Hrabár Mónika

… egy jól működő kapcsolatban

„Ha valamit választunk,
ezer más dologról lemondunk.”
( Elizabeth Elliot, amerikai írónő )

Az elköteleződést bármi iránt, legyen az egy munkahely, partner, közösség, politikai párt vagy egyházi felekezet, általában komoly megfontolás, az érvek és ellenérvek mérlegelése, és az ezt követő döntés előzi meg. Tulajdonképpen azt jelenti, hogy valamely nemes vagy fontos cél elérésének érdekében energiánkat, tudásunkat, anyagi forrásainkat az adott ügyre fordítjuk, párkapcsolatban bizonyos személynek szenteljük.

Azt hogy ki milyen könnyen és gyorsan tud meghozni egy döntést személyiségtől, korábban megélt tapasztalatoktól, neveltetéstől, pillanatnyi lelki állapottól függhet. Nehézsége többnyire abban rejlik, hogy ha egy valamit – valakit választunk, minden másról le kell mondanunk. Sok esetben ez nehezíti meg az elköteleződést a párkapcsolatokban is, bár nem ez az egyetlen és fő oka annak, hogy manapság egyre többen válasszák az elkötelezettségtől mentes, laza kapcsolatokat.

A legtöbb ember lelke mélyén vágyik arra, hogy elfogadják, hibáival együtt szeressék és jóban – rosszban kitartsanak mellette élete végéig, de ugyanakkor jelen van a félelem, a bizonytalanság, a véglegesség érzése, az ezzel a döntéssel járó felellőség és annak súlya.

Ezért manapság, sokan választják az úgynevezett „próbaházasságot”, vagyis az együttélést.  Amennyiben mindkét felet kielégíti és boldoggá teszi ez a megoldás, addig a kapcsolatra sem gyakorol negatív hatást, nem vezet ebből kifolyó konfliktusokhoz, csalódáshoz, becsapottság és kihasználtság érzéséhez, szakításhoz.

A probléma rendszerint akkor kezdődik, amikor az egyik fél szeretné komolyra fűzni a kapcsolatot, megállapodni, gyereket vállalni, a másik fél ezzel szemben hosszú ideig, akár évekig nem tudja, vagy nem akarja meghozni az elköteleződés mellett a döntést. Ilyenkor a leggyakoribb érv az, hogy nem a papír köt össze és tesz boldoggá két embert.

A „papír” önmagában tényleg nem képes boldoggá tenni két embert, de a döntés, hogy a párommal akarok együtt élni egy életen át, hogy felelősséget vállalok érte és a kapcsolatért el tudja mélyíteni az intimitást.

Az a tény, hogy fel akarom vállalni a másikat az egész világ előtt, hogy nem egy a millió ember közül, hanem az egyetlen, meg tudja szilárdítani a kapcsolatot és segít együtt elviselni a nehéz élethelyzeteket.

– A fenti sorokat olvasva, felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért olyan nehéz meghozni ezt a döntést, miért választják inkább a szakítást egyesek, az elköteleződés helyett?
– Milyen okok és indokok állnak ennek a gondolkodási és viselkedési mintának a hátterében?
– A függetlenség megőrzésére tett erőfeszítések a férfiakra vagy a nőkre jellemzőbbek?

Az elköteleződés melletti döntés egyforma terhet ró mindkét nem képviselőire. A háttérben húzódó okok is többnyire azonosak. Az egyik leggyakoribb félelem az, hogy jól válasszunk, hogy tényleg az igazi mellett tegyük le a voksunkat, mert ha később találkozunk az igazival, amikor már házasságban élünk és gyerekeink lesznek, akkor már túl késő.

„Ha valakihez férjhez megyek, nem mehetek
a többihez. A választás korlátokat jelent.”
( Elizabeth Elliot, amerikai írónő )

Az ebből fakadó bizonytalanság bénító hatással bír, meggátolja a szívből, elhatározásból történő elköteleződést. Valahol ez a fajta bizonytalanság, kétely érthető, mivel mindenki a tökéletes társát, a hiányzó felét, a gyermekei számára legcsodálatosabb szülőt szeretné megtalálni. Azt az embert, aki a legjobb génállománnyal rendelkezik, akivel egészséges utódokat lehet nemzeni.

De honnan és miből lehet tudni, hogy megtaláltuk-e az igazit? Sajnos erre nem létezik képlet vagy recept, ezt mindenkinek önmagával kell tisztáznia. Ha pedig, nem eléggé megfontolt módon szállunk ki egy kapcsolatból, az is előfordulhat, hogy csak utólag, a szakítás után tudatosul bennünk, hogy az igazit veszítettük el.

A másik ok, ami az elköteleződés útjában áll, az önbizalom hiánya, amikor valaki nem tudja elhinni azt, hogy őt őszintén, érdek nélkül, valaki képes szeretni, ki tud mellette tartani egy életen át, ellenállva a kísértéseknek. Ez az ok, talán inkább a nőket teszi bizonytalanná, nem a férfiakat.

A közösségi oldalak, a média a fiatalság kultuszt erősíti, azt sugallja, hogy a csak a szép, szexuálisan vonzó, fiatal, odaadó nők kellenek a férfiaknak, ezért sok nő lemond a gyermekvállalásról, családalapításról, hogy minél tovább tudjon vonzó maradni. Fél, hogy ellenkező esetben, a férfi csak az anyát és a háziasszonyt látja majd benne, és ezért idővel elveszíti a feléje irányuló érdeklődését.

A férfiak magukba vetett önbizalmát nagymértékben gyengíti az a társadalmilag elfogadott elvárás, hogy a férfi feladata eltartani a családot, meg kell teremtenie az anyagi biztonságot. Sok esetben felmerül a kudarctól való félelem, hogy nem lesz jó férj, nem áll helyt férfiként, apaként, nem tud elég pénzt keresni, nem lesz képes hűséges maradni. Mindezek blokkolják, megnehezítik a férfiak számára az elköteleződés utáni vágyat.

A komfortzónából való kilépés, a kényelmes élet feladása is hátráltatja az elköteleződést. A férfiak attól tartanak, hogy nem marad elég idejük a munkájukra, a család és gyerek hátráltatni fogja a karrier és siker elérésében. Kevesebb idő jut különböző hobbira, időtöltésre, baráti összejövetelekre. Félnek attól, hogy a nő megszűnik szerető lenni és anyává válik, aki teljes lényével a gyerek felé fordul.

A nők között is gyakori, hogy a kényelem és a megszokott szingli életmód feladásával járó kényelmetlenség miatt halogatják az elköteleződést. A megszokott életvitel feladása, a munkából való időleges kiesés, az anyagiak újraosztása gyermekvállaláskor, a tény, hogy kevesebb pénz és idő marad a szépség és a fiatalosság megőrzésére, és ez által kevesebb esély a férfi megtartására, elbizonytalanítja a nők egy részét.

„Az a nő, aki habozik, hogy meghozzon-e valami
áldozatot azért, akit szeret, ne hozza azt meg.”
( Móra Ferenc )

A fenti okokon kívül a függetlenség, a szabadság elvesztésétől, az állandó kompromisszumkötéstől való félelem, a saját igények, szükségletek elodázása vagy annak kielégületlenül maradása is közrejátszik a laza, kötelezettségektől mentes kapcsolatok fenntartása mellett.

Akadálya lehet az elköteleződésnek az is, ha a család, a barátok nem értenek egyet a választással, vagy a baráti körben még senki sem házasodott meg, vállalt még gyermeket.

Bármely ok hátterében, amely hátráltatja a döntéshozatalt, komoly lelki okok, esetleg korábbi rossz tapasztalatok, traumák, családi viszályok húzódhatnak meg. Amíg ezek nem lesznek feldolgozva, őszintén megbeszélve a partnerrel, egy állandó konfliktus táptalaját képezhetik és okot adhatnak a békétlenség megjelenéséhez és a harmónia felborulásához.

Kikövetelni az elköteleződést attól, aki erre nem kész, vagy nem képes, képtelenség. Manipulációkkal el lehet érni, de nem érdemes, mert csak az önszántunkból, szabad akaratunkból született elköteleződés, ami valódi szereteten, megbecsülésen és ragaszkodáson alapul, képes boldoggá tenni két embert egy életen keresztül.

„Amíg az ember a félelmeit használja a döntéseihez,
addig tulajdonképpen menekül. Csak abban az esetben
indul el egyáltalán valami felé, amikor elég bátorságot
gyűjt ahhoz, hogy bár fél, mégis vágyait kövesse.”
( Feldmár András, magyar származású matematikus,
pszichológus, pszichoterapeuta )

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

„Általános érvényű, hogy tartós és valódi tekintélyt és tiszteletet
akkor lehet kialakítani, ha azt pozitív érzelmek támasztják alá.
A félelemből, szorongásból szavatolt dominancia nem konstruktív.”
(Tari Annamária)

Munkám során gyakran tapasztalom, hogy a dominancia szó, ezen belül is a személyiségre vonatkozó dominancia, tévesen egybecseng a hatalommal és az agresszivitással. Ezen oknál fogva szeretném néhány szóban megvilágítani e személyiségjegy pozitív jellemzőit.

„A dominancia nem agresszivitást jelent,
hanem elismert vezetői helyet valamilyen
közösségen belül, szubcsoporton belül.”
(Wikipédia)

A szó láttán, az állatvilág domináns hímjei és nőstényei jutnak eszünkbe, akiket minden helyzetben, de főként baj esetén követ a csorda, ill. a falka. Ezek a vezető szereppel felruházott egyedek rendelkeznek olyan pozitív tulajdonságokkal, melyek alkalmassá teszik őket e vezetői feladatra.

Nincs ez másképp az emberi közösségeken belül sem. Félreértés elkerülése végett tisztázandó, hogy általában, nem mindig a domináns személyek jutnak vezetői szerephez, mégis, egy hirtelen felmerülő probléma vagy baj esetén Ők azok, akik képesek „magukkal sodorni az embereket.”

Ha például, egy irodaházban, hirtelen tűz ütne ki és kitörne a pánik, az emberek közül minden bizonnyal előkerülne egy olyan dominánsnak tekinthető személyiség, aki meg tudja őrizni hidegvérét és higgadt fejjel, körültekintően képes kivezetni mindenkit az épületből. Az emberek, krízis helyzetben többnyire megérzik, hogy ki is az a személy, akit követhetnek, akire rábízhatják magukat.

Az ilyen személynek azonban, rendelkeznie kell olyan tulajdonságokkal, mint a gyors döntéshozatalra való képesség, higgadtság, analitikus gondolkodásmód, vagyis a dolgok összességében történő szemlélete. A domináns személyiség egyik nagyon fontos jellemvonása, hogy semmin sem lepődik meg, mivel a meglepetés is általában késlelteti a reakcióidőt.

A domináns személyiségek gyakran észrevétlenül élik mindennapjaikat környezetünkben, mivel szerénységük miatt nem törekednek a folytonos szereplésre. Ugyanakkor nyitottak és kezdeményezők mások irányába, figyelmesek, empatikusak, igazi csapatjátékosok. Lelkesek és könnyen izgalomba jönnek, tevékeny emberek, akik a tettek világában, az „itt és most”-ban élnek. Egy megoldásra váró helyzetben szemrevételezik a tényállást, gyorsan eldöntik, hogy mit is kell tenniük és cselekszenek.

Mivel rendkívül érzékeny és empatikus emberekről van szó, egy velük folytatott rövid párbeszéd során is érzékelnek olyan jeleket beszélgetőpartnerük irányából, amelyek mások figyelmét többnyire elkerülik és képesek ezekre pozitívan, ha kell, segítőkész módon reagálni.

Határozott elképzeléseik vannak az élet bármely területével kapcsolatban. Meglévő meggyőződéseiktől kimondottan nehéz őket eltántorítani, pontosan érzékelik a jó és rossz közötti határvonalat és igyekeznek ezt nem át lépve a jó oldalon maradni.

Könnyen felismerhető és szembetűnő tulajdonságuk, hogy mivel gyors az ”észjárásuk”, nemegyszer gyorsan beszélnek. Lendületesek, lelkesen vetik bele magukat minden új és érdekes dologba, vagy állnak ki egy szerintük jónak ítélt lehetőség mellett.

A munkában leginkább olyan területen érvényesülnek, ahol, mint fizikai, mint szellemi értelemben is megélhetnek bizonyos szabadságot és nem korlátozzák őket egyes szabályok, kötöttségek, esetlegesen felmerülő akadályok. Ilyenkor lehetőségük van a kreativitásuk ki- és megélésére, és nem utolsó sorban fogékonyak a különböző művészetekre.

Felmerülhet a kérdés, vajon minden vezető szerepkörben lévő személy rendelkezik domináns személyiségjegyekkel, és fordítva, vajon a domináns emberek törvényszerűen vezetőkké válnak? A válasz erre sajnos egyértelműen ‘nem’, de optimális esetben a domináns személyiségjegyek megtalálhatók egy csoport, vagy közösség vezetőinél. Egy ilyen vezetővel pedig, az adott közösség számára, az élet bármely területén, nagy bizonyossággal garantált a siker.

Azt azonban ne feledjük, ahhoz, hogy valaki elérhessen egy vezetői beosztást, rendelkeznie kell professzionális tudással, kellő szakmai tapasztalattal, konstruktivitással, menedzseri képességekkel stb.

E képességek mellett viszont javallott, hogy a vezetői pozíciók várományosait alkalmassági vizsgálatoknak vessék alá, melyek közül hangsúlyos helyet kell, hogy kapjon a pszichológiai alkalmasság kérdése.

Fontos lenne azonban, hogy miután valaki elérte a kívánt vezetői beosztást, meg tudja őrizni szerénységét, emberközelségét, pozitív tulajdonságait, hogy ne szédítse meg a magasság, mert sajnos…

„…kevés ember van, aki nyert csata
után is megőrzi a szerénységét.”
(Müller Péter)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. március – A munkahelyi stressz negatív hatásai életünkre és egészségünkre.
2013. július – Javaslatok a mindennapi kommunikáció megköny- nyítésére
2014. május – Asszertívitás – érdekeink sikeres érvényesítése

„ A gyűlölet energiája nem vezet sehova, de a
megbocsátás energiája, mely a szeretetben
testesül meg, jó útra terelheti életedet. ”
(Paulo Coelho)

Szeretet, megbocsátás, elengedés… Három különböző fogalom, mégis szorosan összefüggnek egymással, és bizonyos értelemben egymásból fakadnak. Hiszen az elengedés és megbocsátás alapja a szeretet. A szeretet pedig nagylelkűvé tesz, empatikussá, nyitottá, utat enged a pozitív dolgok felé, engedi, hogy a jó dolgok megtörténjenek velünk.

Akinek a szívét a düh és a harag tartja fogva, a múltban megélt fel nem dolgozott fájdalmak és sérelmek, az nem képes örülni a jelen kellemes pillanatainak, képtelen boldogan és bizakodva tekinteni a jövő felé, mert a múlt folyamatosan visszahúzza. Fogollyá válik, a saját negatív érzelmei foglyává, ahonnan csak a megértés, elengedés és a megbocsátás útján lesz képes kiszabadulni.

A fenti sorokat olvasva, felmerülhet a kérdés: Hogyan fogjunk hozzá? Mit kell tennünk, hogy el tudjuk engedni a rossz emlékeket? Vonjuk meg a vállunkat, mintha mi sem történt volna, és éljük tovább az életünket? A válaszom erre az, hogy az efféle viselkedés nem vezetne igazi megbocsátáshoz, mivel a megbocsátás egy hosszú, keserves folyamat, de az ezt követő megkönnyebbülés, felszabadultság érzése, amely jó közérzetet és boldogságot eredményez, megéri a fáradtságot. Megéri elkezdeni.

Az elengedés és megbocsátás egy döntéssel kezdődik. Eldöntöm, hogy nem akarok továbbra is a saját magam által épített börtönben élni, szabadságra vágyom, ezért újra kell gondolni azokat a dolgokat, felidézni azoknak az embereknek és történéseknek az emlékét, amelyek egykor fájdalmat okoztak, megsebezték a szívünket, lelkünket.

Mielőtt elengednénk, elfelejtenénk a sérelmeinket, először emlékezni kell és megérteni a másikat. Megérteni, miért viselkedett számunkra nem tetsző módon, milyen csalódottság, fel nem dolgozott fájdalom, sértettség vezetett addig, hogy úgy viselkedjen, ahogy. Mert az ellenünk vétő személy is ember, őt is anya szülte és Ő sem vágyik másra, mint arra, hogy a maga módján boldog legyen.

Ha nem tudunk másoknak megbocsátani, hogyan várhatjuk el, hogy nekünk is megbocsássanak, hiszen mindenki követ el hibákat, akaratlanul is megbántva ezzel másokat. William Shakespeare szavaival élve:

„Kegyelmet hogy remélsz, ha nem gyakorolod?”

A másik dolog, amivel elősegíthetjük a megbocsátást az, hogy megtanuljuk meglátni a másik emberben a jót, a szépet. Hiszen minden ember rendelkezik jó tulajdonságokkal, és némelykor csak egy kis külső segítségre van szűkség, hogy e tulajdonságok a felszínre kerülhessenek. William Shakespeare után egy másik nagy költőóriás Johann Wolfgang Goethe szavait idézném:

„Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen, tulajdonképpen,
rosszabbá tesszük. De ha olyannak vesszük, mint amilyennek
lennie kellene, akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne.”

Meglátni a jót és elfogadni a másik embert a hibáival, gyengeségeivel együtt, és nem csak elfogadni, de mindezekkel együtt szeretni is úgy a legkönnyebb, ha a másik emberben megpróbáljuk meglátni saját magunk tükörképét. Hiszen magunkat is elfogadjuk és szeretjük hiányosságainkkal együtt.

Ezt egy tanulságos izraeli tanmese szemlélteti.

A tanító néni megkérdezte a diákokat, hogy mit jelent a világosság? Az egyik gyerek azt válaszolta, hogy a világosság az, amikor a bárányt meglehet különböztetni a kecskétől. A másik gyerek azt válaszolta, hogy mikor az olajágat meglehet különböztetni a pálmaágtól. A tanító néni végighallgatva az összes lehetséges választ azt mondta:

„Világosság akkor van, amikor az ember
képes meglátni önmagát a másik emberben.”

Igen, a megbocsátás megértéssel és megismeréssel, de bizonyos fokig felismeréssel is jár, hogy bár sokban különbözünk egymástól, mégis lényegét tekintve egyek vagyunk.

Mindezt azért írtam le, hogy ne hordozzuk magunkban fájó, nehéz teherként a múltban történt és megváltoztathatatlan történéseket, eseményeket, hanem tegyük le ezeket, és meglátjuk, hogy az életünk örömtelibbé és boldogabbá válik. Hiszen a szeretet sokkal több örömöt képes adni, mint a düh és a harag.

Elmélkedésemet Márai Sándor szavaival zárnám:

„…amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted, elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Empátia: A beleélés lélektana.

2013. május – Az érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. július – Az önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. november – A ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

„Minden döntésünknek megvan a következménye.”

A fenti kérdés magában foglalja a választ is – sajnos tudjuk, hogy erre hagyományos értelemben nem létezik orvosság, nincs olyan pirula, amit ha beveszünk, varázsütésre kellemes baráti társaságban találjuk magunkat. Talán jobb is így, mert ha létezne ez a „csodaszer” nem lenne szükségünk az emberi kapcsolatokra, személyes kapcsolataink folyamatos ápolására.

Az emberek nagy része élné a saját megszokott, nem ritkán önző életét, és nem gondolkodna el azon, hogy mi történik majd vele, ha már nem köti le a munka, a karrierépítés, a szerelem hajszolása, a gyermeknevelés, stb. Igen, sajnos hamar elérkezik az idő, amikor munkahelyünkön megköszönik az együtt eltöltött éveket és felkérnek, hogy adjuk át helyünket, egy munkánkat hatékonyabban végző fiatalabb nemzedéknek.

Amikor a gyerekek kirepülnek, és saját családot alapítanak, heves, szenvedélyes érzelmek már csak elvétve kopogtatnak be életünkbe. Fiatalon ez olyan távolinak tűnik, hogy nem gondolunk rá. Ez nem a mi problémánk, velünk ez nem történhet meg, nálunk majd minden másképp lesz, de vajon biztosak lehetünk benne, hogy ez tényleg így lesz?

Azt gondolom, igen, de tehetünk ellene, ha már évekkel korábban úgy alakítjuk kapcsolatainkat, hogy ne maradjunk hűséges és szerető társ, család és barátok nélkül, akik keresik és örülnek a társaságunknak. Akikkel jókat tudunk beszélgetni, megvitatni az élet ügyes-bajos dolgait, színházba-, kiállításra járni, esetleg filmet nézni. Egyszóval mindazokra a dolgokra, amikre fiatalon, munka, család, gyermeknevelés mellett nem maradt időnk. Ezt úgy tudjuk megvalósítani, ha életünk során, szorgalmas hangyaként, emberi-, társas kapcsolatokat építünk ki magunk körül.

Munkám során gyakran találkozom olyan emberekkel, akik idős korukban döbbennek rá, hogy egyedül vannak és magányosak. Sok esetben még a házasságban élőknél is megfigyelhető, hogy úgynevezett társas magányban töltik hétköznapjaikat, mert az elmúlt évek során nem szenteltek elég időt kapcsolatuk csiszolására, elmélyítésére. Elhidegültek, eltávolodtak egymástól, külön utakon jártak és külön életet éltek.

Ennek eredményeként, egy idő után azt veszik észre, hogy mint két idegen osztoznak egy közös otthonon, a közösen szerzett tárgyakon, és már párjuk is csak egy megszokott bútordarab. Aki ha nem lenne ott, azt ugyan észrevennék, de nem biztos, hogy hiányozna, vagy ha mégis, inkább csak megszokásból, mint szeretetből. Viszont az ember, társas lény, még azoknak is, akik szeretik és igénylik az egyedüllétet, olykor szükségük van egy másik ember közelségére.

Napjainkban az egyik legnagyobb stressz forrás a magány. Ilyenkor sokan szívesen visszaforgatnák az idő kerekét. Azt mondják: ”Ha újra kezdhetném, másképp csinálnám: figyelmesebb lennék a családdal, jobb szülő lennék, barát, testvér, társ, rokon. Ha kaphatnék még egy esélyt az élettől, minden más lenne.”

Sajnos az élet azonban szigorú, nem kapunk újabb esélyt. Az egymáson ejtett sebek lassan hegednek, ha egyáltalán valaha is begyógyulnak. Amikor pedig már túl késő jóvátenni az elkövetett hibákat, ezek felismerése önmarcangoló gondolatokat indíthat el, kétségbeeséshez, idegösszeomláshoz, depresszióhoz, szélsőséges esetben öngyilkossághoz is vezethet. Ugyanis, ezek az emberek úgy érzik, hogy nincs értelme az életüknek, nincs kivel azt megosztaniuk, nincs miért és kiért élniük.

Olyan érzés, mint amikor valaki lekési az utolsó vonatot egy ismeretlen városban, és ott ragad az üres, kihalt pályaudvaron. Már esteledik, mindenki ott van, ahová tartozik – ki a munkahelyén, ki a családjával az otthon biztonságot adó falai között, és van, aki kellemes társaságban múlatja az időt. Így aztán az, aki lekéste az utolsó vonatot, nem találja a helyét, „rossz helyen van”, és magányában nincs kihez fordulni.

Ezért, ilyen esetekben, jól jönne egy múltbéli barát, egykori évfolyamtárs, vagy egy volt kolléga, netalán egy korábbi kedves, aki örömmel fogad minket, nyit ajtót számunkra és tölti ki üres óráinkat, melyek innentől kezdve már nem lesznek magányosak. Azért, hogy ez lehetséges legyen, már most tenni kell. Nem holnap, nem majd valamikor, hanem már ma.

Nem szabad sajnálni a ráfordított időt baráti találkozókra, munkahelyi beszélgetésekre, családi programokra. Szánjunk időt közös étkezésekre, melyek során megoszthatjuk a többiekkel az elmúlt napok eseményeit, történéseit, mert ezek a beszélgetések összekovácsolják az embereket, közös élményeket eredményeznek, melyekből később kellemes emlékek születnek.

Azok az emberek, akik barátokat gyűjtöttek, akik nem csak kapni akartak az élettől, de adni is tudtak, soha nem lesznek magányosak, mert ”a szeretet olyan jószág, amit ha megosztanak, több lesz belőle.” Ezt nem olyan nehéz megvalósítani, csak el kell kezdeni valahol. Merjünk nyitni mások felé, tegyük meg azt a bizonyos első lépést, a többi majd jön magától.

Végezetül egy bölcs gondolattal zárnám e témát:

”Nem falakat kell húzni, hanem kapukat nyitni”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Empátia: A beleélés lélektana

2013. február – Szeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. május – Az érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. július – Az önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. augusztus – Létezik-e orvosság a magányra?

2013. november – A ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

2013. december – Szeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. január – Mi a különbség a szerelem és a testi vágy között?

2014. február – Minden egy döntéssel kezdődik

2014. március – Milyen okok vezetnek a hűtlenséghez?

2014. április – Az életünkben jelentkező változások.

…az egészséges szexualitás egysége egy
jól működő párkapcsolatban.

„Benned él párod sajgó negatívja, várod,
hogy a varázsszót kimondja: Én vagyok Te –
mellyel örök sebedet begyógyítja.”
( Szepes Mária )

Szeretet, szerelem – oly sokszor könnyen kimondott, oly sokszor félreértett szavak… Annyiféle értelemben használjuk, hogy igazi jelentésük sokszor eltorzul. A lényeg azonban mégis az, hogy mindenki érzi és tudja, hogy szükségünk van valamire. Szükségünk van rá, hogy megosszuk valakivel örömünket és bánatunkat, élményeinket és kudarcainkat. A szeretetigény annyira alapvető, hogy ha nem teljesül, az élet céltalanná, értelmetlenné, elviselhetetlenné válik, mert a szeretet az alapja minden jól működő emberi kapcsolatnak. A szerelem olyan szoros összefüggésben van a szeretettel és a szexualitással, hogy ezek a fogalmak nem különíthetőek el egymástól.

