Hrabár Mónika

… életünkre és kapcsolatainkra

„Az intim kapcsolatok létfontosságúak számunkra, de
kockázatot is rejtenek, ezért néha félmegoldásokkal,
például játszmákkal helyettesítjük őket”
(Erik Berne)

Életünk során gyakran tapasztaljuk, hogy akaratlanul is sűrűn kerülünk hasonló konfliktusokba, félreértésekbe, kellemetlen helyzetekbe. Ezek véletlennek tűnnek, holott szabályszerűbbek, mint gondolnánk.

Erik Berne amerikai pszichiáter elsőként kezdte keresni az összefüggéseket bizonyos viselkedési formák között. Felfedezte, hogy az emberek többsége társas kapcsolataikban bizonyos mintákat követ. Ezeket a különböző, bizonyos személyekre jellemző, viselkedési módokat játszmáknak nevezte el.

A játszma fogalma leegyszerűsítve tulajdonképpen az, amikor valaki szeretné, hogy a másik fél megtegyen valamit, de ezt nem mondja ki, hanem viselkedésével, trükkös módon, megpróbálja rávenni a másikat arra, hogy önként tegye meg anélkül, hogy kérné tőle, de közben azt higgye önszántából teszi.

A játszmák nagy része tudattalan vagy félig tudatos, és félelemből, magányból, szeretetlenségből fakadnak, ám vannak, melyek gonoszságból, aljasságból, tudatos manipulációk során születnek.

A játszma mindig rejtet jellegű, valamilyen cél és többnyire nyereségvágy jellemzi. Általa a játékos, az unalmas és nyomasztó időt valamilyen izgalmas tevékenységgel igyekszik kitölteni. Az egzisztenciális nyeresége pedig, hogy megerősíti minden játékos kapcsolati pozícióját.

Pl: Egy idős hölgy, aki általában a „Most rajtacsíplek, te gazember!”, játszmában érzi jól magát, miután felszáll egy buszra, hangosan elkezd kioktatni egy fiatalt, aki nem adta át rögtön a helyét. Mivel sikerült valakit leteremteni, megszégyeníteni, kiélnie a haragját, a haragot, amely már régóta megvolt benne, és ennek kiéléséhez keresett igazolást, megnyugszik, pszichésen kielégül, mert számára ez volt a játszma nyeresége.

A düh, a harag sokszor abból fakad, hogy egy adott személy nem érzi magát elég értékesnek, szerethetőnek. Játszmájával, saját fogyatékosságát és az igazi intimitásra való képesség hiányát próbálja meg leplezni. Az ilyen személyek számára a játszmák félmegoldásai gyakran kulcsfontosságúak a lelki egyensúlyuk fenntartásához.

A különböző játszmákat gyerekkorban sajátítjuk el. A gyermek ösztönös igénye a szülei felé, hogy szeretetet, gondoskodást, biztonságot és figyelmet kapjon, ám azok a szülők, akiknek problémáik, konfliktusaik vannak, ezeket többnyire nem képesek megadni.

Ilyenkor a gyermekek sok esetben játszmákhoz folyamodnak, hogy elérjék szüleik elismerését és szeretetét. Ugyanakkor eltanulják azokat a módszereket, melyeket a környezetükben élő felnőttektől látnak, akik nemzedékről – nemzedékre ismétlik ezeket a játszmákat.

Pl.: A szőnyegre morzsáló apa, akit nem győz leszidni a házsártos feleség, vagy egy mártír anya, aki szenved az agresszív férjtől. Ezek mind játszmák, melyeket a felnőttek játszanak, a gyermek pedig akaratlanul is eltanulja.

A gyermekkorban megélt szeretethiány és az érzelmi közelség hiányának fájdalmas tapasztalatai miatt, felnőttként képtelenek átadni magukat egy bensőséges kapcsolatnak és ennek pótlására választják az érzelmi feszültség által megszerezhető közelséget. Minél önártóbb egy játszma, annál mélyebbek a gyökerei. Egy játszma mindig bántó és negatív, méltatlan helyzetbe hozza mindkét szereplőt.

Számos jól ismert játszma létezik. Pl.:

”űzött vad”,
„adós”,
„rúgj belém!”,
”sarokba szorítás”,
„ennek is te vagy az oka!”,
„miért kell mindig hazudnod?”,
„rám miért nem figyelsz?”,
”sosem érsz rá!”,
stb.

Ahhoz, hogy jobban megértsük ezeket, nézzük, hogyan működik például az „ennek is te vagy az oka!” játszma, ami többnyire házasságban történik, de játszódhat munkahelyen vagy szülők és gyermekek között is. Ez általában úgy kezdődik, hogy az egyik fél nyugalomra vágyik, és úgy látja biztosítottnak a másik fél távozását és saját nyugalmát, ha mindenért a másikat okolja. Célja lehet még a felelősség elkerülése, elhárítása is.

Tipikus helyzete a következő: a férj vagy a feleség éppen csinál valamit, és meglehetősen magának való hangulatban van, igazából azt szeretné, hogy ne szóljanak hozzá, jól el van a saját elfoglaltságával. Ekkor párja megzavarja: belép az ajtón vagy kérdez valamit, mire az éppen tevékenykedő fél hibázik. A bakit természetesen nem a másik fél idézi elő, hanem a saját meglévő feszültsége okozza, mégis dühösen a betolakodóra kiált rá: „ennek is te vagy az oka!”

Erik Berne kimutatta, hogy ha valakinek az egész életvitele erre a játszmára épül, akkor például egy férfi olyan nőt választ, akire később minden felelősséget átháríthat, azaz minden döntést átenged a másik félnek. Az ilyen férj, gyakran tapintatosnak tűnik, azonban, ha a nő valamely döntése nem bizonyul tökéletesnek, akkor rögtön lehet hibáztatni.

Még jobban megbonyolítja az ilyen életvitelt, ha a gyerekeket is bevonják a játszmába. A férj teljesen kivonja magát a gyereknevelésből, ám amikor iskolai vagy egyéb probléma adódik, akkor azonnal elő tudja venni ennek a játszmának a különböző fajtáit:

„én megmondtam”,
„tessék, ez a te nevelésed!”,
stb.

E játszma pszichológiai előnye egyértelműen a felelősség kerülése.

Az ilyen játszmákat házasságon belül és kapcsolatban a legnehezebb elviselni, mert ilyenkor ezek kikerülhetetlenek. E játszmák évek, némelykor évtizedek alatt nyerik el végső formájukat, ezért nem lehet őket egyik napról a másikra megváltoztatni.

Az első lépés, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy egy játszma szenvedő alanyai vagyunk. Ilyenkor tudatosan kell megváltoztatni a játszma „szokásos menetét” amely a játékos megdöbbenéséhez vezet, de még nem a játszma befejezése.

Ilyenkor nem lehet még tőle könnyen megszabadulni, de időlegesen szüneteltetni lehet a feszültséget. Az igazi megoldás, ha megpróbálunk kiépíteni egy őszinte, hiteles kommunikációt, és valódi intimitást a félmegoldások és pótcselekvések helyett. Ellenkező esetben az ilyen helyzet és a vele járó feszültség könnyen a kapcsolat, ill. a házasság végéhez vezethet.

Amennyiben egyedül nem sikerült szembesíteni a számunkra fontos személyt azzal, hogy játszmát folytat, tanácsos minél előbb szakember segítségét kérni. Szükség esetén, párterápián, együttesen egymásért, és nem egymás ellen kel megküzdeni az adott kapcsolatért.

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner