Hrabár Mónika

„Az anyagi erőforrások birtoklása egész sor előnyt jelent, ám a
hiányuknak éppúgy megvannak a maga előnyei – az esélytelenek
azért győzhetnek mégis gyakran, mert ez utóbbiak rendszerint
minden tekintetben felérnek az előbbiekkel.”
( Malcom Gladwell)

Mindannyian ismerjük a már-már közhelyesnek számító mondást, miszerint a pénz nem boldogít. Ennek hallatán sokan nevetve legyintenek, mivel az anyagi jólétet a boldogsággal hozzák összefüggésbe. Az kétségtelen, hogy a pénz, vagy annak hiánya, hatással van sorsunka, életünk alakulására, döntésinkre.

A pénz esélyt ad számtalan dolog megvalósítására és mindenkiből mást hoz ki. Az azonban biztos, hogy a megfelelő anyagi háttér megteremtése egy természetes igény mindenki számára és nem elítélendő emberi törekvés.

Mindenki jól akar élni, ám az a tény, hogy manapság egyre többen és egyre inkább mindent a pénznek rendelnek alá, az egészséges értékrend felborulásához vezethet. Már a gyerekek is érzik a pénz fontosságát. Sajnos már az sem ritka, hogy egy válás után ahhoz a szülőhöz húz jobban a gyermek, aki számára anyagilag többet tud nyújtani.

A családalapítás során is sok fiatalnál már elsődleges szempont, hogy csak abban az esetben vállaljanak gyermeket, ha már meg van a lehetőségük arra, hogy anyagilag mindent meg adjanak neki. Egyre inkább úgy gondolják, hogy csak így tudják számára biztosítani a boldog gyermekkort és a sikeres jövőt. Ám a tények többnyire mégis mást mutatnak.

Azok a gyermekek, akik szűkös anyagi háttérrel, de szeretetben nőttek fel, felnőttként többnyire sikeresebbek a jómódban felnőtt társaiknál, mert meg tanulnak küzdeni. A sikerre való törekvésük és annak elérése a későbbiek során jobb anyagi körülményeket és egészségesebb szemléletmódot biztosít számukra.

Ezzel szemben a jó anyagi körülmények között felnőtt társaik, mivel sok mindent kézhez kapnak, kevésbé törekednek az előrejutásra, hiányzik belőlük a motiváció. Felnőttként is a szülő ott van a háttérben és segít, minden esetben megoldja az anyagi gondjaikat.

Probléma akkor is kialakulhat, ha valaki a szerencsés véletlennek köszönhetően, hirtelen, jut komoly anyagi javakhoz. Mivel ez által kimaradnak közbenső lépcsőfokok – a tanulás, az ismeret- és tapasztalatszerzés, nem tudják igazán hasznosan kezelni és megfelelően humánus célokra fordítani pénzeszközeiket.

Ezek az esetek azonban nem általánosíthatók, vannak példák az ellenkezőjére is, de ha bárki szét néz a környezetében, látni fogja a különböző személyiségek gyerekkorból hozott motivációs mintáit.

A kitartással elért sikert jól példázza két prominens személy életútja, az egyikük a magyar származású Joseph Pulitzer és Andrew Carnegie-é, akik szegény bevándorlókként érkezve Amerikába, kitartással, tanulással, kemény munkával, hatalmas vagyonra tettek szert és sikeres személyekké váltak.

Viszont ennek ellenkezőjére is van példa, amikor az anyagi biztonságot jelentő szülő meghal és az utódok nem tudják megtartani a vagyont.

Ez történt egy Maja nevű hölggyel is, aki gyermekkorától kezdve nagy jólétben élt sikeres vállalkozó édesapja jóvoltából. Apja halála után azonban, számos rossz döntést meghozva a családi vállalkozás csődbe ment.

A csődeljárás során elvesztette otthonát és számos értékes ingóságát. Csak egyetlen varrógépe maradt, amivel kisebb javító munkákat tudott elvállalni. A férje és gyermekei is alkalmi munkát vállaltak, hogy biztosítsák a család megélhetését.

Maja egyszer elgondolkodott azon, hogy az élete másképp is alakulhatott volna, ha jobban kezeli az örökségét. Eldöntötte, hogy küzdeni fog azért, hogy az életkörülményei javuljanak. Kölcsönpénzből egy MLM cég kezdőkészletét kezdte értékesíteni. Az utcán szólított meg embereket és szórólapokat adott át meghívóval, az otthonában tartott termékbemutatókra.

Ezekre az összejövetelekre postai úton is küldött meghívókat számára idegen embereknek, akik közül sokan eljöttek és vásároltak. Igyekezete és kitartása meghozta gyümölcsét – mivel nagyon komoly profitot termelt, az anyacég többször is jutalomban részesítette kimagasló teljesítményéért. A befolyt pénzből először kisebb, majd nagyobb vállalkozásba kezdett és ezeket is sikerre vitte.

Tehát a fenti példák is azt mutatják, hogy nem mindegy, kinek a kezében összpontosul a pénz és a hatalom és az ezzel járó felelősség, illetve az adott körülmények által kínált lehetőségek.

Ezek az anyagi eszközök mindenkiből mást hoznak ki, és a személyiségétől függően mindenki maga döntheti el, hogy építésre vagy rombolásra használja.

A pénz közömbös szemlélő csupán, ránk nézve viszont nem mindegy, hogy mekkora jelentőséggel ruházzuk fel és rendeljük alá neki életünket.

„Jövedelmünk csak olyan mértékben nő,
amilyen mértékben mi fejlődünk.”
(T. Harv Eker)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

…testi-lelki egészségünkre

„Mivel agyunkat fizikai folyamatokkal is tápláljuk, nem nehéz
felismerni az összefüggést az elfogyasztott étel és szellemi
állapotunk között. Testünket az agy köti össze a lélekkel. Egy
tisztátalan testnek nem lehetnek tiszták a gondolatai sem.”
(Paul C. és Patricia Bagg)

Manapság sok divatos magazin és egészség megőrzéssel foglalkozó kiadvány foglalkozik a böjtölés, a tisztítókúrák és a méregtelenítés élettani hatásaival. Azt hangsúlyozzák, hogy a szervezetnek szüksége van pihenésre, megtisztulásra az egészség megőrzésének érdekében. Viszont kevesen tudják, hogy az időnkénti táplálék bevitel korlátozása, bizonyos ételek kerülése, pozitív hatással van a lelki állapotunkra, szellemi teljesítményünkre is.

A böjt fontosságával már az ókorban is tisztában voltak és fontosnak tartották. Püthagorasz 40 napos böjtöt követelt meg tanítványaitól, mielőtt beavatta őket filozófiai tanításaiba. Úgy tartotta, hogy csak az ilyen hosszú ideig tartó táplálék megvonás képes a tanítványok agyát annyira megtisztítani, hogy alkalmasak legyenek a tudás befogadására.

Platón, Arisztotelész és Szókratész is böjtöltek egy magasabb szellemi és fizikai teljesítmény elérése érdekében. Platón ókori filozófus konkrétan ki is mondta:

”A nagyobb fizikai és szellemi teljesítményért böjtölök.”

Spirituális célból, az ókori rómaiak is fontosnak tartották az ételekről és italokról való lemondást. Úgy vélték, közelebb kerülnek isteneikhez a testi-lelki megtisztulásuk által.

A bibliai idők prófétái a böjttől remélték az isteni titkok, misztikumok megfejtésének és felismerésének képességét. Mózes 40 napi böjt után kapta kézhez a Tízparancsolatot a Hóreb hegyen (Sínai hegy). Jézus Krisztus és Keresztelő János is 40 napig böjtöltek a pusztaságban mielőtt megkezdték nyilvános tevékenységüket. Buddha és Mohamed a küldetésük beteljesítésére készültek fel a böjttel.

Az ezt követő évszázadokban a szervezet tehermentesítésének fontosságát a különböző vallási tanítások voltak hívatottak gyakorlattá tenni. A judaizmus követői évente több böjtnapot tartanak, a gyász és a bűnbánat napjain.

A katolikus vallás korábban heti két nap, szerda és péntek, a húsról való lemondást írta elő. A Húsvét előtti negyven napos Nagyböjt első és utolsó előtti napjain a katolikus hívők a mai napig csak háromszor ehetnek mértékkel és nem fogyaszthatnak húst. Ezeket a napokat szigorú böjtnek is nevezik.

A muzulmánok számára a böjt az iszlám öt pillérének egyike. A hinduizmus, a buddhizmus és a taoizmus követői is tartanak rövidebb-hosszabb ideig tartó ételmegvonással járó napokat.

