2014. augusztus – Társfüggőség

szombat, augusztus 23rd, 2014
„Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagy
másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól,
így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának.„

(Hioszi Tatiosz)

A hétköznapi életben a függőség számos formájával találkozhatunk. Vannak különböző szerek által kiváltott függőségek és lelki jellegű addigciók, de a lényeg minden esetben az, hogy a testi- lelki jólét valaminek a függvénye.

Vagyis, a függősségben szenvedő személynek a nyugalom és a kellemes érzés fenntartásához valaminek vagy valakinek a jelenlétére van szüksége, ellenkező esetben hiányérzet, szorongás, feszültség elvonási tünetek jelentkeznek. Akár szer által, akár személy által kiváltott függőségről legyen szó, a hiány elviselhetetlennek tűnik, melynek mielőbbi kielégítése átveszi az uralmat a gondolatok felett.

A társfüggőség, mint az egyéb lelki függőségek jelei, nehezen észrevehetők, de az ilyen állapottól szenvedő személy életét nagymértékben képes megkeseríteni. Többnyire ez úgy alakul ki, hogy a partner jelenléte rendkívüli örömforrást jelent, pozitív érzetet vált ki, ugyanakkor csökkenti az esetlegesen fennálló feszültséget, bizonytalanságot, önértékelési zavart, szorongást, álmatlanságot.

Ezért az agy az élmény újbóli megélésére, reprodukálására törekszik, azonban az így kialakult túlzott kötődés egy idő után, a másik fél számára terhessé, nyomasztóvá is válhat. Konfliktusok alakulhatnak ki, ami mindkét fél számára szenvedést okozhat, és hosszútávon romboló hatást gyakorolhat a személyiségükre.

A társfüggő személy viselkedésében észrevehetőek az erős megfelelési kényszer, az önmaga és érdekei háttérbe szorítása, az őt ért sérelmek és igények elfojtása, ami könnyen átcsaphat dühbe és haragba. Cinikussá, agresszívvé, ironikussá, kiszámíthatatlanná válhat, amennyiben a dolgok nem a kedve szerint alakulnak.

Ugyancsak jellemző rá a manipulatív viselkedés, ami gyakran abban nyilvánul meg, hogy a partnerben a saját maga nélkülözhetetlenségének érzetét akarja kelteni, azt az érzést, hogy a másik ember nélküle elveszne. Megtesz mindent annak érdekében, hogy elhitesse partnerével, hogy egyedül ő az a személy, akitől megkaphatja a számára fontos dolgokat, legyen az érzelmi, szexuális, vagy anyagi jellegű.

Kifelé, a társfüggőségben szenvedő személy gyakran tűnik magabiztosnak, határozottnak, nem egyszer nagyképű ember látszatát kelti, de valójában érzékeny, rendkívül sebezhető, önmagát alulértékelő ember. A kritikát nehezen viseli, nem szívesen vállal felelősséget olyan dolgokért, amelyekről tévesen úgy gondolja, hogy meghaladják képességeit.

A kapcsolataiban gyakran nem őszinte, egyfajta szerepet játszik, taktikázik. A kapcsolat elején általában „feltérképezi” a másik fél igényeit, vágyait, és azok kielégítésével megpróbálja magához kötni. Mindent ésszel akar megoldani, egyfajta sakkjátszmát folytat, amiben megpróbál egy-két lépéssel a partner előtt járni és valamilyen módon befolyást gyakorolni a másik fél viselkedésére.

Önmagát nem tartja szerethetőnek, folytonos megerősítésre vágyik, nehezen tolerálja mások elvárásait, mivel saját elvárásait elfojtja. Nem képes magát igazán szeretni, ezért a partnere ragaszkodásán, szeretetteljes viselkedésén keresztül akarja ezt elérni.

Az ilyen kapcsolat egy idő után már nem okozhat igazi örömöt, boldogságot egyik fél számára sem. A társfüggő személy gyakran elhiteti magával, hogy szerelemmel szereti a partnerét, holott gyakran a másik félben csak a támaszt, a „mankót”, a saját önbizalmának és önelfogadásának eszközét látja. Amennyiben elhagyják, mindig a másik felet teszi felelőssé.

Pedig a szakítás csak a folyamat végét jelenti, azt, hogy az egyik fél már nem érzi jól magát az adott kapcsolatban. Ennek a folyamatnak minden esetben vannak előjelei, amiket nem szabad a „szőnyeg alá söpörni” azzal, hogy valahogy majd megoldódnak, mert a problémák maguktól nem szűnnek meg. Gyakran, ennek okai a hosszú ideje elfojtott, ki nem mondott igények és vágyak, melyek egy amúgy jól működő kapcsolat romlásához vezethetnek.

A legjobb módszer erre az őszinte, indulatoktól és egymás hibáztatásától mentes kommunikáció. Mindkét félnek a maga részéről vállalnia kell önmagát, ki kell állnia a jogos érdekei mellett, és ha kell, konfrontálódni a másikkal, még azon az áron is, hogy ezzel esetleg fájdalmat okoznak egymásnak.

Ha két ember között megvan a kölcsönös bizalom és szeretet, azonos az életszemléletük, vannak közös céljaik és harmonikus a szexuális életük, akkor a meglévő konfliktusok oldhatók, a problémák együttes erővel megoldhatók, és végül a kapcsolat fejlődéséhez vezethetnek.

„Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetek, ha magamhoz hűséges
vagyok. Ha elárulom magamat, a másikkal is rossz viszonyba kerülök.

Rossz viszonynak nevezem azt a kapcsolatot, ahol kiszolgáltatott
leszek vagy zsarnok. Ahol belegázolok a másik lelkébe.
Ahol föladom magam, csak azért, hogy a másik befogadjon.
És nem engedem a társamnak, hogy önmaga legyen.

Ahol függővé válok, kiszolgáltatott, és a „szeretet” nevében
olyasmit művelek, melytől nemcsak szenvedek, de
önmagam előtt szégyellem is. Azon az áron, hogy
magamat elvesztem, nem lehet szeretni.”
(Müller Péter)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2014. július – A fel nem dolgozott negatív történések hatásai életünkre

péntek, július 25th, 2014
„A múltnak a tisztánlátás érdekében le kell ülepednie,
a kiértékelés után pedig tovább kell lépni.”

(Reményik László)

Mindenki életében történt már olyan esemény, amit a legszívesebben örökre elfelejtene. Az egyént ért kellemetlen, ám az adott pillanatban jelentéktelennek tűnő szituáció, negatív hatással lehet a lelkiállapotra, egy vagy akár több napon keresztül is. Ez az adott helyzetben bosszantónak tűnik, ám rövid időn belül feledésbe merül.

Viszont vannak olyan traumatikusnak ítélt történések, amelyek kihatnak az elszenvedő mindennapjaira. Az ilyen ember számára a világ kiszámíthatatlanná és néha félelmetes hellyé válhat. Ő maga bizonytalanná, embertársaival szemben pedig bizalmatlanná válik, üresnek, zsibbadtnak, kiégettnek érzi magát. A komoly lelki megrázkódtatások legtöbbször magukkal hoznak félelmeket, amelyeket olykor nagyobb feladat legyőzni, mint feldolgozni magát a negatív történést.

Ilyen esetben, sokan a köznyelvben „struccpolitikának” nevezett viselkedési formát választják – elkerülik azokat a helyeket, helyzeteket, embereket, amelyek a feledni vágyó eseményre emlékeztetik. Kerülnek minden olyan szituációt, amelyben sérülés érheti akár fizikai, akár lelki értelemben. Ez a viselkedési forma hosszú távon elszigeteltség, kirekesztettség, elidegenedés érzését keltheti a kellemetlen élményt elszenvedő emberben. Korlátok közé szorítja az életet, negatív hatásai csökkentik az általános közérzetet.

Fizikai tünetként megjelenhetnek többek közt az alvászavar, hangulatingadozás, feszültség, idegesség, koncentrációs problémák, általános fizikai gyengeség és kimerültség érzésének jelei.

A fel nem dolgozott negatív események, alkalmanként káros pótcselekvések megjelenését is kiválthatják, úgymint túlevés, dohányzás, alkohol mértéktelen fogyasztása, drogozás. Azonban, ezek a pótcselekvések, pillanatnyilag talán a szenvedés csökkenésének érzetét kelthetik, a problémát nem oldják meg. A negatív emlékek másképpen működnek, mint az átlagos emlékképek. Szükség esetén, tudatosan elő lehet hívni a mindennapi emlékeket úgy, hogy érzelmileg nem lesznek hatással az egyénre, és idővel elhalványulnak. Ezzel szemben a kellemetlen emlékek, valaminek a hatására hirtelen jelentkeznek, heves érzelmi reakciót, indulatokat, szenvedést váltanak ki.

Mivel a múltat megváltoztatni nem lehet, ezért szembe kell nézni, átértékelni, feldolgozni és elengedni azokat az eseményeket, történéseket, amik kellemetlenül érintették az ezt elszenvedő személyt. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, a feldolgozatlan negatív emlékek kedvezőtlen hatással lehetnek az egyén önbecsülésére, önmegvalósítására és emberi kapcsolatainak alakulására. Szembenézni a múlttal, kellemetlen, néha félelmetes feladatnak tűnhet, ám nagyon hasznos, mert utána kinyílik a világ, újabb perspektívák, lehetőségek, kapcsolatok jelenhetnek meg.

Mark Twain-t idézve:

„Nézzünk szembe azzal, amitől félünk,
és a félelem szertefoszlik.”

Azonban, vannak olyan események, amelyek feldolgozása túl nagy feladatnak bizonyulhat egyedül, ilyenkor jobb egy szakember segítségével, biztonságos, védett környezetben, lépésről-lépésre rekonstruálni az eseményeket, újra és újra, amíg ezen emlékek felidézése már nem kelt kellemetlen, negatív érzelmeket, indulatokat, félelmeket. Mindaddig, amíg egy mindennapi, feldolgozott emlékké nem alakul, és a többi átlagos, múltbéli történések közé kerül.

Ezért mindenkinek javaslom, aki ilyen problémától szenved, tegye meg a megfelelő lépéseket. A múltat elengedni nem könnyű, ám egy bölcs mondás szerint:

”A múltat ott kell hagyni, ahol van,
mert ott van jó helyen.”

Ez egy hosszú és néha fájdalmas folyamat. Időre, türelemre és kitartásra van szükség, de az eredmény megéri a belefektetett energiát.

„A múltunkat sokféle képen magyarázhatjuk,
jelenünket számtalan módon megváltoztathatjuk,
és különféle lehetséges jövők állnak előttünk.”

(Szokratész)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2013. október – Az egészségtelen táplálkozás hátterében álló lelki okok

kedd, október 22nd, 2013
„Amit az ember nem eszik meg, az nem árt”
(Schütz Antal piarista szerzetes)

E cikk megírására régóta készülök, mivel egyre gyakrabban tapasztalom, hogy sok ember a felmerülő problémákat, megoldatlan, kellemetlen, ill. feszültséget keltő helyzeteket túlevéssel, nassolással próbálja enyhíteni. Szorongásoldás és hangulatjavítás céljából több kalóriát juttat a szervezetébe, mint amire szüksége van.

Az étkezés ezekben az esetekben nem a test igényeit csillapítja, szolgálja, hanem a lelki frusztrációkat, sebeket gyógyítja. Orvosság a fájó léleknek, társ a magányban, takaró, ami elfedi a valós érzelmeket, mankó, amire támaszkodni lehet nehéznek ítélt helyzetekben.

Sok embernek egyszerűbb enni vagy inni, mint sem szembenézni a valós problémákkal. Viszont, akárcsak az alkohol vagy a drog, a kulináris élvezetek is csak ideiglenes megkönnyebbülést hoznak, mert hatásuk gyorsan elmúlik, és a probléma – szorongás, bánat, düh, csalódottság, tartós stressz, érzelmi frusztráció, stb. – újra előjön. Ilyenkor úgy érzik, szükségük van egy „támaszra”, ami átsegíti őket a kellemetlennek ítélt helyzeten, és ilyen formán könnyen egy „ördögi körben” találják magukat.

Amikor táplálkozási zavarokról – túlevésről, kényszeres evésről, bulimiáról, anorexiáról, vagy a táplálkozási ritmus bármely fajta felborulásáról beszélünk, a problémát nem maga a testsúly, a testi arányok vagy a méretek megváltozása jelenti, hanem az ezt kiváltó ok vagy okok, amik idővel súlyos következményekhez vezethetnek.

Például, azoknál az embereknél, akiknek nehézségeik vannak a kapcsolatteremtéssel – magányosak, önbecsülési, ill. önértékelési problémákkal küzdenek – nemegyszer gyermekkori érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás van a háttérben. Ezért ezek az emberek lebecsülik magukat, képtelenek megbízni másokban. A helytelen táplálkozás következtében kialakult zsírpárnák egyfajta páncélt nyújtanak számukra környezetükben, ami megvédi őket a lelki sérülésekkel szemben, eltakarja személyiségük fel nem vállalt részeit.

