Hrabár Mónika

„A szorongás olyan, mint a félelem, csak
nehezebb elviselni. Oka megnevezhetetlen,
s mivel nem lehet tudni, mitől támad, azt sem
lehet tudni, mikor szabadulhatsz meg tőle.”
( Rácz Zsuzsa )

Napjainkban, egyre gyakrabban kell megküzdenünk egy-egy ránk nehezedő szorongással. Felmerülhet egy kínosnak ígérkező beszélgetés során, egy bizonytalan kimenetelű vagy egy kellemetlen helyzettel kapcsolatban, kialakulhat vizsga vagy állásinterjú előtt, egy válságos állapotú közeli hozzátartozó miatti aggodalom következményeként.

Ilyen és ezekhez hasonló élethelyzetekkel mindannyian találkoztunk már és éreztünk nyugtalanságot, feszültséget, aggodalmat, ingerültséget.

Egy konkrét helyzettel kapcsolatos, kisebb-rövidebb ideig megtapasztalt, átmeneti szorongás nem jelenthet problémát. A gond ott kezdődik, amikor egy adott személy életében a szorongás állandósúl, rátelepszik, abban az esetben is, ha ez nem indokolt, amikor nincs olyan szituáció, kellemetlen tényező, ami ezt megindokolná.

A látszat ellenére, nem csak a visszahúzódó, félénk embereknél fedezhetünk fel szorongásra utaló jeleket, hanem sok esetben a sikeres, magabiztos személyeknél is előfordulhatnak napi szintű szorongásos tünetek.

A szorongásra hajlamos emberek, rendszerint gyermekkoruk óta küzdenek a túlzott megfelelni akarással, környezetük irányából fokozottan igénylik az elismerést és a feltétel nélküli szeretet megnyilvánulást.

Mivel a szorongásos állapot nem vonzó a külvilág számára, ezért megtanulják leplezni, vagy rosszabb esetben még maguk előtt is letagadni. A folytonosan jelenlévő nyugtalanság, bizonytalanság, félelem érzése megakadályozza az egyént abban, hogy kiegyensúlyozott, boldog, harmonikus életet éljen.

A szorongás kialakulásának pontos oka mindmáig nem tisztázott:

– Lehet örökletes hajlam, ami a körülményektől függően megjelenhet.
– Kialakulhat gyermekkorban, ha a gyermek szocializációja károsodott.
– Esetleg a későbbiekben is jelentkezhet, valamely trauma hatására.

Az állandósult szorongások gyökerei, többnyire a gyermekkorig visszakövethetők és ezek kialakulásában jelentős szerepet játszik egy esetenkén elszenvedett szülői magatartás.

A gyermekeknél jelentkező szorongásos tünetek, az esetek nagy részében az egyik szülő saját bizonytalan érzelmi világát tükrözi. Egy szorongó, magában kétkedő, érzelmileg labilis szülő gyermeke is nagy eséllyel hajlamos lesz a szorongásra.

Ha egy szülő, nem bízik a gyermekében, nem veszi komolyan abbéli képességét, hogy egy feladatott el tud egyedül is jól végezni, vagy hogy bizonyos helyzetekben megállja a helyét, ezzel leértékeli, elbizonytalanítja önmagában. Ilyenkor gyakoriak az olyan kijelentések a szülő részéről, mint a:

„Ne nyúlj hozzá, mert elrontod!”
„Menj innen, mert csak zavarsz!”

Az ilyen viselkedésű szülők azzal indokolják cselekedeteiket, hogy meg akarják óvni a bajtól csemetéjüket, azonban a túlóvás, aggódás elbizonytalanítja a gyermeket saját képességeiben. Főként az okos, érzelmi irányítású gyermekeknél jelentkezik szorongás formájában.

Ők azok, akik tisztában vannak képességeikkel, készségeikkel, de a szülő által kihangsúlyozott hiányosságukat, szorongással próbálják meg kompenzálni.

Mivel a gyermeknek nagyon fontos a szülői szeretet, minden módon megpróbál a szülő kedvében járni. Ügyes akar lenni, jó tanuló, sportoló, hogy kiérdemelje a szülői elfogadást, szeretetet.

Ám a magában is kételkedő, bizonytalan szülő magatartása gyakranl hangulatfüggő, nem objektív. A kényeztetés és az elutasítás, a dicséret és megróvás szorosan megfér egymással, ezért a gyerek soha sem tudja, milyen reakcióra számíthat és ez önmagában is szorongáshoz vezethet.

Az ilyen gyermek felnőttként sem tud igazán örülni az elért sikereknek. Túlontúl kritikussá válik teljesítményével szemben, keresni fogja mindenben a hibát. A pozitív visszajelzéseknek sem tud felhőtlenül örülni, nem fogadja el a feltétel nélküli dicséretet.

Az ilyen gyermekekből lesznek azok a felnőttek, akik úgy érzik, sokkal jobban is el tudnák végezni a munkájukat, feladataikat. A magánéletben is gyakran támad olyan érzésük, hogy nem képesek mindent megadni a párjuknak, és ettől gyakran szoronganak.

A felnőttkori szorongás hátterében gyakran áll az óvó, gondoskodó apa hiánya, aki tegyük fel, az alkohol függősége miatt képtelen ellátni családi kötelességeit. A gyermek ebben az esetben nem érzi magát biztonságban nem csak érzelmileg, hanem sokszor fizikailag sem.

Pánikbetegségben, súlyos szorongással küzdő, zömében női klienseim, arról számolnak be, hogy az alkoholista apa kiszámíthatatlan viselkedése miatt, gyermekkorukban, napi szinten éltek át aggodalmat nemcsak a saját testi épségük miatt, hanem édesanyjuk, testvéreik biztonsága miatt is.

Kevesen tudják, hogy azok a férfiak, akik nem bíznak magukban, abban, hogy képesek jól ellátni családfői és szülői kötelességeiket, ugyancsak szoronganak, és gyakran agresszivitással, alkohollal igyekeznek ezt a szorongást csökkenteni.

„Az agresszió olyan, mint a fregolin kabát:
ha kifelé fordítóm erőszak, ha befelé: szorongás.”
( Ranschburg Jenő )

Csonkacsaládban felnőtt embereknél is gyakran tapasztalható indokolatlan szorongásra való hajlam. Mivel egy ilyen családban csak az egyik szülő jelenti a biztos pontot, a gyermek retteg attól, hogy elveszítheti az őt nevelő szülőt, vagy ha csalódást okoz, a szülő lemond róla, intézetbe, nevelőszülőkhöz adja.

Felnőttként a párkapcsolatban is jelentkezik a némelykor beteges félelem attól, hogy a partnerrel, házastárssal történik valami, vagy ha nem lesz elég jó, el fogja hagyni a társa.

Ezek az emberek nem tudják felhőtlenül élvezni az életet, maradéktalanul boldognak lenni, mert folyamatosan jelen van a megmagyarázhatatlan fenyegetettség érzése.

„Amíg nincs semmid, attól félsz, nem is lesz.
Ha már van, attól rettegsz, valaki elveszi.
Amíg nincs senkid, attól félsz, nem is lesz.
Ha már van, attól rettegsz, valaki elveszi,
vagy valami miatt elveszíted őt.
Minden szorongás valójában a
veszteségről szól.”
( Bácskai Júlia )

A túlzott megfelelési kényszer mögött, a mindenbe tökéletességre való törekvés hátterében is sok esetben szorongás húzódik meg. Ezeknél az embereknél megfigyelhető a teljesítményre való túlzott orientáltság, a siker mindenáron való hajszolása, a szóbeli elismertség, dicséret és a jutalmazás utáni vágy, a velük szembeni kritika elutasítása.

Soha nem tudnak igazán elégedettek lenni magukkal, még abban az esetben sem, amikor látszólagos megelégedettséggel ecsetelik sikereiket, tehetségüket, rendkívüli képességeiket. Ahogy maguktól, úgy környezetüktől is a maximális teljesítményt várják el, csak azt tudják elfogadni, ami tökéletes.

„A kreatív embereket gyakran a szorongás hajtja”
( Georg Klein )

A szorongásnak ez a formája nem csak az ebben szenvedő személy életét nehezíti, mivel a tökéletesség számára is elérhetetlen, mint a horizont határa, hanem egyaránt a környezete életét is negatívan befolyásolhatja.

Nem egy esetben a családtagoknál is kialakulhat szorongás, mivel nem tudnak lépést tartani és sok esetben ők azok, akik segítséget kérnek.

Bár a szorongás külső tényezőkre vetül ki, valódi forrása nem a külvilágban, hanem az ebben szenvedő emberben található meg és meg is változtatható, ha nem táplálja folyamatosan a félelmeit kétségekkel.

A szorongásoktól mentes, felszabadult és boldog élethez való úton először is tudatosítani kell, hogy nem feltétlenül szükséges így leélni az életet, mert lehet rajta változtatni. A szorongás enyhébb eseteiben segíthet a családtagokkal való őszinte beszélgetés, a család szeretetteljes elfogadása, megértése és támogatása.

Azonban súlyosabb esetekben, amikor a szenvedést egy komolyabb trauma okozza, vagy egy torz gondolat, tévhit váltja ki, ajánlatos mielőbb segítséget kérni szakembertől, aki a kezelés során megtanítja helyettesíteni a negatív gondolatokat pozitív gondolatokkal, segít reálisan érzékelni a környezeti hatásokat és abban is, hogyan tekintsen kedvezőbben önmagára és életére.

A jó minőségű élet feltétele a félelmek és folytonos szorongások nélküli mindennapok, amelyek egyfajta szabadságot jelentenek az egyén számára. Nem érdemes megalkudni és olyan terhet cipelni, amit könnyen és fájdalommentesen le lehet tenni.

„Egyszerre nem lehet félni és nevetni is.
Amikor nevetsz, nem félsz. S azt érzed,
valamitől megszabadulsz.(…) Eloszlik a szorongás.
Nem tudatosul benned, de azért nevetsz, mert
rájössz, hogy az élet győzött a halál felett.
És a halhatatlanság a mulandóság felett.”
( Müller Péter )

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életvezetési tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

„Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagy
másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól,
így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának.„
(Hioszi Tatiosz)

A hétköznapi életben a függőség számos formájával találkozhatunk. Vannak különböző szerek által kiváltott függőségek és lelki jellegű addigciók, de a lényeg minden esetben az, hogy a testi- lelki jólét valaminek a függvénye.

Vagyis, a függősségben szenvedő személynek a nyugalom és a kellemes érzés fenntartásához valaminek vagy valakinek a jelenlétére van szüksége, ellenkező esetben hiányérzet, szorongás, feszültség elvonási tünetek jelentkeznek. Akár szer által, akár személy által kiváltott függőségről legyen szó, a hiány elviselhetetlennek tűnik, melynek mielőbbi kielégítése átveszi az uralmat a gondolatok felett.

A társfüggőség, mint az egyéb lelki függőségek jelei, nehezen észrevehetők, de az ilyen állapottól szenvedő személy életét nagymértékben képes megkeseríteni. Többnyire ez úgy alakul ki, hogy a partner jelenléte rendkívüli örömforrást jelent, pozitív érzetet vált ki, ugyanakkor csökkenti az esetlegesen fennálló feszültséget, bizonytalanságot, önértékelési zavart, szorongást, álmatlanságot.

Ezért az agy az élmény újbóli megélésére, reprodukálására törekszik, azonban az így kialakult túlzott kötődés egy idő után, a másik fél számára terhessé, nyomasztóvá is válhat. Konfliktusok alakulhatnak ki, ami mindkét fél számára szenvedést okozhat, és hosszútávon romboló hatást gyakorolhat a személyiségükre.

A társfüggő személy viselkedésében észrevehetőek az erős megfelelési kényszer, az önmaga és érdekei háttérbe szorítása, az őt ért sérelmek és igények elfojtása, ami könnyen átcsaphat dühbe és haragba. Cinikussá, agresszívvé, ironikussá, kiszámíthatatlanná válhat, amennyiben a dolgok nem a kedve szerint alakulnak.

Ugyancsak jellemző rá a manipulatív viselkedés, ami gyakran abban nyilvánul meg, hogy a partnerben a saját maga nélkülözhetetlenségének érzetét akarja kelteni, azt az érzést, hogy a másik ember nélküle elveszne. Megtesz mindent annak érdekében, hogy elhitesse partnerével, hogy egyedül ő az a személy, akitől megkaphatja a számára fontos dolgokat, legyen az érzelmi, szexuális, vagy anyagi jellegű.

Kifelé, a társfüggőségben szenvedő személy gyakran tűnik magabiztosnak, határozottnak, nem egyszer nagyképű ember látszatát kelti, de valójában érzékeny, rendkívül sebezhető, önmagát alulértékelő ember. A kritikát nehezen viseli, nem szívesen vállal felelősséget olyan dolgokért, amelyekről tévesen úgy gondolja, hogy meghaladják képességeit.

A kapcsolataiban gyakran nem őszinte, egyfajta szerepet játszik, taktikázik. A kapcsolat elején általában „feltérképezi” a másik fél igényeit, vágyait, és azok kielégítésével megpróbálja magához kötni. Mindent ésszel akar megoldani, egyfajta sakkjátszmát folytat, amiben megpróbál egy-két lépéssel a partner előtt járni és valamilyen módon befolyást gyakorolni a másik fél viselkedésére.

Önmagát nem tartja szerethetőnek, folytonos megerősítésre vágyik, nehezen tolerálja mások elvárásait, mivel saját elvárásait elfojtja. Nem képes magát igazán szeretni, ezért a partnere ragaszkodásán, szeretetteljes viselkedésén keresztül akarja ezt elérni.

Az ilyen kapcsolat egy idő után már nem okozhat igazi örömöt, boldogságot egyik fél számára sem. A társfüggő személy gyakran elhiteti magával, hogy szerelemmel szereti a partnerét, holott gyakran a másik félben csak a támaszt, a „mankót”, a saját önbizalmának és önelfogadásának eszközét látja. Amennyiben elhagyják, mindig a másik felet teszi felelőssé.

Pedig a szakítás csak a folyamat végét jelenti, azt, hogy az egyik fél már nem érzi jól magát az adott kapcsolatban. Ennek a folyamatnak minden esetben vannak előjelei, amiket nem szabad a „szőnyeg alá söpörni” azzal, hogy valahogy majd megoldódnak, mert a problémák maguktól nem szűnnek meg. Gyakran, ennek okai a hosszú ideje elfojtott, ki nem mondott igények és vágyak, melyek egy amúgy jól működő kapcsolat romlásához vezethetnek.

A legjobb módszer erre az őszinte, indulatoktól és egymás hibáztatásától mentes kommunikáció. Mindkét félnek a maga részéről vállalnia kell önmagát, ki kell állnia a jogos érdekei mellett, és ha kell, konfrontálódni a másikkal, még azon az áron is, hogy ezzel esetleg fájdalmat okoznak egymásnak.

Ha két ember között megvan a kölcsönös bizalom és szeretet, azonos az életszemléletük, vannak közös céljaik és harmonikus a szexuális életük, akkor a meglévő konfliktusok oldhatók, a problémák együttes erővel megoldhatók, és végül a kapcsolat fejlődéséhez vezethetnek.

„Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetek, ha magamhoz hűséges
vagyok. Ha elárulom magamat, a másikkal is rossz viszonyba kerülök.

Rossz viszonynak nevezem azt a kapcsolatot, ahol kiszolgáltatott
leszek vagy zsarnok. Ahol belegázolok a másik lelkébe.
Ahol föladom magam, csak azért, hogy a másik befogadjon.
És nem engedem a társamnak, hogy önmaga legyen.

Ahol függővé válok, kiszolgáltatott, és a „szeretet” nevében
olyasmit művelek, melytől nemcsak szenvedek, de
önmagam előtt szégyellem is. Azon az áron, hogy
magamat elvesztem, nem lehet szeretni.”
(Müller Péter)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

„A múltnak a tisztánlátás érdekében le kell ülepednie,
a kiértékelés után pedig tovább kell lépni.”
(Reményik László)

Mindenki életében történt már olyan esemény, amit a legszívesebben örökre elfelejtene. Az egyént ért kellemetlen, ám az adott pillanatban jelentéktelennek tűnő szituáció, negatív hatással lehet a lelkiállapotra, egy vagy akár több napon keresztül is. Ez az adott helyzetben bosszantónak tűnik, ám rövid időn belül feledésbe merül.

Viszont vannak olyan traumatikusnak ítélt történések, amelyek kihatnak az elszenvedő mindennapjaira. Az ilyen ember számára a világ kiszámíthatatlanná és néha félelmetes hellyé válhat. Ő maga bizonytalanná, embertársaival szemben pedig bizalmatlanná válik, üresnek, zsibbadtnak, kiégettnek érzi magát. A komoly lelki megrázkódtatások legtöbbször magukkal hoznak félelmeket, amelyeket olykor nagyobb feladat legyőzni, mint feldolgozni magát a negatív történést.

Ilyen esetben, sokan a köznyelvben „struccpolitikának” nevezett viselkedési formát választják – elkerülik azokat a helyeket, helyzeteket, embereket, amelyek a feledni vágyó eseményre emlékeztetik. Kerülnek minden olyan szituációt, amelyben sérülés érheti akár fizikai, akár lelki értelemben. Ez a viselkedési forma hosszú távon elszigeteltség, kirekesztettség, elidegenedés érzését keltheti a kellemetlen élményt elszenvedő emberben. Korlátok közé szorítja az életet, negatív hatásai csökkentik az általános közérzetet.

Fizikai tünetként megjelenhetnek többek közt az alvászavar, hangulatingadozás, feszültség, idegesség, koncentrációs problémák, általános fizikai gyengeség és kimerültség érzésének jelei.

A fel nem dolgozott negatív események, alkalmanként káros pótcselekvések megjelenését is kiválthatják, úgymint túlevés, dohányzás, alkohol mértéktelen fogyasztása, drogozás. Azonban, ezek a pótcselekvések, pillanatnyilag talán a szenvedés csökkenésének érzetét kelthetik, a problémát nem oldják meg. A negatív emlékek másképpen működnek, mint az átlagos emlékképek. Szükség esetén, tudatosan elő lehet hívni a mindennapi emlékeket úgy, hogy érzelmileg nem lesznek hatással az egyénre, és idővel elhalványulnak. Ezzel szemben a kellemetlen emlékek, valaminek a hatására hirtelen jelentkeznek, heves érzelmi reakciót, indulatokat, szenvedést váltanak ki.

Mivel a múltat megváltoztatni nem lehet, ezért szembe kell nézni, átértékelni, feldolgozni és elengedni azokat az eseményeket, történéseket, amik kellemetlenül érintették az ezt elszenvedő személyt. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, a feldolgozatlan negatív emlékek kedvezőtlen hatással lehetnek az egyén önbecsülésére, önmegvalósítására és emberi kapcsolatainak alakulására. Szembenézni a múlttal, kellemetlen, néha félelmetes feladatnak tűnhet, ám nagyon hasznos, mert utána kinyílik a világ, újabb perspektívák, lehetőségek, kapcsolatok jelenhetnek meg.

Mark Twain-t idézve:

„Nézzünk szembe azzal, amitől félünk,
és a félelem szertefoszlik.”

Azonban, vannak olyan események, amelyek feldolgozása túl nagy feladatnak bizonyulhat egyedül, ilyenkor jobb egy szakember segítségével, biztonságos, védett környezetben, lépésről-lépésre rekonstruálni az eseményeket, újra és újra, amíg ezen emlékek felidézése már nem kelt kellemetlen, negatív érzelmeket, indulatokat, félelmeket. Mindaddig, amíg egy mindennapi, feldolgozott emlékké nem alakul, és a többi átlagos, múltbéli történések közé kerül.

Ezért mindenkinek javaslom, aki ilyen problémától szenved, tegye meg a megfelelő lépéseket. A múltat elengedni nem könnyű, ám egy bölcs mondás szerint:

”A múltat ott kell hagyni, ahol van,
mert ott van jó helyen.”

Ez egy hosszú és néha fájdalmas folyamat. Időre, türelemre és kitartásra van szükség, de az eredmény megéri a belefektetett energiát.

„A múltunkat sokféle képen magyarázhatjuk,
jelenünket számtalan módon megváltoztathatjuk,
és különféle lehetséges jövők állnak előttünk.”
(Szokratész)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

„Amit az ember nem eszik meg, az nem árt”
(Schütz Antal piarista szerzetes)

E cikk megírására régóta készülök, mivel egyre gyakrabban tapasztalom, hogy sok ember a felmerülő problémákat, megoldatlan, kellemetlen, ill. feszültséget keltő helyzeteket túlevéssel, nassolással próbálja enyhíteni. Szorongásoldás és hangulatjavítás céljából több kalóriát juttat a szervezetébe, mint amire szüksége van.

Az étkezés ezekben az esetekben nem a test igényeit csillapítja, szolgálja, hanem a lelki frusztrációkat, sebeket gyógyítja. Orvosság a fájó léleknek, társ a magányban, takaró, ami elfedi a valós érzelmeket, mankó, amire támaszkodni lehet nehéznek ítélt helyzetekben.

Sok embernek egyszerűbb enni vagy inni, mint sem szembenézni a valós problémákkal. Viszont, akárcsak az alkohol vagy a drog, a kulináris élvezetek is csak ideiglenes megkönnyebbülést hoznak, mert hatásuk gyorsan elmúlik, és a probléma – szorongás, bánat, düh, csalódottság, tartós stressz, érzelmi frusztráció, stb. – újra előjön. Ilyenkor úgy érzik, szükségük van egy „támaszra”, ami átsegíti őket a kellemetlennek ítélt helyzeten, és ilyen formán könnyen egy „ördögi körben” találják magukat.

Amikor táplálkozási zavarokról – túlevésről, kényszeres evésről, bulimiáról, anorexiáról, vagy a táplálkozási ritmus bármely fajta felborulásáról beszélünk, a problémát nem maga a testsúly, a testi arányok vagy a méretek megváltozása jelenti, hanem az ezt kiváltó ok vagy okok, amik idővel súlyos következményekhez vezethetnek.

Például, azoknál az embereknél, akiknek nehézségeik vannak a kapcsolatteremtéssel – magányosak, önbecsülési, ill. önértékelési problémákkal küzdenek – nemegyszer gyermekkori érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás van a háttérben. Ezért ezek az emberek lebecsülik magukat, képtelenek megbízni másokban. A helytelen táplálkozás következtében kialakult zsírpárnák egyfajta páncélt nyújtanak számukra környezetükben, ami megvédi őket a lelki sérülésekkel szemben, eltakarja személyiségük fel nem vállalt részeit.

Ezért azzal, hogy folytonos étkezéssel oldják szorongásukat, tudat alatt büntetik magukat, mert nem hiszik el, hogy megérdemlik az egészséges és fitt testtel járó előnyöket. Nem hiszik, hogy megérdemelnek egy valós társat, barátot, aki ki tudja tölteni azt az űrt, amit a túlzott étel bevitel megvonása hagyna maga után, hogy a boldogság érzését másképp is el lehet érni.

Egy másik komoly probléma, amivel véleményem szerint foglalkozni kell az, ha valaki a stresszt evéssel csillapítja, mivel a tartós stressz több betegség kialakulásához vezet. Stresszel járó helyzetekben az emberek gyakrabban kívánják az édes és sós ételeket, ízeket.

Például, ha egy komoly feladattal kell megküzdeni: felkészülni egy vizsgára, előadásra, előkészíteni egy pályázatot, tervet, vagy egyéb problémát kell megoldani, az emberek többsége egy tábla csoki vagy egy tál chips kíséretében fog neki a feladatnak. Ez abban az esetben nem okoz gondot, ha a munka befejeztével a szervezet visszaáll a „normális üzemmódba” és az étkezési szokások is helyreállnak. A gond akkor van, ha a stressz és a vele járó nassolás, a túlzott édesség bevitel állandósul.

A szomorúság, a bánat, egy kudarcélmény vagy az ezektől való rettegés is kiválthat egészségtelen táplálkozási szokásokat, amelyek állandósulhatnak és idővel természetesnek is tűnhetnek az egyén számára, mivel többnyire szokásaink rabjaivá válunk.

Ezért, többek közt a környezet felelőssége is, hogy figyelmeztessük embertársainkat, mert a súlygyarapodásnak vagy a kóros súlyveszteségnek a testi, belső szervi zavarokon túl, lelki, pszichés okai is lehetnek. Ezekkel időben el kell kezdeni foglalkozni, mielőtt visszafordíthatatlan károkat okozna. Az ilyen esetekben, ne arra ösztönözzük a táplálkozási zavarokkal küzdő embereket, hogy változtassanak étkezési szokásaikon – kevesebbet, vagy anorexia esetében többet egyenek, – hanem arra, hogy az azt kiváltó lelki problémával nézzenek szembe. Amennyiben helyrebillen a lelki egyensúly, úgy a testi harmónia is helyreáll.

„Az ételnek nem pótolnia vagy kompenzálnia kell bizonyos
hiányosságokat, hanem energiát kell adnia, és azt a célt szolgálnia,
hogy minél tovább maradjon egészséges az ember.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Pszichoszomatikus jelzések: Avagy a test és a lélek kölcsönhatásai

2013. február – Meditáció, relaxáció és más stresszoldó technikák jelentősége a mindennapi életben

2013. szeptember – A perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2014. február – Minden egy döntéssel kezdődik

2014. április – Az életünkben jelentkező változások.

… negatív hatásai életünkre és egészségünkre.

„Az egzisztenciális szorongás felülírja az egészségért
való aggódást. Az embereket nem érdekli, hogy mi is
van velük, csak az a fontos, hogy legyen munkájuk.”
( Kiszeljov Andrej)

 Amikor a munkahelyi stresszről beszélünk, ezen tulajdonképpen a munkahelyen fellépő, ill. az ott történő munkavégzésre ható stresszt értjük. A munkahelyi stresszt azonban külön kell választani az általános stressztől, hiszen nehezebben kezelhető és megoldható. A stressz új hullámának is nevezik. Nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedekben különös figyelmet szentelnek az egyre növekvő munkahelyi stressz problémájának, ami egyaránt érinti a munkáltatót és a munkavégzőt.

Ezzel a problémával azért kell foglalkozni, mert betegségek kialakulásához vezet. Nem csak a betegségeket, de a munkahelyi baleseteket is táplálja. Az ennek következtében fellépő hiányzás, termeléskiesés sok kárt okoz a munkáltatónak, mint tudatilag, mint gazdaságilag. Ezért nem véletlen, hogy a munkahelyi stressz vizsgálata jelentős figyelmet kapott Európában és Amerikában egyaránt.

Tudományos felmérések szerint az EU-ban 41 millió dolgozót érint a munkahelyi stressz. Az ebből eredő károk mértéke meghaladja az országok GDP-jének egy százalékát. A munkából való kiesés ötven százalékát a munkahelyi stressz és az ebből kialakuló betegségek okozzák.

Ez a probléma már a munka megkezdése előtt jelentkezik, mivel az igényeknél kevesebb álláslehetőség van. A fiatalok körében jelentős a túlképzés, a középkorúak számára pedig egyre nehezebb átlátni, megtanulni az új technológiákat, ahogy a régi módszerek, úgy ők is elavulttá válnak. A továbbképzés gyakran jelentős kiadásokkal jár, amit nem mindenki engedhet meg magának.

A meglévő munkát is nehéz megtartani, ami ismét csak stresszt okoz. Versenyezni kell a fiatal, energikus és feltörekvő kollégákkal. A középvezetői színt elérése után a karrierfejlődés, továbblépési lehetőség egyre nehezebbé válik, ami pszichés nyomást eredményez. A felső vezetőket sem kíméli a munkahelyi stressz. Főleg, amikor a stratégiai célokra nincs közvetlen befolyásuk, és csak egy fogaskerékként a munka végrehajtóivá válnak. Előfordul, hogy beosztottjaikat irányítva, olyan döntéseket kell keresztülvinniük, amelyekkel – személyesen – nem értenek egyet. A munkatársak problémáikkal hozzájuk fordulnak, amiket igyekezniük kell megoldani, viszont leépítéseknél nemegyszer nekik kell hűséges dolgozóikat elbocsátaniuk.

A munkahelyi stressz kialakulását okozhatja a túlórázás, a munkahely elvesztésétől való félelem, az ebből adódó folytonos megfelelési kényszer, rivalizálás a kollégákkal és a rossz munkaköri légkör. Stresszhez vezethet a közös légtér, az elvonulás lehetőségének hiánya, a túlzsúfoltság, a rossz megvilágítás és a zaj. Ma a munkahelyeken az egyik leggyakoribb fizikai környezettel kapcsolatos stresszor a zaj. A zajos munkahelyeknek, bár hozzá lehet szokni, mégis negatív vegetatív és pszichés hatásai vannak. Ez a tény mára bizonyságot nyert. Gyakorlatilag minden munkaköri leírásnak, minden munkakörnek vannak olyan elemei, melyek bizonyos emberek számára stressz forrásai lehetnek, amelyek végzése stresszel jár. Pl.: bizonytalan magában, a feladat túl nehéznek bizonyul, nagy a felelősség vagy a munka elvégzése határidőhöz van kötve. A minőségi alul terhelés, a monotóniával azonos, egyszerű, ismétlődő, rutinos mozdulatokból álló feladatok egészségre gyakorolt káros hatását rengeteg vizsgálat kimutatta.

A munkafeltételek akkor is stressz forrásai lehetnek, ha az egyénnek veszélyes körülmények között ( rendőr, tűzoltó ), váltott műszakban , illetve egészségre káros anyagokkal kell dolgozni, vagy a munkavégzés éber figyelmet igényel ( fatelep, gyár), ahol a figyelem csökkenése, a figyelmetlenség balesetet okozhat.

A hosszú ideig fennálló munkahelyi igénybevétel különböző mentális és fizikai betegségek ( depresszió, szívkoszorúér betegség, gyomorfekély ), káros szenvedélyek kialakulásához ( dohányzás, alkohol- illetve drogfogyasztás, túlevés, stb.) vezethet.

Felmerül a jogos kérdés, hogy van-e egyáltalán valamilyen megoldás?

Természetesen van, de ez egyaránt figyelmet igényel, mind a munkavállalótól, mind a munkaadótól. Ha a lehetséges megoldásokról beszélünk, fontos kiemelni ebben az esetben is a kommunikáció és az empátia szerepét. A hierarchikusan felépített szervezetek esetén tisztázni kell, hogy a vezető stílusa megfelel-e a dolgozók személyiségének, elvárásainak. Képes-e azonosulni a beosztottak helyzetével, szükségleteikkel. A munkavállalók hajlamosak feletteseik szavait parancsnak vagy ítéletnek hallani. Ezért minél jobban kapcsolódunk a mások szavai mögött meghúzódó érzésekhez és szükségletekhez és empátiával fordulunk a másik felé, annál kevésbé lesz félelmetes kölcsönösen megnyílni egymás előtt és annál nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, bármelyik oldalon is állunk.

Sokban segíthet a stressz kezelésében a csoportos, közös programok szervezése. Pl.: kirándulás, kerékpározás, wellness hétvégék, munka utáni aerobikedzések, zenés programok, színházlátogatás. Ezek a programok összehozzák a kollektívákat, barátságos légkör kialakulásához vezetnek. A testmozgás egyéni szinten is növeli bizonyos hormonok szintjét az agyban ( noradrenalin és szerotonin ), melyek egyéb hatásaik mellett csökkentik a depressziós tüneteket.

Terapeuta bevonásával csökkenteni lehet a stresszt, például csoportos beszélgetésekkel, relaxációs-, immaginációs-, autogén tréningek megszervezésével, amelyek során az ott jelenlévők a szakember irányításával megbeszélhetik a stresszt okozó problémákat, elsajátíthatnak feszültségoldó technikákat, a pozitív gondolkodás alapjait, táplálkozási tanácsadásban illetve jógaoktatásban részesülhetnek. A tréningek lényege, hogy a dolgozók olyan módszerekkel találkoznak, amelyekkel könnyebben megértik egymást, konfliktusaikat kezelni tudják. Egyénileg és csoportos foglalkozás keretein belül fejleszthetők az empátiás és kommunikációs készségek, amelyek segítséget nyújtanak a kiegyensúlyozott és boldog élet kialakításában is.

Ezek a foglalkozások segítenek a kifejezésmódunk és a mások felé irányuló figyelmünk átformálásában úgy, hogy figyelmünket négy dologra irányítja: megfigyelésünkre, érzésünkre, szükségletünkre és kérésünkre. Fokozza a figyelem összpontosítását, a másik iránti tiszteletet, az empátiát és azt a vágyat, hogy az egymással kommunikáló felek egyaránt szívből adjanak egymásnak. Az empátiás és kommunikációs készségek fejlesztésében és gyakorlásában, egyéni vagy csoportos szinten is szívesen nyújtok segítséget – igény esetén – a hozzám bizalommal fordulóknak.

„Az életemet együttérzéssel akarom feltölteni, olyan
áramlást elindítani köztem és mások között, amely
egymás szívből jövő megajándékozásán alapszik.”
( dr. Marshall B. Rosenberg )

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Meditáció, relaxáció és más stresszoldó technikák jelentősége a mindennapi életben

2013. február – Empátia: A beleélés lélektana

2013. április – Burnout szindróma – a szakmai kiégettség.

2013. május – Az érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2014. február – Minden egy döntéssel kezdődik

2014. április – Az életünkben jelentkező változások.

A beleélés lélektana

” Figyelj !!! Alig van ennél fontosabb, ennél szentebb.”
( Frederick Buechner, lelkész )

Az „empátia” kifejezéssel már az ókori görög nyelv szótáraiban is találkozhatunk. Eredeti jelentése erős érzelem, szenvedély, de a későbbi idők folyamán kibővült a jelentése. Magába foglalta a beleérzés, beleélés, együttérzés, megértés lélektani fogalmait. Az empátia fogálmát vizsgáló Alfred Adler az egyik munkájában egy XIX- ik századi angol szövegből a következőket idézte: ” empatizálni annyit jelent, mint látni a másik ember szemével, hallani a másik ember fülével és érezni a másik szíve szerint.”

Tehát az empátia a beleélés és a másik személlyel való együttérzés képességét jelenti, és minden emberi kapcsolat fennmaradásának és elmélyülésének fontos előfeltétele. Nélküle elképzelhetetlen tartós barátság, harmonikus házasság, szülő – gyerek kapcsolat, tanár – diák viszony, munkatársi együttműködés. A másik ember megértése nélkül elképzelhetetlen a konfliktusok megoldása. Szükségünk van rá, hogy igazán megértsük egymást, megtudjuk, mit érez, mire vágyik, mi nyugtalanítja a másik embert. Az empátiás terapeuta a kliens szemszögéből nézi a problémát, a tanár vagy szülő gyermekfejjel képes gondolkozni, az együttérző barát megérti a másikat azáltal, hogy bele tudja élni magát a másik helyzetébe. De ugyanakkor fontos, hogy ne tükörnek használjuk társunkat, akire nézve önmagunkról kaphatunk információt, hanem felfedezésre váró területnek, akit szeretnénk jobban megismerni és felfedezni.

Tudományosan máig nem tisztázott, hogy az empátiás képesség genetikai adottság-e, mint a zenei hallás, a humorérzék vagy az intelligencia. Azonban bizonyosnak látszik, hogy e képesség is fejleszthető. Viszont aki fejleszteni akarja, gyakorolnia kell azt, hogy kevesebbet figyel magára és többet társára, gyermekére, beszélgető partnerére, stb. Carl Rogers, az empátia korszerű felfogásának első leírója, így fogalmazza meg az empátia hatását: „… Amikor figyelnek rám és meghallgatnak, képes vagyok újszerűen érzékelni és megélni a körülöttem lévő világot. Káprázatos, ahogy megoldhatatlannak látszó dolgok megoldódnak, ha valaki figyel rám! Amikor meghallgatnak, az átláthatatlannak tűnő zűrzavarban sok minden a helyére kerül.”

Az empátia gyakorlását helyes lenne már az iskolában, gyermekkorban elkezdeni, sok későbbi nehézségtől megóvná őket. Azonban soha nem késő erőfeszítéseket tenni egy másik ember helyzetének megértésére, akár amolyan ” mit tenne Ön az én helyemben?” játék formájában, vagy segítséget kérni empátiában jártas személyektől, különösen szakemberektől, akik az emberi kapcsolatok terén már ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, segítséget nyújthatnak e készség fejlesztésében. „Az emberek mindig legyőzhetik lelki fájdalmaik bénító hatását, ha elég időt töltenek olyan valakinek a társaságában, aki empátiával hallgatja Őket.” (Dr.Marshall B. Rosenberg)

Két nagyon szép empátiás példával fejezném be a megértés lélektanával foglalkozó gondolatsort. Az egyik Szabó Lőrinc – Lóci óriás lesz című versében található. A rossz gyerek viselkedése felbosszantja az apát, aki már ott tartott, hogy elfenekeli, de meggondolja magát és leül a padlóra a gyerek mellé játszani. Innen nézve megváltozik az apa látásmódja, mert a padlóról nézve „olyan nagyok a nagyok” és „minden csupa láb”. Megérti Lócit, mikor a helyzetébe illeszkedik. Ezért verés helyet „magasba emelte szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen”.