Mindez arra utal, hogy az elődeink is tisztában voltak azzal, hogy a testi, fizikai egészség fenntartása, a lelki béke megtartása és a szellemi teljesítmény fokozása érdekében fontos évente néhány napot a szervezet tehermentesítésének szentelni. Azaz, bizonyos ételek és italok fogyasztásának tartózkodásától a teljes táplálék megvonásáig.

A mai tudomány e gyakorlat fontosságát kutatások eredményeivel is alátámasztja. Tudjuk, hogy a böjtölés szigorú vagy enyhébb formája milyen pozitív hatást gyakorol a fizikai egészségre. Számos betegség helyes táplálkozással megelőzhető, speciális diétával tünetmentessé tehető, esetlegesen meg is gyógyítható.

Viszont azt kevesen tudják, hogy a táplálkozás során lerakódott méreganyagok az agy munkáját is károsan befolyásolják. Ennek hatására romlik a memória, a koncentrációs képesség, jelentkezhet indokolatlan idegesség, feszültség, szorongásos tünetek. Ezeket, sajnos egyre többen túlevéssel és rossz táplálkozási szokásokkal igyekeznek kompenzálni.

Azok az emberek, akik évente néhány napot a böjt különböző formáinak szentelnek, arról számolnak be, hogy szellemi szinten is érezhető és tapasztalható javulást érnek el. A böjt hatására az agy olyan lesz, mint egy szivacs, minden új információt könnyebben szív magába, mivel az agysejtek megszabadulnak ilyenkor a káros anyagoktól.

Általa javulni kezd a memória, a koncentrációs képesség, a logikus gondolkodás. A realitásérzés, az éleslátás pedig megnő, így jobban és gyorsabban átlátjuk a megoldandó problémákat. Megszabadulhatunk az idegességtől, szorongástól, félelmektől. A stressztűrési határ kitolódik. A böjttel járó lemondás erősíti a kitartást, fegyelmet, ami számos más élethelyzetben is hasznos lehet számunkra.

Hogy ezeket a pozitív hatásokat el tudjuk érni, eleinte próbáljunk meg beiktatni hetente egy-két tehermentesítő napot, amikor bizonyos ételek fogyasztásáról lemondunk. Pl. ezeken a napokon kerüljük a húsételeket, a finomított lisztet, a cukrot, tartózkodjunk a különböző italok fogyasztásától.

Kizárólag csak gyümölcsöt és zöldséget vegyünk magunkhoz és csak tiszta vizet igyunk. Ezzel fizikailag és lelkileg egy komolyabb böjtre is felkészíthetjük szervezetünket.

„A böjtölés hozzásegít ahhoz, hogy azzá tedd magad, ami
lenni szeretnél. Képessé válunk önmagunk megvalósítására
és olyan emberek lehetünk, amilyennek lenni szeretnénk”
(Paul Bragg)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

„A múltnak a tisztánlátás érdekében le kell ülepednie,
a kiértékelés után pedig tovább kell lépni.”
(Reményik László)

Mindenki életében történt már olyan esemény, amit a legszívesebben örökre elfelejtene. Az egyént ért kellemetlen, ám az adott pillanatban jelentéktelennek tűnő szituáció, negatív hatással lehet a lelkiállapotra, egy vagy akár több napon keresztül is. Ez az adott helyzetben bosszantónak tűnik, ám rövid időn belül feledésbe merül.

Viszont vannak olyan traumatikusnak ítélt történések, amelyek kihatnak az elszenvedő mindennapjaira. Az ilyen ember számára a világ kiszámíthatatlanná és néha félelmetes hellyé válhat. Ő maga bizonytalanná, embertársaival szemben pedig bizalmatlanná válik, üresnek, zsibbadtnak, kiégettnek érzi magát. A komoly lelki megrázkódtatások legtöbbször magukkal hoznak félelmeket, amelyeket olykor nagyobb feladat legyőzni, mint feldolgozni magát a negatív történést.

Ilyen esetben, sokan a köznyelvben „struccpolitikának” nevezett viselkedési formát választják – elkerülik azokat a helyeket, helyzeteket, embereket, amelyek a feledni vágyó eseményre emlékeztetik. Kerülnek minden olyan szituációt, amelyben sérülés érheti akár fizikai, akár lelki értelemben. Ez a viselkedési forma hosszú távon elszigeteltség, kirekesztettség, elidegenedés érzését keltheti a kellemetlen élményt elszenvedő emberben. Korlátok közé szorítja az életet, negatív hatásai csökkentik az általános közérzetet.

Fizikai tünetként megjelenhetnek többek közt az alvászavar, hangulatingadozás, feszültség, idegesség, koncentrációs problémák, általános fizikai gyengeség és kimerültség érzésének jelei.

A fel nem dolgozott negatív események, alkalmanként káros pótcselekvések megjelenését is kiválthatják, úgymint túlevés, dohányzás, alkohol mértéktelen fogyasztása, drogozás. Azonban, ezek a pótcselekvések, pillanatnyilag talán a szenvedés csökkenésének érzetét kelthetik, a problémát nem oldják meg. A negatív emlékek másképpen működnek, mint az átlagos emlékképek. Szükség esetén, tudatosan elő lehet hívni a mindennapi emlékeket úgy, hogy érzelmileg nem lesznek hatással az egyénre, és idővel elhalványulnak. Ezzel szemben a kellemetlen emlékek, valaminek a hatására hirtelen jelentkeznek, heves érzelmi reakciót, indulatokat, szenvedést váltanak ki.

Mivel a múltat megváltoztatni nem lehet, ezért szembe kell nézni, átértékelni, feldolgozni és elengedni azokat az eseményeket, történéseket, amik kellemetlenül érintették az ezt elszenvedő személyt. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, a feldolgozatlan negatív emlékek kedvezőtlen hatással lehetnek az egyén önbecsülésére, önmegvalósítására és emberi kapcsolatainak alakulására. Szembenézni a múlttal, kellemetlen, néha félelmetes feladatnak tűnhet, ám nagyon hasznos, mert utána kinyílik a világ, újabb perspektívák, lehetőségek, kapcsolatok jelenhetnek meg.

Mark Twain-t idézve:

„Nézzünk szembe azzal, amitől félünk,
és a félelem szertefoszlik.”

Azonban, vannak olyan események, amelyek feldolgozása túl nagy feladatnak bizonyulhat egyedül, ilyenkor jobb egy szakember segítségével, biztonságos, védett környezetben, lépésről-lépésre rekonstruálni az eseményeket, újra és újra, amíg ezen emlékek felidézése már nem kelt kellemetlen, negatív érzelmeket, indulatokat, félelmeket. Mindaddig, amíg egy mindennapi, feldolgozott emlékké nem alakul, és a többi átlagos, múltbéli történések közé kerül.

Ezért mindenkinek javaslom, aki ilyen problémától szenved, tegye meg a megfelelő lépéseket. A múltat elengedni nem könnyű, ám egy bölcs mondás szerint:

”A múltat ott kell hagyni, ahol van,
mert ott van jó helyen.”

Ez egy hosszú és néha fájdalmas folyamat. Időre, türelemre és kitartásra van szükség, de az eredmény megéri a belefektetett energiát.

„A múltunkat sokféle képen magyarázhatjuk,
jelenünket számtalan módon megváltoztathatjuk,
és különféle lehetséges jövők állnak előttünk.”
(Szokratész)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

„Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők
falakat húznak föl, az optimisták pedig vitorlákat.”
(ismeretlen szerző)

A változások életünk részét képezik, mivel az élet, folyamatos mozgás, átalakulás és fejlődés. A természetben minden ennek a törvénynek van alá rendelve. A megszokott, ciklikus változásokat elfogadjuk, mivel ismerjük ezeket. Az általunk szándékosan, kellő döntéssekkel előidézett, kívánt, óhajtott változások elé bátran nézünk, mivel reményeink szerint ezek jobbá teszik életünket. Ám vannak változások, melyek bár szükségesek, némelykor elkerülhetetlenek, mégis halogatjuk, félünk, tartunk tőlük, mert az állandóság biztonságot ad, ugyanakkor a fejlődés az, ami előre visz.

„Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen
kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát.”
(Bryan Tracy)

Számtalan ember él úgy, hogy elégedetlen az életével, körülményeivel, kapcsolataival. Vágynak a szebb, teljesebb életre, a boldogságra, a mámorra, várják a csodát, mégsem teszik meg az ehhez vezető lépéseket, mivel a változástól való félelem nagyobb, mint a folyamat közben felmerülő kényelmetlenségek. Ezért sokan csak akkor változtatnak rossz szokásaikon, amikor már nem lehet tovább várni – vannak, akik előbb lesznek cukorbetegek, és csak utána kezdenek diétázni, vagy az első elbukott vizsga után kezdik komolyan venni a tanulást. Pedig az élet, folyamatosan figyelmeztet, „apró kavicsokkal dobál, mégis néha csak akkor kapunk észbe, amikor egy mázsás kővel dob meg.”

A változásokhoz való hozzáállás nagyban összefügg a személyiséggel. A kezdő idézet is arra utal, hogy az optimista ember, aki hisz és bízik magában, képességeiben, nyitottabb az új dolgokra és él a felmerülő lehetőségekkel. Tudja, érzi, hogy a változás az az erő, ami mindenkit képes előre vinni.

„Változás: a szolgálóleány neve, akinek a
segítségével a Természet végrehajtja csodáit.”
(Mark Twain)

A pesszimista ember ezzel szemben fél minden változástól, mivel az esetlegesen megélt, önhibáján kívül történt negatív tapasztalások miatt is önmagát hibáztatja. Úgy érzi, vele csak rossz dolgok történhetnek, nem érdemel jobbat, ezért nem használja ki a képességeit, nem él a felmerülő lehetőségekkel. Többségük, a nélkül létezik, hogy igazán élne.

Elégedetlenek a kényelmetlen, szűkre szabott térben való mozgással, ám mégis képtelenek átrendezni életük színterét, meghozni egy döntést, ami talán egy izgalmasabb, boldogabb jövőhöz vezet. Inkább választják a megszokott, általuk biztonságosnak ítélt helyzetet, mint a változásokkal járó kockázatot, a felmerülő kényelmetlenségeket, és nem is tesznek semmit mindaddig, amíg a helyzetük elviselhetetlenné nem válik. Akkor kezdenek el kapkodni, amikor már késő, hogy elérjék azt, ami tegnap még elérhető volt, de az utólag meghozott döntések ezt néha már lehetetlenné teszik. Miközben egyesek, kényelemükbe süppedve döntésképtelenül mérlegelnek, a körülmények, a világ és benne az emberek, a hangulatok, az érzelmek gyorsan változnak.

Amikor pedig végre azt érezzük, hogy életünk rendben van, elégedettek vagyunk körülményeinkkel, felmerülhetnek, és többnyire fel is merülnek olyan változások, amiket a legszívesebben elkerülnénk. Ezek azok, a kellemetlennek ítélt, váratlan történések, melyeket katasztrófaként élünk meg. Úgy érezzük, hogy „erre most nincs szükségem”, „a legrosszabbkor történik velem”, és csak később értjük meg, hogy egy „szükséges rossz” vele járói voltak, melyek fejlődésünkhöz vezettek.

„Azokat az eseményeket, amik formálnak minket, általában nem
mi választjuk. Sohasem akarunk keresztülesni azon, amin keresztül
kell esnünk ahhoz, hogy azzá váljunk, amivé válni szeretnénk.”
(Andrew Matthews)

A katasztrófaként megélt helyzetek gyakran próbatételek, leckék, amikből tanulva, tapasztaltabbá és bölcsebbé válhatunk. A fejlődés néha fájdalommal jár, de az út végén ott vár a jutalom, ha a nehézségeket tapasztalatszerzésként éljük meg és megpróbáljuk a legjobbat és a legtöbbet kihozni az adott helyzetből.

Ha egy nem várt kellemetlennek ítélt helyzetben találjuk magunkat a legfontosabb, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk reálisan felmérni a helyzetet. Felteszünk magunknak két kérdést:

1. valóban fenn áll-e a probléma, ami aggodalmat jelent, vagy csak a képzeletünkben létezik?
2. tudunk-e változtatni rajta?

Amennyiben az utóbbi kérdésre nemleges a válaszunk, el kell fogadnunk a helyzetet. A helyzet elfogadása nem azt jelenti, hogy beletörődünk, hanem azt, hogy most ez egy megoldásra váró feladat. Ilyenkor tegyünk félre más, egyéb ügyes-bajos gondokat, és csak a komolynak ítélt problémára összpontosítsunk. Vegyünk példát az autóversenyzőkről, akik ha elveszítik az uralmukat egy nagy sebességgel száguldó jármű felett, nem azt nézik honnan jöttek, hol vannak jelen pillanatban, hanem a tekintetüket mindig abba az irányba szegezik, ahová el szeretnének jutni.

