2016. Február – Szorongás: A kiegyensúlyozott élet legfőbb ellensége

szombat, február 13th, 2016

„A szorongás olyan, mint a félelem, csak
nehezebb elviselni. Oka megnevezhetetlen,
s mivel nem lehet tudni, mitől támad, azt sem
lehet tudni, mikor szabadulhatsz meg tőle.”

( Rácz Zsuzsa )

Napjainkban, egyre gyakrabban kell megküzdenünk egy-egy ránk nehezedő szorongással. Felmerülhet egy kínosnak ígérkező beszélgetés során, egy bizonytalan kimenetelű vagy egy kellemetlen helyzettel kapcsolatban, kialakulhat vizsga vagy állásinterjú előtt, egy válságos állapotú közeli hozzátartozó miatti aggodalom következményeként.

Ilyen és ezekhez hasonló élethelyzetekkel mindannyian találkoztunk már és éreztünk nyugtalanságot, feszültséget, aggodalmat, ingerültséget.

Egy konkrét helyzettel kapcsolatos, kisebb-rövidebb ideig megtapasztalt, átmeneti szorongás nem jelenthet problémát. A gond ott kezdődik, amikor egy adott személy életében a szorongás állandósúl, rátelepszik, abban az esetben is, ha ez nem indokolt, amikor nincs olyan szituáció, kellemetlen tényező, ami ezt megindokolná.

A látszat ellenére, nem csak a visszahúzódó, félénk embereknél fedezhetünk fel szorongásra utaló jeleket, hanem sok esetben a sikeres, magabiztos személyeknél is előfordulhatnak napi szintű szorongásos tünetek.

A szorongásra hajlamos emberek, rendszerint gyermekkoruk óta küzdenek a túlzott megfelelni akarással, környezetük irányából fokozottan igénylik az elismerést és a feltétel nélküli szeretet megnyilvánulást.

Mivel a szorongásos állapot nem vonzó a külvilág számára, ezért megtanulják leplezni, vagy rosszabb esetben még maguk előtt is letagadni. A folytonosan jelenlévő nyugtalanság, bizonytalanság, félelem érzése megakadályozza az egyént abban, hogy kiegyensúlyozott, boldog, harmonikus életet éljen.

A szorongás kialakulásának pontos oka mindmáig nem tisztázott:

    – Lehet örökletes hajlam, ami a körülményektől függően megjelenhet.
    – Kialakulhat gyermekkorban, ha a gyermek szocializációja károsodott.
    – Esetleg a későbbiekben is jelentkezhet, valamely trauma hatására.

Az állandósult szorongások gyökerei, többnyire a gyermekkorig visszakövethetők és ezek kialakulásában jelentős szerepet játszik egy esetenkén elszenvedett szülői magatartás.

A gyermekeknél jelentkező szorongásos tünetek, az esetek nagy részében az egyik szülő saját bizonytalan érzelmi világát tükrözi. Egy szorongó, magában kétkedő, érzelmileg labilis szülő gyermeke is nagy eséllyel hajlamos lesz a szorongásra.

Ha egy szülő, nem bízik a gyermekében, nem veszi komolyan abbéli képességét, hogy egy feladatott el tud egyedül is jól végezni, vagy hogy bizonyos helyzetekben megállja a helyét, ezzel leértékeli, elbizonytalanítja önmagában. Ilyenkor gyakoriak az olyan kijelentések a szülő részéről, mint a:

„Ne nyúlj hozzá, mert elrontod!”
„Menj innen, mert csak zavarsz!”

Az ilyen viselkedésű szülők azzal indokolják cselekedeteiket, hogy meg akarják óvni a bajtól csemetéjüket, azonban a túlóvás, aggódás elbizonytalanítja a gyermeket saját képességeiben. Főként az okos, érzelmi irányítású gyermekeknél jelentkezik szorongás formájában.

Ők azok, akik tisztában vannak képességeikkel, készségeikkel, de a szülő által kihangsúlyozott hiányosságukat, szorongással próbálják meg kompenzálni.

Mivel a gyermeknek nagyon fontos a szülői szeretet, minden módon megpróbál a szülő kedvében járni. Ügyes akar lenni, jó tanuló, sportoló, hogy kiérdemelje a szülői elfogadást, szeretetet.

Ám a magában is kételkedő, bizonytalan szülő magatartása gyakranl hangulatfüggő, nem objektív. A kényeztetés és az elutasítás, a dicséret és megróvás szorosan megfér egymással, ezért a gyerek soha sem tudja, milyen reakcióra számíthat és ez önmagában is szorongáshoz vezethet.

Az ilyen gyermek felnőttként sem tud igazán örülni az elért sikereknek. Túlontúl kritikussá válik teljesítményével szemben, keresni fogja mindenben a hibát. A pozitív visszajelzéseknek sem tud felhőtlenül örülni, nem fogadja el a feltétel nélküli dicséretet.

Az ilyen gyermekekből lesznek azok a felnőttek, akik úgy érzik, sokkal jobban is el tudnák végezni a munkájukat, feladataikat. A magánéletben is gyakran támad olyan érzésük, hogy nem képesek mindent megadni a párjuknak, és ettől gyakran szoronganak.

A felnőttkori szorongás hátterében gyakran áll az óvó, gondoskodó apa hiánya, aki tegyük fel, az alkohol függősége miatt képtelen ellátni családi kötelességeit. A gyermek ebben az esetben nem érzi magát biztonságban nem csak érzelmileg, hanem sokszor fizikailag sem.

Pánikbetegségben, súlyos szorongással küzdő, zömében női klienseim, arról számolnak be, hogy az alkoholista apa kiszámíthatatlan viselkedése miatt, gyermekkorukban, napi szinten éltek át aggodalmat nemcsak a saját testi épségük miatt, hanem édesanyjuk, testvéreik biztonsága miatt is.

Kevesen tudják, hogy azok a férfiak, akik nem bíznak magukban, abban, hogy képesek jól ellátni családfői és szülői kötelességeiket, ugyancsak szoronganak, és gyakran agresszivitással, alkohollal igyekeznek ezt a szorongást csökkenteni.

„Az agresszió olyan, mint a fregolin kabát:
ha kifelé fordítóm erőszak, ha befelé: szorongás.”

( Ranschburg Jenő )

Csonkacsaládban felnőtt embereknél is gyakran tapasztalható indokolatlan szorongásra való hajlam. Mivel egy ilyen családban csak az egyik szülő jelenti a biztos pontot, a gyermek retteg attól, hogy elveszítheti az őt nevelő szülőt, vagy ha csalódást okoz, a szülő lemond róla, intézetbe, nevelőszülőkhöz adja.

Felnőttként a párkapcsolatban is jelentkezik a némelykor beteges félelem attól, hogy a partnerrel, házastárssal történik valami, vagy ha nem lesz elég jó, el fogja hagyni a társa.

Ezek az emberek nem tudják felhőtlenül élvezni az életet, maradéktalanul boldognak lenni, mert folyamatosan jelen van a megmagyarázhatatlan fenyegetettség érzése.

„Amíg nincs semmid, attól félsz, nem is lesz.
Ha már van, attól rettegsz, valaki elveszi.
Amíg nincs senkid, attól félsz, nem is lesz.
Ha már van, attól rettegsz, valaki elveszi,
vagy valami miatt elveszíted őt.
Minden szorongás valójában a
veszteségről szól.”

( Bácskai Júlia )

A túlzott megfelelési kényszer mögött, a mindenbe tökéletességre való törekvés hátterében is sok esetben szorongás húzódik meg. Ezeknél az embereknél megfigyelhető a teljesítményre való túlzott orientáltság, a siker mindenáron való hajszolása, a szóbeli elismertség, dicséret és a jutalmazás utáni vágy, a velük szembeni kritika elutasítása.

Soha nem tudnak igazán elégedettek lenni magukkal, még abban az esetben sem, amikor látszólagos megelégedettséggel ecsetelik sikereiket, tehetségüket, rendkívüli képességeiket. Ahogy maguktól, úgy környezetüktől is a maximális teljesítményt várják el, csak azt tudják elfogadni, ami tökéletes.

„A kreatív embereket gyakran a szorongás hajtja”
( Georg Klein )

A szorongásnak ez a formája nem csak az ebben szenvedő személy életét nehezíti, mivel a tökéletesség számára is elérhetetlen, mint a horizont határa, hanem egyaránt a környezete életét is negatívan befolyásolhatja.

Nem egy esetben a családtagoknál is kialakulhat szorongás, mivel nem tudnak lépést tartani és sok esetben ők azok, akik segítséget kérnek.

Bár a szorongás külső tényezőkre vetül ki, valódi forrása nem a külvilágban, hanem az ebben szenvedő emberben található meg és meg is változtatható, ha nem táplálja folyamatosan a félelmeit kétségekkel.

A szorongásoktól mentes, felszabadult és boldog élethez való úton először is tudatosítani kell, hogy nem feltétlenül szükséges így leélni az életet, mert lehet rajta változtatni. A szorongás enyhébb eseteiben segíthet a családtagokkal való őszinte beszélgetés, a család szeretetteljes elfogadása, megértése és támogatása.

Azonban súlyosabb esetekben, amikor a szenvedést egy komolyabb trauma okozza, vagy egy torz gondolat, tévhit váltja ki, ajánlatos mielőbb segítséget kérni szakembertől, aki a kezelés során megtanítja helyettesíteni a negatív gondolatokat pozitív gondolatokkal, segít reálisan érzékelni a környezeti hatásokat és abban is, hogyan tekintsen kedvezőbben önmagára és életére.

A jó minőségű élet feltétele a félelmek és folytonos szorongások nélküli mindennapok, amelyek egyfajta szabadságot jelentenek az egyén számára. Nem érdemes megalkudni és olyan terhet cipelni, amit könnyen és fájdalommentesen le lehet tenni.

„Egyszerre nem lehet félni és nevetni is.
Amikor nevetsz, nem félsz. S azt érzed,
valamitől megszabadulsz.(…) Eloszlik a szorongás.
Nem tudatosul benned, de azért nevetsz, mert
rájössz, hogy az élet győzött a halál felett.
És a halhatatlanság a mulandóság felett.”

( Müller Péter )

 

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életvezetési tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2016. Január – Az elköteleződés szerepe …

kedd, január 12th, 2016

… egy jól működő kapcsolatban

„Ha valamit választunk,
ezer más dologról lemondunk.”

( Elizabeth Elliot, amerikai írónő )

Az elköteleződést bármi iránt, legyen az egy munkahely, partner, közösség, politikai párt vagy egyházi felekezet, általában komoly megfontolás, az érvek és ellenérvek mérlegelése, és az ezt követő döntés előzi meg. Tulajdonképpen azt jelenti, hogy valamely nemes vagy fontos cél elérésének érdekében energiánkat, tudásunkat, anyagi forrásainkat az adott ügyre fordítjuk, párkapcsolatban bizonyos személynek szenteljük.

Azt hogy ki milyen könnyen és gyorsan tud meghozni egy döntést személyiségtől, korábban megélt tapasztalatoktól, neveltetéstől, pillanatnyi lelki állapottól függhet. Nehézsége többnyire abban rejlik, hogy ha egy valamit – valakit választunk, minden másról le kell mondanunk. Sok esetben ez nehezíti meg az elköteleződést a párkapcsolatokban is, bár nem ez az egyetlen és fő oka annak, hogy manapság egyre többen válasszák az elkötelezettségtől mentes, laza kapcsolatokat.

A legtöbb ember lelke mélyén vágyik arra, hogy elfogadják, hibáival együtt szeressék és jóban – rosszban kitartsanak mellette élete végéig, de ugyanakkor jelen van a félelem, a bizonytalanság, a véglegesség érzése, az ezzel a döntéssel járó felellőség és annak súlya.

Ezért manapság, sokan választják az úgynevezett „próbaházasságot”, vagyis az együttélést.  Amennyiben mindkét felet kielégíti és boldoggá teszi ez a megoldás, addig a kapcsolatra sem gyakorol negatív hatást, nem vezet ebből kifolyó konfliktusokhoz, csalódáshoz, becsapottság és kihasználtság érzéséhez, szakításhoz.

A probléma rendszerint akkor kezdődik, amikor az egyik fél szeretné komolyra fűzni a kapcsolatot, megállapodni, gyereket vállalni, a másik fél ezzel szemben hosszú ideig, akár évekig nem tudja, vagy nem akarja meghozni az elköteleződés mellett a döntést. Ilyenkor a leggyakoribb érv az, hogy nem a papír köt össze és tesz boldoggá két embert.

A „papír” önmagában tényleg nem képes boldoggá tenni két embert, de a döntés, hogy a párommal akarok együtt élni egy életen át, hogy felelősséget vállalok érte és a kapcsolatért el tudja mélyíteni az intimitást.

Az a tény, hogy fel akarom vállalni a másikat az egész világ előtt, hogy nem egy a millió ember közül, hanem az egyetlen, meg tudja szilárdítani a kapcsolatot és segít együtt elviselni a nehéz élethelyzeteket.

– A fenti sorokat olvasva, felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért olyan nehéz meghozni ezt a döntést, miért választják inkább a szakítást egyesek, az elköteleződés helyett?
– Milyen okok és indokok állnak ennek a gondolkodási és viselkedési mintának a hátterében?
– A függetlenség megőrzésére tett erőfeszítések a férfiakra vagy a nőkre jellemzőbbek?

Az elköteleződés melletti döntés egyforma terhet ró mindkét nem képviselőire. A háttérben húzódó okok is többnyire azonosak. Az egyik leggyakoribb félelem az, hogy jól válasszunk, hogy tényleg az igazi mellett tegyük le a voksunkat, mert ha később találkozunk az igazival, amikor már házasságban élünk és gyerekeink lesznek, akkor már túl késő.

„Ha valakihez férjhez megyek, nem mehetek
a többihez. A választás korlátokat jelent.”

( Elizabeth Elliot, amerikai írónő )

Az ebből fakadó bizonytalanság bénító hatással bír, meggátolja a szívből, elhatározásból történő elköteleződést. Valahol ez a fajta bizonytalanság, kétely érthető, mivel mindenki a tökéletes társát, a hiányzó felét, a gyermekei számára legcsodálatosabb szülőt szeretné megtalálni. Azt az embert, aki a legjobb génállománnyal rendelkezik, akivel egészséges utódokat lehet nemzeni.

De honnan és miből lehet tudni, hogy megtaláltuk-e az igazit? Sajnos erre nem létezik képlet vagy recept, ezt mindenkinek önmagával kell tisztáznia. Ha pedig, nem eléggé megfontolt módon szállunk ki egy kapcsolatból, az is előfordulhat, hogy csak utólag, a szakítás után tudatosul bennünk, hogy az igazit veszítettük el.

A másik ok, ami az elköteleződés útjában áll, az önbizalom hiánya, amikor valaki nem tudja elhinni azt, hogy őt őszintén, érdek nélkül, valaki képes szeretni, ki tud mellette tartani egy életen át, ellenállva a kísértéseknek. Ez az ok, talán inkább a nőket teszi bizonytalanná, nem a férfiakat.

A közösségi oldalak, a média a fiatalság kultuszt erősíti, azt sugallja, hogy a csak a szép, szexuálisan vonzó, fiatal, odaadó nők kellenek a férfiaknak, ezért sok nő lemond a gyermekvállalásról, családalapításról, hogy minél tovább tudjon vonzó maradni. Fél, hogy ellenkező esetben, a férfi csak az anyát és a háziasszonyt látja majd benne, és ezért idővel elveszíti a feléje irányuló érdeklődését.

A férfiak magukba vetett önbizalmát nagymértékben gyengíti az a társadalmilag elfogadott elvárás, hogy a férfi feladata eltartani a családot, meg kell teremtenie az anyagi biztonságot. Sok esetben felmerül a kudarctól való félelem, hogy nem lesz jó férj, nem áll helyt férfiként, apaként, nem tud elég pénzt keresni, nem lesz képes hűséges maradni. Mindezek blokkolják, megnehezítik a férfiak számára az elköteleződés utáni vágyat.

A komfortzónából való kilépés, a kényelmes élet feladása is hátráltatja az elköteleződést. A férfiak attól tartanak, hogy nem marad elég idejük a munkájukra, a család és gyerek hátráltatni fogja a karrier és siker elérésében. Kevesebb idő jut különböző hobbira, időtöltésre, baráti összejövetelekre. Félnek attól, hogy a nő megszűnik szerető lenni és anyává válik, aki teljes lényével a gyerek felé fordul.

A nők között is gyakori, hogy a kényelem és a megszokott szingli életmód feladásával járó kényelmetlenség miatt halogatják az elköteleződést. A megszokott életvitel feladása, a munkából való időleges kiesés, az anyagiak újraosztása gyermekvállaláskor, a tény, hogy kevesebb pénz és idő marad a szépség és a fiatalosság megőrzésére, és ez által kevesebb esély a férfi megtartására, elbizonytalanítja a nők egy részét.

„Az a nő, aki habozik, hogy meghozzon-e valami
áldozatot azért, akit szeret, ne hozza azt meg.”

( Móra Ferenc )

A fenti okokon kívül a függetlenség, a szabadság elvesztésétől, az állandó kompromisszumkötéstől való félelem, a saját igények, szükségletek elodázása vagy annak kielégületlenül maradása is közrejátszik a laza, kötelezettségektől mentes kapcsolatok fenntartása mellett.

Akadálya lehet az elköteleződésnek az is, ha a család, a barátok nem értenek egyet a választással, vagy a baráti körben még senki sem házasodott meg, vállalt még gyermeket.

Bármely ok hátterében, amely hátráltatja a döntéshozatalt, komoly lelki okok, esetleg korábbi rossz tapasztalatok, traumák, családi viszályok húzódhatnak meg. Amíg ezek nem lesznek feldolgozva, őszintén megbeszélve a partnerrel, egy állandó konfliktus táptalaját képezhetik és okot adhatnak a békétlenség megjelenéséhez és a harmónia felborulásához.

Kikövetelni az elköteleződést attól, aki erre nem kész, vagy nem képes, képtelenség. Manipulációkkal el lehet érni, de nem érdemes, mert csak az önszántunkból, szabad akaratunkból született elköteleződés, ami valódi szereteten, megbecsülésen és ragaszkodáson alapul, képes boldoggá tenni két embert egy életen keresztül.

„Amíg az ember a félelmeit használja a döntéseihez,
addig tulajdonképpen menekül. Csak abban az esetben
indul el egyáltalán valami felé, amikor elég bátorságot
gyűjt ahhoz, hogy bár fél, mégis vágyait kövesse.”

( Feldmár András, magyar származású matematikus,
pszichológus, pszichoterapeuta )
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2015. május – A hibáztatás és bűnbak keresés lelki okai

szerda, május 20th, 2015
„Más hibáinak elviselésében türelemre törekedjél,
mert benned is elég sok van, amit másnak kell eltűrnie.”

(Kempis Tamás)

Napjainkban, sokan nem találják a helyüket, egész életükben csak hánykolódnak és ezért jobb híján a környezetüket, körülményeiket, múltbéli eseményeket hibáztatnak sorsuk alakulásáért. Ez a fajta önfeloldozás, önfelmentés hozzásegít a kudarcok, a mulasztások, a saját hibákból és tévedésekből fakadó stressz enyhítéséhez.

Mások hibáztatása, rövid távon megnyugváshoz vezet és segít az ego és az énkép sérüléseinek elkerülésében, hosszú távon viszont személyiségi problémákat okoz. Amennyiben úgy döntünk, hogy mérlegre teszük elkövetett hibáinkat, azonnal szembesülhetünk saját hiányosságainkkal, téves döntéseinkkel és cselekedeteink következményeivel.

Egy adott probléma felmerülése során, ha találunk felelőst, bűnbakot, valakit, akit hibáztathatunk, gyakran már önmagában elegendő, hogy enyhítse a ránk nehezedő nyomást, feszültséget. Ilyenkor az emberben egyfajta önfelmentés, önámítás kerekedik felül és ez kényelmesebb, mint önmagunk szerepét megvizsgálni az események alakulásában.

Az ilyen tipusú emberek esetében egy idő után szembetűnővé válik, hogy a szokottnál gyakrabban válnak áldozattá, mártírrá, folyamatosan mások hibáitól szenvednek. Zsarnok főnököket és irigy kollégákat kapnak mindig a nyakukba, párkapcsolataik sorra tönkre mennek, mivel véleményük szerint, partnerük figyelmetlen, nem megértő és követelőző velük szemben.

Nagy álmaik egyre elérhetetlenebbé válnak számukra, mert mindig akadnak olyan szereplők és/vagy események melyek megakadályozzák ebben őket. Látni vélik, le tudják vezetni, meg tudják magyarázni, ki tehet pontosan sorsuk rosszrafordulásáról. Az a bizonyos valaki: a Hibás, aki ha nincs, már egészen máshol tartanának.

Munkám során megfigyeltem, hogy azok élete, akik mindig másokat hibáztatnak sikertelenségükért, gondjaikért, többnyire nem változik pozitív irányba. Egyfajta magatehetetlenséggel szemlélik sorsuk alakulását és fojvást keresik kudarcuk okozóját és végül meg is találják a felelőst és az önfelmentést.

Erről a felvett viselkedési formáról nagyon nehéz lemondani, mivel ha egy számunkra kellemetlen eseményre nem találunk magyarázatot vagy felelőst, gyorsan felmerülhet a kérdés:

“Ha más nem hibás, akkor talán
én tehetek a dolgok alakulásáért?”

Ezért ilyenkor, sokan továbbra is csak keresnek valakit, akit ha nem is közvetlenül, de közvetett módon hibáztatni tudnak. Például:

„Ha a szüleim pályaválasztáskor más irányba
terelnek, akkor most sikeresebb lennék és
a feleségem sem hagyott volna el.”

A „bűnbak” minden esetben segít megvédeni az Egót, hogy az Énkép ne sérüljön: túlsúlyos háziasszony a család körüli teendőket okolja, mondván, nincs ideje, energiája mozogni. Az elbocsátott alkalmazott a főnökét hibáztatja még abban az esetben is, ha rövid időn belül több munkahelyről bocsátották el. Az alkoholfüggő a barátait és a rossz társaságát okolja, amiért elissza az összes pénzét.

Ez a viselkedési forma, maga a 22-es csapdája, de mégis akadhat számunkra kiút belőle, ha sikerül felismernünk, hogy a kudarc és a negatív események mindaddig részesei maradnak életünknek, amíg nem változtatunk gondolkodásmódunkon, viselkedésünkön, a dolgokhoz való hozzáállásunkon.

Ez csak abban az esetben sikerülhet, ha végre tüzetesen megvizsgáljuk hibáinkat, ha szembe merünk nézni saját gyengeségeinkkel, mulasztásainkkal. Ez többnyire nagyon nehéz, de hosszú távon mégis segít.

Az első lépés tehát, amikor számunkra kellemetlen, fájdalmas esemény történik, ne az legyen, hogy mást hibáztatunk, hanem az, hogy vizsgáljuk meg saját szerepünket a dolgok alakulásában.

Amenyiben, valami mégis más hibájából történt, ne fecséreljük energiánkat szemrehányásra, vádaskodásra, veszekedésre. Alakítsuk-, találjuk ki, hogy az adott helyzetben legközelebb hogyan fogunk higgadtan, józanul, körültekintően viselkedni.

A dolgok nem javulnak meg maguktól: a párkapcsolatok, a munkahelyi viszonyok, a többlet súly sem olvad le magától. Nem változik pozitív irányban az életünk, ha nem vállaljuk a sorsunk feletti irányítást, a felelőséget. A felelősség valóban a miénk, hogy a számunkra negatív történésekre, eseményekre hogyan reagálunk.

Tehát nagyon fontos, hogy szabaduljunk meg mások hibáztatásától, fogadjuk el magunkat hibáinkkal, gyengeségeinkkel, mulasztásainkkal és fogadjuk el a tényt, hogy mi is követhetünk el hibákat, senki sem tévedhetetlen.


„Mindig mást hibáztatunk. Vagy a körülményeket tesszük
felelőssé életünk nagy traumájáért. De valójában csak
egyetlen ember létezik, aki tönkre tud tenni bennünket.
Csak egyetlen embernek áll hatalmában, hogy teljesen
elpusztítson minket, ha hagyjuk. Nekünk magunknak.”

(Sebastian Fitzek)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2014. május – Asszertívitás – érdekeink sikeres érvényesítése

szerda, május 28th, 2014
„Légy, aki vagy, és mondd ki, amit érzel – hisz akit ez zavar,
az nem számít, aki pedig számít, azt nem zavarja.”

(Dr.Seuss)

Az asszertitívitás egy viszonylag új fogalom a köznyelvben. A latin „asserere” szóból származik, melynek jelentése: jogot formálni valamire, kijelenteni, fenntartani, megerősíteni. Az asszertívitás fogalma is ezt tükrözi – érdekeink sikeres érvényesítése, amely során tiszteletben tartjuk és elfogadjuk más emberek véleményét és érzéseit.

Az asszertív viselkedés magában hordozza az érzések, nézetek és igények őszinte és helyénvaló kifejezését, azt a képességet, hogy nyugodt hangnemben mások tudtára tudjuk hozni azt, amit szeretnénk, ami elfogadható számunkra, és azt is, ami nem.

Ez a képesség elsajátítható és fejleszthető. Egyre több pszichológus, tanácsadó és pedagógus tartja fontosnak és hívja fel a figyelmet az asszertív viselkedés és kommunikáció elsajátításának fontosságára, mivel általa elkerülhetővé válnak a felmerülő félreértések és konfliktusok.

Minden ember alapvető igénye, hogy meghallgassák, elismerjék, érvényesíteni tudja jogait és kifejezésre tudja juttatni vágyait. Ezeket minden ember más-más, a személyiségének megfelelő, viselkedési formával éri el. Ezt nagyban befolyásolja a neveltetés, a családból hozott viselkedési minta, a korábban megélt kudarcok és tapasztalatok. Egy adott helyzetben a személy felléphet: agresszív, manipulatív, passzív vagy asszertív módon.

A leghatározottabb módon az agresszív viselkedésű ember képes kifejezésre juttatni elvárásait másokkal szemben. Ezt általában emelt hangon, durván, mások véleményét meg nem hallgatva teszik. A saját érdekeiket mások érdekei elé helyezik. Az olyan kapcsolatok, ahol az egyik fél agresszióval, mások megfélemlítésével, hibáztatásával érvényesíti akaratát, idővel általában elromlanak, mivel alapjaiban nélkülözik a mások iránti empátiát és tisztelet.

A manipulatív viselkedésű személyek nem őszinte módszerekkel érik el céljaikat. Ezek a személyek gyakran folyamodnak különböző taktikákhoz és trükkökhöz. Jellemző tulajdonságuk a kétszínűség, nem azt mondják, amit gondolnak. Mivel környezetük hamar kiismeri a manipulatív személyeket, hiteltelenné válnak és elveszítik az emberek bizalmát.

Ezekkel a személyiség típusokkal ellentétes a passzív emberre jellemző viselkedés. Passzívnak lenni annyit jelent – hagyni, hogy mások irányítsanak, és ők mondják meg, mit kell, vagy nem kell tenni. Ehhez a viselkedési típushoz tartozó emberek nem merik elmondani, hogy mit gondolnak, nem tudnak önállóan döntést hozni, kifejezésre juttatni vágyaikat és kiállni érdekeik mellett, félnek a konfrontációtól és súrlódásoktól. Úgy érzik, nem áll jogukban képviselni saját igényeiket, elfogadják a határozottabb személyiségek véleményét és sodródnak azok irányításával.

Ez a viselkedés hosszú távon elfojtásokhoz, önbizalomvesztéshez, különböző frusztrációk kialakulásához vezethet, mivel az ilyen személy úgy érzi, hogy nincs ráhatása a saját életére, bizonyos értelemben mások áldozatává, áldozattá válik.

Az asszertív személyek ezzel szemben nem engedik, hogy mások irányítsák életüket. Hisznek abban, hogy képesek, és jogukban áll ráhatással lenni az események alakulására. Bíznak magukban, hogy kezelni tudják érzéseiket és képesek önállóan boldogulni az életben.

Az asszertív viselkedési forma magába foglalja az asszertív gondolkodást, cselekvést, kommunikációt és döntést. Ez azt jelenti, hogy az ily módon viselkedő személy képes meghúzni a határokat, ki tud tartani elhatározásai mellett, akármilyen nehéznek is bizonyulnak azok. Fel tudja ismerni erősségeit, elfogadja és kezeli gyengeségeit.

Az erősségek felismerése magabiztosságot és határozottságot kölcsönöz az asszertív személy viselkedésének. A gyengeségek tudomásul vétele pedig segít abban, hogy tanuljon hibáiból és tapasztalataiból.

Az asszertív viselkedéshez hozzátartozik az ennek megfelelő kommunikáció is, amelyet a nyugalom, tárgyilagosság, őszinteség jellemez. Az asszertív személyiség képes empátiával és tisztelettel végighallgatni mások véleményét abban az esetben is, ha ez eltér a sajátjától. Képes kifejezni érzéseit, vágyait, elképzeléseit úgy, hogy ezzel nem sért meg másokat. Határozottan és magabiztosan tud kiállni saját és mások jogos érdekei mellett, ahogyan ezt egykor Nelson Mandela és Mahatma Gandhi tették.

Asszertívnak lenni azt is jelenti, hogy bizonyos helyzetekben tudni kell rugalmasan és körültekintően, különböző lehetőségeket számításba véve, helyes döntést hozni. Abban az esetben, ha ez komoly megfontolást igényel, nyitottak arra, hogy kikérjék mások véleményét, információt gyűjtsenek. Ahogy ebbe az irányba változik, fejlődik a személyiség, úgy a döntéshozatal is egyre könnyebbé válik.

Az ilyen személyiséggel rendelkező emberek hosszútávon kivívják a környezetük tiszteletét és elismerését, viszont az asszertívitás nem feltétlenül garantálja a boldog és problémamentes életet, a vágyak beteljesülését. Egy valami azonban bizonyos – ha az ember képes az asszertívitásra, mindezek a dolgok nagyobb eséllyel elérhetők.

„Nem a Te döntéseden múlik, hogyan
halsz meg. Az sem, hogy mikor. Csak arról
dönthetsz, hogyan szeretnél élni… most.”

(Joan Baez)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése sze- mélyiség fejlesztéssel
2013. júliusJavaslatok a mindennapi kommunikáció megköny- nyítésére
2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2014. április – Az életünkben jelentkező változások

szombat, április 26th, 2014
„Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők
falakat húznak föl, az optimisták pedig vitorlákat.”

(ismeretlen szerző)

A változások életünk részét képezik, mivel az élet, folyamatos mozgás, átalakulás és fejlődés. A természetben minden ennek a törvénynek van alá rendelve. A megszokott, ciklikus változásokat elfogadjuk, mivel ismerjük ezeket. Az általunk szándékosan, kellő döntéssekkel előidézett, kívánt, óhajtott változások elé bátran nézünk, mivel reményeink szerint ezek jobbá teszik életünket. Ám vannak változások, melyek bár szükségesek, némelykor elkerülhetetlenek, mégis halogatjuk, félünk, tartunk tőlük, mert az állandóság biztonságot ad, ugyanakkor a fejlődés az, ami előre visz.

„Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen
kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát.”

(Bryan Tracy)

Számtalan ember él úgy, hogy elégedetlen az életével, körülményeivel, kapcsolataival. Vágynak a szebb, teljesebb életre, a boldogságra, a mámorra, várják a csodát, mégsem teszik meg az ehhez vezető lépéseket, mivel a változástól való félelem nagyobb, mint a folyamat közben felmerülő kényelmetlenségek. Ezért sokan csak akkor változtatnak rossz szokásaikon, amikor már nem lehet tovább várni – vannak, akik előbb lesznek cukorbetegek, és csak utána kezdenek diétázni, vagy az első elbukott vizsga után kezdik komolyan venni a tanulást. Pedig az élet, folyamatosan figyelmeztet, „apró kavicsokkal dobál, mégis néha csak akkor kapunk észbe, amikor egy mázsás kővel dob meg.”

A változásokhoz való hozzáállás nagyban összefügg a személyiséggel. A kezdő idézet is arra utal, hogy az optimista ember, aki hisz és bízik magában, képességeiben, nyitottabb az új dolgokra és él a felmerülő lehetőségekkel. Tudja, érzi, hogy a változás az az erő, ami mindenkit képes előre vinni.

„Változás: a szolgálóleány neve, akinek a
segítségével a Természet végrehajtja csodáit.”

(Mark Twain)

A pesszimista ember ezzel szemben fél minden változástól, mivel az esetlegesen megélt, önhibáján kívül történt negatív tapasztalások miatt is önmagát hibáztatja. Úgy érzi, vele csak rossz dolgok történhetnek, nem érdemel jobbat, ezért nem használja ki a képességeit, nem él a felmerülő lehetőségekkel. Többségük, a nélkül létezik, hogy igazán élne.

Elégedetlenek a kényelmetlen, szűkre szabott térben való mozgással, ám mégis képtelenek átrendezni életük színterét, meghozni egy döntést, ami talán egy izgalmasabb, boldogabb jövőhöz vezet. Inkább választják a megszokott, általuk biztonságosnak ítélt helyzetet, mint a változásokkal járó kockázatot, a felmerülő kényelmetlenségeket, és nem is tesznek semmit mindaddig, amíg a helyzetük elviselhetetlenné nem válik. Akkor kezdenek el kapkodni, amikor már késő, hogy elérjék azt, ami tegnap még elérhető volt, de az utólag meghozott döntések ezt néha már lehetetlenné teszik. Miközben egyesek, kényelemükbe süppedve döntésképtelenül mérlegelnek, a körülmények, a világ és benne az emberek, a hangulatok, az érzelmek gyorsan változnak.

Amikor pedig végre azt érezzük, hogy életünk rendben van, elégedettek vagyunk körülményeinkkel, felmerülhetnek, és többnyire fel is merülnek olyan változások, amiket a legszívesebben elkerülnénk. Ezek azok, a kellemetlennek ítélt, váratlan történések, melyeket katasztrófaként élünk meg. Úgy érezzük, hogy „erre most nincs szükségem”, „a legrosszabbkor történik velem”, és csak később értjük meg, hogy egy „szükséges rossz” vele járói voltak, melyek fejlődésünkhöz vezettek.

„Azokat az eseményeket, amik formálnak minket, általában nem
mi választjuk. Sohasem akarunk keresztülesni azon, amin keresztül
kell esnünk ahhoz, hogy azzá váljunk, amivé válni szeretnénk.”

(Andrew Matthews)

A katasztrófaként megélt helyzetek gyakran próbatételek, leckék, amikből tanulva, tapasztaltabbá és bölcsebbé válhatunk. A fejlődés néha fájdalommal jár, de az út végén ott vár a jutalom, ha a nehézségeket tapasztalatszerzésként éljük meg és megpróbáljuk a legjobbat és a legtöbbet kihozni az adott helyzetből.

Ha egy nem várt kellemetlennek ítélt helyzetben találjuk magunkat a legfontosabb, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk reálisan felmérni a helyzetet. Felteszünk magunknak két kérdést:

  1. valóban fenn áll-e a probléma, ami aggodalmat jelent, vagy csak a képzeletünkben létezik?
  2. tudunk-e változtatni rajta?

Amennyiben az utóbbi kérdésre nemleges a válaszunk, el kell fogadnunk a helyzetet. A helyzet elfogadása nem azt jelenti, hogy beletörődünk, hanem azt, hogy most ez egy megoldásra váró feladat. Ilyenkor tegyünk félre más, egyéb ügyes-bajos gondokat, és csak a komolynak ítélt problémára összpontosítsunk. Vegyünk példát az autóversenyzőkről, akik ha elveszítik az uralmukat egy nagy sebességgel száguldó jármű felett, nem azt nézik honnan jöttek, hol vannak jelen pillanatban, hanem a tekintetüket mindig abba az irányba szegezik, ahová el szeretnének jutni.

Azaz tűzzünk ki célt magunk elé, és lassan, lépésről – lépésre haladva közeledjünk felé. Ne akarjunk mindent egyszerre, egy nap alatt megoldani, ha a helyzet ezt nem teszi lehetővé. Mindig az adott napból hozzuk ki a legtöbbet, hagyjuk, hogy a – holnap – gondoskodjon magáról.

„Az élet nagy lehetőségei legtöbbször szerencsétlenségeknek
és katasztrófáknak álcázva toppannak be hozzánk. „

(Andrew Matthews)

Végezetül tehát, ne féljünk a változásoktól, az új dolgoktól, mert minden változásban van „halál” és „újjászületés”, minden kezdet, valaminek a lezárását jelenti. A kérdés csak az, hogy ki merjük-e nyitni a „titkos ajtót”, belépni rajta és felfedezni mindazt, ami mögötte rejlik. Nyitottak vagyunk-e a kalandra, a felfedezésre, a tanulásra, a próbatételekre, a célban ránk váró jutalomért. A jutalom pedig nem más, mint az, akivé válhatunk a célhoz vezető úton.

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2014. március – Milyen okok vezetnek a hűtlenséghez?

szombat, március 8th, 2014
„A hűség súlya alatt az roppan meg,
akinek gyenge a támasza.”

(ismeretlen szerző)

Egy kapcsolatban, milyen okok vezetnek leggyakrabban a hűtlenséghez? Hol és mit rontanak el a párok? Ebben a cikkemben, kísérletet teszek arra, hogy ezekre a kérdésekre választ keressek szakmai tapasztalataim alapján.

Köztudott, és gondolom, sokan egyetértenek azzal a véleménnyel, hogy ha egy kapcsolat nem működik, abban mind a két fél hibás. A legtöbb ember sok energiát fektet abba, hogy meghódítsa szívének választottját, de miután ez megtörtént, már nem szentelnek elég figyelmet a másik félnek.

Természetesnek tartják, hogy innentől kezdve már magától is működhet egy kapcsolat. Igen ám, de nem mindegy hogy a szeretet, a megértés és a harmónia tart- e össze két embert egy életen át, vagy a megszokás, a gyerekek, esetleg a közösen megszerzett anyagi javak. Ez utóbbi esetben esik meg gyakran, hogy amikor belép egy pár életébe az a bizonyos harmadik személy, nincs az az erő vagy hatalom, amelyik megakadályozná a hűtlenséget.

Egy kapcsolat megromlásának ezen kívül más okai is lehetnek: a nem megfelelő kommunikáció, a figyelem és az elismerés, a szeretet kifejezésének elmaradása. Továbbá a megértés, együttérzés, érdeklődés hiánya és a kíváncsiság. A felsorolt okok között talán pont a kíváncsiság az, mely hűtlenséghez vezethet ugyan, de mégis a legritkább esetben okoz visszafordíthatatlan kárt.

Szakmai tapasztalatom alapján úgy látom, hogy egy jól működő, szeretetre és megértésre épülő kapcsolatban, egy esetleges „botlás” is megbocsátható. Munkám során találkoztam egy házaspárral, akik elmesélték, hogyan sikerült megoldaniuk az életükben egy évekkel korábban felmerült házassági krízist. Egy váratlan találkozásnak köszönhetően a férj megismert egy fiatal nőt, aki leküzdhetetlen vonzalmat ébresztett benne. Mivel szerette feleségét, nem akart hűtlen lenni, ezért őszintén beszélt neki a kialakult helyzetről, és arra kérte, hogy most különösen szeresse Őt, mert csak így tud hűséges maradni.

„Akkor szeress, amikor rossz vagyok, mert
ilyenkor van a legnagyobb szükségem rá.”

(kínai közmondás)

A feleség ezután mindent megtett és minden erejével küzdött a boldogságukért, és végül sikerült megmentenie a kapcsolatukat. A Sors próbára tette érzelmeiket, és az idő Őket igazolta. Sokévnyi házasság után is szerelmesek voltak és boldogok.

Sajnos azonban vannak olyan házassági krízisek, amelyek váláshoz és tragédiákhoz vezetnek. A számtalan lehetséges ok közül csak egyet emelnék ki. Gyakran hallom hozzám segítségért forduló személyektől, hogy a meg lévő kapcsolatukban már nem érzik magukat teljes értékű nőnek illetve férfinak. Ez főként akkor jelentkezik, amikor már van gyermek a családban. Ilyenkor a férfiak, sok esetben, már nem a vonzó és kívánatos nőt látják feleségükben, hanem az anyát, és fordítva – a nők családfenntartóként és az apai szigor megtestesítőjeként kezelik a férfit.

Egy idő után elmaradnak a becéző, szerelmes szavak, helyükbe lépnek az „anyuci” és „apuci” megszólítások. Ezért, amikor egy asszony életébe belép egy másik személy, aki a túlhajtott háziasszonyban és anyában újra felfedezi a vonzó és kívánatos Nőt, akkor megtörténhet, hogy követi azt a férfit, aki visszaadja az „elvesztett” nőiességét.

A férfiaknál jelentkező ” kapuzárási pánik” hátterében is gyakran hasonló okok állnak. A férfi, aki otthon a családfő, a családfenntartó, vagy némelykor, egy ambiciózus és erős asszony mellett a gyermekfelügyelő és a házimunkáért felelős személy, egyszer csak elkezdi „férfinak” érezni magát egy másik nő mellett. Megjelenik egy nő, aki az erős férfit látja benne, aki meghallgatja a mondanivalóját, és nem inti le, amikor kinyilvánítja véleményét. Aki felnéz rá, megdicséri az eszét, stílusát, fizikai állapotát, stb.

Ilyen esetekben mindkét fél visszakapja elvesztett önbecsülését és az is megtörténhet, hogy több évnyi boldog, mert sokszor tényleg az, házasság után búcsút intenek egymásnak, a néha már felnőtt és családos gyermekeiknek, és új érzelmeiknek engedve lépnek. Hogy ezután boldogok lesznek-e, ez már egy másik kérdés. Vannak olyanok, akiket az idő igazol, és természetesen olyanok is, akik a röpke boldogságért nagy árat fizetnek.

Ezekben az esetekben azt javaslom, hogy egy felmerülő kapcsolati krízisben érdemes mérlegelni, mielőtt elsodornának az érzelmek. Érdemes megpróbálni megmenteni és küzdeni azért, ami egykor jó volt. Azért a személyért, akit egykor vonzónak, szeretetreméltónak és különbnek találtunk másoknál. Akit kiválasztottunk, aki mellett döntöttünk, mert a hűség is elhatározás és döntés kérdése. Az ember eldönti, hogy kitart a másik mellett jóban és rosszban, egészségben és betegségben, és azt, hogy minden körülmény között megpróbál hűséges maradni.

„Az ember érezhet vonzalmat anélkül is, hogy
utat engedne neki. Ez az érett viselkedés egyik jele.”

(Arthur Hercog – amerikai író)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárSzeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. decemberSzeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. januárMi a különbség a szerelem és a testi vágy között?

2014. január – Mi a különbség a szerelem és a testi vágy között?

hétfő, január 20th, 2014
„Ha már nagyon nagy lánggal él a szenvedély,
akkor jöhet a testi szerelem, hogy befejezze a táncot,
de soha nem az övé az első lépés.”

(Paulo Coelho)

 

A szerelem és testi vonzalom sokban hasonlít egymásra. Olyanok, mintha testvérek volnának, sok bennük a közös – hasonlóak, könnyű összetéveszteni őket, mégis, ha jobban odafigyelünk, akkor látjuk, hogy van különbség köztük. A szerelem, ebből az aspektusból nézve, az érettebb, a bölcsebb testvér, de nem feltétlenül az értékesebb, mint a könnyed, laza, esetenként bohókás rokon, mely idővel maga is komollyá válhat.

Gyakran megesik, hogy egy kibontakozó kapcsolat során, amikor két ember között kipattan az a bizonyos szikra és beindul közöttük a kémia, felvetődik a kérdés, hogy akkor ez most szerelem? Szerelmesek vagyunk, vagy egy kölcsönös szimpátián alapuló testi vonzalomról van szó? Ha a kapcsolat elején nem vagyunk tisztában érzéseinkkel, az nem feltétlenül jelent rosszat. Sőt, az első hetekben nem is kell ezen töprengeni, egyszerűen örülni és élvezni kell a pillanat szépségét, úszni a boldogság mámorában, és megpróbálni minél többet adni a másiknak magunkból, mert ahhoz hogy kapjunk, először adnunk kell. Magunkat kell adnunk, őszintén, amilyenek vagyunk, hiszen a szerelem alapja a másik ember és egy kicsit önmagunk megismerése is.

Egy igazán mély, bizalmon alapuló kapcsolatban magunkat is jobban megismerjük. Minden kapcsolat során megtudunk valamit magunkról, megtanít valami újra, erre azonban csak a szerelem képes. Csak a szerelem által leszünk, lehetünk gazdagabbak. Ez nem mindig örömteli folyamat, mivel a fejlődés fájdalommal, némelykor gyötrő kínokkal és álmatlan éjszakákkal jár, de a szerelem mindig ajándék, ami meglepetésként érkezik életünkbe, sokszor nem várjuk, nem hívjuk, csak jön, magával hozva a csodálkozást, a váratlanság élményét, a sorsszerűség érzését, és a fényt, amely beragyogja életünket.

A testi vonzalom nagyon fontos része egy jól működő szerelmi kapcsolatnak. Vágy és fizikai vonzalom nélkül nem jöhet létre egy ilyen jellegű kötelék, viszont nem minden jól működő testi kapcsolatból lesz szerelem, még ha oly nagyon vágyunk is rá. „ A mély kapcsolatok időt és kitartást igényelnek.  A tartós kapcsolatok bizalomra épülnek. A futó szexuális kaland nem szerelem. A szerelemhez idő kell.”  Időre, sok türelemre, nemegyszer áldozathozatalra van szükség. Magába foglalja a másik ember féltését és feltétel nélküli elfogadását. Stefan Zweig egyik legismertebb művének mondanivalója, hogy könnyű olyat szeretni, aki egészséges, gazdag és szép, de olyat, aki mindezekkel a tulajdonságokkal nem rendelkezik, már nehezebb. És ilyenkor nyugtalan a szív.

Természetesen, egy kölcsönös szeretetre, bizalomra, tiszteletre épülő testi kapcsolat is lehet értékes és szép, még ha nem is növi ki magát szerelemmé. Évekig, sőt, akár egy életen át is működhet örömöt és boldogságot szerezve mindkét félnek. Hiszen minden ember vágyik a szeretetteljes érintésre, egy másik ember testi közelségére. Valószínűleg sokan tapasztalták már, hogy egy ölelés milyen sokat jelenthet, mennyi energiával képes feltölteni. Nem véletlen, hogy kritikus helyzetekben szinte ösztönösen öleljük meg egymást, hiszen bátorítást, támaszt és szeretetet képes szavak nélkül is közvetíteni.

Ezért nem feltétlenül kell boldogtalannak éreznie magát annak, aki bár vágyik a másik ember szerelmére, mégsem kapja meg. Jobb az őszinte tiszteletben, megértésben és jól működő testi-lelki kapcsolatban élni valakivel, mint a szerelem illúziójával kábítani a másik embert vagy ámítani magunkat. Mert ilyen formán hazugságra épül az egész, és ennek a látszatnak a fenntartása nagyon sok energiát követel, rendkívüli feszültséget eredményez, és nem ritkán tragédiákhoz vezet.

Nagyon fontos tehát felismerni, elsősorban magunk előtt tisztázni érzéseinket, és vállalni őket még abban az esetben is, ha ez fájdalmat okoz a szerelmes fél számára. A másik félnek ugyanakkor nem szabad kudarcként megélni a szerelem érzésének viszonzatlanságát, mert a szerelmet kierőltetni nem lehet. Éppen ezért vagy elfogadjuk azt, amit a másik ember nyújtani tud, vagy kivárjuk az esetleges szerelem érkezését, de bárhogyan is döntsünk, egy valamiről ne feledkezzünk meg:  „ A boldogságot nem csinálni kell, a boldogság a pillanat műve, ami akár örökké is tarthat.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárSzeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2014. márciusMilyen okok vezetnek a hűtlenséghez?

2013. december – Szeretet, megbocsátás, elengedés

péntek, december 20th, 2013
„ A gyűlölet energiája nem vezet sehova, de a
megbocsátás energiája, mely a szeretetben
testesül meg, jó útra terelheti életedet. ”

(Paulo Coelho)

Szeretet, megbocsátás, elengedés… Három különböző fogalom, mégis szorosan összefüggnek egymással, és bizonyos értelemben egymásból fakadnak. Hiszen az elengedés és megbocsátás alapja a szeretet. A szeretet pedig nagylelkűvé tesz, empatikussá, nyitottá, utat enged a pozitív dolgok felé, engedi, hogy a jó dolgok megtörténjenek velünk.

Akinek a szívét a düh és a harag tartja fogva, a múltban megélt fel nem dolgozott fájdalmak és sérelmek, az nem képes örülni a jelen kellemes pillanatainak, képtelen boldogan és bizakodva tekinteni a jövő felé, mert a múlt folyamatosan visszahúzza. Fogollyá válik, a saját negatív érzelmei foglyává, ahonnan csak a megértés, elengedés és a megbocsátás útján lesz képes kiszabadulni.

A fenti sorokat olvasva, felmerülhet a kérdés: Hogyan fogjunk hozzá? Mit kell tennünk, hogy el tudjuk engedni a rossz emlékeket? Vonjuk meg a vállunkat, mintha mi sem történt volna, és éljük tovább az életünket? A válaszom erre az, hogy az efféle viselkedés nem vezetne igazi megbocsátáshoz, mivel a megbocsátás egy hosszú, keserves folyamat, de az ezt követő megkönnyebbülés, felszabadultság érzése, amely jó közérzetet és boldogságot eredményez, megéri a fáradtságot. Megéri elkezdeni.

Az elengedés és megbocsátás egy döntéssel kezdődik. Eldöntöm, hogy nem akarok továbbra is a saját magam által épített börtönben élni, szabadságra vágyom, ezért újra kell gondolni azokat a dolgokat, felidézni azoknak az embereknek és történéseknek az emlékét, amelyek egykor fájdalmat okoztak, megsebezték a szívünket, lelkünket.

Mielőtt elengednénk, elfelejtenénk a sérelmeinket, először emlékezni kell és megérteni a másikat. Megérteni, miért viselkedett számunkra nem tetsző módon, milyen csalódottság, fel nem dolgozott fájdalom, sértettség vezetett addig, hogy úgy viselkedjen, ahogy. Mert az ellenünk vétő személy is ember, őt is anya szülte és Ő sem vágyik másra, mint arra, hogy a maga módján boldog legyen.

Ha nem tudunk másoknak megbocsátani, hogyan várhatjuk el, hogy nekünk is megbocsássanak, hiszen mindenki követ el hibákat, akaratlanul is megbántva ezzel másokat. William Shakespeare szavaival élve:

„Kegyelmet hogy remélsz, ha nem gyakorolod?”

A másik dolog, amivel elősegíthetjük a megbocsátást az, hogy megtanuljuk meglátni a másik emberben a jót, a szépet. Hiszen minden ember rendelkezik jó tulajdonságokkal, és némelykor csak egy kis külső segítségre van szűkség, hogy e tulajdonságok a felszínre kerülhessenek. William Shakespeare után egy másik nagy költőóriás Johann Wolfgang Goethe szavait idézném:

„Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen, tulajdonképpen,
rosszabbá tesszük. De ha olyannak vesszük, mint amilyennek
lennie kellene, akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne.”

Meglátni a jót és elfogadni a másik embert a hibáival, gyengeségeivel együtt, és nem csak elfogadni, de mindezekkel együtt szeretni is úgy a legkönnyebb, ha a másik emberben megpróbáljuk meglátni saját magunk tükörképét. Hiszen magunkat is elfogadjuk és szeretjük hiányosságainkkal együtt.

Ezt egy tanulságos izraeli tanmese szemlélteti.

A tanító néni megkérdezte a diákokat, hogy mit jelent a világosság? Az egyik gyerek azt válaszolta, hogy a világosság az, amikor a bárányt meglehet különböztetni a kecskétől. A másik gyerek azt válaszolta, hogy mikor az olajágat meglehet különböztetni a pálmaágtól. A tanító néni végighallgatva az összes lehetséges választ azt mondta:

„Világosság akkor van, amikor az ember
képes meglátni önmagát a másik emberben.”

Igen, a megbocsátás megértéssel és megismeréssel, de bizonyos fokig felismeréssel is jár, hogy bár sokban különbözünk egymástól, mégis lényegét tekintve egyek vagyunk.

Mindezt azért írtam le, hogy ne hordozzuk magunkban fájó, nehéz teherként a múltban történt és megváltoztathatatlan történéseket, eseményeket, hanem tegyük le ezeket, és meglátjuk, hogy az életünk örömtelibbé és boldogabbá válik. Hiszen a szeretet sokkal több örömöt képes adni, mint a düh és a harag.

Elmélkedésemet Márai Sándor szavaival zárnám:

„…amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted, elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.”
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárEmpátia: A beleélés lélektana.

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. novemberA ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

2013. november – A ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy

kedd, november 26th, 2013
„Mindened megvan a boldogsághoz, mégsem vagy boldog,
mert a boldogság nem a birtoklás eredménye, nem a
javaid függvénye. A boldogság a bensőd kiáradása,
saját energiáid ébredése. Lelked ébredése.”

(Osho)

Ebben a néhány gondolatsorban egyéni véleményemet és személyes meglátásaimat írom le e témával kapcsolatban, de a választ arra a kérdésre: Hogyan legyünk boldogok? – mindenkinek magának kell megtalálnia.

A boldogság utáni vágy az emberiség legösztönösebb késztetéseinek egyike. A történelem során számos nagy gondolkodó kereste a választ arra, hogy mit jelent a boldogság és hogyan lehet elérni.

Manapság sok könyv jelenik meg e témával kapcsolatban, előadásokon, tanfolyamokon tanítják, néhányan még egyenesen megvásárolni is megkísérlik. Sokan a boldogságot olyasvalaminek tekintik, amit kellő eszközökkel, megszerzett tudással felvértezve el tudnak érni. Ugyanakkor a boldogság olyan törekvés, amit minél jobban, minél görcsösebben akarunk, annál kevésbé lesz elérhető.

Ebben az esetben viszont felmerülhet a kérdés: Hogy türelmesen várjuk ki, vagy tegyünk valamit e vágyott, kívánt állapot eléréséért? A válaszom erre az, hogy a boldogsághoz vezető úton felmerülő számos akadályt távolítsuk el az életünkből és hagyjuk, hogy a jó dolgok egyszerűen megtörténjenek velünk.

“Az élet nagy játszmájában azok a legboldogtalanabbak,
akik nem vállalják a kockázatot, hogy boldogok legyenek.”

(Guillaume Musso)

Meglátásom szerint, a legfőbb akadályokat a boldogsághoz vezető úton a hétköznapi feszültségek, a stressz, a megfelelő és reális célok hiánya, az anyagi javak vég nélküli hajszolása, mások elfogadásától, véleményétől való függés képezik. A jó közérzetünk és a lelki békénk ne legyen függvénye mások pillanatnyi hangulatának, frusztrációinak, a főnök kedélyállapotának, vagy egyéb olyan körülménynek, aminek alakulásába nincs beleszólásunk.

Gyakran lehet azt hallani, hogy: ”Ha nyernék a lottón, a világ legboldogabb embere lennék!” Gondoljunk bele, vajon tényleg így lenne? Valószínűleg igen, így éreznénk egy darabig, mindaddig, amíg tart a gazdagsággal járó előnyök mámora. A hirtelen jött meggazdagodás azonban sok gondot is magával hoz, amivel talán nem mindenki van tisztában, új „nehézségekkel” kell szembe nézni.

Sok ember a boldogság másik fontos feltételének tartja egy konkrét személyhez fűződő ragaszkodást vagy egy harmonikus párkapcsolat meglétét. Nem szerencsés előre eldönteni, ki az a személy, akivel boldogok tudnánk lenni. Mivel, ami ma tökéletesnek hat, azt holnap, a körülmények változásával, talán másképpen fogjuk látni. A Dalai Lámának van egy ezzel kapcsolatos gondolata:

” Ne kapaszkodjatok abba, ami nem a tiétek,
mert soha nem lesz az. Ami pedig a tiétek
azt soha senki el nem veheti.”

Mikor lezárul egy kapcsolat és keserűség uralkodik el rajtunk, gondoljunk arra, hogy bizonyos értelemben gazdagabbak lettünk – örömteli eseményekkel, élményekkel, a boldogság érzésével, melynek emléke örökre megmarad számunkra. Meglehet, hasznos tapasztalatokkal is, melyek segítenek abban, hogy az előző hibáinkat ne kövessük el újra. Ha vége van valaminek, ami egykor szép volt, de elmúlt, zárjuk le, engedjük el. Talán, még nem álltunk készen rá, nemez volt a nagy szerelem ideje.

Márai Sándor így ír erről:

„Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek a találkozásra… Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”

A boldogság utáni vágy és hajsza során, nem gondolunk arra, hogy a stressz, a feszültség, a negatív érzések, mint: a düh, a harag, az irigység jelenléte is gátolja jó közérzetünk kialakulását illetve megtartását. Ilyenkor az ember nem tud örülni az élet apró ajándékainak, történéseinek észre sem veszi azokat, nem tudja jól megélni a pozitív eseményeket.

A kellő önismeret vagy önbecsülés hiánya is boldogtalanság érzéséhez vezet, ami kizárja a lelki béke lehetőségét. Ismerjük azt a mondást, miszerint: „Az igazság fáj.” Mikor és miért fáj az igazság? A válasz erre az, hogy ha nem vagyunk tisztában hibáinkkal, gyengeségeinkkel, nem nézünk szembe velük és ezeket nem vállaljuk fel magunk előtt, hibát követünk el. Könnyen frusztrálttá válunk, komplexusaink alakulnak ki, melyek megléte komoly akadályt jelent a jó közérzet és a boldogság eléréséhez.

Tehát változtassunk, amin tudunk és fogadjuk el azt, amiben képtelenek vagyunk változni. Ezáltal lehetőségünk nyílik rá, hogy elérjük lelki békénket és talán a várva-várt boldogságot is megtaláljuk. Gyakran azon bosszankodunk, amink nincs, és nem tudunk örülni annak, ami van, pedig a ’Boldogság Kék Madara’ meglehet karnyújtásnyira van tőlünk, csak észre kell vennünk.

„A hamis elképzelések, a torzított látásmód nem enged
szabadulni félelmeidtől, szorongásaidtól, ragaszkodásaidtól,
konfliktusaidtól és még egy sereg dologtól. Ha mindezt átlátnád,
rájönnél, hogy boldog vagy, csak éppen nem tudsz róla.”

(Anthony de Mello – Jezsuita szerzetes és pszichoterapeuta)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. augusztusLétezik-e orvosság a magányra?

2013. szeptemberA perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2013. október – Az egészségtelen táplálkozás hátterében álló lelki okok

kedd, október 22nd, 2013
„Amit az ember nem eszik meg, az nem árt”
(Schütz Antal piarista szerzetes)

E cikk megírására régóta készülök, mivel egyre gyakrabban tapasztalom, hogy sok ember a felmerülő problémákat, megoldatlan, kellemetlen, ill. feszültséget keltő helyzeteket túlevéssel, nassolással próbálja enyhíteni. Szorongásoldás és hangulatjavítás céljából több kalóriát juttat a szervezetébe, mint amire szüksége van.

Az étkezés ezekben az esetekben nem a test igényeit csillapítja, szolgálja, hanem a lelki frusztrációkat, sebeket gyógyítja. Orvosság a fájó léleknek, társ a magányban, takaró, ami elfedi a valós érzelmeket, mankó, amire támaszkodni lehet nehéznek ítélt helyzetekben.

Sok embernek egyszerűbb enni vagy inni, mint sem szembenézni a valós problémákkal. Viszont, akárcsak az alkohol vagy a drog, a kulináris élvezetek is csak ideiglenes megkönnyebbülést hoznak, mert hatásuk gyorsan elmúlik, és a probléma – szorongás, bánat, düh, csalódottság, tartós stressz, érzelmi frusztráció, stb. – újra előjön. Ilyenkor úgy érzik, szükségük van egy „támaszra”, ami átsegíti őket a kellemetlennek ítélt helyzeten, és ilyen formán könnyen egy „ördögi körben” találják magukat.

Amikor táplálkozási zavarokról – túlevésről, kényszeres evésről, bulimiáról, anorexiáról, vagy a táplálkozási ritmus bármely fajta felborulásáról beszélünk, a problémát nem maga a testsúly, a testi arányok vagy a méretek megváltozása jelenti, hanem az ezt kiváltó ok vagy okok, amik idővel súlyos következményekhez vezethetnek.

Például, azoknál az embereknél, akiknek nehézségeik vannak a kapcsolatteremtéssel – magányosak, önbecsülési, ill. önértékelési problémákkal küzdenek – nemegyszer gyermekkori érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás van a háttérben. Ezért ezek az emberek lebecsülik magukat, képtelenek megbízni másokban. A helytelen táplálkozás következtében kialakult zsírpárnák egyfajta páncélt nyújtanak számukra környezetükben, ami megvédi őket a lelki sérülésekkel szemben, eltakarja személyiségük fel nem vállalt részeit.

Ezért azzal, hogy folytonos étkezéssel oldják szorongásukat, tudat alatt büntetik magukat, mert nem hiszik el, hogy megérdemlik az egészséges és fitt testtel járó előnyöket. Nem hiszik, hogy megérdemelnek egy valós társat, barátot, aki ki tudja tölteni azt az űrt, amit a túlzott étel bevitel megvonása hagyna maga után, hogy a boldogság érzését másképp is el lehet érni.

Egy másik komoly probléma, amivel véleményem szerint foglalkozni kell az, ha valaki a stresszt evéssel csillapítja, mivel a tartós stressz több betegség kialakulásához vezet. Stresszel járó helyzetekben az emberek gyakrabban kívánják az édes és sós ételeket, ízeket.

Például, ha egy komoly feladattal kell megküzdeni: felkészülni egy vizsgára, előadásra, előkészíteni egy pályázatot, tervet, vagy egyéb problémát kell megoldani, az emberek többsége egy tábla csoki vagy egy tál chips kíséretében fog neki a feladatnak. Ez abban az esetben nem okoz gondot, ha a munka befejeztével a szervezet visszaáll a „normális üzemmódba” és az étkezési szokások is helyreállnak. A gond akkor van, ha a stressz és a vele járó nassolás, a túlzott édesség bevitel állandósul.

A szomorúság, a bánat, egy kudarcélmény vagy az ezektől való rettegés is kiválthat egészségtelen táplálkozási szokásokat, amelyek állandósulhatnak és idővel természetesnek is tűnhetnek az egyén számára, mivel többnyire szokásaink rabjaivá válunk.

Ezért, többek közt a környezet felelőssége is, hogy figyelmeztessük embertársainkat, mert a súlygyarapodásnak vagy a kóros súlyveszteségnek a testi, belső szervi zavarokon túl, lelki, pszichés okai is lehetnek. Ezekkel időben el kell kezdeni foglalkozni, mielőtt visszafordíthatatlan károkat okozna. Az ilyen esetekben, ne arra ösztönözzük a táplálkozási zavarokkal küzdő embereket, hogy változtassanak étkezési szokásaikon – kevesebbet, vagy anorexia esetében többet egyenek, – hanem arra, hogy az azt kiváltó lelki problémával nézzenek szembe. Amennyiben helyrebillen a lelki egyensúly, úgy a testi harmónia is helyreáll.

„Az ételnek nem pótolnia vagy kompenzálnia kell bizonyos
hiányosságokat, hanem energiát kell adnia, és azt a célt szolgálnia,
hogy minél tovább maradjon egészséges az ember.”
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárPszichoszomatikus jelzések: Avagy a test és a lélek kölcsönhatásai

2013. februárMeditáció, relaxáció és más stresszoldó technikák jelentősége a mindennapi életben

2013. szeptemberA perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2014. áprilisAz életünkben jelentkező változások.