Hrabár Mónika

A Washington Egyetem kutatói a diákok pókokkal kapcsolatos averzióit és szorongását mérték fel virtuális valóságot (VV) alkalmazó terápia előtt és után. A terápia során néhányan megérintettek egy valósághű műpókot, míg mások csupán a virtuális ízeltlábút ragadták meg. Azok, akik valóban hozzáértek egy pókszerű modellhez, három kezelés után kétszer közelebb merészkedtek egy valódi pókhoz, és nagyobb mértékű szorongáscsökkenésről számoltak be, mint azok, akik csak a levegőbe markoltak.

Az arachnofóbia kezelési lehetőségei

A pókiszony, a többi fóbiához hasonlóan, beteges félelem és iszony valamitől, amely nem is feltétlenül van jelen a fóbiás személy környezetében. Sok arachnofóbiás beteg attól retteg, hogy milyen reakciót vált majd ki belőle, ha meglát egy pókot, mit fog szólni a környezete ehhez a reakcióhoz. Ilyen jellegű szorongásos problémáknál a klasszikus pszichoterápiás kezelési módszerekkel szemben általában hatékonyabbak a viselkedésterápiás eljárások. Ezeknek az az előnye, hogy mivel a páciens a fóbia tárgyával való találkozástól retteg, valamilyen módon létrehozzák ezt a találkozást, azonban a terapeuta jelen van, és képes beavatkozni.

Fokozatos ismerkedés vagy lerohanás?

Az ún. deszenzitizációs kezelés lényege, hogy lépésről-lépésre viszi közelebb a fóbiás személyt a félelme tárgyához, míg az elárasztásos kezelésben gyakorlatilag rázúdítják a páciensre fóbiája tárgyát, ha tehát a pókoktól fél, akkor olyan helyre viszik, ahol rengeteg a pók.

Mindkét kezeléstípusnak megvan az a hátránya, hogy a fóbiásokat élőben szembesíti a rettegett dologgal. A virtuális valóság (VV) terápia során azonban a páciensek számítógépes szimuláció során találkoznak a pókokkal, és sokak számára megnyugtató a terápia kezdetén, hogy nem kell élő pókkal szembesülniük.

Mennyire mer Ön megközelíteni egy élő tarantulát?

A kutatók önként vállalkozó pszichológia szakos diákok bevonásával végezték a vizsgálatot. Több mint négyszáz diák töltötte ki a pókiszony meglétét és mértékét felmérő kérdőívet, közülük harminchatan számoltak be az átlagosnál nagyobb fokú félelemről, ők vettek részt a kísérletben. A harminchatból nyolc diák szorongásszintje érte el az arachnofóbia klinikai diagnózisának mértékét.

A terápia előtt és után a résztvevők megválaszoltak hat kérdést, melyek a pókokkal kapcsolatos szorongásukat mérték fel. A fóbia súlyosságának értékeléséhez megkérték a diákokat, hogy lépjenek be egy szobába, melyben egy élő tarantula tartózkodott terráriumban. Amikor olyan közel mentek a terráriumhoz, amilyen közel csak bírtak, megmérték a póktól való távolságukat, és felkérték őket, hogy értékeljék aktuális szorongásszintjüket egy egytől tízig terjedő skálán.

A résztvevőket ezután véletlenszerűen három csoportba sorolták, az egyikben csak VV terápiát alkalmaztak, a másikban VV terápia és érintés kombinációját, a harmadikban semmiféle kezelést nem végeztek.

Karnyújtásnyira egy virtuális póktól

A VV terápiában részesülők három kezelésen vettek részt, a „SpiderWorld” (Pókvilág) nevű szimulációs program segítségével. Az első kezelés során a résztvevők egy virtuális konyhában mozogtak, ahol egy pók szaladgált fel-alá. A feladat az volt, hogy karnyújtásnyi közelségbe merészkedjenek a virtuális pókhoz.

A második kezelés során a páciensek pókkal teli vödröt emeltek fel, és amikor letették a vödröt, egy hosszú lábú, nagy rajzolt pók hátborzongató zene kíséretében kimászott a vödörből, és leesett a földre. A feladat a vödör felemelése volt, és az, hogy fokozatosan egyre közelebb merészkedjenek a pókhoz.

Az utolsó kezelés során a résztvevők feladata egy ökölnyi nagyságú madárevő tarantula képének megmarkolása volt virtuális kéz segítségével. A valóságban a csak VV terápiában részesülők ilyenkor a levegőbe markoltak. A másik csoport tagjai azonban miközben megfogták a virtuális pókot, a valóságban egy előre odakészített szőrös, bolyhos, élethű tarantula modellt ragadtak meg.

Az érintés szorongáscsökkentő hatása

A terápia utáni vizsgálatok során a csak VV kezelésben részesülő személyek, akik a terápia előtt mintegy másfél méterre közelítették meg az élő tarantulát, utána már 75 cm közelségbe merészkedtek. Akik azonban meg is érintették a műpókot, átlag 15 centiméterre álltak meg a valódi tarantulától, miközben szorongásszintjük jóval alacsonyabb volt, mint a kizárólag VV terápiával kezelt csoportnak.

A taktilis (tapintási) megerősítés tehát segít elmosni a valóságos és virtuális világ közötti távolságot, és a virtuális gyakorlás segítségével a való életben javulhat teljesítményünk.

Forrás: National Geographic

Vissza a Fóbiák oldalra