, kávé, édesség, dohány, drogok fogyasztása, használata. Jelentkezhet alvásprobléma, reménytelenség és értelmetlenség érzése, kétségbeesett lelkiállapot. A teljes kiégés állapotában a személy munkaképtelenné, önpusztítóvá válhat.

Hogy mindez elkerülhető legyen, időben tudatosítani kell a burnout szindróma kezdeti jeleinek meglétét. Bár a segítő munkakör betöltése csak akkor lehet eredményes, ha az ember lelkileg bele tudja helyezni magát a mások élethelyzetébe, tudni kell, hol helyezkednek el a határok. Ehhez viszont ki kell fejleszteni a kiforrott, stabil egyéniséget. Fontos az önbizalom megerősítése, a folyamatos szakmai fejlődés, a társas kapcsolatok megerősítése és ápolása, a kikapcsolódási lehetőségek megteremtése.

A kiégés szindrómában szenvedőknek ajánlatos időnként megállni és megkérdezni önmaguktól, hogy milyen motiváció tart a pályán, és mit jelent a “segítség”? Hogyan látnak engem az “ügyfelek”, illetve a kollégák? A kiégés fenti szakaszaiban hol tartok?

Amennyiben bebizonyosodott valakiről, hogy a burnout szindrómában szenvedők közé tartozik, mindent meg kell tennie, hogy kiürült ’energiatartályát’ feltöltse ( vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek pótlásával ) testi és lelki erővel. Meg kell tanulni a gondolatait pozitív irányba terelni. Ez a képesség elsajátítható, és ebben segítséget nyújthatnak azok az emberek, akik őszintén szeretnek és érdeklődnek hogylétünk iránt. Erősítsük ezeket a kapcsolatokat. Gyakran előfordul, hogy arra fókuszálunk, ami nincs, vagy nem sikerül, és elfelejtünk hálásnak lenni azért, amink van. Örülni kell a gyakran aprónak tűnő sikereknek is. El kell tudni fogadnunk azt, amin nem lehet változtatni. Nem kell mindenáron a tökéletességre törekedni, mert ezt senki sem várja el tőlünk.

Antoine de Saint-Exupery szavait idézve :

“Nem akkor alkottál tökéleteset, ha
már nem tudsz mit hozzátenni, hanem ha
már nem tudsz mit elvenni belőle.”
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárMeditáció, relaxáció és más stresszoldó technikák jelentősége a mindennapi életben

2013. februárEmpátia: A beleélés lélektana

2013. márciusA munkahelyi stressz negatív hatásai életünkre és egészségünkre.

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. júliusJavaslatok a mindennapi kommunikáció könnyítésére.

2013. február – Empátia

vasárnap, február 17th, 2013

A beleélés lélektana

” Figyelj !!! Alig van ennél fontosabb, ennél szentebb.”
( Frederick Buechner, lelkész )

Az “empátia” kifejezéssel már az ókori görög nyelv szótáraiban is találkozhatunk. Eredeti jelentése erős érzelem, szenvedély, de a későbbi idők folyamán kibővült a jelentése. Magába foglalta a beleérzés, beleélés, együttérzés, megértés lélektani fogalmait. Az empátia fogálmát vizsgáló Alfred Adler az egyik munkájában egy XIX- ik századi angol szövegből a következőket idézte: ” empatizálni annyit jelent, mint látni a másik ember szemével, hallani a másik ember fülével és érezni a másik szíve szerint.”

Tehát az empátia a beleélés és a másik személlyel való együttérzés képességét jelenti, és minden emberi kapcsolat fennmaradásának és elmélyülésének fontos előfeltétele. Nélküle elképzelhetetlen tartós barátság, harmonikus házasság, szülő – gyerek kapcsolat, tanár – diák viszony, munkatársi együttműködés. A másik ember megértése nélkül elképzelhetetlen a konfliktusok megoldása. Szükségünk van rá, hogy igazán megértsük egymást, megtudjuk, mit érez, mire vágyik, mi nyugtalanítja a másik embert. Az empátiás terapeuta a kliens szemszögéből nézi a problémát, a tanár vagy szülő gyermekfejjel képes gondolkozni, az együttérző barát megérti a másikat azáltal, hogy bele tudja élni magát a másik helyzetébe. De ugyanakkor fontos, hogy ne tükörnek használjuk társunkat, akire nézve önmagunkról kaphatunk információt, hanem felfedezésre váró területnek, akit szeretnénk jobban megismerni és felfedezni.

Tudományosan máig nem tisztázott, hogy az empátiás képesség genetikai adottság-e, mint a zenei hallás, a humorérzék vagy az intelligencia. Azonban bizonyosnak látszik, hogy e képesség is fejleszthető. Viszont aki fejleszteni akarja, gyakorolnia kell azt, hogy kevesebbet figyel magára és többet társára, gyermekére, beszélgető partnerére, stb. Carl Rogers, az empátia korszerű felfogásának első leírója, így fogalmazza meg az empátia hatását: “… Amikor figyelnek rám és meghallgatnak, képes vagyok újszerűen érzékelni és megélni a körülöttem lévő világot. Káprázatos, ahogy megoldhatatlannak látszó dolgok megoldódnak, ha valaki figyel rám! Amikor meghallgatnak, az átláthatatlannak tűnő zűrzavarban sok minden a helyére kerül.”

Az empátia gyakorlását helyes lenne már az iskolában, gyermekkorban elkezdeni, sok későbbi nehézségtől megóvná őket. Azonban soha nem késő erőfeszítéseket tenni egy másik ember helyzetének megértésére, akár amolyan ” mit tenne Ön az én helyemben?” játék formájában, vagy segítséget kérni empátiában jártas személyektől, különösen szakemberektől, akik az emberi kapcsolatok terén már ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, segítséget nyújthatnak e készség fejlesztésében. “Az emberek mindig legyőzhetik lelki fájdalmaik bénító hatását, ha elég időt töltenek olyan valakinek a társaságában, aki empátiával hallgatja Őket.” (Dr.Marshall B. Rosenberg)

Két nagyon szép empátiás példával fejezném be a megértés lélektanával foglalkozó gondolatsort. Az egyik Szabó Lőrinc – Lóci óriás lesz című versében található. A rossz gyerek viselkedése felbosszantja az apát, aki már ott tartott, hogy elfenekeli, de meggondolja magát és leül a padlóra a gyerek mellé játszani. Innen nézve megváltozik az apa látásmódja, mert a padlóról nézve “olyan nagyok a nagyok” és “minden csupa láb”. Megérti Lócit, mikor a helyzetébe illeszkedik. Ezért verés helyet “magasba emelte szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen”.

Egy másik példával szolgál Leo Buscaglia, a híres író, akit egyszer zsűritagnak kértek fel egy olyan versenyben, amely a legfigyelmesebb gyermeki díj várományosát keresi. A győztes egy négyéves kisfiú lett, akinek a szomszédjában élt egy nemrégiben megözvegyült idős férfi. Egyszer, amikor a kisfiú meglátta a síró öregembert, besétált a kertbe, odabújt az idős ember ölébe és csak ücsörgött szótlanul. Később, amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mit is csinált valójában, a gyermek ezt felelte: “Semmit, csak segítettem neki sírni.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárSzeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. júliusJavaslatok a mindennapi kommunikáció könnyítésére.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. augusztusLétezik-e orvosság a magányra?

2013. szeptemberA perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2013. novemberA ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

2013. decemberSzeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. áprilisAz életünkben jelentkező változások.