Egy másik példával szolgál Leo Buscaglia, a híres író, akit egyszer zsűritagnak kértek fel egy olyan versenyben, amely a legfigyelmesebb gyermeki díj várományosát keresi. A győztes egy négyéves kisfiú lett, akinek a szomszédjában élt egy nemrégiben megözvegyült idős férfi. Egyszer, amikor a kisfiú meglátta a síró öregembert, besétált a kertbe, odabújt az idős ember ölébe és csak ücsörgött szótlanul. Később, amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mit is csinált valójában, a gyermek ezt felelte: „Semmit, csak segítettem neki sírni.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Szeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. május – Az érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. július – Javaslatok a mindennapi kommunikáció könnyítésére.

2013. július – Az önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. augusztus – Létezik-e orvosság a magányra?

2013. szeptember – A perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2013. november – A ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

2013. december – Szeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. április – Az életünkben jelentkező változások.

 Avagy a test és a lélek kölcsönhatásai

„Mert a legnagyobb hiba a betegségek kezelésénél, hogy
vannak orvosok csak a test, és vannak orvosok csak a lélek
számára, noha ezeket senki sem tudja szétválasztani.”
Platón

Platón itt arra utal tulajdonképpen, hogy a lélek és a test betegségei között összefüggések vannak. Sokan és sokat írtak már korábban is e témáról, én mégis fontosnak érzem, hogy leírjam a saját véleményemet illetve a fenti témával kapcsolatos gondolataimat.

Ezt a néhány gondolatsort főleg azoknak ajánlom, akik még nincsenek tudatában ennek a kapcsolatnak és elég nyitottak az új dolgok megismerésére és befogadására, vagy csak egyszerűen érdeklődnek e téma iránt.

Bizonyos körökben, főleg pszichológusok, pszichoterapeuták, természetgyógyászok, egyes orvosok és homeopatikus gyógyítók között is egyre elfogadottabbá válik az a nézet, hogy a betegségek az öröklött hajlamon túl, lelki okokra vezethetők vissza.

Tehát számos betegség hátterében fel nem dolgozott múltbeli sérülések, konfliktusok, stressz, magány, szorongás, elfojtott vágyak, téves önkép, szeretethiány, viselkedészavar állhat. Vagyis a lelki egyensúly megbomlása, vagy felborulása a testi egészség megromlásához vezet. Viszont, ha a lélek képes megbetegíteni a testet, akkor meg is tudja gyógyítani! Nagyon fontos ehhez hozzátenni, hogy a lelki kezelést tanácsos az orvosival együtt komplex módon alkalmazni. Senki ne próbálkozzon öngyógyítással! A nyugati – tünetek elhárítását, megszüntetését célzó orvosi – kezelést az alternatív gyógymódokkal tanácsos ötvözni a végleges megoldás érdekében.

Kétségtelen, hogy lehet a tüneteket hatékonyan kezelni gyógyszerekkel, sőt bizonyos betegségeknél ez elengedhetetlen feltétel, de a betegséget kiváltó lelki, életviteli vagy szemléletbeli okok gyógyítása nélkül a betegség vissza fog térni újból és újból. Egy egyszerű példával élve, ha fáj a fejünk, és beveszünk egy gyógyszert, ami pillanatok alatt megszünteti magát a fájdalmat, de nem oldja meg a kiváltó okot, csak a tünetet, a fejfájás ismét jelentkezni fog.

Kurt Tepperwein, világszerte ismert és sokak által elismert életviteli tanácsadó szavait idézve: ” Be kell végre látnunk, hogy – egy embert meggyógyítani – nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és élet igénylő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre.” Tehát a gyógyulásban nagy szerepe van az életmód- és szemléletmód változtatásnak, a düh, a harag elengedésének, a szeretet megélésének, és a család támogatásának. A szeretetnek különösen nagy szerepe van a gyógyulásban, mert olyan energiákat szabadít fel a szervezetünkben, amelyek felerősítik az öngyógyító folyamatokat.

E témával a 70-es évek óta foglalkozik Rüdiger Dahlke osztrák ezoterikus orvos, pszichoterapeuta, homeopata, akinek több mint 40 könyve jelent meg ebben a témakörben. A legismertebb műve: A lélek nyelve: a betegség. Ez a könyv táblázatot is tartalmaz arra vonatkozóan, melyik betegség milyen lelki problémákra vezethető vissza. Másik nagy képviselője az új típusú és pozitív gondolkodásnak Louse L. Hay: Éld az életed című könyve világsiker lett, és számos jó tanácsot tartalmaz a gyógyulni vágyóknak. Spirituálisabb és talán kicsit misztikusabb stílusban ír Laura Huffines az Angyalokkal gyógyítók című könyvében. Ezek a könyvek mind tartalmaznak táblázatokat a betegségekről és a mögöttük lévő okokról. De a probléma megoldása szakember segítségét, időt és türelmet igényel. A betegséget nem elég ismerni, meg kell érteni az üzenetét.

„Fontos megérteni, hogy a test csak a
szimbólumok nyelvén tud szólni, a tünetek nyelvén,
és hogy a betegség a sértődött lélek felkiáltása”.
Rüdiger Dahkle:
A betegség, mint szimbólum

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Meditáció, relaxáció és más stresszoldó technikák jelentősége a mindennapi életben

2013. október – Az egészségtelen táplálkozás hátterében álló lelki okok