2016. Január – Az elköteleződés szerepe …

kedd, január 12th, 2016

… egy jól működő kapcsolatban

„Ha valamit választunk,
ezer más dologról lemondunk.”

( Elizabeth Elliot, amerikai írónő )

Az elköteleződést bármi iránt, legyen az egy munkahely, partner, közösség, politikai párt vagy egyházi felekezet, általában komoly megfontolás, az érvek és ellenérvek mérlegelése, és az ezt követő döntés előzi meg. Tulajdonképpen azt jelenti, hogy valamely nemes vagy fontos cél elérésének érdekében energiánkat, tudásunkat, anyagi forrásainkat az adott ügyre fordítjuk, párkapcsolatban bizonyos személynek szenteljük.

Azt hogy ki milyen könnyen és gyorsan tud meghozni egy döntést személyiségtől, korábban megélt tapasztalatoktól, neveltetéstől, pillanatnyi lelki állapottól függhet. Nehézsége többnyire abban rejlik, hogy ha egy valamit – valakit választunk, minden másról le kell mondanunk. Sok esetben ez nehezíti meg az elköteleződést a párkapcsolatokban is, bár nem ez az egyetlen és fő oka annak, hogy manapság egyre többen válasszák az elkötelezettségtől mentes, laza kapcsolatokat.

A legtöbb ember lelke mélyén vágyik arra, hogy elfogadják, hibáival együtt szeressék és jóban – rosszban kitartsanak mellette élete végéig, de ugyanakkor jelen van a félelem, a bizonytalanság, a véglegesség érzése, az ezzel a döntéssel járó felellőség és annak súlya.

Ezért manapság, sokan választják az úgynevezett „próbaházasságot”, vagyis az együttélést.  Amennyiben mindkét felet kielégíti és boldoggá teszi ez a megoldás, addig a kapcsolatra sem gyakorol negatív hatást, nem vezet ebből kifolyó konfliktusokhoz, csalódáshoz, becsapottság és kihasználtság érzéséhez, szakításhoz.

A probléma rendszerint akkor kezdődik, amikor az egyik fél szeretné komolyra fűzni a kapcsolatot, megállapodni, gyereket vállalni, a másik fél ezzel szemben hosszú ideig, akár évekig nem tudja, vagy nem akarja meghozni az elköteleződés mellett a döntést. Ilyenkor a leggyakoribb érv az, hogy nem a papír köt össze és tesz boldoggá két embert.

A „papír” önmagában tényleg nem képes boldoggá tenni két embert, de a döntés, hogy a párommal akarok együtt élni egy életen át, hogy felelősséget vállalok érte és a kapcsolatért el tudja mélyíteni az intimitást.

Az a tény, hogy fel akarom vállalni a másikat az egész világ előtt, hogy nem egy a millió ember közül, hanem az egyetlen, meg tudja szilárdítani a kapcsolatot és segít együtt elviselni a nehéz élethelyzeteket.

– A fenti sorokat olvasva, felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért olyan nehéz meghozni ezt a döntést, miért választják inkább a szakítást egyesek, az elköteleződés helyett?
– Milyen okok és indokok állnak ennek a gondolkodási és viselkedési mintának a hátterében?
– A függetlenség megőrzésére tett erőfeszítések a férfiakra vagy a nőkre jellemzőbbek?

Az elköteleződés melletti döntés egyforma terhet ró mindkét nem képviselőire. A háttérben húzódó okok is többnyire azonosak. Az egyik leggyakoribb félelem az, hogy jól válasszunk, hogy tényleg az igazi mellett tegyük le a voksunkat, mert ha később találkozunk az igazival, amikor már házasságban élünk és gyerekeink lesznek, akkor már túl késő.

„Ha valakihez férjhez megyek, nem mehetek
a többihez. A választás korlátokat jelent.”

( Elizabeth Elliot, amerikai írónő )

Az ebből fakadó bizonytalanság bénító hatással bír, meggátolja a szívből, elhatározásból történő elköteleződést. Valahol ez a fajta bizonytalanság, kétely érthető, mivel mindenki a tökéletes társát, a hiányzó felét, a gyermekei számára legcsodálatosabb szülőt szeretné megtalálni. Azt az embert, aki a legjobb génállománnyal rendelkezik, akivel egészséges utódokat lehet nemzeni.

De honnan és miből lehet tudni, hogy megtaláltuk-e az igazit? Sajnos erre nem létezik képlet vagy recept, ezt mindenkinek önmagával kell tisztáznia. Ha pedig, nem eléggé megfontolt módon szállunk ki egy kapcsolatból, az is előfordulhat, hogy csak utólag, a szakítás után tudatosul bennünk, hogy az igazit veszítettük el.

A másik ok, ami az elköteleződés útjában áll, az önbizalom hiánya, amikor valaki nem tudja elhinni azt, hogy őt őszintén, érdek nélkül, valaki képes szeretni, ki tud mellette tartani egy életen át, ellenállva a kísértéseknek. Ez az ok, talán inkább a nőket teszi bizonytalanná, nem a férfiakat.

A közösségi oldalak, a média a fiatalság kultuszt erősíti, azt sugallja, hogy a csak a szép, szexuálisan vonzó, fiatal, odaadó nők kellenek a férfiaknak, ezért sok nő lemond a gyermekvállalásról, családalapításról, hogy minél tovább tudjon vonzó maradni. Fél, hogy ellenkező esetben, a férfi csak az anyát és a háziasszonyt látja majd benne, és ezért idővel elveszíti a feléje irányuló érdeklődését.

A férfiak magukba vetett önbizalmát nagymértékben gyengíti az a társadalmilag elfogadott elvárás, hogy a férfi feladata eltartani a családot, meg kell teremtenie az anyagi biztonságot. Sok esetben felmerül a kudarctól való félelem, hogy nem lesz jó férj, nem áll helyt férfiként, apaként, nem tud elég pénzt keresni, nem lesz képes hűséges maradni. Mindezek blokkolják, megnehezítik a férfiak számára az elköteleződés utáni vágyat.

A komfortzónából való kilépés, a kényelmes élet feladása is hátráltatja az elköteleződést. A férfiak attól tartanak, hogy nem marad elég idejük a munkájukra, a család és gyerek hátráltatni fogja a karrier és siker elérésében. Kevesebb idő jut különböző hobbira, időtöltésre, baráti összejövetelekre. Félnek attól, hogy a nő megszűnik szerető lenni és anyává válik, aki teljes lényével a gyerek felé fordul.

A nők között is gyakori, hogy a kényelem és a megszokott szingli életmód feladásával járó kényelmetlenség miatt halogatják az elköteleződést. A megszokott életvitel feladása, a munkából való időleges kiesés, az anyagiak újraosztása gyermekvállaláskor, a tény, hogy kevesebb pénz és idő marad a szépség és a fiatalosság megőrzésére, és ez által kevesebb esély a férfi megtartására, elbizonytalanítja a nők egy részét.

„Az a nő, aki habozik, hogy meghozzon-e valami
áldozatot azért, akit szeret, ne hozza azt meg.”

( Móra Ferenc )

A fenti okokon kívül a függetlenség, a szabadság elvesztésétől, az állandó kompromisszumkötéstől való félelem, a saját igények, szükségletek elodázása vagy annak kielégületlenül maradása is közrejátszik a laza, kötelezettségektől mentes kapcsolatok fenntartása mellett.

Akadálya lehet az elköteleződésnek az is, ha a család, a barátok nem értenek egyet a választással, vagy a baráti körben még senki sem házasodott meg, vállalt még gyermeket.

Bármely ok hátterében, amely hátráltatja a döntéshozatalt, komoly lelki okok, esetleg korábbi rossz tapasztalatok, traumák, családi viszályok húzódhatnak meg. Amíg ezek nem lesznek feldolgozva, őszintén megbeszélve a partnerrel, egy állandó konfliktus táptalaját képezhetik és okot adhatnak a békétlenség megjelenéséhez és a harmónia felborulásához.

Kikövetelni az elköteleződést attól, aki erre nem kész, vagy nem képes, képtelenség. Manipulációkkal el lehet érni, de nem érdemes, mert csak az önszántunkból, szabad akaratunkból született elköteleződés, ami valódi szereteten, megbecsülésen és ragaszkodáson alapul, képes boldoggá tenni két embert egy életen keresztül.

„Amíg az ember a félelmeit használja a döntéseihez,
addig tulajdonképpen menekül. Csak abban az esetben
indul el egyáltalán valami felé, amikor elég bátorságot
gyűjt ahhoz, hogy bár fél, mégis vágyait kövesse.”

( Feldmár András, magyar származású matematikus,
pszichológus, pszichoterapeuta )
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2015. szeptember – Az emberi játszmák romboló hatásai…

vasárnap, augusztus 30th, 2015

… életünkre és kapcsolatainkra

„Az intim kapcsolatok létfontosságúak számunkra, de
kockázatot is rejtenek, ezért néha félmegoldásokkal,
például játszmákkal helyettesítjük őket”

(Erik Berne)

Életünk során gyakran tapasztaljuk, hogy akaratlanul is sűrűn kerülünk hasonló konfliktusokba, félreértésekbe, kellemetlen helyzetekbe. Ezek véletlennek tűnnek, holott szabályszerűbbek, mint gondolnánk.

Erik Berne amerikai pszichiáter elsőként kezdte keresni az összefüggéseket bizonyos viselkedési formák között. Felfedezte, hogy az emberek többsége társas kapcsolataikban bizonyos mintákat követ. Ezeket a különböző, bizonyos személyekre jellemző, viselkedési módokat játszmáknak nevezte el.

A játszma fogalma leegyszerűsítve tulajdonképpen az, amikor valaki szeretné, hogy a másik fél megtegyen valamit, de ezt nem mondja ki, hanem viselkedésével, trükkös módon, megpróbálja rávenni a másikat arra, hogy önként tegye meg anélkül, hogy kérné tőle, de közben azt higgye önszántából teszi.

A játszmák nagy része tudattalan vagy félig tudatos, és félelemből, magányból, szeretetlenségből fakadnak, ám vannak, melyek gonoszságból, aljasságból, tudatos manipulációk során születnek.

A játszma mindig rejtet jellegű, valamilyen cél és többnyire nyereségvágy jellemzi. Általa a játékos, az unalmas és nyomasztó időt valamilyen izgalmas tevékenységgel igyekszik kitölteni. Az egzisztenciális nyeresége pedig, hogy megerősíti minden játékos kapcsolati pozícióját.

Pl: Egy idős hölgy, aki általában a „Most rajtacsíplek, te gazember!”, játszmában érzi jól magát, miután felszáll egy buszra, hangosan elkezd kioktatni egy fiatalt, aki nem adta át rögtön a helyét. Mivel sikerült valakit leteremteni, megszégyeníteni, kiélnie a haragját, a haragot, amely már régóta megvolt benne, és ennek kiéléséhez keresett igazolást, megnyugszik, pszichésen kielégül, mert számára ez volt a játszma nyeresége.

A düh, a harag sokszor abból fakad, hogy egy adott személy nem érzi magát elég értékesnek, szerethetőnek. Játszmájával, saját fogyatékosságát és az igazi intimitásra való képesség hiányát próbálja meg leplezni. Az ilyen személyek számára a játszmák félmegoldásai gyakran kulcsfontosságúak a lelki egyensúlyuk fenntartásához.

A különböző játszmákat gyerekkorban sajátítjuk el. A gyermek ösztönös igénye a szülei felé, hogy szeretetet, gondoskodást, biztonságot és figyelmet kapjon, ám azok a szülők, akiknek problémáik, konfliktusaik vannak, ezeket többnyire nem képesek megadni.

Ilyenkor a gyermekek sok esetben játszmákhoz folyamodnak, hogy elérjék szüleik elismerését és szeretetét. Ugyanakkor eltanulják azokat a módszereket, melyeket a környezetükben élő felnőttektől látnak, akik nemzedékről – nemzedékre ismétlik ezeket a játszmákat.

Pl.: A szőnyegre morzsáló apa, akit nem győz leszidni a házsártos feleség, vagy egy mártír anya, aki szenved az agresszív férjtől. Ezek mind játszmák, melyeket a felnőttek játszanak, a gyermek pedig akaratlanul is eltanulja.

A gyermekkorban megélt szeretethiány és az érzelmi közelség hiányának fájdalmas tapasztalatai miatt, felnőttként képtelenek átadni magukat egy bensőséges kapcsolatnak és ennek pótlására választják az érzelmi feszültség által megszerezhető közelséget. Minél önártóbb egy játszma, annál mélyebbek a gyökerei. Egy játszma mindig bántó és negatív, méltatlan helyzetbe hozza mindkét szereplőt.

Számos jól ismert játszma létezik. Pl.:

űzött vad”,
„adós”,
„rúgj belém!”,
”sarokba szorítás”,
„ennek is te vagy az oka!”,
„miért kell mindig hazudnod?”,
„rám miért nem figyelsz?”,
”sosem érsz rá!”,
stb.

Ahhoz, hogy jobban megértsük ezeket, nézzük, hogyan működik például az „ennek is te vagy az oka!” játszma, ami többnyire házasságban történik, de játszódhat munkahelyen vagy szülők és gyermekek között is. Ez általában úgy kezdődik, hogy az egyik fél nyugalomra vágyik, és úgy látja biztosítottnak a másik fél távozását és saját nyugalmát, ha mindenért a másikat okolja. Célja lehet még a felelősség elkerülése, elhárítása is.

Tipikus helyzete a következő: a férj vagy a feleség éppen csinál valamit, és meglehetősen magának való hangulatban van, igazából azt szeretné, hogy ne szóljanak hozzá, jól el van a saját elfoglaltságával. Ekkor párja megzavarja: belép az ajtón vagy kérdez valamit, mire az éppen tevékenykedő fél hibázik. A bakit természetesen nem a másik fél idézi elő, hanem a saját meglévő feszültsége okozza, mégis dühösen a betolakodóra kiált rá: „ennek is te vagy az oka!”

Erik Berne kimutatta, hogy ha valakinek az egész életvitele erre a játszmára épül, akkor például egy férfi olyan nőt választ, akire később minden felelősséget átháríthat, azaz minden döntést átenged a másik félnek. Az ilyen férj, gyakran tapintatosnak tűnik, azonban, ha a nő valamely döntése nem bizonyul tökéletesnek, akkor rögtön lehet hibáztatni.

Még jobban megbonyolítja az ilyen életvitelt, ha a gyerekeket is bevonják a játszmába. A férj teljesen kivonja magát a gyereknevelésből, ám amikor iskolai vagy egyéb probléma adódik, akkor azonnal elő tudja venni ennek a játszmának a különböző fajtáit:

én megmondtam”,
tessék, ez a te nevelésed!”,
stb.

E játszma pszichológiai előnye egyértelműen a felelősség kerülése.

Az ilyen játszmákat házasságon belül és kapcsolatban a legnehezebb elviselni, mert ilyenkor ezek kikerülhetetlenek. E játszmák évek, némelykor évtizedek alatt nyerik el végső formájukat, ezért nem lehet őket egyik napról a másikra megváltoztatni.

Az első lépés, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy egy játszma szenvedő alanyai vagyunk. Ilyenkor tudatosan kell megváltoztatni a játszma „szokásos menetét” amely a játékos megdöbbenéséhez vezet, de még nem a játszma befejezése.

Ilyenkor nem lehet még tőle könnyen megszabadulni, de időlegesen szüneteltetni lehet a feszültséget. Az igazi megoldás, ha megpróbálunk kiépíteni egy őszinte, hiteles kommunikációt, és valódi intimitást a félmegoldások és pótcselekvések helyett. Ellenkező esetben az ilyen helyzet és a vele járó feszültség könnyen a kapcsolat, ill. a házasság végéhez vezethet.

Amennyiben egyedül nem sikerült szembesíteni a számunkra fontos személyt azzal, hogy játszmát folytat, tanácsos minél előbb szakember segítségét kérni. Szükség esetén, párterápián, együttesen egymásért, és nem egymás ellen kel megküzdeni az adott kapcsolatért.

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2015. május – A hibáztatás és bűnbak keresés lelki okai

szerda, május 20th, 2015
„Más hibáinak elviselésében türelemre törekedjél,
mert benned is elég sok van, amit másnak kell eltűrnie.”

(Kempis Tamás)

Napjainkban, sokan nem találják a helyüket, egész életükben csak hánykolódnak és ezért jobb híján a környezetüket, körülményeiket, múltbéli eseményeket hibáztatnak sorsuk alakulásáért. Ez a fajta önfeloldozás, önfelmentés hozzásegít a kudarcok, a mulasztások, a saját hibákból és tévedésekből fakadó stressz enyhítéséhez.

Mások hibáztatása, rövid távon megnyugváshoz vezet és segít az ego és az énkép sérüléseinek elkerülésében, hosszú távon viszont személyiségi problémákat okoz. Amennyiben úgy döntünk, hogy mérlegre teszük elkövetett hibáinkat, azonnal szembesülhetünk saját hiányosságainkkal, téves döntéseinkkel és cselekedeteink következményeivel.

Egy adott probléma felmerülése során, ha találunk felelőst, bűnbakot, valakit, akit hibáztathatunk, gyakran már önmagában elegendő, hogy enyhítse a ránk nehezedő nyomást, feszültséget. Ilyenkor az emberben egyfajta önfelmentés, önámítás kerekedik felül és ez kényelmesebb, mint önmagunk szerepét megvizsgálni az események alakulásában.

Az ilyen tipusú emberek esetében egy idő után szembetűnővé válik, hogy a szokottnál gyakrabban válnak áldozattá, mártírrá, folyamatosan mások hibáitól szenvednek. Zsarnok főnököket és irigy kollégákat kapnak mindig a nyakukba, párkapcsolataik sorra tönkre mennek, mivel véleményük szerint, partnerük figyelmetlen, nem megértő és követelőző velük szemben.

Nagy álmaik egyre elérhetetlenebbé válnak számukra, mert mindig akadnak olyan szereplők és/vagy események melyek megakadályozzák ebben őket. Látni vélik, le tudják vezetni, meg tudják magyarázni, ki tehet pontosan sorsuk rosszrafordulásáról. Az a bizonyos valaki: a Hibás, aki ha nincs, már egészen máshol tartanának.

Munkám során megfigyeltem, hogy azok élete, akik mindig másokat hibáztatnak sikertelenségükért, gondjaikért, többnyire nem változik pozitív irányba. Egyfajta magatehetetlenséggel szemlélik sorsuk alakulását és fojvást keresik kudarcuk okozóját és végül meg is találják a felelőst és az önfelmentést.

Erről a felvett viselkedési formáról nagyon nehéz lemondani, mivel ha egy számunkra kellemetlen eseményre nem találunk magyarázatot vagy felelőst, gyorsan felmerülhet a kérdés:

“Ha más nem hibás, akkor talán
én tehetek a dolgok alakulásáért?”

Ezért ilyenkor, sokan továbbra is csak keresnek valakit, akit ha nem is közvetlenül, de közvetett módon hibáztatni tudnak. Például:

„Ha a szüleim pályaválasztáskor más irányba
terelnek, akkor most sikeresebb lennék és
a feleségem sem hagyott volna el.”

A „bűnbak” minden esetben segít megvédeni az Egót, hogy az Énkép ne sérüljön: túlsúlyos háziasszony a család körüli teendőket okolja, mondván, nincs ideje, energiája mozogni. Az elbocsátott alkalmazott a főnökét hibáztatja még abban az esetben is, ha rövid időn belül több munkahelyről bocsátották el. Az alkoholfüggő a barátait és a rossz társaságát okolja, amiért elissza az összes pénzét.

Ez a viselkedési forma, maga a 22-es csapdája, de mégis akadhat számunkra kiút belőle, ha sikerül felismernünk, hogy a kudarc és a negatív események mindaddig részesei maradnak életünknek, amíg nem változtatunk gondolkodásmódunkon, viselkedésünkön, a dolgokhoz való hozzáállásunkon.

Ez csak abban az esetben sikerülhet, ha végre tüzetesen megvizsgáljuk hibáinkat, ha szembe merünk nézni saját gyengeségeinkkel, mulasztásainkkal. Ez többnyire nagyon nehéz, de hosszú távon mégis segít.

Az első lépés tehát, amikor számunkra kellemetlen, fájdalmas esemény történik, ne az legyen, hogy mást hibáztatunk, hanem az, hogy vizsgáljuk meg saját szerepünket a dolgok alakulásában.

Amenyiben, valami mégis más hibájából történt, ne fecséreljük energiánkat szemrehányásra, vádaskodásra, veszekedésre. Alakítsuk-, találjuk ki, hogy az adott helyzetben legközelebb hogyan fogunk higgadtan, józanul, körültekintően viselkedni.

A dolgok nem javulnak meg maguktól: a párkapcsolatok, a munkahelyi viszonyok, a többlet súly sem olvad le magától. Nem változik pozitív irányban az életünk, ha nem vállaljuk a sorsunk feletti irányítást, a felelőséget. A felelősség valóban a miénk, hogy a számunkra negatív történésekre, eseményekre hogyan reagálunk.

Tehát nagyon fontos, hogy szabaduljunk meg mások hibáztatásától, fogadjuk el magunkat hibáinkkal, gyengeségeinkkel, mulasztásainkkal és fogadjuk el a tényt, hogy mi is követhetünk el hibákat, senki sem tévedhetetlen.


„Mindig mást hibáztatunk. Vagy a körülményeket tesszük
felelőssé életünk nagy traumájáért. De valójában csak
egyetlen ember létezik, aki tönkre tud tenni bennünket.
Csak egyetlen embernek áll hatalmában, hogy teljesen
elpusztítson minket, ha hagyjuk. Nekünk magunknak.”

(Sebastian Fitzek)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2014. augusztus – Társfüggőség

szombat, augusztus 23rd, 2014
„Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagy
másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól,
így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának.„

(Hioszi Tatiosz)

A hétköznapi életben a függőség számos formájával találkozhatunk. Vannak különböző szerek által kiváltott függőségek és lelki jellegű addigciók, de a lényeg minden esetben az, hogy a testi- lelki jólét valaminek a függvénye.

Vagyis, a függősségben szenvedő személynek a nyugalom és a kellemes érzés fenntartásához valaminek vagy valakinek a jelenlétére van szüksége, ellenkező esetben hiányérzet, szorongás, feszültség elvonási tünetek jelentkeznek. Akár szer által, akár személy által kiváltott függőségről legyen szó, a hiány elviselhetetlennek tűnik, melynek mielőbbi kielégítése átveszi az uralmat a gondolatok felett.

A társfüggőség, mint az egyéb lelki függőségek jelei, nehezen észrevehetők, de az ilyen állapottól szenvedő személy életét nagymértékben képes megkeseríteni. Többnyire ez úgy alakul ki, hogy a partner jelenléte rendkívüli örömforrást jelent, pozitív érzetet vált ki, ugyanakkor csökkenti az esetlegesen fennálló feszültséget, bizonytalanságot, önértékelési zavart, szorongást, álmatlanságot.

Ezért az agy az élmény újbóli megélésére, reprodukálására törekszik, azonban az így kialakult túlzott kötődés egy idő után, a másik fél számára terhessé, nyomasztóvá is válhat. Konfliktusok alakulhatnak ki, ami mindkét fél számára szenvedést okozhat, és hosszútávon romboló hatást gyakorolhat a személyiségükre.

A társfüggő személy viselkedésében észrevehetőek az erős megfelelési kényszer, az önmaga és érdekei háttérbe szorítása, az őt ért sérelmek és igények elfojtása, ami könnyen átcsaphat dühbe és haragba. Cinikussá, agresszívvé, ironikussá, kiszámíthatatlanná válhat, amennyiben a dolgok nem a kedve szerint alakulnak.

Ugyancsak jellemző rá a manipulatív viselkedés, ami gyakran abban nyilvánul meg, hogy a partnerben a saját maga nélkülözhetetlenségének érzetét akarja kelteni, azt az érzést, hogy a másik ember nélküle elveszne. Megtesz mindent annak érdekében, hogy elhitesse partnerével, hogy egyedül ő az a személy, akitől megkaphatja a számára fontos dolgokat, legyen az érzelmi, szexuális, vagy anyagi jellegű.

Kifelé, a társfüggőségben szenvedő személy gyakran tűnik magabiztosnak, határozottnak, nem egyszer nagyképű ember látszatát kelti, de valójában érzékeny, rendkívül sebezhető, önmagát alulértékelő ember. A kritikát nehezen viseli, nem szívesen vállal felelősséget olyan dolgokért, amelyekről tévesen úgy gondolja, hogy meghaladják képességeit.

A kapcsolataiban gyakran nem őszinte, egyfajta szerepet játszik, taktikázik. A kapcsolat elején általában „feltérképezi” a másik fél igényeit, vágyait, és azok kielégítésével megpróbálja magához kötni. Mindent ésszel akar megoldani, egyfajta sakkjátszmát folytat, amiben megpróbál egy-két lépéssel a partner előtt járni és valamilyen módon befolyást gyakorolni a másik fél viselkedésére.

Önmagát nem tartja szerethetőnek, folytonos megerősítésre vágyik, nehezen tolerálja mások elvárásait, mivel saját elvárásait elfojtja. Nem képes magát igazán szeretni, ezért a partnere ragaszkodásán, szeretetteljes viselkedésén keresztül akarja ezt elérni.

Az ilyen kapcsolat egy idő után már nem okozhat igazi örömöt, boldogságot egyik fél számára sem. A társfüggő személy gyakran elhiteti magával, hogy szerelemmel szereti a partnerét, holott gyakran a másik félben csak a támaszt, a „mankót”, a saját önbizalmának és önelfogadásának eszközét látja. Amennyiben elhagyják, mindig a másik felet teszi felelőssé.

Pedig a szakítás csak a folyamat végét jelenti, azt, hogy az egyik fél már nem érzi jól magát az adott kapcsolatban. Ennek a folyamatnak minden esetben vannak előjelei, amiket nem szabad a „szőnyeg alá söpörni” azzal, hogy valahogy majd megoldódnak, mert a problémák maguktól nem szűnnek meg. Gyakran, ennek okai a hosszú ideje elfojtott, ki nem mondott igények és vágyak, melyek egy amúgy jól működő kapcsolat romlásához vezethetnek.

A legjobb módszer erre az őszinte, indulatoktól és egymás hibáztatásától mentes kommunikáció. Mindkét félnek a maga részéről vállalnia kell önmagát, ki kell állnia a jogos érdekei mellett, és ha kell, konfrontálódni a másikkal, még azon az áron is, hogy ezzel esetleg fájdalmat okoznak egymásnak.

Ha két ember között megvan a kölcsönös bizalom és szeretet, azonos az életszemléletük, vannak közös céljaik és harmonikus a szexuális életük, akkor a meglévő konfliktusok oldhatók, a problémák együttes erővel megoldhatók, és végül a kapcsolat fejlődéséhez vezethetnek.

„Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetek, ha magamhoz hűséges
vagyok. Ha elárulom magamat, a másikkal is rossz viszonyba kerülök.

Rossz viszonynak nevezem azt a kapcsolatot, ahol kiszolgáltatott
leszek vagy zsarnok. Ahol belegázolok a másik lelkébe.
Ahol föladom magam, csak azért, hogy a másik befogadjon.
És nem engedem a társamnak, hogy önmaga legyen.

Ahol függővé válok, kiszolgáltatott, és a „szeretet” nevében
olyasmit művelek, melytől nemcsak szenvedek, de
önmagam előtt szégyellem is. Azon az áron, hogy
magamat elvesztem, nem lehet szeretni.”
(Müller Péter)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

2014. március – Milyen okok vezetnek a hűtlenséghez?

szombat, március 8th, 2014
„A hűség súlya alatt az roppan meg,
akinek gyenge a támasza.”

(ismeretlen szerző)

Egy kapcsolatban, milyen okok vezetnek leggyakrabban a hűtlenséghez? Hol és mit rontanak el a párok? Ebben a cikkemben, kísérletet teszek arra, hogy ezekre a kérdésekre választ keressek szakmai tapasztalataim alapján.

Köztudott, és gondolom, sokan egyetértenek azzal a véleménnyel, hogy ha egy kapcsolat nem működik, abban mind a két fél hibás. A legtöbb ember sok energiát fektet abba, hogy meghódítsa szívének választottját, de miután ez megtörtént, már nem szentelnek elég figyelmet a másik félnek.

Természetesnek tartják, hogy innentől kezdve már magától is működhet egy kapcsolat. Igen ám, de nem mindegy hogy a szeretet, a megértés és a harmónia tart- e össze két embert egy életen át, vagy a megszokás, a gyerekek, esetleg a közösen megszerzett anyagi javak. Ez utóbbi esetben esik meg gyakran, hogy amikor belép egy pár életébe az a bizonyos harmadik személy, nincs az az erő vagy hatalom, amelyik megakadályozná a hűtlenséget.

Egy kapcsolat megromlásának ezen kívül más okai is lehetnek: a nem megfelelő kommunikáció, a figyelem és az elismerés, a szeretet kifejezésének elmaradása. Továbbá a megértés, együttérzés, érdeklődés hiánya és a kíváncsiság. A felsorolt okok között talán pont a kíváncsiság az, mely hűtlenséghez vezethet ugyan, de mégis a legritkább esetben okoz visszafordíthatatlan kárt.

Szakmai tapasztalatom alapján úgy látom, hogy egy jól működő, szeretetre és megértésre épülő kapcsolatban, egy esetleges „botlás” is megbocsátható. Munkám során találkoztam egy házaspárral, akik elmesélték, hogyan sikerült megoldaniuk az életükben egy évekkel korábban felmerült házassági krízist. Egy váratlan találkozásnak köszönhetően a férj megismert egy fiatal nőt, aki leküzdhetetlen vonzalmat ébresztett benne. Mivel szerette feleségét, nem akart hűtlen lenni, ezért őszintén beszélt neki a kialakult helyzetről, és arra kérte, hogy most különösen szeresse Őt, mert csak így tud hűséges maradni.

„Akkor szeress, amikor rossz vagyok, mert
ilyenkor van a legnagyobb szükségem rá.”

(kínai közmondás)

A feleség ezután mindent megtett és minden erejével küzdött a boldogságukért, és végül sikerült megmentenie a kapcsolatukat. A Sors próbára tette érzelmeiket, és az idő Őket igazolta. Sokévnyi házasság után is szerelmesek voltak és boldogok.

Sajnos azonban vannak olyan házassági krízisek, amelyek váláshoz és tragédiákhoz vezetnek. A számtalan lehetséges ok közül csak egyet emelnék ki. Gyakran hallom hozzám segítségért forduló személyektől, hogy a meg lévő kapcsolatukban már nem érzik magukat teljes értékű nőnek illetve férfinak. Ez főként akkor jelentkezik, amikor már van gyermek a családban. Ilyenkor a férfiak, sok esetben, már nem a vonzó és kívánatos nőt látják feleségükben, hanem az anyát, és fordítva – a nők családfenntartóként és az apai szigor megtestesítőjeként kezelik a férfit.

Egy idő után elmaradnak a becéző, szerelmes szavak, helyükbe lépnek az „anyuci” és „apuci” megszólítások. Ezért, amikor egy asszony életébe belép egy másik személy, aki a túlhajtott háziasszonyban és anyában újra felfedezi a vonzó és kívánatos Nőt, akkor megtörténhet, hogy követi azt a férfit, aki visszaadja az „elvesztett” nőiességét.

A férfiaknál jelentkező ” kapuzárási pánik” hátterében is gyakran hasonló okok állnak. A férfi, aki otthon a családfő, a családfenntartó, vagy némelykor, egy ambiciózus és erős asszony mellett a gyermekfelügyelő és a házimunkáért felelős személy, egyszer csak elkezdi „férfinak” érezni magát egy másik nő mellett. Megjelenik egy nő, aki az erős férfit látja benne, aki meghallgatja a mondanivalóját, és nem inti le, amikor kinyilvánítja véleményét. Aki felnéz rá, megdicséri az eszét, stílusát, fizikai állapotát, stb.

Ilyen esetekben mindkét fél visszakapja elvesztett önbecsülését és az is megtörténhet, hogy több évnyi boldog, mert sokszor tényleg az, házasság után búcsút intenek egymásnak, a néha már felnőtt és családos gyermekeiknek, és új érzelmeiknek engedve lépnek. Hogy ezután boldogok lesznek-e, ez már egy másik kérdés. Vannak olyanok, akiket az idő igazol, és természetesen olyanok is, akik a röpke boldogságért nagy árat fizetnek.

Ezekben az esetekben azt javaslom, hogy egy felmerülő kapcsolati krízisben érdemes mérlegelni, mielőtt elsodornának az érzelmek. Érdemes megpróbálni megmenteni és küzdeni azért, ami egykor jó volt. Azért a személyért, akit egykor vonzónak, szeretetreméltónak és különbnek találtunk másoknál. Akit kiválasztottunk, aki mellett döntöttünk, mert a hűség is elhatározás és döntés kérdése. Az ember eldönti, hogy kitart a másik mellett jóban és rosszban, egészségben és betegségben, és azt, hogy minden körülmény között megpróbál hűséges maradni.

„Az ember érezhet vonzalmat anélkül is, hogy
utat engedne neki. Ez az érett viselkedés egyik jele.”

(Arthur Hercog – amerikai író)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárSzeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. decemberSzeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. januárMi a különbség a szerelem és a testi vágy között?

2014. január – Mi a különbség a szerelem és a testi vágy között?

hétfő, január 20th, 2014
„Ha már nagyon nagy lánggal él a szenvedély,
akkor jöhet a testi szerelem, hogy befejezze a táncot,
de soha nem az övé az első lépés.”

(Paulo Coelho)

 

A szerelem és testi vonzalom sokban hasonlít egymásra. Olyanok, mintha testvérek volnának, sok bennük a közös – hasonlóak, könnyű összetéveszteni őket, mégis, ha jobban odafigyelünk, akkor látjuk, hogy van különbség köztük. A szerelem, ebből az aspektusból nézve, az érettebb, a bölcsebb testvér, de nem feltétlenül az értékesebb, mint a könnyed, laza, esetenként bohókás rokon, mely idővel maga is komollyá válhat.

Gyakran megesik, hogy egy kibontakozó kapcsolat során, amikor két ember között kipattan az a bizonyos szikra és beindul közöttük a kémia, felvetődik a kérdés, hogy akkor ez most szerelem? Szerelmesek vagyunk, vagy egy kölcsönös szimpátián alapuló testi vonzalomról van szó? Ha a kapcsolat elején nem vagyunk tisztában érzéseinkkel, az nem feltétlenül jelent rosszat. Sőt, az első hetekben nem is kell ezen töprengeni, egyszerűen örülni és élvezni kell a pillanat szépségét, úszni a boldogság mámorában, és megpróbálni minél többet adni a másiknak magunkból, mert ahhoz hogy kapjunk, először adnunk kell. Magunkat kell adnunk, őszintén, amilyenek vagyunk, hiszen a szerelem alapja a másik ember és egy kicsit önmagunk megismerése is.

Egy igazán mély, bizalmon alapuló kapcsolatban magunkat is jobban megismerjük. Minden kapcsolat során megtudunk valamit magunkról, megtanít valami újra, erre azonban csak a szerelem képes. Csak a szerelem által leszünk, lehetünk gazdagabbak. Ez nem mindig örömteli folyamat, mivel a fejlődés fájdalommal, némelykor gyötrő kínokkal és álmatlan éjszakákkal jár, de a szerelem mindig ajándék, ami meglepetésként érkezik életünkbe, sokszor nem várjuk, nem hívjuk, csak jön, magával hozva a csodálkozást, a váratlanság élményét, a sorsszerűség érzését, és a fényt, amely beragyogja életünket.

A testi vonzalom nagyon fontos része egy jól működő szerelmi kapcsolatnak. Vágy és fizikai vonzalom nélkül nem jöhet létre egy ilyen jellegű kötelék, viszont nem minden jól működő testi kapcsolatból lesz szerelem, még ha oly nagyon vágyunk is rá. „ A mély kapcsolatok időt és kitartást igényelnek.  A tartós kapcsolatok bizalomra épülnek. A futó szexuális kaland nem szerelem. A szerelemhez idő kell.”  Időre, sok türelemre, nemegyszer áldozathozatalra van szükség. Magába foglalja a másik ember féltését és feltétel nélküli elfogadását. Stefan Zweig egyik legismertebb művének mondanivalója, hogy könnyű olyat szeretni, aki egészséges, gazdag és szép, de olyat, aki mindezekkel a tulajdonságokkal nem rendelkezik, már nehezebb. És ilyenkor nyugtalan a szív.

Természetesen, egy kölcsönös szeretetre, bizalomra, tiszteletre épülő testi kapcsolat is lehet értékes és szép, még ha nem is növi ki magát szerelemmé. Évekig, sőt, akár egy életen át is működhet örömöt és boldogságot szerezve mindkét félnek. Hiszen minden ember vágyik a szeretetteljes érintésre, egy másik ember testi közelségére. Valószínűleg sokan tapasztalták már, hogy egy ölelés milyen sokat jelenthet, mennyi energiával képes feltölteni. Nem véletlen, hogy kritikus helyzetekben szinte ösztönösen öleljük meg egymást, hiszen bátorítást, támaszt és szeretetet képes szavak nélkül is közvetíteni.

Ezért nem feltétlenül kell boldogtalannak éreznie magát annak, aki bár vágyik a másik ember szerelmére, mégsem kapja meg. Jobb az őszinte tiszteletben, megértésben és jól működő testi-lelki kapcsolatban élni valakivel, mint a szerelem illúziójával kábítani a másik embert vagy ámítani magunkat. Mert ilyen formán hazugságra épül az egész, és ennek a látszatnak a fenntartása nagyon sok energiát követel, rendkívüli feszültséget eredményez, és nem ritkán tragédiákhoz vezet.

Nagyon fontos tehát felismerni, elsősorban magunk előtt tisztázni érzéseinket, és vállalni őket még abban az esetben is, ha ez fájdalmat okoz a szerelmes fél számára. A másik félnek ugyanakkor nem szabad kudarcként megélni a szerelem érzésének viszonzatlanságát, mert a szerelmet kierőltetni nem lehet. Éppen ezért vagy elfogadjuk azt, amit a másik ember nyújtani tud, vagy kivárjuk az esetleges szerelem érkezését, de bárhogyan is döntsünk, egy valamiről ne feledkezzünk meg:  „ A boldogságot nem csinálni kell, a boldogság a pillanat műve, ami akár örökké is tarthat.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárSzeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2014. márciusMilyen okok vezetnek a hűtlenséghez?

2013. december – Szeretet, megbocsátás, elengedés

péntek, december 20th, 2013
„ A gyűlölet energiája nem vezet sehova, de a
megbocsátás energiája, mely a szeretetben
testesül meg, jó útra terelheti életedet. ”

(Paulo Coelho)

Szeretet, megbocsátás, elengedés… Három különböző fogalom, mégis szorosan összefüggnek egymással, és bizonyos értelemben egymásból fakadnak. Hiszen az elengedés és megbocsátás alapja a szeretet. A szeretet pedig nagylelkűvé tesz, empatikussá, nyitottá, utat enged a pozitív dolgok felé, engedi, hogy a jó dolgok megtörténjenek velünk.

Akinek a szívét a düh és a harag tartja fogva, a múltban megélt fel nem dolgozott fájdalmak és sérelmek, az nem képes örülni a jelen kellemes pillanatainak, képtelen boldogan és bizakodva tekinteni a jövő felé, mert a múlt folyamatosan visszahúzza. Fogollyá válik, a saját negatív érzelmei foglyává, ahonnan csak a megértés, elengedés és a megbocsátás útján lesz képes kiszabadulni.

A fenti sorokat olvasva, felmerülhet a kérdés: Hogyan fogjunk hozzá? Mit kell tennünk, hogy el tudjuk engedni a rossz emlékeket? Vonjuk meg a vállunkat, mintha mi sem történt volna, és éljük tovább az életünket? A válaszom erre az, hogy az efféle viselkedés nem vezetne igazi megbocsátáshoz, mivel a megbocsátás egy hosszú, keserves folyamat, de az ezt követő megkönnyebbülés, felszabadultság érzése, amely jó közérzetet és boldogságot eredményez, megéri a fáradtságot. Megéri elkezdeni.

Az elengedés és megbocsátás egy döntéssel kezdődik. Eldöntöm, hogy nem akarok továbbra is a saját magam által épített börtönben élni, szabadságra vágyom, ezért újra kell gondolni azokat a dolgokat, felidézni azoknak az embereknek és történéseknek az emlékét, amelyek egykor fájdalmat okoztak, megsebezték a szívünket, lelkünket.