Ezért azzal, hogy folytonos étkezéssel oldják szorongásukat, tudat alatt büntetik magukat, mert nem hiszik el, hogy megérdemlik az egészséges és fitt testtel járó előnyöket. Nem hiszik, hogy megérdemelnek egy valós társat, barátot, aki ki tudja tölteni azt az űrt, amit a túlzott étel bevitel megvonása hagyna maga után, hogy a boldogság érzését másképp is el lehet érni.

Egy másik komoly probléma, amivel véleményem szerint foglalkozni kell az, ha valaki a stresszt evéssel csillapítja, mivel a tartós stressz több betegség kialakulásához vezet. Stresszel járó helyzetekben az emberek gyakrabban kívánják az édes és sós ételeket, ízeket.

Például, ha egy komoly feladattal kell megküzdeni: felkészülni egy vizsgára, előadásra, előkészíteni egy pályázatot, tervet, vagy egyéb problémát kell megoldani, az emberek többsége egy tábla csoki vagy egy tál chips kíséretében fog neki a feladatnak. Ez abban az esetben nem okoz gondot, ha a munka befejeztével a szervezet visszaáll a „normális üzemmódba” és az étkezési szokások is helyreállnak. A gond akkor van, ha a stressz és a vele járó nassolás, a túlzott édesség bevitel állandósul.

A szomorúság, a bánat, egy kudarcélmény vagy az ezektől való rettegés is kiválthat egészségtelen táplálkozási szokásokat, amelyek állandósulhatnak és idővel természetesnek is tűnhetnek az egyén számára, mivel többnyire szokásaink rabjaivá válunk.

Ezért, többek közt a környezet felelőssége is, hogy figyelmeztessük embertársainkat, mert a súlygyarapodásnak vagy a kóros súlyveszteségnek a testi, belső szervi zavarokon túl, lelki, pszichés okai is lehetnek. Ezekkel időben el kell kezdeni foglalkozni, mielőtt visszafordíthatatlan károkat okozna. Az ilyen esetekben, ne arra ösztönözzük a táplálkozási zavarokkal küzdő embereket, hogy változtassanak étkezési szokásaikon – kevesebbet, vagy anorexia esetében többet egyenek, – hanem arra, hogy az azt kiváltó lelki problémával nézzenek szembe. Amennyiben helyrebillen a lelki egyensúly, úgy a testi harmónia is helyreáll.

„Az ételnek nem pótolnia vagy kompenzálnia kell bizonyos
hiányosságokat, hanem energiát kell adnia, és azt a célt szolgálnia,
hogy minél tovább maradjon egészséges az ember.”
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárPszichoszomatikus jelzések: Avagy a test és a lélek kölcsönhatásai

2013. februárMeditáció, relaxáció és más stresszoldó technikák jelentősége a mindennapi életben

2013. szeptemberA perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2014. áprilisAz életünkben jelentkező változások.

2013. szeptember – A perfekcionizmus blokkoló hatásai…

péntek, szeptember 6th, 2013

…avagy a megfelelési kényszer buktatói

 „Aki kockáztat, az veszíthet.
Aki nem kockáztat, az mindig veszít.”

Örömmel tapasztalom, hogy egyre több szülő fordul segítségért szakemberhez azzal kapcsolatosan, hogy a perfekcionizmus ( maximalizmus ) blokkoló, negatív hatásait tapasztalják gyermekeik viselkedésében.

Mielőtt kifejteném ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, tisztázni szeretném e fogalom jelentését. A perfekcionizmus egy viszonylag új fogalom a pszichológiában és ezen belül a viselkedéstanban. Az angol „perfect” szóból ered, melynek jelentése „tökéletes”. Azaz, a tökéletességre való törekvés jellegét tekintve nem egy új jelenség, mivel minden emberben meg van ez a hajlam – szeretnénk valamiben nagyon jók lenni, kiemelkedő teljesítményt nyújtani az élet valamely területén. Ez lehet pozitív késztetés is, sőt sokszor ez ad erőt ahhoz, hogy sikereket érjünk el, mivel motivál, energizál, feltölt.

A baj ott kezdődik, ha valaki minden áron sikeres akar lenni, mindenben a legjobbra, legtökéletesebbre törekszik, és e cél eléréséhez túl sok energiát emészt fel. A másik probléma viszont az, ha az emberek nem mernek belemenni bizonyos élethelyzetekbe, mivel félnek attól, hogy sikertelenség esetén sérül az önképük, ezért behatárolják az életüket.

