2015. január – A böjt hatása…

csütörtök, január 22nd, 2015

…testi-lelki egészségünkre

„Mivel agyunkat fizikai folyamatokkal is tápláljuk, nem nehéz
felismerni az összefüggést az elfogyasztott étel és szellemi
állapotunk között. Testünket az agy köti össze a lélekkel. Egy
tisztátalan testnek nem lehetnek tiszták a gondolatai sem.”

(Paul C. és Patricia Bagg)

Manapság sok divatos magazin és egészség megőrzéssel foglalkozó kiadvány foglalkozik a böjtölés, a tisztítókúrák és a méregtelenítés élettani hatásaival. Azt hangsúlyozzák, hogy a szervezetnek szüksége van pihenésre, megtisztulásra az egészség megőrzésének érdekében. Viszont kevesen tudják, hogy az időnkénti táplálék bevitel korlátozása, bizonyos ételek kerülése, pozitív hatással van a lelki állapotunkra, szellemi teljesítményünkre is.

A böjt fontosságával már az ókorban is tisztában voltak és fontosnak tartották. Püthagorasz 40 napos böjtöt követelt meg tanítványaitól, mielőtt beavatta őket filozófiai tanításaiba. Úgy tartotta, hogy csak az ilyen hosszú ideig tartó táplálék megvonás képes a tanítványok agyát annyira megtisztítani, hogy alkalmasak legyenek a tudás befogadására.

Platón, Arisztotelész és Szókratész is böjtöltek egy magasabb szellemi és fizikai teljesítmény elérése érdekében. Platón ókori filozófus konkrétan ki is mondta:

”A nagyobb fizikai és szellemi teljesítményért böjtölök.”

Spirituális célból, az ókori rómaiak is fontosnak tartották az ételekről és italokról való lemondást. Úgy vélték, közelebb kerülnek isteneikhez a testi-lelki megtisztulásuk által.

A bibliai idők prófétái a böjttől remélték az isteni titkok, misztikumok megfejtésének és felismerésének képességét. Mózes 40 napi böjt után kapta kézhez a Tízparancsolatot a Hóreb hegyen (Sínai hegy). Jézus Krisztus és Keresztelő János is 40 napig böjtöltek a pusztaságban mielőtt megkezdték nyilvános tevékenységüket. Buddha és Mohamed a küldetésük beteljesítésére készültek fel a böjttel.

Az ezt követő évszázadokban a szervezet tehermentesítésének fontosságát a különböző vallási tanítások voltak hívatottak gyakorlattá tenni. A judaizmus követői évente több böjtnapot tartanak, a gyász és a bűnbánat napjain.

A katolikus vallás korábban heti két nap, szerda és péntek, a húsról való lemondást írta elő. A Húsvét előtti negyven napos Nagyböjt első és utolsó előtti napjain a katolikus hívők a mai napig csak háromszor ehetnek mértékkel és nem fogyaszthatnak húst. Ezeket a napokat szigorú böjtnek is nevezik.

A muzulmánok számára a böjt az iszlám öt pillérének egyike. A hinduizmus, a buddhizmus és a taoizmus követői is tartanak rövidebb-hosszabb ideig tartó ételmegvonással járó napokat.

Mindez arra utal, hogy az elődeink is tisztában voltak azzal, hogy a testi, fizikai egészség fenntartása, a lelki béke megtartása és a szellemi teljesítmény fokozása érdekében fontos évente néhány napot a szervezet tehermentesítésének szentelni. Azaz, bizonyos ételek és italok fogyasztásának tartózkodásától a teljes táplálék megvonásáig.

A mai tudomány e gyakorlat fontosságát kutatások eredményeivel is alátámasztja. Tudjuk, hogy a böjtölés szigorú vagy enyhébb formája milyen pozitív hatást gyakorol a fizikai egészségre. Számos betegség helyes táplálkozással megelőzhető, speciális diétával tünetmentessé tehető, esetlegesen meg is gyógyítható.

Viszont azt kevesen tudják, hogy a táplálkozás során lerakódott méreganyagok az agy munkáját is károsan befolyásolják. Ennek hatására romlik a memória, a koncentrációs képesség, jelentkezhet indokolatlan idegesség, feszültség, szorongásos tünetek. Ezeket, sajnos egyre többen túlevéssel és rossz táplálkozási szokásokkal igyekeznek kompenzálni.

Azok az emberek, akik évente néhány napot a böjt különböző formáinak szentelnek, arról számolnak be, hogy szellemi szinten is érezhető és tapasztalható javulást érnek el. A böjt hatására az agy olyan lesz, mint egy szivacs, minden új információt könnyebben szív magába, mivel az agysejtek megszabadulnak ilyenkor a káros anyagoktól.

Általa javulni kezd a memória, a koncentrációs képesség, a logikus gondolkodás. A realitásérzés, az éleslátás pedig megnő, így jobban és gyorsabban átlátjuk a megoldandó problémákat. Megszabadulhatunk az idegességtől, szorongástól, félelmektől. A stressztűrési határ kitolódik. A böjttel járó lemondás erősíti a kitartást, fegyelmet, ami számos más élethelyzetben is hasznos lehet számunkra.

Hogy ezeket a pozitív hatásokat el tudjuk érni, eleinte próbáljunk meg beiktatni hetente egy-két tehermentesítő napot, amikor bizonyos ételek fogyasztásáról lemondunk. Pl. ezeken a napokon kerüljük a húsételeket, a finomított lisztet, a cukrot, tartózkodjunk a különböző italok fogyasztásától.

Kizárólag csak gyümölcsöt és zöldséget vegyünk magunkhoz és csak tiszta vizet igyunk. Ezzel fizikailag és lelkileg egy komolyabb böjtre is felkészíthetjük szervezetünket.

„A böjtölés hozzásegít ahhoz, hogy azzá tedd magad, ami
lenni szeretnél. Képessé válunk önmagunk megvalósítására
és olyan emberek lehetünk, amilyennek lenni szeretnénk”

(Paul Bragg)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2014. július – A fel nem dolgozott negatív történések hatásai életünkre

péntek, július 25th, 2014
„A múltnak a tisztánlátás érdekében le kell ülepednie,
a kiértékelés után pedig tovább kell lépni.”

(Reményik László)

Mindenki életében történt már olyan esemény, amit a legszívesebben örökre elfelejtene. Az egyént ért kellemetlen, ám az adott pillanatban jelentéktelennek tűnő szituáció, negatív hatással lehet a lelkiállapotra, egy vagy akár több napon keresztül is. Ez az adott helyzetben bosszantónak tűnik, ám rövid időn belül feledésbe merül.

Viszont vannak olyan traumatikusnak ítélt történések, amelyek kihatnak az elszenvedő mindennapjaira. Az ilyen ember számára a világ kiszámíthatatlanná és néha félelmetes hellyé válhat. Ő maga bizonytalanná, embertársaival szemben pedig bizalmatlanná válik, üresnek, zsibbadtnak, kiégettnek érzi magát. A komoly lelki megrázkódtatások legtöbbször magukkal hoznak félelmeket, amelyeket olykor nagyobb feladat legyőzni, mint feldolgozni magát a negatív történést.

Ilyen esetben, sokan a köznyelvben „struccpolitikának” nevezett viselkedési formát választják – elkerülik azokat a helyeket, helyzeteket, embereket, amelyek a feledni vágyó eseményre emlékeztetik. Kerülnek minden olyan szituációt, amelyben sérülés érheti akár fizikai, akár lelki értelemben. Ez a viselkedési forma hosszú távon elszigeteltség, kirekesztettség, elidegenedés érzését keltheti a kellemetlen élményt elszenvedő emberben. Korlátok közé szorítja az életet, negatív hatásai csökkentik az általános közérzetet.

Fizikai tünetként megjelenhetnek többek közt az alvászavar, hangulatingadozás, feszültség, idegesség, koncentrációs problémák, általános fizikai gyengeség és kimerültség érzésének jelei.

A fel nem dolgozott negatív események, alkalmanként káros pótcselekvések megjelenését is kiválthatják, úgymint túlevés, dohányzás, alkohol mértéktelen fogyasztása, drogozás. Azonban, ezek a pótcselekvések, pillanatnyilag talán a szenvedés csökkenésének érzetét kelthetik, a problémát nem oldják meg. A negatív emlékek másképpen működnek, mint az átlagos emlékképek. Szükség esetén, tudatosan elő lehet hívni a mindennapi emlékeket úgy, hogy érzelmileg nem lesznek hatással az egyénre, és idővel elhalványulnak. Ezzel szemben a kellemetlen emlékek, valaminek a hatására hirtelen jelentkeznek, heves érzelmi reakciót, indulatokat, szenvedést váltanak ki.

Mivel a múltat megváltoztatni nem lehet, ezért szembe kell nézni, átértékelni, feldolgozni és elengedni azokat az eseményeket, történéseket, amik kellemetlenül érintették az ezt elszenvedő személyt. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, a feldolgozatlan negatív emlékek kedvezőtlen hatással lehetnek az egyén önbecsülésére, önmegvalósítására és emberi kapcsolatainak alakulására. Szembenézni a múlttal, kellemetlen, néha félelmetes feladatnak tűnhet, ám nagyon hasznos, mert utána kinyílik a világ, újabb perspektívák, lehetőségek, kapcsolatok jelenhetnek meg.

Mark Twain-t idézve:

„Nézzünk szembe azzal, amitől félünk,
és a félelem szertefoszlik.”

Azonban, vannak olyan események, amelyek feldolgozása túl nagy feladatnak bizonyulhat egyedül, ilyenkor jobb egy szakember segítségével, biztonságos, védett környezetben, lépésről-lépésre rekonstruálni az eseményeket, újra és újra, amíg ezen emlékek felidézése már nem kelt kellemetlen, negatív érzelmeket, indulatokat, félelmeket. Mindaddig, amíg egy mindennapi, feldolgozott emlékké nem alakul, és a többi átlagos, múltbéli történések közé kerül.

Ezért mindenkinek javaslom, aki ilyen problémától szenved, tegye meg a megfelelő lépéseket. A múltat elengedni nem könnyű, ám egy bölcs mondás szerint:

”A múltat ott kell hagyni, ahol van,
mert ott van jó helyen.”

Ez egy hosszú és néha fájdalmas folyamat. Időre, türelemre és kitartásra van szükség, de az eredmény megéri a belefektetett energiát.

„A múltunkat sokféle képen magyarázhatjuk,
jelenünket számtalan módon megváltoztathatjuk,
és különféle lehetséges jövők állnak előttünk.”

(Szokratész)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2014. január – Mi a különbség a szerelem és a testi vágy között?

hétfő, január 20th, 2014
„Ha már nagyon nagy lánggal él a szenvedély,
akkor jöhet a testi szerelem, hogy befejezze a táncot,
de soha nem az övé az első lépés.”

(Paulo Coelho)

 

A szerelem és testi vonzalom sokban hasonlít egymásra. Olyanok, mintha testvérek volnának, sok bennük a közös – hasonlóak, könnyű összetéveszteni őket, mégis, ha jobban odafigyelünk, akkor látjuk, hogy van különbség köztük. A szerelem, ebből az aspektusból nézve, az érettebb, a bölcsebb testvér, de nem feltétlenül az értékesebb, mint a könnyed, laza, esetenként bohókás rokon, mely idővel maga is komollyá válhat.

Gyakran megesik, hogy egy kibontakozó kapcsolat során, amikor két ember között kipattan az a bizonyos szikra és beindul közöttük a kémia, felvetődik a kérdés, hogy akkor ez most szerelem? Szerelmesek vagyunk, vagy egy kölcsönös szimpátián alapuló testi vonzalomról van szó? Ha a kapcsolat elején nem vagyunk tisztában érzéseinkkel, az nem feltétlenül jelent rosszat. Sőt, az első hetekben nem is kell ezen töprengeni, egyszerűen örülni és élvezni kell a pillanat szépségét, úszni a boldogság mámorában, és megpróbálni minél többet adni a másiknak magunkból, mert ahhoz hogy kapjunk, először adnunk kell. Magunkat kell adnunk, őszintén, amilyenek vagyunk, hiszen a szerelem alapja a másik ember és egy kicsit önmagunk megismerése is.

Egy igazán mély, bizalmon alapuló kapcsolatban magunkat is jobban megismerjük. Minden kapcsolat során megtudunk valamit magunkról, megtanít valami újra, erre azonban csak a szerelem képes. Csak a szerelem által leszünk, lehetünk gazdagabbak. Ez nem mindig örömteli folyamat, mivel a fejlődés fájdalommal, némelykor gyötrő kínokkal és álmatlan éjszakákkal jár, de a szerelem mindig ajándék, ami meglepetésként érkezik életünkbe, sokszor nem várjuk, nem hívjuk, csak jön, magával hozva a csodálkozást, a váratlanság élményét, a sorsszerűség érzését, és a fényt, amely beragyogja életünket.

A testi vonzalom nagyon fontos része egy jól működő szerelmi kapcsolatnak. Vágy és fizikai vonzalom nélkül nem jöhet létre egy ilyen jellegű kötelék, viszont nem minden jól működő testi kapcsolatból lesz szerelem, még ha oly nagyon vágyunk is rá. „ A mély kapcsolatok időt és kitartást igényelnek.  A tartós kapcsolatok bizalomra épülnek. A futó szexuális kaland nem szerelem. A szerelemhez idő kell.”  Időre, sok türelemre, nemegyszer áldozathozatalra van szükség. Magába foglalja a másik ember féltését és feltétel nélküli elfogadását. Stefan Zweig egyik legismertebb művének mondanivalója, hogy könnyű olyat szeretni, aki egészséges, gazdag és szép, de olyat, aki mindezekkel a tulajdonságokkal nem rendelkezik, már nehezebb. És ilyenkor nyugtalan a szív.

Természetesen, egy kölcsönös szeretetre, bizalomra, tiszteletre épülő testi kapcsolat is lehet értékes és szép, még ha nem is növi ki magát szerelemmé. Évekig, sőt, akár egy életen át is működhet örömöt és boldogságot szerezve mindkét félnek. Hiszen minden ember vágyik a szeretetteljes érintésre, egy másik ember testi közelségére. Valószínűleg sokan tapasztalták már, hogy egy ölelés milyen sokat jelenthet, mennyi energiával képes feltölteni. Nem véletlen, hogy kritikus helyzetekben szinte ösztönösen öleljük meg egymást, hiszen bátorítást, támaszt és szeretetet képes szavak nélkül is közvetíteni.

Ezért nem feltétlenül kell boldogtalannak éreznie magát annak, aki bár vágyik a másik ember szerelmére, mégsem kapja meg. Jobb az őszinte tiszteletben, megértésben és jól működő testi-lelki kapcsolatban élni valakivel, mint a szerelem illúziójával kábítani a másik embert vagy ámítani magunkat. Mert ilyen formán hazugságra épül az egész, és ennek a látszatnak a fenntartása nagyon sok energiát követel, rendkívüli feszültséget eredményez, és nem ritkán tragédiákhoz vezet.

Nagyon fontos tehát felismerni, elsősorban magunk előtt tisztázni érzéseinket, és vállalni őket még abban az esetben is, ha ez fájdalmat okoz a szerelmes fél számára. A másik félnek ugyanakkor nem szabad kudarcként megélni a szerelem érzésének viszonzatlanságát, mert a szerelmet kierőltetni nem lehet. Éppen ezért vagy elfogadjuk azt, amit a másik ember nyújtani tud, vagy kivárjuk az esetleges szerelem érkezését, de bárhogyan is döntsünk, egy valamiről ne feledkezzünk meg:  „ A boldogságot nem csinálni kell, a boldogság a pillanat műve, ami akár örökké is tarthat.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárSzeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2014. márciusMilyen okok vezetnek a hűtlenséghez?

2013. december – Szeretet, megbocsátás, elengedés

péntek, december 20th, 2013
„ A gyűlölet energiája nem vezet sehova, de a
megbocsátás energiája, mely a szeretetben
testesül meg, jó útra terelheti életedet. ”

(Paulo Coelho)

Szeretet, megbocsátás, elengedés… Három különböző fogalom, mégis szorosan összefüggnek egymással, és bizonyos értelemben egymásból fakadnak. Hiszen az elengedés és megbocsátás alapja a szeretet. A szeretet pedig nagylelkűvé tesz, empatikussá, nyitottá, utat enged a pozitív dolgok felé, engedi, hogy a jó dolgok megtörténjenek velünk.

Akinek a szívét a düh és a harag tartja fogva, a múltban megélt fel nem dolgozott fájdalmak és sérelmek, az nem képes örülni a jelen kellemes pillanatainak, képtelen boldogan és bizakodva tekinteni a jövő felé, mert a múlt folyamatosan visszahúzza. Fogollyá válik, a saját negatív érzelmei foglyává, ahonnan csak a megértés, elengedés és a megbocsátás útján lesz képes kiszabadulni.

A fenti sorokat olvasva, felmerülhet a kérdés: Hogyan fogjunk hozzá? Mit kell tennünk, hogy el tudjuk engedni a rossz emlékeket? Vonjuk meg a vállunkat, mintha mi sem történt volna, és éljük tovább az életünket? A válaszom erre az, hogy az efféle viselkedés nem vezetne igazi megbocsátáshoz, mivel a megbocsátás egy hosszú, keserves folyamat, de az ezt követő megkönnyebbülés, felszabadultság érzése, amely jó közérzetet és boldogságot eredményez, megéri a fáradtságot. Megéri elkezdeni.

Az elengedés és megbocsátás egy döntéssel kezdődik. Eldöntöm, hogy nem akarok továbbra is a saját magam által épített börtönben élni, szabadságra vágyom, ezért újra kell gondolni azokat a dolgokat, felidézni azoknak az embereknek és történéseknek az emlékét, amelyek egykor fájdalmat okoztak, megsebezték a szívünket, lelkünket.

Mielőtt elengednénk, elfelejtenénk a sérelmeinket, először emlékezni kell és megérteni a másikat. Megérteni, miért viselkedett számunkra nem tetsző módon, milyen csalódottság, fel nem dolgozott fájdalom, sértettség vezetett addig, hogy úgy viselkedjen, ahogy. Mert az ellenünk vétő személy is ember, őt is anya szülte és Ő sem vágyik másra, mint arra, hogy a maga módján boldog legyen.

Ha nem tudunk másoknak megbocsátani, hogyan várhatjuk el, hogy nekünk is megbocsássanak, hiszen mindenki követ el hibákat, akaratlanul is megbántva ezzel másokat. William Shakespeare szavaival élve:

„Kegyelmet hogy remélsz, ha nem gyakorolod?”

A másik dolog, amivel elősegíthetjük a megbocsátást az, hogy megtanuljuk meglátni a másik emberben a jót, a szépet. Hiszen minden ember rendelkezik jó tulajdonságokkal, és némelykor csak egy kis külső segítségre van szűkség, hogy e tulajdonságok a felszínre kerülhessenek. William Shakespeare után egy másik nagy költőóriás Johann Wolfgang Goethe szavait idézném:

„Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen, tulajdonképpen,
rosszabbá tesszük. De ha olyannak vesszük, mint amilyennek
lennie kellene, akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne.”

Meglátni a jót és elfogadni a másik embert a hibáival, gyengeségeivel együtt, és nem csak elfogadni, de mindezekkel együtt szeretni is úgy a legkönnyebb, ha a másik emberben megpróbáljuk meglátni saját magunk tükörképét. Hiszen magunkat is elfogadjuk és szeretjük hiányosságainkkal együtt.

Ezt egy tanulságos izraeli tanmese szemlélteti.

A tanító néni megkérdezte a diákokat, hogy mit jelent a világosság? Az egyik gyerek azt válaszolta, hogy a világosság az, amikor a bárányt meglehet különböztetni a kecskétől. A másik gyerek azt válaszolta, hogy mikor az olajágat meglehet különböztetni a pálmaágtól. A tanító néni végighallgatva az összes lehetséges választ azt mondta:

„Világosság akkor van, amikor az ember
képes meglátni önmagát a másik emberben.”

Igen, a megbocsátás megértéssel és megismeréssel, de bizonyos fokig felismeréssel is jár, hogy bár sokban különbözünk egymástól, mégis lényegét tekintve egyek vagyunk.

Mindezt azért írtam le, hogy ne hordozzuk magunkban fájó, nehéz teherként a múltban történt és megváltoztathatatlan történéseket, eseményeket, hanem tegyük le ezeket, és meglátjuk, hogy az életünk örömtelibbé és boldogabbá válik. Hiszen a szeretet sokkal több örömöt képes adni, mint a düh és a harag.

Elmélkedésemet Márai Sándor szavaival zárnám:

„…amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted, elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.”
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárEmpátia: A beleélés lélektana.

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. novemberA ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

2013. november – A ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy

kedd, november 26th, 2013
„Mindened megvan a boldogsághoz, mégsem vagy boldog,
mert a boldogság nem a birtoklás eredménye, nem a
javaid függvénye. A boldogság a bensőd kiáradása,
saját energiáid ébredése. Lelked ébredése.”

(Osho)

Ebben a néhány gondolatsorban egyéni véleményemet és személyes meglátásaimat írom le e témával kapcsolatban, de a választ arra a kérdésre: Hogyan legyünk boldogok? – mindenkinek magának kell megtalálnia.

A boldogság utáni vágy az emberiség legösztönösebb késztetéseinek egyike. A történelem során számos nagy gondolkodó kereste a választ arra, hogy mit jelent a boldogság és hogyan lehet elérni.

Manapság sok könyv jelenik meg e témával kapcsolatban, előadásokon, tanfolyamokon tanítják, néhányan még egyenesen megvásárolni is megkísérlik. Sokan a boldogságot olyasvalaminek tekintik, amit kellő eszközökkel, megszerzett tudással felvértezve el tudnak érni. Ugyanakkor a boldogság olyan törekvés, amit minél jobban, minél görcsösebben akarunk, annál kevésbé lesz elérhető.

Ebben az esetben viszont felmerülhet a kérdés: Hogy türelmesen várjuk ki, vagy tegyünk valamit e vágyott, kívánt állapot eléréséért? A válaszom erre az, hogy a boldogsághoz vezető úton felmerülő számos akadályt távolítsuk el az életünkből és hagyjuk, hogy a jó dolgok egyszerűen megtörténjenek velünk.

“Az élet nagy játszmájában azok a legboldogtalanabbak,
akik nem vállalják a kockázatot, hogy boldogok legyenek.”

(Guillaume Musso)

Meglátásom szerint, a legfőbb akadályokat a boldogsághoz vezető úton a hétköznapi feszültségek, a stressz, a megfelelő és reális célok hiánya, az anyagi javak vég nélküli hajszolása, mások elfogadásától, véleményétől való függés képezik. A jó közérzetünk és a lelki békénk ne legyen függvénye mások pillanatnyi hangulatának, frusztrációinak, a főnök kedélyállapotának, vagy egyéb olyan körülménynek, aminek alakulásába nincs beleszólásunk.

Gyakran lehet azt hallani, hogy: ”Ha nyernék a lottón, a világ legboldogabb embere lennék!” Gondoljunk bele, vajon tényleg így lenne? Valószínűleg igen, így éreznénk egy darabig, mindaddig, amíg tart a gazdagsággal járó előnyök mámora. A hirtelen jött meggazdagodás azonban sok gondot is magával hoz, amivel talán nem mindenki van tisztában, új „nehézségekkel” kell szembe nézni.

Sok ember a boldogság másik fontos feltételének tartja egy konkrét személyhez fűződő ragaszkodást vagy egy harmonikus párkapcsolat meglétét. Nem szerencsés előre eldönteni, ki az a személy, akivel boldogok tudnánk lenni. Mivel, ami ma tökéletesnek hat, azt holnap, a körülmények változásával, talán másképpen fogjuk látni. A Dalai Lámának van egy ezzel kapcsolatos gondolata:

” Ne kapaszkodjatok abba, ami nem a tiétek,
mert soha nem lesz az. Ami pedig a tiétek
azt soha senki el nem veheti.”

Mikor lezárul egy kapcsolat és keserűség uralkodik el rajtunk, gondoljunk arra, hogy bizonyos értelemben gazdagabbak lettünk – örömteli eseményekkel, élményekkel, a boldogság érzésével, melynek emléke örökre megmarad számunkra. Meglehet, hasznos tapasztalatokkal is, melyek segítenek abban, hogy az előző hibáinkat ne kövessük el újra. Ha vége van valaminek, ami egykor szép volt, de elmúlt, zárjuk le, engedjük el. Talán, még nem álltunk készen rá, nemez volt a nagy szerelem ideje.

Márai Sándor így ír erről:

„Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek a találkozásra… Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”

A boldogság utáni vágy és hajsza során, nem gondolunk arra, hogy a stressz, a feszültség, a negatív érzések, mint: a düh, a harag, az irigység jelenléte is gátolja jó közérzetünk kialakulását illetve megtartását. Ilyenkor az ember nem tud örülni az élet apró ajándékainak, történéseinek észre sem veszi azokat, nem tudja jól megélni a pozitív eseményeket.

A kellő önismeret vagy önbecsülés hiánya is boldogtalanság érzéséhez vezet, ami kizárja a lelki béke lehetőségét. Ismerjük azt a mondást, miszerint: „Az igazság fáj.” Mikor és miért fáj az igazság? A válasz erre az, hogy ha nem vagyunk tisztában hibáinkkal, gyengeségeinkkel, nem nézünk szembe velük és ezeket nem vállaljuk fel magunk előtt, hibát követünk el. Könnyen frusztrálttá válunk, komplexusaink alakulnak ki, melyek megléte komoly akadályt jelent a jó közérzet és a boldogság eléréséhez.

Tehát változtassunk, amin tudunk és fogadjuk el azt, amiben képtelenek vagyunk változni. Ezáltal lehetőségünk nyílik rá, hogy elérjük lelki békénket és talán a várva-várt boldogságot is megtaláljuk. Gyakran azon bosszankodunk, amink nincs, és nem tudunk örülni annak, ami van, pedig a ’Boldogság Kék Madara’ meglehet karnyújtásnyira van tőlünk, csak észre kell vennünk.

„A hamis elképzelések, a torzított látásmód nem enged
szabadulni félelmeidtől, szorongásaidtól, ragaszkodásaidtól,
konfliktusaidtól és még egy sereg dologtól. Ha mindezt átlátnád,
rájönnél, hogy boldog vagy, csak éppen nem tudsz róla.”

(Anthony de Mello – Jezsuita szerzetes és pszichoterapeuta)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. augusztusLétezik-e orvosság a magányra?

2013. szeptemberA perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2013. október – Az egészségtelen táplálkozás hátterében álló lelki okok

kedd, október 22nd, 2013
„Amit az ember nem eszik meg, az nem árt”
(Schütz Antal piarista szerzetes)

E cikk megírására régóta készülök, mivel egyre gyakrabban tapasztalom, hogy sok ember a felmerülő problémákat, megoldatlan, kellemetlen, ill. feszültséget keltő helyzeteket túlevéssel, nassolással próbálja enyhíteni. Szorongásoldás és hangulatjavítás céljából több kalóriát juttat a szervezetébe, mint amire szüksége van.

Az étkezés ezekben az esetekben nem a test igényeit csillapítja, szolgálja, hanem a lelki frusztrációkat, sebeket gyógyítja. Orvosság a fájó léleknek, társ a magányban, takaró, ami elfedi a valós érzelmeket, mankó, amire támaszkodni lehet nehéznek ítélt helyzetekben.

Sok embernek egyszerűbb enni vagy inni, mint sem szembenézni a valós problémákkal. Viszont, akárcsak az alkohol vagy a drog, a kulináris élvezetek is csak ideiglenes megkönnyebbülést hoznak, mert hatásuk gyorsan elmúlik, és a probléma – szorongás, bánat, düh, csalódottság, tartós stressz, érzelmi frusztráció, stb. – újra előjön. Ilyenkor úgy érzik, szükségük van egy „támaszra”, ami átsegíti őket a kellemetlennek ítélt helyzeten, és ilyen formán könnyen egy „ördögi körben” találják magukat.

Amikor táplálkozási zavarokról – túlevésről, kényszeres evésről, bulimiáról, anorexiáról, vagy a táplálkozási ritmus bármely fajta felborulásáról beszélünk, a problémát nem maga a testsúly, a testi arányok vagy a méretek megváltozása jelenti, hanem az ezt kiváltó ok vagy okok, amik idővel súlyos következményekhez vezethetnek.

Például, azoknál az embereknél, akiknek nehézségeik vannak a kapcsolatteremtéssel – magányosak, önbecsülési, ill. önértékelési problémákkal küzdenek – nemegyszer gyermekkori érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás van a háttérben. Ezért ezek az emberek lebecsülik magukat, képtelenek megbízni másokban. A helytelen táplálkozás következtében kialakult zsírpárnák egyfajta páncélt nyújtanak számukra környezetükben, ami megvédi őket a lelki sérülésekkel szemben, eltakarja személyiségük fel nem vállalt részeit.

Ezért azzal, hogy folytonos étkezéssel oldják szorongásukat, tudat alatt büntetik magukat, mert nem hiszik el, hogy megérdemlik az egészséges és fitt testtel járó előnyöket. Nem hiszik, hogy megérdemelnek egy valós társat, barátot, aki ki tudja tölteni azt az űrt, amit a túlzott étel bevitel megvonása hagyna maga után, hogy a boldogság érzését másképp is el lehet érni.

Egy másik komoly probléma, amivel véleményem szerint foglalkozni kell az, ha valaki a stresszt evéssel csillapítja, mivel a tartós stressz több betegség kialakulásához vezet. Stresszel járó helyzetekben az emberek gyakrabban kívánják az édes és sós ételeket, ízeket.

Például, ha egy komoly feladattal kell megküzdeni: felkészülni egy vizsgára, előadásra, előkészíteni egy pályázatot, tervet, vagy egyéb problémát kell megoldani, az emberek többsége egy tábla csoki vagy egy tál chips kíséretében fog neki a feladatnak. Ez abban az esetben nem okoz gondot, ha a munka befejeztével a szervezet visszaáll a „normális üzemmódba” és az étkezési szokások is helyreállnak. A gond akkor van, ha a stressz és a vele járó nassolás, a túlzott édesség bevitel állandósul.

A szomorúság, a bánat, egy kudarcélmény vagy az ezektől való rettegés is kiválthat egészségtelen táplálkozási szokásokat, amelyek állandósulhatnak és idővel természetesnek is tűnhetnek az egyén számára, mivel többnyire szokásaink rabjaivá válunk.

Ezért, többek közt a környezet felelőssége is, hogy figyelmeztessük embertársainkat, mert a súlygyarapodásnak vagy a kóros súlyveszteségnek a testi, belső szervi zavarokon túl, lelki, pszichés okai is lehetnek. Ezekkel időben el kell kezdeni foglalkozni, mielőtt visszafordíthatatlan károkat okozna. Az ilyen esetekben, ne arra ösztönözzük a táplálkozási zavarokkal küzdő embereket, hogy változtassanak étkezési szokásaikon – kevesebbet, vagy anorexia esetében többet egyenek, – hanem arra, hogy az azt kiváltó lelki problémával nézzenek szembe. Amennyiben helyrebillen a lelki egyensúly, úgy a testi harmónia is helyreáll.

„Az ételnek nem pótolnia vagy kompenzálnia kell bizonyos
hiányosságokat, hanem energiát kell adnia, és azt a célt szolgálnia,
hogy minél tovább maradjon egészséges az ember.”
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárPszichoszomatikus jelzések: Avagy a test és a lélek kölcsönhatásai

2013. februárMeditáció, relaxáció és más stresszoldó technikák jelentősége a mindennapi életben

2013. szeptemberA perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2014. áprilisAz életünkben jelentkező változások.

2013. augusztus – Létezik-e orvosság a magányra?

péntek, augusztus 16th, 2013

“Minden döntésünknek megvan a következménye.”

A fenti kérdés magában foglalja a választ is – sajnos tudjuk, hogy erre hagyományos értelemben nem létezik orvosság, nincs olyan pirula, amit ha beveszünk, varázsütésre kellemes baráti társaságban találjuk magunkat. Talán jobb is így, mert ha létezne ez a „csodaszer” nem lenne szükségünk az emberi kapcsolatokra, személyes kapcsolataink folyamatos ápolására.

Az emberek nagy része élné a saját megszokott, nem ritkán önző életét, és nem gondolkodna el azon, hogy mi történik majd vele, ha már nem köti le a munka, a karrierépítés, a szerelem hajszolása, a gyermeknevelés, stb. Igen, sajnos hamar elérkezik az idő, amikor munkahelyünkön megköszönik az együtt eltöltött éveket és felkérnek, hogy adjuk át helyünket, egy munkánkat hatékonyabban végző fiatalabb nemzedéknek.

Amikor a gyerekek kirepülnek, és saját családot alapítanak, heves, szenvedélyes érzelmek már csak elvétve kopogtatnak be életünkbe. Fiatalon ez olyan távolinak tűnik, hogy nem gondolunk rá. Ez nem a mi problémánk, velünk ez nem történhet meg, nálunk majd minden másképp lesz, de vajon biztosak lehetünk benne, hogy ez tényleg így lesz?

Azt gondolom, igen, de tehetünk ellene, ha már évekkel korábban úgy alakítjuk kapcsolatainkat, hogy ne maradjunk hűséges és szerető társ, család és barátok nélkül, akik keresik és örülnek a társaságunknak. Akikkel jókat tudunk beszélgetni, megvitatni az élet ügyes-bajos dolgait, színházba-, kiállításra járni, esetleg filmet nézni. Egyszóval mindazokra a dolgokra, amikre fiatalon, munka, család, gyermeknevelés mellett nem maradt időnk. Ezt úgy tudjuk megvalósítani, ha életünk során, szorgalmas hangyaként, emberi-, társas kapcsolatokat építünk ki magunk körül.

