Hrabár Mónika

Férfiakról nem csak férfiaknak tabuk nélkül

„Jól csak a szívével lát az ember. Ami
igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
(Antoine de Saint-Exupéry)

Nemrég kezembe került egy divatos fiataloknak szóló magazin, amiben a szerző két teljes oldalon azt ecsetelte, hogy manapság milyen a tökéletes férfi. Azt írta, hogy mára „kimentek a divatból” a lányos arcú, vékony szépfiúk, és helyettük az erős, szőrös, férfias külsővel rendelkezők lesznek „divatban”. E cikk olvasása után felmerült bennem a kérdés, hogy akinek „divatjamúlt” a párja, az most mi tévő legyen: cserélje le, hogy trendi legyen, vagy várja meg, míg újra divatba jön? De félre a tréfával.

Ezek és ehhez hasonló írások felelőtlen módon befolyásolják és összezavarják a fiatalok emberi értékekről alkotott elképzeléseit. A férfiakat negatívan befolyásolják a párválasztásban: a nőideálokat bemutató fotósorozatok, a nőket pedig, a férfiakról szóló, néha torz értékeket közvetítő cikkek. A fogyasztói társadalomban nagyon lényeges, hogy a divat változzon, ezáltal kényszerítve az embereket arra, hogy új dolgokat vásároljanak, ergo fogyasszanak. De ez nem szabad, hogy az embereket is érintse, mivel az ember nem egy tárgy, amit használunk, és miután már nem képez újdonságot, divatjamúlttá válik, lecseréljük másra.

De térjünk vissza a férfiakra, a teremtés koronáira. Az előző században, az emancipációs mozgalmak eredményeként a nők egyenlővé váltak a férfiakkal karrier, sport, politika terén. Az erős nő már nem számított ritkaságnak, mégis megvoltak a határok, az egészséges elképzelések a nőies nőkről és a férfias férfiakról. Bár változott a divat, például a „gombafejeket” felváltotta a „hippifrizura”, mindig voltak a fiatal fiuk-férfiak számára olyan minták, amikkel könnyen tudtak azonosulni: családból hozott példák, regény- és filmhősök, zenészek, színészek, mindenki meg tudta találni a hozzá legközelebb álló, követendő eszményt: ilyen az apafigura, fiú a szomszédból, a sportoló, a hősszerelmes, az ügyetlen, de szeretetreméltó figura.

Az új század hozta magával az új hullámot, a tökéletes nőt és a fiatal, sikeres, jóképű modellalkatú férfit. A média, internet, magazinok, azt közvetítették, hogy az igazi férfi sokat keres, jó kocsival jár, drága órát, márkás ruhát visel, és csodaszép barátnő van az oldalán. Erre jött még a fizikai külső is: sportos, napbarnított, szőrtelen, stb.. Na mármost, mindezeknek az elvárásoknak egyszerre megfelelni nem csak nagyon nehéz, de szinte lehetetlen.

Ha sikeres akar lenni valaki, és nem születik bele a „jóba”, akkor tanulnia, dolgoznia kell, hogy kiépítse az egzisztenciáját. Kevesebb ideje marad egyéb dolgokra. Akkor viszont nem marad idő a belső értékek fejlesztésére, a meghitt beszélgetésekre, sétákra, egy jó könyv elolvasására, színházra, magára az életre. Közben megjelenik a „menedzserbetegség”, a férfiaknál a korai infarktus veszélye, a kimerültség, alvászavarok, a kapcsolatok és házasságok felbomlása.

Egyre több férfi keres fel pszichológust, terapeutát önértékelési panaszokkal, lelki okokból fakadó potenciális problémákkal. Mert mindenhol egyszerre helyt állni, minden elvárásnak megfelelni és „ideális férfivá” válni csak nagyon nagy áron lehet. Ha egyáltalán lehet és kell. El kell dönteni, hogy szükség van-e arra, hogy a felnövekvő generáció ilyen értékeket és példaképeket kövessen?

A törzsi kultúrákban manapság is az erő, ügyesség van a középpontban. Generációról-generációra ugyanazt a mintát követik. A fiúk az apjuktól tanulják el a férfivá válás alapjait és adják tovább utódaiknak. Lehet, hogy nincsenek luxus tárgyaik, de talán lelkileg egészségesebb, boldogabb és teljesebb életet élnek. Nem válnak a munka megszállottjává, egy fajta „zombivá”, akik – mint a 80-as évek horrorfilmjeiben – üres tekintettel menetelnek a cél felé.

El kell gondolkodni azon, hogy a nők tényleg kimerült, ideges, fáradt és agyonhajszolt férfiakra vágynak-e, vagy esetleg nem baj az, ha egy férfi nem túl „trendi”, nem címlap külsejű álomférfi, de kedves, türelmes, odaadó. Van ideje és ereje munka után elmenni moziba vagy sétálni, hétvégén kirándulni a családdal, és jóízűeket nevetni. Mindenki maga döntse el, hiszen nem vagyunk egyformák. Az élet a sokszínűségéből fakadóan szép és izgalmas.

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2013. február – Empátia: A beleélés lélektana

2013. július – Javaslatok a mindennapi kommunikáció könnyítésére.

2013. augusztus – Létezik-e orvosság a magányra?