A maximalizmusra való hajlam már gyerek, ill. kamaszkorban megmutatkozik megfelelési kényszer formájában. Ilyenkor a gyermek minden körülmények között szeretne megfelelni a szülői elvárásoknak, mivel sokszor úgy érzi, hogy csak egy „tökéletes gyermek” lehet szerethető. Nem egyszer a szülő öntudatlanul, nem szándékosan generálja ezt az érzést, de egy teljesítményfüggő szülőnek valószínű, hogy a gyermeke is teljesítmény orientált lesz. Az otthon látott, megélt-, megtapasztalt példákat követi és ez nagymértékben kihathat az egész további életére.

Ha az átvett minták nem váltanak át túlzásokba, akkor nincs gond. Céltudatos, törekvő, egészséges ambíciókkal rendelkező felnőtt válik belőle. A problémák ott kezdődnek, amikor a megfelelés, a siker utáni hajsza, szorongások kialakulásához vezet, és sokszor blokkoló hatással bír. Ilyen esetekben a szülőnek fontos időben felismerni a problémát, és ha szükséges, szakember segítségét lehet kérni, mivel az idő múlásával egyre nehezebb lesz ezt a problémát orvosolni.

Akinél már kialakult az úgynevezett megfelelési kényszer, annak elsősorban magában kell tisztáznia bizonyos dolgokat, mivel egy felnőtt ember képes egyedül is megbirkózni e feladattal. Ilyenkor azt kell tudatosítani, hogy amikor az ember belekezd valami újba, számára ismeretlen dologba, valószínűleg nem fog azonnal sikert elérni, vagyis benne van a hiba lehetősége.

Ez természetes, mivel senki sem születik úgy, hogy tud járni, futni, táncolni vagy korcsolyázni. Ezeket a dolgokat meg kell tanulni, el kell sajátítani, ehhez viszont időre, kitartásra és türelemre van szükség. Be kell járnia a fejlődés minden szintjét, mire az ember felér a teljesítménye csúcsára, és ezen az úton sajnos érhetik kudarcélmények, csalódások, sikertelenségek. Sok élsportoló számolt be arról, hogy a sikerhez vezető utat mennyi könny és kétségbeesés árnyékolta be, hányszor akarta az egészet feladni. A kitartás és a türelem azonban idővel meghozza gyümölcsét – „a türelem, rózsát terem.”

Amerikában sok sikeres vállalkozó számol be arról, hogy mennyi nehézség és kudarc útján jutottak a csúcsra. Ami érdekes az ő esetükben az, hogy nem bosszankodtak a kudarcokon, melyek eleinte érték őket, hanem arra voltak büszkék, hogy volt bátorságuk kipróbálni magukat valami újban. Megtették az első lépést. A legtöbb sikeres embernek évekre volt szüksége ahhoz, hogy elérje a célját, nem adták fel, újra és újra próbálkoztak.

Ahogy Nelson Mandela fogalmazott egykor:

” A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot,
hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.”

Bátorság kell ahhoz, hogy egy esetleges kudarcélmény után az ember újra belevágjon. Ritka az olyan ember, aki első jégre lépésekor nem esik el, vagy az első tereplovaglás alkalmával nem csúszik ki a nyeregből. Ilyenkor fontos, hogy az ember bátor legyen és erőt tudjon venni magán, hogy újra kezdje, mert bátraké a világ. Azoké, akik türelmesek és kitartóak. Ilyenkor, már önmagában az is siker, hogy megpróbáltuk.

Az viszont komoly probléma, amikor valaki bele sem mer vágni a számára ismeretlen dologba, ki sem meri próbálni magát, mert eleve retteg a kudarctól. Ezeknél az embereknél olyan erős a tökéletesség utáni vágy, hogy félnek az Énképük sérülésétől, ezért kikerülik azokat az élethelyzeteket, ahol nem érzik magukat biztonságban. Ezzel viszont behatárolják az életüket, kirekesztenek fontos dolgokat, élményeket, örömöket nyújtó-, okozó tevékenységeket, és ez szorongásokhoz, frusztrációkhoz vezethet.

Az ilyen emberek azonban rendszerint sikeresek az élet valamely területén, és ettől tökéletesnek, boldognak érzik magukat. Ennek az érzésnek és önképnek az illúzióját nem akarják elveszíteni, de valójában nem boldogok- szoronganak, frusztráltak, mert tudat alatt érzik, hogy kimaradtak valamiből, valami jóból, izgalmasból.

Például: ha érdekel valakit a sakk, ne tartsa vissza az a tudat, hogy nem válik belőle világbajnok, nem lesz egy újabb Kasparov vagy Fischer, csak az legyen számára fontos, hogy a játék öröme miatt sakkozzon. Sosem késő elkezdeni valamit és nagyot alkotni. Kiváló példa erre Etka anyó, az etka jóga alapítója, aki idős korban kezdett el jógázni és ért el ezen a területen sikereket.

Bizonytalan helyzetekben tegyük fel a következő kérdéseket:

Mi a legrosszabb, ami egy esetleges kudarc esetén történhet?
Ettől kevesebb leszek?
Nem fogom szeretni és tisztelni magam?
Kevésbé fog tisztelni a környezetem?

Ne másoknak akarjunk megfelelni, csakis saját magunknak és saját lelkiismeretünknek. Fenti soraimat egy ideillő idézettel zárnám:

„A legmélyebb örömöt adó érzés, amit életünk
végére elértünk, az lehet, hogy olyanná válunk,
amilyennek a Teremtőnk elgondolt, azaz emberré.
A legnagyobb szomorúság viszont az, ha
nem lettünk azzá, akivé lehettünk volna.”
(Gyökösi Endre)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárEmpátia: A beleélés lélektana

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. decemberSzeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2014. áprilisAz életünkben jelentkező változások.

2013. április – Burnout szindróma …

hétfő, április 1st, 2013

… a szakmai kiégettség.

„A láng parázs lesz, majd hamu…”
(ismeretlen szerző)

A munkahelyi stressz egyik leggyakoribb jelensége az úgy nevezett burnout – kiégés – szindróma, ami azt jelenti, hogyha folyamatos emocionális megterhelés éri az embert, akkor előbb a kimerülés jelei mutatkoznak rajta, majd ezt érzelmi kiégés, belefásulás követi. Ez a jelenség régóta létezik, de a kutatása alig néhány évtizedes múltra tekint vissza. A vizsgálata, az embereket hivatásszerűen segítő szakmákban tevékenykedők – orvosok, betegápolók, szociális dolgozók, pedagógusok – körében kezdődött el. De mára nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak a fent felsorolt szakmákat érinti, hanem a rendőröket, tűzoltókat, mentősöket, ügyfélszolgálati munkatársakat, reklamációs pultban tevékenykedőket, telefonos ügyintézőket, ügynököket is. Egyszóval azokat, akik munkájuk során közvetlenül kapcsolódnak más emberekhez és túlzottan azonosulnak a megismert betegek, kliensek, ügyfelek problémáival, és hosszú távon különösen azokat fenyegeti, akik nem tudják összehangolni a munkájukat és a magánéletüket.

A kiégettség állapota azonban nem egyszerre, hanem szakaszosan alakul ki:

  1. Az első az idealizmus fázisa, amikor még nagy a lelkesedés a szakmával, hivatással kapcsolatosan, ami nemegyszer túlidealizált. Irreálisak a célkitűzések.
  2. Ezt törvényszerűen követi a realizmus periódusa, amikor a kezdeti sikerek, pozitív visszajelzések fokozzák a munka hatékonyságát. Ebben a két szakaszban még nem jelentkeznek a kiégésre utaló tünetek. Ilyenkor a sikerek által nyújtott megelégedettség még visz előre.
  3. A következő szakaszban, a stagnálás időszakában, amikor a teljesítmény már nem emelkedik, a kezdeti fellángolást az önmagunkkal való elégedetlenség követheti. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy túl nagy a nyomás, kevés a pozitív visszajelzés. Megfelelési kényszer alakulhat ki. A kapcsolat a pácienssel, ügyféllel, pedagógusok esetében a diákokkal elszegényedik, sekélyessé válik. Csökken a kezdeti lelkesedés. Jelentkezhet a stílus megváltozása: türelmetlenség, ingerültség, kioktatás vagy gúnyolódás, a magas hangon történő kommunikáció, büntetési szankciók alkalmazása stb..
  4. A végső, a frusztráció és az apátia szakaszaiban, kezdődnek a gondok. A magán szféra beszűkül, mivel a nap egyre nagyobb részét a munka teszi ki. A társas kapcsolatok ritkulnak. Felerősödik az elszigeteltség és magány-, csökken a megelégedettség, illetve az öröm érzése.

Fentiek alapján felmerül a kérdés, hogy mit tudunk tenni. Mint az élet más területein, itt is fontos a probléma kialakulását megelőzni illetve meglétét időben felismerni. De melyek azok a tünetek, amelyek a kiégettség kialakulására utalnak?

A leggyakrabban tapasztalható, erre utaló jelenségek: a szétszórtság, figyelmetlenség, feledékenység, gyengeség, hangulati ingadozások, türelmetlenség. Döntési helyzetekben elbizonytalanodás, a változásnak való ellenállás. Időnként – főleg nőknél – sírási hajlam. Kialakulhat a pesszimizmus érzése, apátiába süllyedés, önértékelési zavarok jelentkezhetnek. Ez utóbbi főleg a „kudarc orientált” embereknél fordul elő, és a későbbiekben frusztrációhoz vezethet.

A munkában való megfelelés gyakran a magánélet háttérbe szorításához, illetve a stressz otthoni levezetéséhez vezethet. Egyes kapcsolatokban csökken a személyes kötődés, gyengülnek a különféle emberi kapcsolatok. Az érzelmi reakciók ellaposodnak, eluralkodhat a közömbösség érzése. Jellemzővé válhat a magányosság. Jelentkezhet a kikapcsolódásra való képtelenség.

A végső fázisban az érintett személy elveszíti a motivációt. Depresszió és különböző pszichoszomatikus betegségek jelenhetnek meg, mint: emésztési zavarok, mellkasi szorítás, gyorsabb pulzus, vérnyomás ingadozás, testsúlyváltozás. Megnő az alkohol, kávé, édesség, dohány, drogok fogyasztása, használata. Jelentkezhet alvásprobléma, reménytelenség és értelmetlenség érzése, kétségbeesett lelkiállapot. A teljes kiégés állapotában a személy munkaképtelenné, önpusztítóvá válhat.

Hogy mindez elkerülhető legyen, időben tudatosítani kell a burnout szindróma kezdeti jeleinek meglétét. Bár a segítő munkakör betöltése csak akkor lehet eredményes, ha az ember lelkileg bele tudja helyezni magát a mások élethelyzetébe, tudni kell, hol helyezkednek el a határok. Ehhez viszont ki kell fejleszteni a kiforrott, stabil egyéniséget. Fontos az önbizalom megerősítése, a folyamatos szakmai fejlődés, a társas kapcsolatok megerősítése és ápolása, a kikapcsolódási lehetőségek megteremtése.

A kiégés szindrómában szenvedőknek ajánlatos időnként megállni és megkérdezni önmaguktól, hogy milyen motiváció tart a pályán, és mit jelent a „segítség”? Hogyan látnak engem az „ügyfelek”, illetve a kollégák? A kiégés fenti szakaszaiban hol tartok?

Amennyiben bebizonyosodott valakiről, hogy a burnout szindrómában szenvedők közé tartozik, mindent meg kell tennie, hogy kiürült ’energiatartályát’ feltöltse ( vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek pótlásával ) testi és lelki erővel. Meg kell tanulni a gondolatait pozitív irányba terelni. Ez a képesség elsajátítható, és ebben segítséget nyújthatnak azok az emberek, akik őszintén szeretnek és érdeklődnek hogylétünk iránt. Erősítsük ezeket a kapcsolatokat. Gyakran előfordul, hogy arra fókuszálunk, ami nincs, vagy nem sikerül, és elfelejtünk hálásnak lenni azért, amink van. Örülni kell a gyakran aprónak tűnő sikereknek is. El kell tudni fogadnunk azt, amin nem lehet változtatni. Nem kell mindenáron a tökéletességre törekedni, mert ezt senki sem várja el tőlünk.

Antoine de Saint-Exupery szavait idézve :

„Nem akkor alkottál tökéleteset, ha
már nem tudsz mit hozzátenni, hanem ha
már nem tudsz mit elvenni belőle.”
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárMeditáció, relaxáció és más stresszoldó technikák jelentősége a mindennapi életben

2013. februárEmpátia: A beleélés lélektana

2013. márciusA munkahelyi stressz negatív hatásai életünkre és egészségünkre.

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. júliusJavaslatok a mindennapi kommunikáció könnyítésére.

