2014. november – Önámítás
Kegyes hazugság vagy veszélyes játék?
„A legnagyobb baj az önbecsapással, hogy
nem akarunk szabadulni fogságából.”
( Jeff Wise)
Az „önámítás” szó magában foglalja a lényeget, az ön-ámítást, vagyis a valóság önmagunk számára történő kedvező megváltoztatását. Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden ember élete során legalább egyszer szembesült azzal a késztetéssel, hogy a valóságot önmaga számára jobb színben tüntesse fel. Ennek számos oka lehet: az igazság elviselésének nehézsége, az önbecsülés károsodásától való félelem, vagy csupán abba vetett hit, hogy ha az ember nagyon hisz valamiben, akkor az valóra válhat. Addig, amíg az igazság efféle eltorzítása nem befolyásolja a komoly döntéseket és ez által nem visz tévútra, nem jelent gondot. Ellenkezőleg, az a képesség, hogy jobbnak lássuk a világban történő dolgokat, segít elkerülni a szorongást és a depressziót, egyfajta túlélési stratégia is lehet.
Ám abban az estben, ha valaki hosszú ideig nem akar tudomást venni azokról a dolgokról, amelyek igazát tények támasztják alá, az előbb vagy utóbb komoly csalódáshoz, és akár tragédiához is vezethet, mivel:
„Az illúzió születése, nem a valóság halála.”
(Balázs Tibor)
Minél tovább ámítja valaki magát és ez által minél több számára rossz döntést hoz, annál nehezebb kimászni az önámítás csapdájából.
Például, ha egy szülő azzal ámítja magát, hogy a gyerekei tökéletesek és imádni valóak, nincs gond, de ha a gyerek gyakran kerül önhibájából bajba, a szülő mégis másokat hibáztat, komoly problémákat idézhet elő.
Megtörtént eset, hogy a gyerekét egyedül nevelő anya, a fia iskolában történő verekedéseit gyerekes csínytevésként ítélte meg. A későbbi csoportosan elkövetett más személyek bántalmazását azzal magyarázta, hogy a rossz társaság vitte bele az Ő jó és rendes gyerekét, aki magától ilyenre nem lenne képes. Az ilyen szülő sajnos még akkor sem akar szembesülni a valósággal, ha nagyon nagy baj történik, mindig talál számára megnyugtató magyarázatot.
Az élet más területein is gyakori az önámítás előfordulása. Főként a szerelemben és a párkapcsolatokban. Nők esetében talán valamivel gyakoribb, mivel a nők romantikusabbak és ezért hajlamosabbak félreérteni a számukra vonzó férfi esetenként csupán udvarias viselkedését. Viszont a férfiakkal is megtörténik, hogy félreértenek egy kedves mosolyt vagy gesztust. Minden esetben, ha a tények mást mutatnak, bármennyire is kellemes érzésekkel tölt el a romantikus fantáziálás, el kell tudni fogadni a valóságot.
Bonyolultabbak azok a helyzetek, ahol az önáltatás egy kapcsolatban minden tény ellenére, megmarad. Az illető érzi, és ez által tudja, hogy mi a valóság, de nem akarja elfogadni, kapaszkodik a hazugságba. A maga vagy egy másik ember ámításának rabjává válik.
„A gondolkodást igen, a szívet azonban
sohasem tévesztheti meg az önáltatás hazugsága.
A szó szeret hazudni, a szív erre képtelen.”
(Hioszi Taitosz)
Gyakori jelenség, hogy már a kapcsolat elején elkezdődik az önámítás, még ha vannak is ráutaló jelek, hogy hosszú távon nem lesz működő a viszony. Mégis, egyesek hajlandóak elhitetni magukkal az ellenkezőjét, mert nagyon akarják, és mert bíznak egyfajta csodában. Ezen esetekben, sajnos az igazság előbb vagy utóbb „arcon csap” és ilyenkor nagyon fájdalmas, némelykor elviselhetetlenül fáj a valóság. Ha egy hosszú ideje tartó házasságban valamelyik fél nem akar tudomást venni a valóságról, melyben esetleg már gyermekek is jelen vannak, nehéz döntések elé állíthat. Felmerülhet a kérdés, hogy minden, ami történt a múltban, az hazugság volt, vagy sem. Ilyenkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a felek, sőt a kialakult feszültséget a gyerekek is érzik. Szerencsés esetben sikerülhet átbeszélni a dolgokat és új alapokra helyezve folytatni a kapcsolatot.
Bármennyire is fájdalmas szembe nézni az igazsággal, ha kétely merül fel azzal kapcsolatosan, hogy a dolgok valóban olyanok, amilyeneknek látni szeretnénk, a tényeket kell alapul venni. Kérdéseket kell feltenni magunknak azzal kapcsolatosan, hogy mely dolgok, történések bizonyítottak, helytállóak és reálisak, és melyek azok, amik csak vágyak. Az önmagunkhoz való őszinteség fontos elhatározások és döntések előtt szükséges és elkerülhetetlen. Ezzel sok problémától óvhatja meg magát az ember, és akaratán kívül, másoknak sem okoz csalódást. Gusztáv Jung szavaival élve:
„A látásod csak akkor tisztul ki, amikor bele
tudsz nézni a saját szívedbe. Aki kifelé néz,
álmodik, aki befelé néz, felébred.”
Azonban, az álmodozásról nem kell lemondani, mivel minden nagy tettet egy képzeletbeli terv előz meg, csak nem szabad túlzottan utat engedni a fantáziának és ez által elrugaszkodni a valóságtól. Mint mindenben, ebben is törekedni kell az egyensúlyra. Szem előtt kell tartani azt, hogy az illúzió és az önbecsapás által nyújtott boldogság könnyen szertefoszlik és nem tart örökké.
Álmodozni, képzeletbeli terveket szőni jó dolog és szükséges. Pozitív energiával tölt fel, erőt ad és előre visz.
„A fantáziák gyakran nem csak a kellemetlen valóságot
helyettesítik, jelmez próbák és tervek is. A világon
minden véghezvitt tett a képzeletben kezdődik.”
(Barbara Grizutti Harrison)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner