2015. április – A szülői példa hatása a személyiség fejlődésére
„…ne úgy képzeljük a gyermeknevelést,
mint az anyag formázását, hanem inkább úgy,
mint egy fát nevelő kertész munkáját, aki azon
szorgoskodik, hogy megadjon mindent a növekvő
fának, az pedig nőjön, amerre nőnie kell.”
(Szendi Gábor)
A helyes szülői példamutatás a leghatásosabb nevelési módszer egy gyerek számára. A kisgyermek mintaképe a szülő, akinek a viselkedését ösztönösen másolja, mivel olyanná szeretne válni, mint csodált szülei.
Ez a magatartásforma fontos szerepet játszik a gyermek fejlődésében, mivel ilyenkor tanulja meg a viselkedési és magatartási mintákat, erkölcsi normákat és értékeket.
A gyermek akaratlanul is a szülő szokásainak tükörképévé válik, ezért a legtöbb szülő igyekszik úgy nevelni a gyermekét, hogy elégedettséggel tekinthessen bele e tükörbe. Ezért gyakran megesik, hogy a szülők olyasmit várnak el gyermeküktől, amit maguk sem tesznek vagy tettek meg korábban.
Vizet prédikál és bort iszik effektus, az elvárásaik nincsenek összhangban viselkedésükkel. Például: az egészségtelen életmódot folytató emberek képtelenek az egészséges életvitelt elérni gyermeküknél, vagy a szüleikkel tiszteletlenül bánó személyek sem tudják saját csemetéjüktől megkövetelni a nekik kijáró tiszteletet.
A gyermek a szüleitől nem csak az erkölcsi normákat sajátítja el, hanem a nemi szerepeket is: hogyan viselkedik egy nő és hogyan egy férfi, hogyan viselkednek egymással.
Munkám során többször találkoztam olyan problémával, amikor elvált szülök gyermekeként felnőtt férfiak kapcsolatai rendre zátonyra futottak, mivel rossz házasságban felnőve nem látták otthon, hogyan kell egy nővel szemben kifejezni a szeretetet, a figyelmet, így felnőtt életük során sem a megfelelő mintát követték.
Nők esetében is a megfelelő minta hiánya kihatással lehet a kislány felnőtt életére, személyiségének és kapcsolatainak alakulására, hiszen a nőies viselkedést, a lágyságot, a kifinomultságot, a melegséget, az odaadást, a gondoskodást, az otthonteremtés képességét másolt minták alapján az anyától sajátítja el.
Olyan esetekben, amikor egy anya egyedül nevel egy leánygyermeket, akaratlanul is tovább ad bizonyos férfias viselkedési mintákat és sajnos sok esetben, főleg ezeket, amelyek elkerülhetetlenül szükségesek a férfitárs nélküli mindennapokban.
A küzdést, a harcot, az irányítást, az érdekek érvényre juttatásáért tett erőfeszítéseket, melyek nélkülözhetetlen elemei például egy karrierépítésnek. Többek közt éppen ezért, számtalan sikeres, munkájában kiemelkedően teljesítő nő küzd párkapcsolati problémával, mivel nem tudják kifejezésre juttatni nőiességüket.
A nem megfelelő szülői minta tehát kihatással lesz a gyermek felnőtt életére és személyiségének alakulására. Számos esetben, a szülők aggódva fordulnak szakemberhez, mert szerintük felnőtt gyermekük nem a megfelelő módon éli életét.
Nem értik, hogy miért nem az ő elképzeléseik szerint mennek a dolgok és, miért képtelenek helyt állni csemetéik bizonyos élethelyzetekben. Felnőttként a szülői intelmeket és véleményt már nehezen fogadják el, esetleg valóban csak külső segítség jöhet szóba.
Fiatal felnőtt vagy kamasz gyerek esetén még nem késő az életmód- és szemléletváltás, jó példával elől járni, komolyabb hangsúlyt fektetni a kommunikációra. Érdemes átbeszélni, hogy a szülő miért is nem tudott pozitív példát mutatni gyermekének. Az őszinteség, mint sok más esetben, ilyenkor is segít.
Egyszer egy apa, aki válás után külön élt gyermekétől, segítséget kért, mert fia életében nehézségek adódtak. Amikor megkértem rá, hogy beszéljen a fiával, hogy hasonló helyzetben, hogyan is viselkedett az ő korában, azt válaszolta:
„Én is mindent egyedül oldottam meg az
életben, tapasztaljon meg ő is mindent
a maga kudarcain keresztül”
Vagyis, nem volt hajlandó segíteni, nem könnyítette meg a kamaszkorú gyermeke életét.
Tény, hogy a tapasztalatok és a kudarcok is formálják a gyermek, a kamasz személyiségét. Vannak, akik tanulnak a kudarcaikból, és ezek később hasznukra válnak, de vannak olyanok, akik a negatív élmények hatására elvesztik önbizalmukat, önállóságukat és visszahúzódóvá válnak.
Egy pánik betegségben szenvedő hölgy kliensem egyszer azt mondta, hogy a betegséget a szüleinek „köszönheti”, mivel a szülői példa nem volt megfelelő – olyan teljesítményt vártak el tőle, amelyre ők maguk soha sem voltak képesek, és nem is törekedtek rá.
Természetesen minden szülő követ el hibát, még abban az esetben is, ha megpróbálja a legtöbbet és a legjobbat nyújtani gyermekének. Az „elég-jó” szülő sok esetben jobb, mint az olyan, aki a „tökéletes”-ségre törekszik, aki a megfelelési vágytól vezérelve megpróbálja ráerőltetni akaratát gyermekére.
Amennyiben a szülők nem a saját álmaikat akarják megvalósítani gyermekükön keresztül, a természetes megérzéseikre hallgatnak, türelmesek, érzékelik a gyermekük igényeit és ennek megfelelően terelgetik személyiségének fejlődését, akkor nagy eséllyel egészséges felnőtt válik belőle.
Egy biztonságos és szeretetteljes családi légkörben nevelkedő gyermek, ahol a szülői elvárások és példamutatás egyensúlyban vannak, képes lesz önérvényesítésre, problémamegoldásra, kapcsolatteremtésre és arra, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt és boldog életet éljen.
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner