Hrabár Mónika

„A kritika olyan, mint az eső: elég finomnak kell lennie,
hogy táplálja az ember növekedését anélkül,
hogy megsemmisítené a gyökereit.”
(Frank A. Clark amerikai író-karikatúrista)

A kritika szó minden emberben más-más érzést vált ki. Ehhez a kritikához személyiségtől függően mindenki másképp viszonyul. Egyes emberek a megfelelő kritikát hasznosítják fejlődésük és tanulásuk szempontjából. Ezek azok, akik nem félnek tőle, mivel meg tudják különböztetni a konstruktív (építő) jellegűt a destruktív (romboló) kritikától.

Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a személyek, akik reálisan tudják megítélni az őket ért bírálatot, véleményt, kevesebben vannak, mint azok, akik a kritikát minden esetben sérelemként élik meg, ezáltal károsítva önbizalmukat, önértékelésüket. Mivel kritikus világban élünk, amelyben mindenkinek jogában áll véleményt nyilvánítani, meg kell tanulni ezt helyesen kezelni.

Egy tanult viselkedési forma a kritikával élés szokása. A szülő a gyermeknevelés során él vele annak érdekében, hogy a csemetéje megtanulja megkülönböztetni a jót a rossztól.

Abban az esetben, ha a szülő a cselekedetet minősíti, nem a gyermeket, nem okoz kárt személyisége fejlődésében. Abban az esetben viszont, ha gyermeket minősíti, pl.: „Ostoba vagy!”, „Ügyetlen!”, „Két balkezes!”, a szülői romboló kritika, a tudat megkerülésével, a tudatalattiban rögzül, és a negatív „program” felnőttként is működni fog.

Ezek a felnőttek alacsony önértékeléssel rendelkeznek, és az újabb kritikák, főként a személyiségüket bíráló negatív vélemények, még jobban károsítják énképüket.

Ugyancsak károsan befolyásolhatja a gyermek egészséges személyiségfejlődését, ha az iskolában egyes tanárok megkérdőjelezik a gyerek képességeit, intelligenciáját, szélsőséges esetben megszégyenítik, kigúnyolják.

Ilyenkor a gyermek elveszíti nyugodt megabiztosságát és a feszültségénél fogva még többet hibázik, amire újabb negatív kritika a reakció. A negatív spirál addig fokozódik, amíg úgy érzi, hogy reménytelen küzdeni ellene. Ilyen esetekben a lehetséges másik reakció, az adott tantárgyakkal szembeni ellenállás. Mindkét esetben felnőttként érezhető lesz ennek negatív hatása.

Munkám során találkozom olyan önbizalom hiányos, kudarckerülő felnőttekkel, akiknek a szülei nem éltek közvetlen módon romboló, sértő és gyermekük személyiségét negatívan minősítő kritikával, viszont gyakran éreztették velük, hogy a testvér, egy családtag vagy ismerős ügyesebb, szorgalmasabb, kimagaslóbbak a teljesítményei. Ilyen esetekben is az összehasonlítás, főként, ha ez gyakran történik meg, frusztrációhoz, kisebbrendűségi érzés kialakulásához vezethet.

A gyermek úgy érezheti, hogy csalódást okoz szüleinek, nem bíznak benne és képességeiben, ezért felnőttként sem fog tudni bízni önmagában. Ilyenkor minden rosszindulatú megjegyzést, józan mérlegelés nélkül, el fog fogadni.

A destruktív kritika lényege, hogy az álproblémákat problémaként próbálja feltüntetni, alattomos módon elősegíti a kisebbségi érzés kialakulását, kudarctól és visszautasítástól való félelemmel tölt el. Szándéka sok esetben az önbizalom gyengítése, ellehetetlenítés, rossz hangulat előidézése.

A rosszindulatú emberek bírálata sértő, bántó, megszégyenítő, és többnyire azokra a személyekre jellemző ez a kifejezésmód, akik bizonytalanok magukkal szemben, elégedetlenek életükkel, boldogtalanok. Ezek általában agresszív vagy manipulatív személyiségek.

Mivel elkerülni nem tudjuk a minket érő kritikákat, meg kell tanulni megkülönböztetni az építő, segítő, a fejlődést szolgáló véleményeket a romboló bírálatoktól. Az alkotó ember kritikája minden esetben segítőkész, udvarias, kedves, úgy mutat rá a dolgokra, hogy azok a fejlődést segítség elő.

Abban az esetben, ha kritika ér minket, meg kell vizsgálnunk, kitől származik, és milyen szándékkal közelít felénk. Reagálhatunk rá agresszíven, védekezően és elutasítóan, letörhetünk általa, vagy megvizsgálhatjuk mennyire valós, és hogy a fejlődésünkre tudjuk-e fordítani. Azok az emberek, akik rendelkeznek kellő önismerettel, az érett személyiségek, akik tisztában vannak erőségeikkel és gyengeségeikkel, helyesen tudják megítélni a kritika igazságtartalmát.

Ezek után mérlegeljük, tapasztalatainkból adódóan, mi szól mellette és ellene. Abban az esetben, ha jogos, fordítsuk fejlődésünk javára, ha pedig igazságtalannak ítéljük meg, ne foglalkozzunk vele, lépjünk túl rajta és felejtsük el. Ne hagyjuk, hogy a rosszindulatot és az irigy kritikát tartalmazó bírálatok megmérgezzék a magunkba vetett hitet és útját állják a boldog, kiegyensúlyozott életnek.

„Csak az a fajta kritika lehet építő jellegű, ami nem
töri össze a másik méltóságát, csupán felhívja a figyelmet
a gyenge pontokra, és ezek javítására ösztönöz.”

Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner

Kapcsolódó cikkek:

2014. május – Asszertivítás

2013. május – Az érett személyiség előnyei és ezek elérése személyiség fejlesztéssel.

2014. július – A fel nem dolgozott negatív történések hatásai életünkre.

2013. július – Javaslatok a mindennapi kommunikáció megkönnyítésére.

2013. szeptember – A perfekcionizmus blokkoló hatásai.

2014. szeptember – Alázat: erény vagy gyengeség?