Azaz tűzzünk ki célt magunk elé, és lassan, lépésről – lépésre haladva közeledjünk felé. Ne akarjunk mindent egyszerre, egy nap alatt megoldani, ha a helyzet ezt nem teszi lehetővé. Mindig az adott napból hozzuk ki a legtöbbet, hagyjuk, hogy a – holnap – gondoskodjon magáról.

„Az élet nagy lehetőségei legtöbbször szerencsétlenségeknek
és katasztrófáknak álcázva toppannak be hozzánk. „
(Andrew Matthews)

Végezetül tehát, ne féljünk a változásoktól, az új dolgoktól, mert minden változásban van „halál” és „újjászületés”, minden kezdet, valaminek a lezárását jelenti. A kérdés csak az, hogy ki merjük-e nyitni a „titkos ajtót”, belépni rajta és felfedezni mindazt, ami mögötte rejlik. Nyitottak vagyunk-e a kalandra, a felfedezésre, a tanulásra, a próbatételekre, a célban ránk váró jutalomért. A jutalom pedig nem más, mint az, akivé válhatunk a célhoz vezető úton.

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2014. február – Minden egy döntéssel kezdődik

…avagy a megfelelési kényszer buktatói

 „Aki kockáztat, az veszíthet.
Aki nem kockáztat, az mindig veszít.”

Örömmel tapasztalom, hogy egyre több szülő fordul segítségért szakemberhez azzal kapcsolatosan, hogy a perfekcionizmus ( maximalizmus ) blokkoló, negatív hatásait tapasztalják gyermekeik viselkedésében.

Mielőtt kifejteném ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, tisztázni szeretném e fogalom jelentését. A perfekcionizmus egy viszonylag új fogalom a pszichológiában és ezen belül a viselkedéstanban. Az angol „perfect” szóból ered, melynek jelentése „tökéletes”. Azaz, a tökéletességre való törekvés jellegét tekintve nem egy új jelenség, mivel minden emberben meg van ez a hajlam – szeretnénk valamiben nagyon jók lenni, kiemelkedő teljesítményt nyújtani az élet valamely területén. Ez lehet pozitív késztetés is, sőt sokszor ez ad erőt ahhoz, hogy sikereket érjünk el, mivel motivál, energizál, feltölt.

A baj ott kezdődik, ha valaki minden áron sikeres akar lenni, mindenben a legjobbra, legtökéletesebbre törekszik, és e cél eléréséhez túl sok energiát emészt fel. A másik probléma viszont az, ha az emberek nem mernek belemenni bizonyos élethelyzetekbe, mivel félnek attól, hogy sikertelenség esetén sérül az önképük, ezért behatárolják az életüket.

A maximalizmusra való hajlam már gyerek, ill. kamaszkorban megmutatkozik megfelelési kényszer formájában. Ilyenkor a gyermek minden körülmények között szeretne megfelelni a szülői elvárásoknak, mivel sokszor úgy érzi, hogy csak egy „tökéletes gyermek” lehet szerethető. Nem egyszer a szülő öntudatlanul, nem szándékosan generálja ezt az érzést, de egy teljesítményfüggő szülőnek valószínű, hogy a gyermeke is teljesítmény orientált lesz. Az otthon látott, megélt-, megtapasztalt példákat követi és ez nagymértékben kihathat az egész további életére.

Ha az átvett minták nem váltanak át túlzásokba, akkor nincs gond. Céltudatos, törekvő, egészséges ambíciókkal rendelkező felnőtt válik belőle. A problémák ott kezdődnek, amikor a megfelelés, a siker utáni hajsza, szorongások kialakulásához vezet, és sokszor blokkoló hatással bír. Ilyen esetekben a szülőnek fontos időben felismerni a problémát, és ha szükséges, szakember segítségét lehet kérni, mivel az idő múlásával egyre nehezebb lesz ezt a problémát orvosolni.

Akinél már kialakult az úgynevezett megfelelési kényszer, annak elsősorban magában kell tisztáznia bizonyos dolgokat, mivel egy felnőtt ember képes egyedül is megbirkózni e feladattal. Ilyenkor azt kell tudatosítani, hogy amikor az ember belekezd valami újba, számára ismeretlen dologba, valószínűleg nem fog azonnal sikert elérni, vagyis benne van a hiba lehetősége.