A bevezető idézet is utal arra, hogy egyes népeknél, kultúráknál a mai napig elfogadott tényként kezelik, hogy minden embernek létezik valahol egy másik fele, akinek a megtalálása jelentheti az igaz szerelmet. Erről bővebben Platón Lakoma című művében olvashatunk, melyben Zeusz előveszi az embert, és két részre vágja. „S amint így kettéválnak, mindegyik félben sóvárgás támad önnön másik fele után. Testük összefonódik és megkísérlik, hogy újra összenőjenek egymással, s csaknem belehalnak a vágyakozásba. Ezt látva, Zeuszban sajnálat ébred az emberi faj iránt, ezért ivarszervüket kívülre helyezte és megengedte, hogy nemzzenek egymással és egymás által szülessenek.”

A fenti idézet is jól tükrözi az ember alapvető igényét a másik féllel való testi – lelki egységre. De a boldogság és szerelem keresése folyamán vigyáznunk kell, hogy a szeretetet és a szerelmet ne tévesszük össze a szenvedéllyel. Mert a szerelemben ott van a másik személy féltése, fejlődésének, érdekeinek szem előtt tartása. A szerelem áldozatokra, kompromisszumokra képes – „… arra kell gondolni, mit adhatsz a másiknak, nem pedig arra, hogy te mit kapsz tőle.” ( Ole Nydahl láma )

Amennyiben egy jól működő párkapcsolatról beszélünk, a szeretet fogalma kiegészül a szerelem és a szexualitás fogalmaival, mivel ezek a fogalmak olyan egységet képeznek, amik elválaszthatatlanok egymástól. Ez a három tartó pillér szükséges ahhoz, hogy a párkapcsolat harmonikus és stabil legyen. A szerelemhez hozzátartozik a szeretet, a barátság érzése, az elkötelezettség és a bizalom.

A szerelem azonban nem azonos a testi vággyal. A fizikai vonzalom természetesen jelen kell, hogy legyen a szerelem esetében is, mert a szexualitás a szerelem testi megélésének számít. A szeretkezés több kell, hogy legyen egy fizikai aktusnál vagy kellemes testi érzésnél. Aki ezt nem tanulja meg – annak a szexuális élete sivár lesz és nem csak partnerét nem tudja boldoggá tenni, de önmagát is számos örömtől fosztja meg. A szexualitás önmagában véve, mély érzések nélkül, rövid időre feldobhat – hosszú távon azonban az embernek arra van szüksége, hogy valaki meghallgassa, megértse, érzelmileg mellette álljon, és feltétel nélkül szeresse. Úgy kell gondolnia a testére, mint egy ajándékra, amellyel boldogságot szerez a partnerének.

Ezért ha szeretnénk megőrizni a kezdeti fellángolás és boldogság érzését, akkor tennünk kell érte a szürke hétköznapokon is, mert az élet zöme ezekből áll. Ezen napok során a kapcsolat alakul, mélyül, fejlődik, és mindig az adott napon kell érte „megdolgozni”. Nem csak az első randin kell színesnek, kedvesnek, humorosnak lenni.

Azt is el kell tudni fogadni, hogy vannak más hangulatok is, pl. ha valaki fáradt, beteg, vagy egyszerűen sok a gondja. Ezt is meg kell tudni érteni, csak beszélni kell róla. Az őszinte kommunikáció elengedhetetlen feltétele egy jól működő, harmonikus kapcsolatnak.

„Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik ” sajnálom”, ” bocsáss meg”, ” kérlek”, ” köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat , amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked. Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap.”
( Részlet Gábriel Gárcia Márquez búcsúleveléből)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Empátia: A beleélés lélektana

2013. július – Az önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. december – Szeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. január – Mi a különbség a szerelem és a testi vágy között?

2014. március – Milyen okok vezetnek a hűtlenséghez?

A beleélés lélektana

” Figyelj !!! Alig van ennél fontosabb, ennél szentebb.”
( Frederick Buechner, lelkész )

Az „empátia” kifejezéssel már az ókori görög nyelv szótáraiban is találkozhatunk. Eredeti jelentése erős érzelem, szenvedély, de a későbbi idők folyamán kibővült a jelentése. Magába foglalta a beleérzés, beleélés, együttérzés, megértés lélektani fogalmait. Az empátia fogálmát vizsgáló Alfred Adler az egyik munkájában egy XIX- ik századi angol szövegből a következőket idézte: ” empatizálni annyit jelent, mint látni a másik ember szemével, hallani a másik ember fülével és érezni a másik szíve szerint.”

Tehát az empátia a beleélés és a másik személlyel való együttérzés képességét jelenti, és minden emberi kapcsolat fennmaradásának és elmélyülésének fontos előfeltétele. Nélküle elképzelhetetlen tartós barátság, harmonikus házasság, szülő – gyerek kapcsolat, tanár – diák viszony, munkatársi együttműködés. A másik ember megértése nélkül elképzelhetetlen a konfliktusok megoldása. Szükségünk van rá, hogy igazán megértsük egymást, megtudjuk, mit érez, mire vágyik, mi nyugtalanítja a másik embert. Az empátiás terapeuta a kliens szemszögéből nézi a problémát, a tanár vagy szülő gyermekfejjel képes gondolkozni, az együttérző barát megérti a másikat azáltal, hogy bele tudja élni magát a másik helyzetébe. De ugyanakkor fontos, hogy ne tükörnek használjuk társunkat, akire nézve önmagunkról kaphatunk információt, hanem felfedezésre váró területnek, akit szeretnénk jobban megismerni és felfedezni.

Tudományosan máig nem tisztázott, hogy az empátiás képesség genetikai adottság-e, mint a zenei hallás, a humorérzék vagy az intelligencia. Azonban bizonyosnak látszik, hogy e képesség is fejleszthető. Viszont aki fejleszteni akarja, gyakorolnia kell azt, hogy kevesebbet figyel magára és többet társára, gyermekére, beszélgető partnerére, stb. Carl Rogers, az empátia korszerű felfogásának első leírója, így fogalmazza meg az empátia hatását: „… Amikor figyelnek rám és meghallgatnak, képes vagyok újszerűen érzékelni és megélni a körülöttem lévő világot. Káprázatos, ahogy megoldhatatlannak látszó dolgok megoldódnak, ha valaki figyel rám! Amikor meghallgatnak, az átláthatatlannak tűnő zűrzavarban sok minden a helyére kerül.”

Az empátia gyakorlását helyes lenne már az iskolában, gyermekkorban elkezdeni, sok későbbi nehézségtől megóvná őket. Azonban soha nem késő erőfeszítéseket tenni egy másik ember helyzetének megértésére, akár amolyan ” mit tenne Ön az én helyemben?” játék formájában, vagy segítséget kérni empátiában jártas személyektől, különösen szakemberektől, akik az emberi kapcsolatok terén már ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, segítséget nyújthatnak e készség fejlesztésében. „Az emberek mindig legyőzhetik lelki fájdalmaik bénító hatását, ha elég időt töltenek olyan valakinek a társaságában, aki empátiával hallgatja Őket.” (Dr.Marshall B. Rosenberg)

Két nagyon szép empátiás példával fejezném be a megértés lélektanával foglalkozó gondolatsort. Az egyik Szabó Lőrinc – Lóci óriás lesz című versében található. A rossz gyerek viselkedése felbosszantja az apát, aki már ott tartott, hogy elfenekeli, de meggondolja magát és leül a padlóra a gyerek mellé játszani. Innen nézve megváltozik az apa látásmódja, mert a padlóról nézve „olyan nagyok a nagyok” és „minden csupa láb”. Megérti Lócit, mikor a helyzetébe illeszkedik. Ezért verés helyet „magasba emelte szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen”.

Egy másik példával szolgál Leo Buscaglia, a híres író, akit egyszer zsűritagnak kértek fel egy olyan versenyben, amely a legfigyelmesebb gyermeki díj várományosát keresi. A győztes egy négyéves kisfiú lett, akinek a szomszédjában élt egy nemrégiben megözvegyült idős férfi. Egyszer, amikor a kisfiú meglátta a síró öregembert, besétált a kertbe, odabújt az idős ember ölébe és csak ücsörgött szótlanul. Később, amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mit is csinált valójában, a gyermek ezt felelte: „Semmit, csak segítettem neki sírni.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Szeretet, szerelem és az egészséges szexualitás egysége egy jól működő párkapcsolatban.

2013. május – Az érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. július – Javaslatok a mindennapi kommunikáció könnyítésére.

2013. július – Az önmagunk felé irányuló szeretet fontossága.

2013. augusztus – Létezik-e orvosság a magányra?

2013. szeptember – A perfekcionizmus blokkoló hatásai: avagy a megfelelési kényszer buktatói

2013. november – A ‘Boldogság kék madara’ utáni vágy.

2013. december – Szeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. április – Az életünkben jelentkező változások.