Munkám során gyakran találkozom olyan emberekkel, akik idős korukban döbbennek rá, hogy egyedül vannak és magányosak. Sok esetben még a házasságban élőknél is megfigyelhető, hogy úgynevezett társas magányban töltik hétköznapjaikat, mert az elmúlt évek során nem szenteltek elég időt kapcsolatuk csiszolására, elmélyítésére. Elhidegültek, eltávolodtak egymástól, külön utakon jártak és külön életet éltek.

Ennek eredményeként, egy idő után azt veszik észre, hogy mint két idegen osztoznak egy közös otthonon, a közösen szerzett tárgyakon, és már párjuk is csak egy megszokott bútordarab. Aki ha nem lenne ott, azt ugyan észrevennék, de nem biztos, hogy hiányozna, vagy ha mégis, inkább csak megszokásból, mint szeretetből. Viszont az ember, társas lény, még azoknak is, akik szeretik és igénylik az egyedüllétet, olykor szükségük van egy másik ember közelségére.

Napjainkban az egyik legnagyobb stressz forrás a magány. Ilyenkor sokan szívesen visszaforgatnák az idő kerekét. Azt mondják: ”Ha újra kezdhetném, másképp csinálnám: figyelmesebb lennék a családdal, jobb szülő lennék, barát, testvér, társ, rokon. Ha kaphatnék még egy esélyt az élettől, minden más lenne.”

Sajnos az élet azonban szigorú, nem kapunk újabb esélyt. Az egymáson ejtett sebek lassan hegednek, ha egyáltalán valaha is begyógyulnak. Amikor pedig már túl késő jóvátenni az elkövetett hibákat, ezek felismerése önmarcangoló gondolatokat indíthat el, kétségbeeséshez, idegösszeomláshoz, depresszióhoz, szélsőséges esetben öngyilkossághoz is vezethet. Ugyanis, ezek az emberek úgy érzik, hogy nincs értelme az életüknek, nincs kivel azt megosztaniuk, nincs miért és kiért élniük.

Olyan érzés, mint amikor valaki lekési az utolsó vonatot egy ismeretlen városban, és ott ragad az üres, kihalt pályaudvaron. Már esteledik, mindenki ott van, ahová tartozik – ki a munkahelyén, ki a családjával az otthon biztonságot adó falai között, és van, aki kellemes társaságban múlatja az időt. Így aztán az, aki lekéste az utolsó vonatot, nem találja a helyét, „rossz helyen van”, és magányában nincs kihez fordulni.

Ezért, ilyen esetekben, jól jönne egy múltbéli barát, egykori évfolyamtárs, vagy egy volt kolléga, netalán egy korábbi kedves, aki örömmel fogad minket, nyit ajtót számunkra és tölti ki üres óráinkat, melyek innentől kezdve már nem lesznek magányosak. Azért, hogy ez lehetséges legyen, már most tenni kell. Nem holnap, nem majd valamikor, hanem már ma.

Nem szabad sajnálni a ráfordított időt baráti találkozókra, munkahelyi beszélgetésekre, családi programokra. Szánjunk időt közös étkezésekre, melyek során megoszthatjuk a többiekkel az elmúlt napok eseményeit, történéseit, mert ezek a beszélgetések összekovácsolják az embereket, közös élményeket eredményeznek, melyekből később kellemes emlékek születnek.

Azok az emberek, akik barátokat gyűjtöttek, akik nem csak kapni akartak az élettől, de adni is tudtak, soha nem lesznek magányosak, mert ”a szeretet olyan jószág, amit ha megosztanak, több lesz belőle.” Ezt nem olyan nehéz megvalósítani, csak el kell kezdeni valahol. Merjünk nyitni mások felé, tegyük meg azt a bizonyos első lépést, a többi majd jön magától.

Végezetül egy bölcs gondolattal zárnám e témát:

”Nem falakat kell húzni, hanem kapukat nyitni”
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárEmpátia: A beleélés lélektana

2013. februárSzeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. augusztusLétezik-e orvosság a magányra?

2013. novemberA ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

2013. decemberSzeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. januárMi a különbség a szerelem és a testi vágy között?

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2014. márciusMilyen okok vezetnek a hűtlenséghez?

2014. áprilisAz életünkben jelentkező változások.

2013. július – Az önmagunk felé irányuló szeretet fontossága

péntek, július 19th, 2013

E cikk megírására egy véletlen találkozás és beszélgetés ösztönzött. Látogatóban voltam egy baráti házaspárnál, akikkel régen találkoztam. Arra volt dolgom, ezért hirtelen indítatástól vezérelve meglátogattam őket.

Azt gondolom, hogy az életben semmi sem történik véletlenül, mindennek oka van. Nem véletlen, hogy bizonyos emberekkel összehoz a sors, minthogy az sem, hogy úgy érezzük egyes pillanatokban valamit meg kell tennünk. Az utcán nem jobbra kanyarodunk, ahogy terveztük, hanem irányt váltunk és így érünk a célunkhoz. Mintha valami azt súgná, ”most erre van dolgod”.

Ilyesmi történt velem is, jó időben, jó helyre kerültem, mert valakinek segítségre volt szüksége. A segítség szó alatt nem feltétlenül kell nagy dolgokat érteni. Néha egy biztató vállveregetés, egy baráti ölelés, vagy akár az is segítséget nyújthat, ha valakit figyelmesen, empátiával meghallgatunk.

A fent említett házaspár elmesélte, hogy szomorúság költözött a családjukba. Egyetlen fiuk önpusztító életmódot folytat, ami akár tragikus véget is érhet, ha nem hagy fel vele. Megkérdezték, megtenném-e, hogy elbeszélgetek vele. Nem volt időm mérlegelni a választ, csak bólintottam. Arra gondoltam, egy beszélgetés kevés lesz hozzá, hogy változtassak az életén, de szerettem volna megnyugtatni az aggódó szülőket.

Miután megtörtént a kölcsönös bemutatkozás, szemügyre vettem a fiatalembert. Az első benyomás sokszor meghatározó, de ebben az esetben egyben meglepő is volt. Egy kedves arcú, tiszta tekintetű, jóképű fiú állt velem szemben. Udvariasan hellyel kínált és már az első mondattal őszintén megfogalmazta, hogy mi is a problémája. Nem szépítette a helyzetét, nem akart jobbnak mutatkozni, nem védekezett azzal, hogy az, amiben most van, csak egy átmeneti állapot, bátran vállalta a gyengeségét. Mert bátorság kell ahhoz, hogy vállalni tudjuk hibáinkat, emberek vagyunk és nem tökéletesek. Törékeny, érzékeny, sebezhető a lelkünk, amely egy fájdalmas külső inger hatására könnyen összeroppanhat, összetörhet. Ez történt vele is.

A kiváltó okokról nem szeretnék említést tenni, csak arról, ami világossá vált számomra e rövid beszélgetés alkalmával, miszerint fontos megtanulni elfogadni, és szeretni önmagunkat. Ez első hallásra önző kijelentésnek tűnhet, de munkám során sokszor tapasztaltam, hogy azok az emberek, akik nem tudják szeretni magukat, görcsösen vágynak egy másik ember közelségére és szeretetére, de nem csak kapni akarnak, hanem adni is tudnak. Adnak szeretetet, figyelmet, odaadást és nem értik, miért marad el a viszonzás, mikor olyan nagy szükségük lenne rá.