2013. február – Pszichoszomatikus jelzések

vasárnap, február 17th, 2013

 Avagy a test és a lélek kölcsönhatásai

„Mert a legnagyobb hiba a betegségek kezelésénél, hogy
vannak orvosok csak a test, és vannak orvosok csak a lélek
számára, noha ezeket senki sem tudja szétválasztani.”
Platón

Platón itt arra utal tulajdonképpen, hogy a lélek és a test betegségei között összefüggések vannak. Sokan és sokat írtak már korábban is e témáról, én mégis fontosnak érzem, hogy leírjam a saját véleményemet illetve a fenti témával kapcsolatos gondolataimat.

Ezt a néhány gondolatsort főleg azoknak ajánlom, akik még nincsenek tudatában ennek a kapcsolatnak és elég nyitottak az új dolgok megismerésére és befogadására, vagy csak egyszerűen érdeklődnek e téma iránt.

Bizonyos körökben, főleg pszichológusok, pszichoterapeuták, természetgyógyászok, egyes orvosok és homeopatikus gyógyítók között is egyre elfogadottabbá válik az a nézet, hogy a betegségek az öröklött hajlamon túl, lelki okokra vezethetők vissza.

Tehát számos betegség hátterében fel nem dolgozott múltbeli sérülések, konfliktusok, stressz, magány, szorongás, elfojtott vágyak, téves önkép, szeretethiány, viselkedészavar állhat. Vagyis a lelki egyensúly megbomlása, vagy felborulása a testi egészség megromlásához vezet. Viszont, ha a lélek képes megbetegíteni a testet, akkor meg is tudja gyógyítani! Nagyon fontos ehhez hozzátenni, hogy a lelki kezelést tanácsos az orvosival együtt komplex módon alkalmazni. Senki ne próbálkozzon öngyógyítással! A nyugati – tünetek elhárítását, megszüntetését célzó orvosi – kezelést az alternatív gyógymódokkal tanácsos ötvözni a végleges megoldás érdekében.

Kétségtelen, hogy lehet a tüneteket hatékonyan kezelni gyógyszerekkel, sőt bizonyos betegségeknél ez elengedhetetlen feltétel, de a betegséget kiváltó lelki, életviteli vagy szemléletbeli okok gyógyítása nélkül a betegség vissza fog térni újból és újból. Egy egyszerű példával élve, ha fáj a fejünk, és beveszünk egy gyógyszert, ami pillanatok alatt megszünteti magát a fájdalmat, de nem oldja meg a kiváltó okot, csak a tünetet, a fejfájás ismét jelentkezni fog.

Kurt Tepperwein, világszerte ismert és sokak által elismert életviteli tanácsadó szavait idézve: ” Be kell végre látnunk, hogy – egy embert meggyógyítani – nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és élet igénylő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre.” Tehát a gyógyulásban nagy szerepe van az életmód- és szemléletmód változtatásnak, a düh, a harag elengedésének, a szeretet megélésének, és a család támogatásának. A szeretetnek különösen nagy szerepe van a gyógyulásban, mert olyan energiákat szabadít fel a szervezetünkben, amelyek felerősítik az öngyógyító folyamatokat.

E témával a 70-es évek óta foglalkozik Rüdiger Dahlke osztrák ezoterikus orvos, pszichoterapeuta, homeopata, akinek több mint 40 könyve jelent meg ebben a témakörben. A legismertebb műve: A lélek nyelve: a betegség. Ez a könyv táblázatot is tartalmaz arra vonatkozóan, melyik betegség milyen lelki problémákra vezethető vissza. Másik nagy képviselője az új típusú és pozitív gondolkodásnak Louse L. Hay: Éld az életed című könyve világsiker lett, és számos jó tanácsot tartalmaz a gyógyulni vágyóknak. Spirituálisabb és talán kicsit misztikusabb stílusban ír Laura Huffines az Angyalokkal gyógyítók című könyvében. Ezek a könyvek mind tartalmaznak táblázatokat a betegségekről és a mögöttük lévő okokról. De a probléma megoldása szakember segítségét, időt és türelmet igényel. A betegséget nem elég ismerni, meg kell érteni az üzenetét.

„Fontos megérteni, hogy a test csak a
szimbólumok nyelvén tud szólni, a tünetek nyelvén,
és hogy a betegség a sértődött lélek felkiáltása”.
Rüdiger Dahkle:
A betegség, mint szimbólum
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárMeditáció, relaxáció és más stresszoldó technikák jelentősége a mindennapi életben

2013. októberAz egészségtelen táplálkozás hátterében álló lelki okok