Hrabár Mónika

„A kritika olyan, mint az eső: elég finomnak kell lennie,
hogy táplálja az ember növekedését anélkül,
hogy megsemmisítené a gyökereit.”
(Frank A. Clark amerikai író-karikatúrista)

A kritika szó minden emberben más-más érzést vált ki. Ehhez a kritikához személyiségtől függően mindenki másképp viszonyul. Egyes emberek a megfelelő kritikát hasznosítják fejlődésük és tanulásuk szempontjából. Ezek azok, akik nem félnek tőle, mivel meg tudják különböztetni a konstruktív (építő) jellegűt a destruktív (romboló) kritikától.

Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a személyek, akik reálisan tudják megítélni az őket ért bírálatot, véleményt, kevesebben vannak, mint azok, akik a kritikát minden esetben sérelemként élik meg, ezáltal károsítva önbizalmukat, önértékelésüket. Mivel kritikus világban élünk, amelyben mindenkinek jogában áll véleményt nyilvánítani, meg kell tanulni ezt helyesen kezelni.

Egy tanult viselkedési forma a kritikával élés szokása. A szülő a gyermeknevelés során él vele annak érdekében, hogy a csemetéje megtanulja megkülönböztetni a jót a rossztól.

Abban az esetben, ha a szülő a cselekedetet minősíti, nem a gyermeket, nem okoz kárt személyisége fejlődésében. Abban az esetben viszont, ha gyermeket minősíti, pl.: „Ostoba vagy!”, „Ügyetlen!”, „Két balkezes!”, a szülői romboló kritika, a tudat megkerülésével, a tudatalattiban rögzül, és a negatív „program” felnőttként is működni fog.

Ezek a felnőttek alacsony önértékeléssel rendelkeznek, és az újabb kritikák, főként a személyiségüket bíráló negatív vélemények, még jobban károsítják énképüket.

Ugyancsak károsan befolyásolhatja a gyermek egészséges személyiségfejlődését, ha az iskolában egyes tanárok megkérdőjelezik a gyerek képességeit, intelligenciáját, szélsőséges esetben megszégyenítik, kigúnyolják.

Ilyenkor a gyermek elveszíti nyugodt megabiztosságát és a feszültségénél fogva még többet hibázik, amire újabb negatív kritika a reakció. A negatív spirál addig fokozódik, amíg úgy érzi, hogy reménytelen küzdeni ellene. Ilyen esetekben a lehetséges másik reakció, az adott tantárgyakkal szembeni ellenállás. Mindkét esetben felnőttként érezhető lesz ennek negatív hatása.

Munkám során találkozom olyan önbizalom hiányos, kudarckerülő felnőttekkel, akiknek a szülei nem éltek közvetlen módon romboló, sértő és gyermekük személyiségét negatívan minősítő kritikával, viszont gyakran éreztették velük, hogy a testvér, egy családtag vagy ismerős ügyesebb, szorgalmasabb, kimagaslóbbak a teljesítményei. Ilyen esetekben is az összehasonlítás, főként, ha ez gyakran történik meg, frusztrációhoz, kisebbrendűségi érzés kialakulásához vezethet.

A gyermek úgy érezheti, hogy csalódást okoz szüleinek, nem bíznak benne és képességeiben, ezért felnőttként sem fog tudni bízni önmagában. Ilyenkor minden rosszindulatú megjegyzést, józan mérlegelés nélkül, el fog fogadni.

A destruktív kritika lényege, hogy az álproblémákat problémaként próbálja feltüntetni, alattomos módon elősegíti a kisebbségi érzés kialakulását, kudarctól és visszautasítástól való félelemmel tölt el. Szándéka sok esetben az önbizalom gyengítése, ellehetetlenítés, rossz hangulat előidézése.

A rosszindulatú emberek bírálata sértő, bántó, megszégyenítő, és többnyire azokra a személyekre jellemző ez a kifejezésmód, akik bizonytalanok magukkal szemben, elégedetlenek életükkel, boldogtalanok. Ezek általában agresszív vagy manipulatív személyiségek.

Mivel elkerülni nem tudjuk a minket érő kritikákat, meg kell tanulni megkülönböztetni az építő, segítő, a fejlődést szolgáló véleményeket a romboló bírálatoktól. Az alkotó ember kritikája minden esetben segítőkész, udvarias, kedves, úgy mutat rá a dolgokra, hogy azok a fejlődést segítség elő.

Abban az esetben, ha kritika ér minket, meg kell vizsgálnunk, kitől származik, és milyen szándékkal közelít felénk. Reagálhatunk rá agresszíven, védekezően és elutasítóan, letörhetünk általa, vagy megvizsgálhatjuk mennyire valós, és hogy a fejlődésünkre tudjuk-e fordítani. Azok az emberek, akik rendelkeznek kellő önismerettel, az érett személyiségek, akik tisztában vannak erőségeikkel és gyengeségeikkel, helyesen tudják megítélni a kritika igazságtartalmát.

Ezek után mérlegeljük, tapasztalatainkból adódóan, mi szól mellette és ellene. Abban az esetben, ha jogos, fordítsuk fejlődésünk javára, ha pedig igazságtalannak ítéljük meg, ne foglalkozzunk vele, lépjünk túl rajta és felejtsük el. Ne hagyjuk, hogy a rosszindulatot és az irigy kritikát tartalmazó bírálatok megmérgezzék a magunkba vetett hitet és útját állják a boldog, kiegyensúlyozott életnek.

„Csak az a fajta kritika lehet építő jellegű, ami nem
töri össze a másik méltóságát, csupán felhívja a figyelmet
a gyenge pontokra, és ezek javítására ösztönöz.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2014. május – Asszertivítás

2013. május – Az érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2014. július – A fel nem dolgozott negatív történések hatásai életünkre.

2013. július – Javaslatok a mindennapi kommunikáció megkönnyítésére.

2013. szeptember – A perfekcionizmus blokkoló hatásai.

2014. szeptember – Alázat: erény vagy gyengeség?

…testi-lelki egészségünkre

„Mivel agyunkat fizikai folyamatokkal is tápláljuk, nem nehéz
felismerni az összefüggést az elfogyasztott étel és szellemi
állapotunk között. Testünket az agy köti össze a lélekkel. Egy
tisztátalan testnek nem lehetnek tiszták a gondolatai sem.”
(Paul C. és Patricia Bagg)

Manapság sok divatos magazin és egészség megőrzéssel foglalkozó kiadvány foglalkozik a böjtölés, a tisztítókúrák és a méregtelenítés élettani hatásaival. Azt hangsúlyozzák, hogy a szervezetnek szüksége van pihenésre, megtisztulásra az egészség megőrzésének érdekében. Viszont kevesen tudják, hogy az időnkénti táplálék bevitel korlátozása, bizonyos ételek kerülése, pozitív hatással van a lelki állapotunkra, szellemi teljesítményünkre is.

A böjt fontosságával már az ókorban is tisztában voltak és fontosnak tartották. Püthagorasz 40 napos böjtöt követelt meg tanítványaitól, mielőtt beavatta őket filozófiai tanításaiba. Úgy tartotta, hogy csak az ilyen hosszú ideig tartó táplálék megvonás képes a tanítványok agyát annyira megtisztítani, hogy alkalmasak legyenek a tudás befogadására.

Platón, Arisztotelész és Szókratész is böjtöltek egy magasabb szellemi és fizikai teljesítmény elérése érdekében. Platón ókori filozófus konkrétan ki is mondta:

”A nagyobb fizikai és szellemi teljesítményért böjtölök.”

Spirituális célból, az ókori rómaiak is fontosnak tartották az ételekről és italokról való lemondást. Úgy vélték, közelebb kerülnek isteneikhez a testi-lelki megtisztulásuk által.

A bibliai idők prófétái a böjttől remélték az isteni titkok, misztikumok megfejtésének és felismerésének képességét. Mózes 40 napi böjt után kapta kézhez a Tízparancsolatot a Hóreb hegyen (Sínai hegy). Jézus Krisztus és Keresztelő János is 40 napig böjtöltek a pusztaságban mielőtt megkezdték nyilvános tevékenységüket. Buddha és Mohamed a küldetésük beteljesítésére készültek fel a böjttel.

Az ezt követő évszázadokban a szervezet tehermentesítésének fontosságát a különböző vallási tanítások voltak hívatottak gyakorlattá tenni. A judaizmus követői évente több böjtnapot tartanak, a gyász és a bűnbánat napjain.

A katolikus vallás korábban heti két nap, szerda és péntek, a húsról való lemondást írta elő. A Húsvét előtti negyven napos Nagyböjt első és utolsó előtti napjain a katolikus hívők a mai napig csak háromszor ehetnek mértékkel és nem fogyaszthatnak húst. Ezeket a napokat szigorú böjtnek is nevezik.

A muzulmánok számára a böjt az iszlám öt pillérének egyike. A hinduizmus, a buddhizmus és a taoizmus követői is tartanak rövidebb-hosszabb ideig tartó ételmegvonással járó napokat.

Mindez arra utal, hogy az elődeink is tisztában voltak azzal, hogy a testi, fizikai egészség fenntartása, a lelki béke megtartása és a szellemi teljesítmény fokozása érdekében fontos évente néhány napot a szervezet tehermentesítésének szentelni. Azaz, bizonyos ételek és italok fogyasztásának tartózkodásától a teljes táplálék megvonásáig.

A mai tudomány e gyakorlat fontosságát kutatások eredményeivel is alátámasztja. Tudjuk, hogy a böjtölés szigorú vagy enyhébb formája milyen pozitív hatást gyakorol a fizikai egészségre. Számos betegség helyes táplálkozással megelőzhető, speciális diétával tünetmentessé tehető, esetlegesen meg is gyógyítható.

Viszont azt kevesen tudják, hogy a táplálkozás során lerakódott méreganyagok az agy munkáját is károsan befolyásolják. Ennek hatására romlik a memória, a koncentrációs képesség, jelentkezhet indokolatlan idegesség, feszültség, szorongásos tünetek. Ezeket, sajnos egyre többen túlevéssel és rossz táplálkozási szokásokkal igyekeznek kompenzálni.

Azok az emberek, akik évente néhány napot a böjt különböző formáinak szentelnek, arról számolnak be, hogy szellemi szinten is érezhető és tapasztalható javulást érnek el. A böjt hatására az agy olyan lesz, mint egy szivacs, minden új információt könnyebben szív magába, mivel az agysejtek megszabadulnak ilyenkor a káros anyagoktól.

Általa javulni kezd a memória, a koncentrációs képesség, a logikus gondolkodás. A realitásérzés, az éleslátás pedig megnő, így jobban és gyorsabban átlátjuk a megoldandó problémákat. Megszabadulhatunk az idegességtől, szorongástól, félelmektől. A stressztűrési határ kitolódik. A böjttel járó lemondás erősíti a kitartást, fegyelmet, ami számos más élethelyzetben is hasznos lehet számunkra.

Hogy ezeket a pozitív hatásokat el tudjuk érni, eleinte próbáljunk meg beiktatni hetente egy-két tehermentesítő napot, amikor bizonyos ételek fogyasztásáról lemondunk. Pl. ezeken a napokon kerüljük a húsételeket, a finomított lisztet, a cukrot, tartózkodjunk a különböző italok fogyasztásától.

Kizárólag csak gyümölcsöt és zöldséget vegyünk magunkhoz és csak tiszta vizet igyunk. Ezzel fizikailag és lelkileg egy komolyabb böjtre is felkészíthetjük szervezetünket.

„A böjtölés hozzásegít ahhoz, hogy azzá tedd magad, ami
lenni szeretnél. Képessé válunk önmagunk megvalósítására
és olyan emberek lehetünk, amilyennek lenni szeretnénk”
(Paul Bragg)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

E cikk megírására egy véletlen találkozás és beszélgetés ösztönzött. Látogatóban voltam egy baráti házaspárnál, akikkel régen találkoztam. Arra volt dolgom, ezért hirtelen indítatástól vezérelve meglátogattam őket.

Azt gondolom, hogy az életben semmi sem történik véletlenül, mindennek oka van. Nem véletlen, hogy bizonyos emberekkel összehoz a sors, minthogy az sem, hogy úgy érezzük egyes pillanatokban valamit meg kell tennünk. Az utcán nem jobbra kanyarodunk, ahogy terveztük, hanem irányt váltunk és így érünk a célunkhoz. Mintha valami azt súgná, ”most erre van dolgod”.

Ilyesmi történt velem is, jó időben, jó helyre kerültem, mert valakinek segítségre volt szüksége. A segítség szó alatt nem feltétlenül kell nagy dolgokat érteni. Néha egy biztató vállveregetés, egy baráti ölelés, vagy akár az is segítséget nyújthat, ha valakit figyelmesen, empátiával meghallgatunk.

A fent említett házaspár elmesélte, hogy szomorúság költözött a családjukba. Egyetlen fiuk önpusztító életmódot folytat, ami akár tragikus véget is érhet, ha nem hagy fel vele. Megkérdezték, megtenném-e, hogy elbeszélgetek vele. Nem volt időm mérlegelni a választ, csak bólintottam. Arra gondoltam, egy beszélgetés kevés lesz hozzá, hogy változtassak az életén, de szerettem volna megnyugtatni az aggódó szülőket.

Miután megtörtént a kölcsönös bemutatkozás, szemügyre vettem a fiatalembert. Az első benyomás sokszor meghatározó, de ebben az esetben egyben meglepő is volt. Egy kedves arcú, tiszta tekintetű, jóképű fiú állt velem szemben. Udvariasan hellyel kínált és már az első mondattal őszintén megfogalmazta, hogy mi is a problémája. Nem szépítette a helyzetét, nem akart jobbnak mutatkozni, nem védekezett azzal, hogy az, amiben most van, csak egy átmeneti állapot, bátran vállalta a gyengeségét. Mert bátorság kell ahhoz, hogy vállalni tudjuk hibáinkat, emberek vagyunk és nem tökéletesek. Törékeny, érzékeny, sebezhető a lelkünk, amely egy fájdalmas külső inger hatására könnyen összeroppanhat, összetörhet. Ez történt vele is.

A kiváltó okokról nem szeretnék említést tenni, csak arról, ami világossá vált számomra e rövid beszélgetés alkalmával, miszerint fontos megtanulni elfogadni, és szeretni önmagunkat. Ez első hallásra önző kijelentésnek tűnhet, de munkám során sokszor tapasztaltam, hogy azok az emberek, akik nem tudják szeretni magukat, görcsösen vágynak egy másik ember közelségére és szeretetére, de nem csak kapni akarnak, hanem adni is tudnak. Adnak szeretetet, figyelmet, odaadást és nem értik, miért marad el a viszonzás, mikor olyan nagy szükségük lenne rá.

A válasz egyszerű és nem újdonság, nem én találtam ki, ezt már előttem is megfogalmazták nagy gondolkodók – szeretni csak azt lehet, aki önmagát is képes szeretni. Mert aki nem szereti magát, nem tud, minden igyekezete ellenére sem, igazi szeretetet adni. A másik emberben egy tükröt lát, amiben saját szerethető lényét szeretné felfedezni. Visszaigazolást vár, hogy ő jó ember, szép és szerethető, más szemével akar magára pillantani, meg akarja kapni mástól azt, amit nem tud magának megadni. A szeretetet.

Van egy aforizma, mely szerint nehéz sündisznót simogatni, ha még oly kedves állat is. Ezért nehéz olyan embert szeretni, aki maga sem hiszi el, hogy ez lehetséges. Akit, ha visszautasítanak, vagy elhagynak, csak még jobban elhiszi azt, hogy ő nem érdemes rá, ezért maga ellen fordul.

Nem feltétlenül válik káros szokások rabjává, bár ez a gyakori, néha csak elég, ha nem törődik a testi és lelki egészségével. Az eredmény sajnos ugyanaz lesz.

Ezért mindenkinek azt tanácsolom, hogy:

„tartson tükröt maga elé, nézzen bele
és ne féljen attól, amit ott lát majd, hiszen
senki sem tökéletes. Nincs hibátlan szépség,
mindenkinél van szebb, okosabb, intelligensebb,
vonzóbb, mégis mindenkit lehet valamiért szeretni.”

Audrey Hepburn, a XX. század egyik leggyönyörűbb színésznője soha nem látta magát szépnek, sok külső hibák szerencsés ötvözeteinek tartotta magát, nem volt önbizalma. Egész életében szorongott, mégis a fél világ a „lábai előtt hevert”.

Ezért tanuljuk meg elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk – hibáinkkal, gyengeségeinkkel, hézagosságainkkal együtt, s ha ez megy, akkor előbb vagy utóbb megszeretjük magunkat és akkor az igaz szerelem is ránk talál.

„… magamat szeretni azt jelenti, hogy van bennem
Valaki, akire föl nézek, és akit tisztelek.”
(Müller Péter)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Szeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. augusztus – Létezik-e orvosság a magányra?

2013. november – A ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

2013. december – Szeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. január – Mi a különbség a szerelem és a testi vágy között?

2014. február – Minden egy döntéssel kezdődik

2014. március – Milyen okok vezetnek a hűtlenséghez?

2014. április – Az életünkben jelentkező változások.

… és ezek elérése
személyiség fejlesztéssel

„Ha fejleszteni tudod az erényeidet, ha megvéded magad a
gyengeségeiddel szemben, és ha tisztelsz másokat azért, mert
olyanok, amilyenek – életed szórakoztatóvá és érdekessé válik.”
(Briggs- Myers)

Minden emberrel élete során megtörténik legalább egyszer, hogy felteszi magának a következő kérdések legalább egyikét:

„ki és mi is vagyok valójában?” ,
„milyennek lát a környezetem?” ,
„miért találkozom ugyanazokkal a problémákkal, konfliktusokkal?” ,
„miért vonzok bizonyos típusú embereket?”,
„merre tart az életem?”,
„jó úton haladok-e?”.

A választ ezekre és az ehhez hasonló kérdésekre csak kevesen kezdik el önmagukban keresni. A kialakult helyzetet hajlamosak vagyunk a véletlenre hárítani, mondván: „nincs szerencsém”, „ilyen az én formám”, stb. Ez azért van így, mert talán ez a könnyebb út, másrészt ilyen módon nem sérül meg az Egónk, a magunkról kialakított, sokszor téves énkép. A személyiség fejlesztés során fedezheti fel az ember önismeret jelentőségét. Hiszen ha ismerjük magunkat, az erősségeinket és gyengeségeinket, felismerjük korlátainkat, jobban tudunk működni a mindennapokban. Képessé válunk arra, hogy megértsünk másokat és elkerüljük a konfliktusokat, türelmesebbekké váljunk embertársainkkal.

Ezért nagyon fontos, hogy magunkban tisztázzuk, milyen a személyiségünk, mi az, ami ösztönöz bennünket, mi visz előre. Hogy jól tudjunk működni az élet minden területén, fel kell mérnünk azokat a tulajdonságokat, amelyekkel rendelkezünk, amik segítenek a vágyaink, céljaink elérésében, és azokat is, amelyek gátolnak az előrelépésben. Meg kell tanulni hasznosítani a pozitív jellemvonásokat és csökkenteni az előnytelenek hatásait. A tudatosság útján nem csak megismerni kell az önmagunkról kialakított énképet, hanem el is kell tudni fogadni és fejleszteni azt, mivel a személyiséget, mint minden élőt, a szüntelen átalakulás jellemzi. Nem áll rendelkezésünkre készen, hanem az öröklött és veleszületett testi és idegrendszeri sajátosságai alapján a társadalmi és természeti környezettel folytonos kölcsönhatásban bontakozik ki.

K. Anders Ericsson ( ismert Svéd Pszichológus ) szerint a személyiség fejlődése a születéstől a halálig tartó folyamat, de a hangsúlyt nem a biológiai ( öröklött ) tényezőkre helyezi, hanem, az élet során megtapasztalt környezeti és társas jelenségekre, amelyek hatnak a személyiség alakulására. Sok esetben a társadalom túlzott elvárásai és a magunk elé kitűzött irreális célok súlyosan károsítják az önbecsülésünket, és gyakran visszafordíthatatlan kárt okoznak személyiségünkben.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy milyen az érett személyiség, mik a pozitívumai, és miért érdemes törekedni ennek elérésére?

Az érett személyiséget a – teljesség igénye nélkül – lényegében legegyszerűbben a következő kritériumokkal lehet jellemezni:

1. Az érett személyiséggel rendelkező emberek önmagukkal, másokkal, az emberi és természeti folyamatokkal szemben elfogadóbbak. Azok a személyek, akik rendelkeznek kellő önismerettel és tisztában vannak saját kedvezőtlen tulajdonságaikkal, kevésbé hajlamosak ezeket másoknak tulajdonítani. Reálisabb képet tudnak kialakítani embertársaikról, és mások is inkább elfogadják őket.
2. Az érzelmileg kiegyensúlyozott ember elfogadja az emberi léttel járó örömöket és nehézségeket, beleértve ebbe a mindenkire jellemző félelmeket. Frusztráció tűrése jó, a mindennapos feszültségeket a nélkül tudja elviselni, hogy impulzívan reagálna rájuk. Elfogadja azt, amin nem tud változtatni, de amit önerőből megváltoztathatónak tart, azon megpróbál felülkerekedni.
3. Minden életút valamely elhívatottság szerint rendeződik. Az egyén élete során valamely kiválasztott célt vagy célokat követ. El tud merülni a feladatok elvégzésében. A feladat megoldásánál tárgyszerű, saját problémái nem terelik el figyelmét.
4. Nagyon fontos kiemelni, hogy az érett személyiségre jellemző az intimitás képessége – a szeretet és a szerelem megélése, az őszinteség és a bizalom, a feszültségek megoldására irányuló készség. Kötődéseik nem birtoklóak, nem igyekeznek a másikat kisajátítani. Magánéletük sérthetetlenségére vigyáznak.

Ezt a cikket olvasva felmerülhet az gondolat, hogy esetleg már túl korosak vagyunk a változáshoz, vagy rossz képességűek vagyunk, sok a negatív beidegződés, megszokás, a szokások rabjaivá váltunk. Azonban a problémák általában nem kor vagy képesség függőek, ezért soha nem késő változtatni. A természetben minden folytonos mozgásban, fejlődésben van. És a fejlődés gyakran fájdalommal, kellemetlen felismerésekkel is járhat. De ne legyünk megalkuvók. Legyünk bátrak. Merjünk változtatni magunkon, gondolkodásmódunkon, mert megéri. Ha változunk, a világ is megváltozik körülöttünk.

William James amerikai pszichológus és filozófus egyszer azt mondta:
„Bármivel foglalkozz is, egyedül az elszántságodon múlik minden. Ha valóban el akarsz érni valamit, minden bizonnyal el is fogod érni. Ha jó akarsz lenni, jó leszel. Ha gazdag akarsz lenni, gazdag leszel. Ha művelt akarsz lenni, művelt leszel. De csak akkor, ha igazán akarod ezeket, ha mindennél jobban akarod, ha nem akarsz még száz különféle dolgot ugyanolyan nagyon.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Empátia: A beleélés lélektana

2013. július – Javaslatok a mindennapi kommunikáció könnyítésére.

2013. szeptember – A perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2013. december – Szeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. február – Minden egy döntéssel kezdődik

2014. április – Az életünkben jelentkező változások.

 … és más stresszoldó technikák
jelentősége a mindennapi életben

” Ne zsúfoljátok tele lelketeket haszontalan gondolatokkal.
Minek rágódni a múlton, elébe menni a jövőnek?
Maradjatok a jelen pillanat egyszerűségében.”
Buddha

A nyugati civilizációk a teljesítményt tették a legfőbb értékké, miközben a keleti filozófiák inkább a belső értékeket hangsúlyozzák, illetve a passzív szemlélődést, önelemző közelítést ajánlják a személyiségfejlődésre. Ezért keleten a meditációnak több ezer éves hagyománya van, míg nyugaton, bár egyre elterjedtebb, még mindig zűrzavart kelt az értelmezése. Ezt szeretném most némiképp világossá tenni.

A mai rohanó világban a végletekig terheljük magunkat, nem törődve a következményekkel, meg akarunk felelni a legszélsőségesebb elvárásoknak is. A túlzott igénybevételnek azonban nagy ára van: kimerülünk testileg-lelkileg. Nem egyszerűen elfáradunk, hanem előbb-utóbb testünk elkezd tiltakozni, és megbetegszünk. Meg kell tanulnunk lazítani – ez a megoldás. Kiüríteni a tudatunkat, elengedni izmainkból a feszültséget, és ” lebegni” egy gondolatoktól mentes, boldog semmittevésben, pszichológiai értelemben véve egy módosult tudati állapotban.

Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor egy folyton működő tv-t, ahol műsorok, filmek, zenék tömkelege megy, egy kapcsolóval kikapcsoljuk és egyszerűen elkezdjük élvezni a csendet. Az elménk is így működik: gondolatok, emlék- és jövőképek jelennek meg, fantáziáink és vágyaink sokasága. Vagy múltbeli filmeket pörgetünk le, és csak akkor kapcsoljuk ki a „készülékünket”, amikor alszunk. Azonban vannak emberek, akik még ilyenkor sem képesek ezt megtenni. Nem csoda hát, hogy gyakran érezzük magunkat kimerültnek, stresszesnek, ingerlékenynek. A modern európai ember számára a tudat kiürítése nehéz, mert nem tudunk nem gondolni semmire. „A boldogság nem az, amit az elme annak tart. Az igazi boldogság az, amikor nincs elme. „Ezt csak az tudja, aki tapasztalt már hasonlót. A meditáció gyakorlása a legjobb módszer egy ilyen állapot eléréséhez.

A meditáció nem egy misztikus, nehezen elsajátítható technika, amelyet sokan, tévesen a keleti vallásokkal, misztikus, spirituális tevékenységgel kapcsolnak össze. Ez nem így van. A meditáció praktikus és mindenki számára megtanulható módszer. Minden csak gyakorlás kérdése.

A meditáció pozitív hatásai közé tartozik, hogy a rendszeresen meditáló személyek stressztűrő képessége megnő, segít a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében, a különféle betegségekből való gyors felgyógyulásban, csökkenti az álmatlanságot, enyhíti a fájdalmat, és a legújabb kutatások szerint lassítja az öregedést.

A meditációs technikák mozgással történő ötvözése – kiváló módszerek a jóga vagy a thai-chi – bizonyítottan jó hatással vannak az egyensúly érzék javulására, az emésztésre, a koncentrációs készség fejlesztésére. Tehát általánosságban elmondható, hogy a meditáció pozitívan befolyásolja fizikai állapotunkat és lelki életünket.

A relaxációról, mint stresszoldó technikáról többen hallottak és ismerik. Jelentése ellazulást, ellazítást jelent. (Középkori francia eredetű szó = elengedni a rabot) A relaxáció egyik leghasznosabb eredménye, hogy segít a testben és lélekben felgyülemlett feszültséget oldani a test izmainak ellazításával. E technika révén befolyásoljuk a szívritmust, vérnyomást, légzést és egyéb testi funkciókat. Gyorsan és talán a legkönnyebben elsajátítható módszer.

Alkalmanként nem vesz igénybe sok időt. Elvégezhető néhány perc alatt otthon, irodában vagy egy parkoló autóban is. Öt-tíz perc relaxáció megfelel 2-3 órás pihenésnek, de hosszú távon nem pótolja az alvást.

Relaxált állapotban fogékonyabb a tudatalattink, ezért például ilyenkor érdemes használnunk az autoszuggesztiót, más néven az autogén tréninget. Ez a módszer koncentrációval, önmagunkra irányított figyelemmel, meghatározott gondolati sémát követve előidézett ellazult testi és lelki állapot. Eredménye a szervezet áthangolása a teljes nyugalomra.

Mindenkinél más-más technika válik be, de mint sok minden másban, a siker a kitartáson és a rendszerességen alapul. A választott módszer inkább rövidebb ideig tartson, amíg jól esik, és nem okoz nehézséget, de naponta ismételjük. Vannak olyan helyszínek, amelyek segítik a mélyebb ellazulást. Pl.: dombtető, hegyek, patakpart, otthon a teljes csönd és elszigeteltség, vagy egy szakember vezetésével végzett tanfolyam.

A megfelelő módszer(ek) kiválasztásában és ezek elsajátításában szívesen nyújtok segítséget.

„Nem szükséges hinnünk a spiritualitásban vagy
buddhizmusban ahhoz, hogy profitáljunk a meditációból-
elég, ha a gyakorlatunk eredményét megtapasztaljuk.”
Clifford Sharon idegtudós
University of California

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Pszichoszomatikus jelzések: Avagy a test és a lélek kölcsönhatásai

2013. március – A munkahelyi stressz negatív hatásai életünkre és egészségünkre.

2013. április – Burnout szindróma – a szakmai kiégettség.

2013. július – Javaslatok a mindennapi kommunikáció könnyítésére.