Mielőtt elengednénk, elfelejtenénk a sérelmeinket, először emlékezni kell és megérteni a másikat. Megérteni, miért viselkedett számunkra nem tetsző módon, milyen csalódottság, fel nem dolgozott fájdalom, sértettség vezetett addig, hogy úgy viselkedjen, ahogy. Mert az ellenünk vétő személy is ember, őt is anya szülte és Ő sem vágyik másra, mint arra, hogy a maga módján boldog legyen.

Ha nem tudunk másoknak megbocsátani, hogyan várhatjuk el, hogy nekünk is megbocsássanak, hiszen mindenki követ el hibákat, akaratlanul is megbántva ezzel másokat. William Shakespeare szavaival élve:

„Kegyelmet hogy remélsz, ha nem gyakorolod?”

A másik dolog, amivel elősegíthetjük a megbocsátást az, hogy megtanuljuk meglátni a másik emberben a jót, a szépet. Hiszen minden ember rendelkezik jó tulajdonságokkal, és némelykor csak egy kis külső segítségre van szűkség, hogy e tulajdonságok a felszínre kerülhessenek. William Shakespeare után egy másik nagy költőóriás Johann Wolfgang Goethe szavait idézném:

„Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen, tulajdonképpen,
rosszabbá tesszük. De ha olyannak vesszük, mint amilyennek
lennie kellene, akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne.”

Meglátni a jót és elfogadni a másik embert a hibáival, gyengeségeivel együtt, és nem csak elfogadni, de mindezekkel együtt szeretni is úgy a legkönnyebb, ha a másik emberben megpróbáljuk meglátni saját magunk tükörképét. Hiszen magunkat is elfogadjuk és szeretjük hiányosságainkkal együtt.

Ezt egy tanulságos izraeli tanmese szemlélteti.

A tanító néni megkérdezte a diákokat, hogy mit jelent a világosság? Az egyik gyerek azt válaszolta, hogy a világosság az, amikor a bárányt meglehet különböztetni a kecskétől. A másik gyerek azt válaszolta, hogy mikor az olajágat meglehet különböztetni a pálmaágtól. A tanító néni végighallgatva az összes lehetséges választ azt mondta:

„Világosság akkor van, amikor az ember
képes meglátni önmagát a másik emberben.”

Igen, a megbocsátás megértéssel és megismeréssel, de bizonyos fokig felismeréssel is jár, hogy bár sokban különbözünk egymástól, mégis lényegét tekintve egyek vagyunk.

Mindezt azért írtam le, hogy ne hordozzuk magunkban fájó, nehéz teherként a múltban történt és megváltoztathatatlan történéseket, eseményeket, hanem tegyük le ezeket, és meglátjuk, hogy az életünk örömtelibbé és boldogabbá válik. Hiszen a szeretet sokkal több örömöt képes adni, mint a düh és a harag.

Elmélkedésemet Márai Sándor szavaival zárnám:

„…amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted, elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.”
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárEmpátia: A beleélés lélektana.

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. novemberA ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

2013. november – A ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy

kedd, november 26th, 2013
„Mindened megvan a boldogsághoz, mégsem vagy boldog,
mert a boldogság nem a birtoklás eredménye, nem a
javaid függvénye. A boldogság a bensőd kiáradása,
saját energiáid ébredése. Lelked ébredése.”

(Osho)

Ebben a néhány gondolatsorban egyéni véleményemet és személyes meglátásaimat írom le e témával kapcsolatban, de a választ arra a kérdésre: Hogyan legyünk boldogok? – mindenkinek magának kell megtalálnia.

A boldogság utáni vágy az emberiség legösztönösebb késztetéseinek egyike. A történelem során számos nagy gondolkodó kereste a választ arra, hogy mit jelent a boldogság és hogyan lehet elérni.

Manapság sok könyv jelenik meg e témával kapcsolatban, előadásokon, tanfolyamokon tanítják, néhányan még egyenesen megvásárolni is megkísérlik. Sokan a boldogságot olyasvalaminek tekintik, amit kellő eszközökkel, megszerzett tudással felvértezve el tudnak érni. Ugyanakkor a boldogság olyan törekvés, amit minél jobban, minél görcsösebben akarunk, annál kevésbé lesz elérhető.

Ebben az esetben viszont felmerülhet a kérdés: Hogy türelmesen várjuk ki, vagy tegyünk valamit e vágyott, kívánt állapot eléréséért? A válaszom erre az, hogy a boldogsághoz vezető úton felmerülő számos akadályt távolítsuk el az életünkből és hagyjuk, hogy a jó dolgok egyszerűen megtörténjenek velünk.

“Az élet nagy játszmájában azok a legboldogtalanabbak,
akik nem vállalják a kockázatot, hogy boldogok legyenek.”

(Guillaume Musso)

Meglátásom szerint, a legfőbb akadályokat a boldogsághoz vezető úton a hétköznapi feszültségek, a stressz, a megfelelő és reális célok hiánya, az anyagi javak vég nélküli hajszolása, mások elfogadásától, véleményétől való függés képezik. A jó közérzetünk és a lelki békénk ne legyen függvénye mások pillanatnyi hangulatának, frusztrációinak, a főnök kedélyállapotának, vagy egyéb olyan körülménynek, aminek alakulásába nincs beleszólásunk.

Gyakran lehet azt hallani, hogy: ”Ha nyernék a lottón, a világ legboldogabb embere lennék!” Gondoljunk bele, vajon tényleg így lenne? Valószínűleg igen, így éreznénk egy darabig, mindaddig, amíg tart a gazdagsággal járó előnyök mámora. A hirtelen jött meggazdagodás azonban sok gondot is magával hoz, amivel talán nem mindenki van tisztában, új „nehézségekkel” kell szembe nézni.

Sok ember a boldogság másik fontos feltételének tartja egy konkrét személyhez fűződő ragaszkodást vagy egy harmonikus párkapcsolat meglétét. Nem szerencsés előre eldönteni, ki az a személy, akivel boldogok tudnánk lenni. Mivel, ami ma tökéletesnek hat, azt holnap, a körülmények változásával, talán másképpen fogjuk látni. A Dalai Lámának van egy ezzel kapcsolatos gondolata:

” Ne kapaszkodjatok abba, ami nem a tiétek,
mert soha nem lesz az. Ami pedig a tiétek
azt soha senki el nem veheti.”

Mikor lezárul egy kapcsolat és keserűség uralkodik el rajtunk, gondoljunk arra, hogy bizonyos értelemben gazdagabbak lettünk – örömteli eseményekkel, élményekkel, a boldogság érzésével, melynek emléke örökre megmarad számunkra. Meglehet, hasznos tapasztalatokkal is, melyek segítenek abban, hogy az előző hibáinkat ne kövessük el újra. Ha vége van valaminek, ami egykor szép volt, de elmúlt, zárjuk le, engedjük el. Talán, még nem álltunk készen rá, nemez volt a nagy szerelem ideje.