A válasz egyszerű és nem újdonság, nem én találtam ki, ezt már előttem is megfogalmazták nagy gondolkodók – szeretni csak azt lehet, aki önmagát is képes szeretni. Mert aki nem szereti magát, nem tud, minden igyekezete ellenére sem, igazi szeretetet adni. A másik emberben egy tükröt lát, amiben saját szerethető lényét szeretné felfedezni. Visszaigazolást vár, hogy ő jó ember, szép és szerethető, más szemével akar magára pillantani, meg akarja kapni mástól azt, amit nem tud magának megadni. A szeretetet.

Van egy aforizma, mely szerint nehéz sündisznót simogatni, ha még oly kedves állat is. Ezért nehéz olyan embert szeretni, aki maga sem hiszi el, hogy ez lehetséges. Akit, ha visszautasítanak, vagy elhagynak, csak még jobban elhiszi azt, hogy ő nem érdemes rá, ezért maga ellen fordul.

Nem feltétlenül válik káros szokások rabjává, bár ez a gyakori, néha csak elég, ha nem törődik a testi és lelki egészségével. Az eredmény sajnos ugyanaz lesz.

Ezért mindenkinek azt tanácsolom, hogy:

„tartson tükröt maga elé, nézzen bele
és ne féljen attól, amit ott lát majd, hiszen
senki sem tökéletes. Nincs hibátlan szépség,
mindenkinél van szebb, okosabb, intelligensebb,
vonzóbb, mégis mindenkit lehet valamiért szeretni.”

Audrey Hepburn, a XX. század egyik leggyönyörűbb színésznője soha nem látta magát szépnek, sok külső hibák szerencsés ötvözeteinek tartotta magát, nem volt önbizalma. Egész életében szorongott, mégis a fél világ a „lábai előtt hevert”.

Ezért tanuljuk meg elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk – hibáinkkal, gyengeségeinkkel, hézagosságainkkal együtt, s ha ez megy, akkor előbb vagy utóbb megszeretjük magunkat és akkor az igaz szerelem is ránk talál.

„… magamat szeretni azt jelenti, hogy van bennem
Valaki, akire föl nézek, és akit tisztelek.”
(Müller Péter)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárSzeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. augusztusLétezik-e orvosság a magányra?

2013. novemberA ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

2013. decemberSzeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. januárMi a különbség a szerelem és a testi vágy között?

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2014. márciusMilyen okok vezetnek a hűtlenséghez?

2014. áprilisAz életünkben jelentkező változások.

2013. május – Az érett személyiség előnyei…

kedd, május 14th, 2013

… és ezek elérése
személyiség fejlesztéssel

“Ha fejleszteni tudod az erényeidet, ha megvéded magad a
gyengeségeiddel szemben, és ha tisztelsz másokat azért, mert
olyanok, amilyenek – életed szórakoztatóvá és érdekessé válik.”
(Briggs- Myers)

Minden emberrel élete során megtörténik legalább egyszer, hogy felteszi magának a következő kérdések legalább egyikét:

“ki és mi is vagyok valójában?” ,
“milyennek lát a környezetem?” ,
“miért találkozom ugyanazokkal a problémákkal, konfliktusokkal?” ,
“miért vonzok bizonyos típusú embereket?”
,
“merre tart az életem?”,
“jó úton haladok-e?”.

A választ ezekre és az ehhez hasonló kérdésekre csak kevesen kezdik el önmagukban keresni. A kialakult helyzetet hajlamosak vagyunk a véletlenre hárítani, mondván: “nincs szerencsém”, “ilyen az én formám”, stb. Ez azért van így, mert talán ez a könnyebb út, másrészt ilyen módon nem sérül meg az Egónk, a magunkról kialakított, sokszor téves énkép. A személyiség fejlesztés során fedezheti fel az ember önismeret jelentőségét. Hiszen ha ismerjük magunkat, az erősségeinket és gyengeségeinket, felismerjük korlátainkat, jobban tudunk működni a mindennapokban. Képessé válunk arra, hogy megértsünk másokat és elkerüljük a konfliktusokat, türelmesebbekké váljunk embertársainkkal.

Ezért nagyon fontos, hogy magunkban tisztázzuk, milyen a személyiségünk, mi az, ami ösztönöz bennünket, mi visz előre. Hogy jól tudjunk működni az élet minden területén, fel kell mérnünk azokat a tulajdonságokat, amelyekkel rendelkezünk, amik segítenek a vágyaink, céljaink elérésében, és azokat is, amelyek gátolnak az előrelépésben. Meg kell tanulni hasznosítani a pozitív jellemvonásokat és csökkenteni az előnytelenek hatásait. A tudatosság útján nem csak megismerni kell az önmagunkról kialakított énképet, hanem el is kell tudni fogadni és fejleszteni azt, mivel a személyiséget, mint minden élőt, a szüntelen átalakulás jellemzi. Nem áll rendelkezésünkre készen, hanem az öröklött és veleszületett testi és idegrendszeri sajátosságai alapján a társadalmi és természeti környezettel folytonos kölcsönhatásban bontakozik ki.

K. Anders Ericsson ( ismert Svéd Pszichológus ) szerint a személyiség fejlődése a születéstől a halálig tartó folyamat, de a hangsúlyt nem a biológiai ( öröklött ) tényezőkre helyezi, hanem, az élet során megtapasztalt környezeti és társas jelenségekre, amelyek hatnak a személyiség alakulására. Sok esetben a társadalom túlzott elvárásai és a magunk elé kitűzött irreális célok súlyosan károsítják az önbecsülésünket, és gyakran visszafordíthatatlan kárt okoznak személyiségünkben.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy milyen az érett személyiség, mik a pozitívumai, és miért érdemes törekedni ennek elérésére?

Az érett személyiséget a – teljesség igénye nélkül – lényegében legegyszerűbben a következő kritériumokkal lehet jellemezni:

  1. Az érett személyiséggel rendelkező emberek önmagukkal, másokkal, az emberi és természeti folyamatokkal szemben elfogadóbbak. Azok a személyek, akik rendelkeznek kellő önismerettel és tisztában vannak saját kedvezőtlen tulajdonságaikkal, kevésbé hajlamosak ezeket másoknak tulajdonítani. Reálisabb képet tudnak kialakítani embertársaikról, és mások is inkább elfogadják őket.
  2. Az érzelmileg kiegyensúlyozott ember elfogadja az emberi léttel járó örömöket és nehézségeket, beleértve ebbe a mindenkire jellemző félelmeket. Frusztráció tűrése jó, a mindennapos feszültségeket a nélkül tudja elviselni, hogy impulzívan reagálna rájuk. Elfogadja azt, amin nem tud változtatni, de amit önerőből megváltoztathatónak tart, azon megpróbál felülkerekedni.
  3. Minden életút valamely elhívatottság szerint rendeződik. Az egyén élete során valamely kiválasztott célt vagy célokat követ. El tud merülni a feladatok elvégzésében. A feladat megoldásánál tárgyszerű, saját problémái nem terelik el figyelmét.
  4. Nagyon fontos kiemelni, hogy az érett személyiségre jellemző az intimitás képessége – a szeretet és a szerelem megélése, az őszinteség és a bizalom, a feszültségek megoldására irányuló készség. Kötődéseik nem birtoklóak, nem igyekeznek a másikat kisajátítani. Magánéletük sérthetetlenségére vigyáznak.

