Új cikk – A duálpár ( lélekpár) elmélet


Minden ember lelke mélyén arról álmodik, hogy megtalálja élete tökéletes párját, akire minden tekintetben rábízhatja életét, sorsát, végzetét. A meseirodalom telis-tele van ilyen tökéletes tündérpárok történeteivel, akik megannyi próbatétel árán is elnyerik egymás szerelmét. Érdemes ezekből a mesékből tanulni. Látni és felismerni, hogy a szerelmes párok nagyon komoly megpróbáltatások, és komoly belső változás árán válhatnak egymás tökéletes kiegészítőivé. Senki sem kapja készen a tökéletességet, azért küzdeni, harcolni, tenni kell. Még a szerelemben is.

A spirituális irodalom egyik ókori gyöngyszemében, Platón Lakoma című dialógusában, olvashatjuk azt a mítoszt, hogy az emberek a teremtés küszöbén még gömbszerűek voltak, két fejjel és négy karral. Erejük hatalmas és osztatlan volt, bölcsességük és lelki harmóniájuk az istenekéhez hasonló. Ettől a hatalomtól félve Zeusz, a főisten, egy villámcsapással kettéhasította az embert, így az két fél- emberre szakadt, akik az eredeti ember fele-fele természetét örökölték.

Innentől született meg az emberek új fajában a vágyódás, a keresés, a belső kényszer, hogy mindenki érzi, lénye nem teljes. A kiegészülés, a teljesség iránti vágy hajt bennünket a párkeresésben. Mert emlékezünk, milyen eggyé vált harmóniában élni a másik felünkkel, aki mi magunk vagyunk. A ” duálok” azok a lélekpárok, akik valóban egymás tökéletes felei, akik valaha ” egy test-egy lélek” voltak, most azonban kettéhasítva, két testben járják a világot, egymást keresve.

Mikor létre jön ez a találkozás, a párok azt érezhetik, hogy időtlen- idők óta ismerik egymást, pedig akkor látják egymást először. Úgy vélik, hogy ismerik egymás hangját, nevetését, szokásait, stílusát, ez azonban nem igaz. Ebben a földi megtestesülésben „viselt” másik fél tulajdonságait nem ismerhetik, csupán arra a rezgésre ismernek rá, amit mindkét fél külön-külön is képvisel, és ami hihetetlen erővel vonz a másikhoz. Azt érzik, hogy Ő az, akit első pillanattól szeretnek, aki iránt bizalmat éreznek, akivel bármit meg lehet osztani, az egyetlen, aki valóban ismeri és megérti.

Az ember, ha már találkozott a duálpárjával, többé nem menekülhet, bárhogy is alakul a kapcsolatuk. Földi létük feladata ennek a kapcsolatnak a felvállalása, fejlesztése, akkor is, ha határtalan örömökkel jár, és akkor is, ha majd bele halnak az egymásnak okozott sebekbe. A duálpárok esetében az a seb is fáj, amit a másiknak okoznak.

A duálpárok egymásra találását több ok is nehezíti. Az egyik ok, hogy nem megfelelő időben találkoznak. Abban az esetben, ha még túléretlen a földi személyiségük, akkor nem képesek elviselni egymás erőteljes rezgéseit, vagy az egyik fél még nincs felkészülve a másik befogadására. A kapcsolat első harmada ilyenkor pokolbéli táncnak tűnhet – megtartani keserves feladattá válik, elengedni pedig lehetetlen lesz a másikat. Olykor, akár még tragédiába is fordulhat a találkozás, mert a pár valamelyik tagja képtelen lesz meg birkózni sorsfeladatával, és inkább kiszáll a dologból.

„Csillagközi csapás” lehet az is, ha későn találkoznak, és az egyikük, vagy mindketten már el vannak kötelezve. Az ilyen találkozások vagy szétzúzzák addigi életüket, vagy megőrzik ugyan a látszatot, de a tudás, hogy a másik létezik,és nem lehetnek együtt,egy életre szóló hiányérzetet okoz majd. Örökös vágyakozás lesz a sorsuk.

„Ismerjétek meg önmagatokat. Gyógyítsátok lelketek.
Ha így tesztek, akkor felismeritek másik feleteket,
mert önmagatokat látjátok meg benne,
Önmagatok hiányzó részét.”

(Kosztich Éva)
Forrás: internet