Márai Sándor így ír erről:

„Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek a találkozásra… Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”

A boldogság utáni vágy és hajsza során, nem gondolunk arra, hogy a stressz, a feszültség, a negatív érzések, mint: a düh, a harag, az irigység jelenléte is gátolja jó közérzetünk kialakulását illetve megtartását. Ilyenkor az ember nem tud örülni az élet apró ajándékainak, történéseinek észre sem veszi azokat, nem tudja jól megélni a pozitív eseményeket.

A kellő önismeret vagy önbecsülés hiánya is boldogtalanság érzéséhez vezet, ami kizárja a lelki béke lehetőségét. Ismerjük azt a mondást, miszerint: „Az igazság fáj.” Mikor és miért fáj az igazság? A válasz erre az, hogy ha nem vagyunk tisztában hibáinkkal, gyengeségeinkkel, nem nézünk szembe velük és ezeket nem vállaljuk fel magunk előtt, hibát követünk el. Könnyen frusztrálttá válunk, komplexusaink alakulnak ki, melyek megléte komoly akadályt jelent a jó közérzet és a boldogság eléréséhez.

Tehát változtassunk, amin tudunk és fogadjuk el azt, amiben képtelenek vagyunk változni. Ezáltal lehetőségünk nyílik rá, hogy elérjük lelki békénket és talán a várva-várt boldogságot is megtaláljuk. Gyakran azon bosszankodunk, amink nincs, és nem tudunk örülni annak, ami van, pedig a ’Boldogság Kék Madara’ meglehet karnyújtásnyira van tőlünk, csak észre kell vennünk.

„A hamis elképzelések, a torzított látásmód nem enged
szabadulni félelmeidtől, szorongásaidtól, ragaszkodásaidtól,
konfliktusaidtól és még egy sereg dologtól. Ha mindezt átlátnád,
rájönnél, hogy boldog vagy, csak éppen nem tudsz róla.”

(Anthony de Mello – Jezsuita szerzetes és pszichoterapeuta)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. májusAz érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. augusztusLétezik-e orvosság a magányra?

2013. szeptemberA perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2014. februárMinden egy döntéssel kezdődik

2013. február – Szeretet, szerelem és …

hétfő, február 18th, 2013

…az egészséges szexualitás egysége egy
jól működő párkapcsolatban.

“Benned él párod sajgó negatívja, várod,
hogy a varázsszót kimondja: Én vagyok Te –
mellyel örök sebedet begyógyítja.”
( Szepes Mária )

Szeretet, szerelem – oly sokszor könnyen kimondott, oly sokszor félreértett szavak… Annyiféle értelemben használjuk, hogy igazi jelentésük sokszor eltorzul. A lényeg azonban mégis az, hogy mindenki érzi és tudja, hogy szükségünk van valamire. Szükségünk van rá, hogy megosszuk valakivel örömünket és bánatunkat, élményeinket és kudarcainkat. A szeretetigény annyira alapvető, hogy ha nem teljesül, az élet céltalanná, értelmetlenné, elviselhetetlenné válik, mert a szeretet az alapja minden jól működő emberi kapcsolatnak. A szerelem olyan szoros összefüggésben van a szeretettel és a szexualitással, hogy ezek a fogalmak nem különíthetőek el egymástól.

A bevezető idézet is utal arra, hogy egyes népeknél, kultúráknál a mai napig elfogadott tényként kezelik, hogy minden embernek létezik valahol egy másik fele, akinek a megtalálása jelentheti az igaz szerelmet. Erről bővebben Platón Lakoma című művében olvashatunk, melyben Zeusz előveszi az embert, és két részre vágja. “S amint így kettéválnak, mindegyik félben sóvárgás támad önnön másik fele után. Testük összefonódik és megkísérlik, hogy újra összenőjenek egymással, s csaknem belehalnak a vágyakozásba. Ezt látva, Zeuszban sajnálat ébred az emberi faj iránt, ezért ivarszervüket kívülre helyezte és megengedte, hogy nemzzenek egymással és egymás által szülessenek.”

A fenti idézet is jól tükrözi az ember alapvető igényét a másik féllel való testi – lelki egységre. De a boldogság és szerelem keresése folyamán vigyáznunk kell, hogy a szeretetet és a szerelmet ne tévesszük össze a szenvedéllyel. Mert a szerelemben ott van a másik személy féltése, fejlődésének, érdekeinek szem előtt tartása. A szerelem áldozatokra, kompromisszumokra képes – “… arra kell gondolni, mit adhatsz a másiknak, nem pedig arra, hogy te mit kapsz tőle.” ( Ole Nydahl láma )

Amennyiben egy jól működő párkapcsolatról beszélünk, a szeretet fogalma kiegészül a szerelem és a szexualitás fogalmaival, mivel ezek a fogalmak olyan egységet képeznek, amik elválaszthatatlanok egymástól. Ez a három tartó pillér szükséges ahhoz, hogy a párkapcsolat harmonikus és stabil legyen. A szerelemhez hozzátartozik a szeretet, a barátság érzése, az elkötelezettség és a bizalom.

A szerelem azonban nem azonos a testi vággyal. A fizikai vonzalom természetesen jelen kell, hogy legyen a szerelem esetében is, mert a szexualitás a szerelem testi megélésének számít. A szeretkezés több kell, hogy legyen egy fizikai aktusnál vagy kellemes testi érzésnél. Aki ezt nem tanulja meg – annak a szexuális élete sivár lesz és nem csak partnerét nem tudja boldoggá tenni, de önmagát is számos örömtől fosztja meg. A szexualitás önmagában véve, mély érzések nélkül, rövid időre feldobhat – hosszú távon azonban az embernek arra van szüksége, hogy valaki meghallgassa, megértse, érzelmileg mellette álljon, és feltétel nélkül szeresse. Úgy kell gondolnia a testére, mint egy ajándékra, amellyel boldogságot szerez a partnerének.

Ezért ha szeretnénk megőrizni a kezdeti fellángolás és boldogság érzését, akkor tennünk kell érte a szürke hétköznapokon is, mert az élet zöme ezekből áll. Ezen napok során a kapcsolat alakul, mélyül, fejlődik, és mindig az adott napon kell érte “megdolgozni”. Nem csak az első randin kell színesnek, kedvesnek, humorosnak lenni.

Azt is el kell tudni fogadni, hogy vannak más hangulatok is, pl. ha valaki fáradt, beteg, vagy egyszerűen sok a gondja. Ezt is meg kell tudni érteni, csak beszélni kell róla. Az őszinte kommunikáció elengedhetetlen feltétele egy jól működő, harmonikus kapcsolatnak.

“Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik ” sajnálom”, ” bocsáss meg”, ” kérlek”, ” köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat , amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked. Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap.”
( Részlet Gábriel Gárcia Márquez búcsúleveléből)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

 

Kapcsolódó cikkek:

2013. februárEmpátia: A beleélés lélektana

2013. júliusAz önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. decemberSzeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. januárMi a különbség a szerelem és a testi vágy között?

2014. márciusMilyen okok vezetnek a hűtlenséghez?