Ezt a cikket olvasva felmerülhet az gondolat, hogy esetleg már túl korosak vagyunk a változáshoz, vagy rossz képességűek vagyunk, sok a negatív beidegződés, megszokás, a szokások rabjaivá váltunk. Azonban a problémák általában nem kor vagy képesség függőek, ezért soha nem késő változtatni. A természetben minden folytonos mozgásban, fejlődésben van. És a fejlődés gyakran fájdalommal, kellemetlen felismerésekkel is járhat. De ne legyünk megalkuvók. Legyünk bátrak. Merjünk változtatni magunkon, gondolkodásmódunkon, mert megéri. Ha változunk, a világ is megváltozik körülöttünk.

William James amerikai pszichológus és filozófus egyszer azt mondta:
“Bármivel foglalkozz is, egyedül az elszántságodon múlik minden. Ha valóban el akarsz érni valamit, minden bizonnyal el is fogod érni. Ha jó akarsz lenni, jó leszel. Ha gazdag akarsz lenni, gazdag leszel. Ha művelt akarsz lenni, művelt leszel. De csak akkor, ha igazán akarod ezeket, ha mindennél jobban akarod, ha nem akarsz még száz különféle dolgot ugyanolyan nagyon.”
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárEmpátia: A beleélés lélektana

2013. júliusJavaslatok a mindennapi kommunikáció könnyítésére.

2013. szeptemberA perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2013. decemberSzeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2014. áprilisAz életünkben jelentkező változások.

2013. február – Empátia

vasárnap, február 17th, 2013

A beleélés lélektana

” Figyelj !!! Alig van ennél fontosabb, ennél szentebb.”
( Frederick Buechner, lelkész )

Az “empátia” kifejezéssel már az ókori görög nyelv szótáraiban is találkozhatunk. Eredeti jelentése erős érzelem, szenvedély, de a későbbi idők folyamán kibővült a jelentése. Magába foglalta a beleérzés, beleélés, együttérzés, megértés lélektani fogalmait. Az empátia fogálmát vizsgáló Alfred Adler az egyik munkájában egy XIX- ik századi angol szövegből a következőket idézte: ” empatizálni annyit jelent, mint látni a másik ember szemével, hallani a másik ember fülével és érezni a másik szíve szerint.”

Tehát az empátia a beleélés és a másik személlyel való együttérzés képességét jelenti, és minden emberi kapcsolat fennmaradásának és elmélyülésének fontos előfeltétele. Nélküle elképzelhetetlen tartós barátság, harmonikus házasság, szülő – gyerek kapcsolat, tanár – diák viszony, munkatársi együttműködés. A másik ember megértése nélkül elképzelhetetlen a konfliktusok megoldása. Szükségünk van rá, hogy igazán megértsük egymást, megtudjuk, mit érez, mire vágyik, mi nyugtalanítja a másik embert. Az empátiás terapeuta a kliens szemszögéből nézi a problémát, a tanár vagy szülő gyermekfejjel képes gondolkozni, az együttérző barát megérti a másikat azáltal, hogy bele tudja élni magát a másik helyzetébe. De ugyanakkor fontos, hogy ne tükörnek használjuk társunkat, akire nézve önmagunkról kaphatunk információt, hanem felfedezésre váró területnek, akit szeretnénk jobban megismerni és felfedezni.

Tudományosan máig nem tisztázott, hogy az empátiás képesség genetikai adottság-e, mint a zenei hallás, a humorérzék vagy az intelligencia. Azonban bizonyosnak látszik, hogy e képesség is fejleszthető. Viszont aki fejleszteni akarja, gyakorolnia kell azt, hogy kevesebbet figyel magára és többet társára, gyermekére, beszélgető partnerére, stb. Carl Rogers, az empátia korszerű felfogásának első leírója, így fogalmazza meg az empátia hatását: “… Amikor figyelnek rám és meghallgatnak, képes vagyok újszerűen érzékelni és megélni a körülöttem lévő világot. Káprázatos, ahogy megoldhatatlannak látszó dolgok megoldódnak, ha valaki figyel rám! Amikor meghallgatnak, az átláthatatlannak tűnő zűrzavarban sok minden a helyére kerül.”

Az empátia gyakorlását helyes lenne már az iskolában, gyermekkorban elkezdeni, sok későbbi nehézségtől megóvná őket. Azonban soha nem késő erőfeszítéseket tenni egy másik ember helyzetének megértésére, akár amolyan ” mit tenne Ön az én helyemben?” játék formájában, vagy segítséget kérni empátiában jártas személyektől, különösen szakemberektől, akik az emberi kapcsolatok terén már ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, segítséget nyújthatnak e készség fejlesztésében. “Az emberek mindig legyőzhetik lelki fájdalmaik bénító hatását, ha elég időt töltenek olyan valakinek a társaságában, aki empátiával hallgatja Őket.” (Dr.Marshall B. Rosenberg)

Két nagyon szép empátiás példával fejezném be a megértés lélektanával foglalkozó gondolatsort. Az egyik Szabó Lőrinc – Lóci óriás lesz című versében található. A rossz gyerek viselkedése felbosszantja az apát, aki már ott tartott, hogy elfenekeli, de meggondolja magát és leül a padlóra a gyerek mellé játszani. Innen nézve megváltozik az apa látásmódja, mert a padlóról nézve “olyan nagyok a nagyok” és “minden csupa láb”. Megérti Lócit, mikor a helyzetébe illeszkedik. Ezért verés helyet “magasba emelte szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen”.

Egy másik példával szolgál Leo Buscaglia, a híres író, akit egyszer zsűritagnak kértek fel egy olyan versenyben, amely a legfigyelmesebb gyermeki díj várományosát keresi. A győztes egy négyéves kisfiú lett, akinek a szomszédjában élt egy nemrégiben megözvegyült idős férfi. Egyszer, amikor a kisfiú meglátta a síró öregembert, besétált a kertbe, odabújt az idős ember ölébe és csak ücsörgött szótlanul. Később, amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mit is csinált valójában, a gyermek ezt felelte: “Semmit, csak segítettem neki sírni.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárSzeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. júliusJavaslatok a mindennapi kommunikáció könnyítésére.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. augusztusLétezik-e orvosság a magányra?

2013. szeptemberA perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2013. novemberA ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

2013. decemberSzeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. áprilisAz életünkben jelentkező változások.