Ez természetes, mivel senki sem születik úgy, hogy tud járni, futni, táncolni vagy korcsolyázni. Ezeket a dolgokat meg kell tanulni, el kell sajátítani, ehhez viszont időre, kitartásra és türelemre van szükség. Be kell járnia a fejlődés minden szintjét, mire az ember felér a teljesítménye csúcsára, és ezen az úton sajnos érhetik kudarcélmények, csalódások, sikertelenségek. Sok élsportoló számolt be arról, hogy a sikerhez vezető utat mennyi könny és kétségbeesés árnyékolta be, hányszor akarta az egészet feladni. A kitartás és a türelem azonban idővel meghozza gyümölcsét – „a türelem, rózsát terem.”

Amerikában sok sikeres vállalkozó számol be arról, hogy mennyi nehézség és kudarc útján jutottak a csúcsra. Ami érdekes az ő esetükben az, hogy nem bosszankodtak a kudarcokon, melyek eleinte érték őket, hanem arra voltak büszkék, hogy volt bátorságuk kipróbálni magukat valami újban. Megtették az első lépést. A legtöbb sikeres embernek évekre volt szüksége ahhoz, hogy elérje a célját, nem adták fel, újra és újra próbálkoztak.

Ahogy Nelson Mandela fogalmazott egykor:

” A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot,
hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.”

Bátorság kell ahhoz, hogy egy esetleges kudarcélmény után az ember újra belevágjon. Ritka az olyan ember, aki első jégre lépésekor nem esik el, vagy az első tereplovaglás alkalmával nem csúszik ki a nyeregből. Ilyenkor fontos, hogy az ember bátor legyen és erőt tudjon venni magán, hogy újra kezdje, mert bátraké a világ. Azoké, akik türelmesek és kitartóak. Ilyenkor, már önmagában az is siker, hogy megpróbáltuk.

Az viszont komoly probléma, amikor valaki bele sem mer vágni a számára ismeretlen dologba, ki sem meri próbálni magát, mert eleve retteg a kudarctól. Ezeknél az embereknél olyan erős a tökéletesség utáni vágy, hogy félnek az Énképük sérülésétől, ezért kikerülik azokat az élethelyzeteket, ahol nem érzik magukat biztonságban. Ezzel viszont behatárolják az életüket, kirekesztenek fontos dolgokat, élményeket, örömöket nyújtó-, okozó tevékenységeket, és ez szorongásokhoz, frusztrációkhoz vezethet.

Az ilyen emberek azonban rendszerint sikeresek az élet valamely területén, és ettől tökéletesnek, boldognak érzik magukat. Ennek az érzésnek és önképnek az illúzióját nem akarják elveszíteni, de valójában nem boldogok- szoronganak, frusztráltak, mert tudat alatt érzik, hogy kimaradtak valamiből, valami jóból, izgalmasból.

Például: ha érdekel valakit a sakk, ne tartsa vissza az a tudat, hogy nem válik belőle világbajnok, nem lesz egy újabb Kasparov vagy Fischer, csak az legyen számára fontos, hogy a játék öröme miatt sakkozzon. Sosem késő elkezdeni valamit és nagyot alkotni. Kiváló példa erre Etka anyó, az etka jóga alapítója, aki idős korban kezdett el jógázni és ért el ezen a területen sikereket.

Bizonytalan helyzetekben tegyük fel a következő kérdéseket:

Mi a legrosszabb, ami egy esetleges kudarc esetén történhet?
Ettől kevesebb leszek?
Nem fogom szeretni és tisztelni magam?
Kevésbé fog tisztelni a környezetem?

Ne másoknak akarjunk megfelelni, csakis saját magunknak és saját lelkiismeretünknek. Fenti soraimat egy ideillő idézettel zárnám:

„A legmélyebb örömöt adó érzés, amit életünk
végére elértünk, az lehet, hogy olyanná válunk,
amilyennek a Teremtőnk elgondolt, azaz emberré.
A legnagyobb szomorúság viszont az, ha
nem lettünk azzá, akivé lehettünk volna.”
(Gyökösi Endre)

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Empátia: A beleélés lélektana

2013. május – Az érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2013. december – Szeretet, megbocsátás, elengedés.

2014. február – Minden egy döntéssel kezdődik

2014. április – Az életünkben jelentkező változások.