Archive for szeptember, 2014

2014. szeptember – Alázat: erény vagy gyengeség?

hétfő, szeptember 22nd, 2014
“Az alázat nem megalázkodást, meghunyászkodást, behódolást jelent,
hanem mindössze annyit, hogy képesek vagyunk elismerni és
elfogadni, vannak nálunk jobbak, tehetségesebbek is”.

Napjainkban, az alázat és az alázatosság fogalmát többnyire negatív, pejoratív értelemben használják, tévesen meghunyászkodást, megalázkodást, egy személy alárendeltségét, vagy egy másik felsőbbségét értik alatta.

Az alázatos ember azonban soha nem helyezi magát mások fölé. Tisztelettel bánik embertársaival. Képes kiállni a meggyőződése mellett, de ha bebizonyosodik az ellenkezője, nem védi mindenáron a maga igazát. Megvan hozzá a képessége, hogy elismerje azt, aki jobb nála, és tanuljon is tőle, ugyanakkor tanítsa azt, aki ezt ő tőle igényli. Tehát képes egyben tanítvány és akár tanító is lenni.

Sok problémára megoldást jelentene az alázatosságra való készség, többek közt segítené az emberek közötti békés együttélést, mivel az alázatosság nem csupán egy a sok erény közül, hanem az a táptalaj, amelyből minden más erény sarjad.

Az alázatos ember, a dölyfös és gőgös emberrel szemben nem törekszik alá-fölé rendelt viszonyra, nem helyezi magát mások elé és nem néz le másokat. Tisztában van önmaga képességeivel, hibáival és pozitív adottságaival. Ha dicséretet kap, ugyan nem bújik el a szerénység álarca mögé, de magától értetődőnek tekinti azt is, hogy mindig van hová tovább fejlődni és mindig is lesz mit újat tanulni.

Az élet számos területén szembesülünk vele, hogy a pályakezdő fiatalokból hiányzik egyfajta alázat. Úgy érzik, hogy ők már fel vannak vértezve a kellő tudással, ambícióval, tehetséggel, ami különbé teszi őket másoknál, embertársaiknál, kollégáiknál. A tanácsokat, kritikákat, észrevételeket nem ritkán negatívan, akadályozó tényezőként élik meg, melyek véleményük szerint, gátakat emelnek fejlődésük útjába.

Ettől a fajta magatartástól és szemléletmódtól többnyire mentesek azok, akik gyermekkoruktól fogva aktívan sportolnak. A sport, a megmérettetések és versenyek által szembesíti őket azzal, hogy mindig jöhetnek náluk jobbak és ezt mint örök érvényű tényt, sportszerű elfogadni. Megtanulják a sport, vagy az élet bármely területén kiérdemelt sikerrel járó elismerést is a helyén kezelni, helyesen értékelni, de mindenek előtt elsajátítják, hogy a sikerhez vezető út kemény munkával van kikövezve, és hogy a tehetség önmagában nem elég, csak szorgalommal párosulva vezet kimagasló eredményre.

Az alázatos személyiség ellentéte a gőgös, dölyfös, határtalan önbizalommal telt ember, aki magát jobbnak tartja másoknál és ezért lenéz mindenkit, feljebb helyezi önmagát embertársainál. Egy ilyen embert élete során számtalanszor ér kudarc és csalódás, de ezekből rendszerint semmit sem tanul, mivel a valóságot a „saját valósága” torz tükrében látja. Az empátia, megértés és másokra való odafigyelés távol áll tőle, ezért előbb vagy utóbb magára marad, amiért többnyire mindig mást okol, mást tesz felelőssé.

Az alázatot, mint erényt, az alábbi tanulságos
kis történettel illusztrálnám:

Egyszer, egy szép napsütéses napon egy amerikai kisváros postahivatalába címzetlen levél érkezett, melyen mindössze ennyi állt:

“A város legsikertelenebb ügyvédjének”.

Másnap, a postamester elkezdte végigjárni a város ügyvédjeit, de egy sem akadt, aki átvette volna tőle a küldeményt, még a fiatal ám annál ambiciózusabb ügyvédek sem, akik hallani sem akartak róla, hogy egy ilyen levél átvételével magukat sikertelennek titulálják. Végül már csaknem dolgavégezetlenül visszaindult a hivatalába, amikor eszébe jutott egy közelben lakó, ügyvédi munkáját nagy odaadással végző, szerény kis köpcös emberke, aki végül is nagy meglepetésére átvette tőle a borítékot.

Miután végig hallgatta a postás történetét és figyelembe vette azt a tényt, hogy ő előtte, senki sem tartotta magát a levél jogosult címzettjének, alázattal félre tette szakmai büszkeségét és utolsóként elfogadta, hogy a város többi ügyvédje talán mind sikeresebb nála.

Miután kibontotta a borítékot, egy levelet és egy nagy összegről szóló csekket talált benne. Az üzenet mindössze pár sor volt, hogy egy gazdag üzletember teszi próbára és jutalmazza meg a város legalázatosabb és legszerényebb ügyvédjét. Miután ez a kollégái tudomására jutott, irigység és önző rosszindulat uralkodott el rajtuk, hogy miért is nem ők vették át a levelet, hogy miért nem volt ő bennük is elég alázat.

Általában, a világtörténelem nagy embereinek, sajátja volt az alázat erénye. Szókratész az ókor nagy bölcse írta, hogy:

„Azt tudom, hogy semmit sem tudok.”

Ez manapság is így van, minél nagyobb tudással rendelkezik valaki, annál inkább érzékeli, felfogja azt, hogy mennyi minden van, amit még nem tud.

A fenti sorok olvasása után döntse el mindenki, képes-e megválaszolni a kérdést, hogy az alázat erény vagy gyengeség? Magára ölti-e az „alázatosság kötényét” mint hajdan a rabszolgák, akik a kötény viselésével jelezték, tudatták a külvilággal kilétüket. Az alázat is lehet az az erény, amely különbé teszi az embert, és ezt a „viseletet” soha nem késő magunkra ölteni.

„Akárhogy történt, a magamon végzett hosszú tanulmányok után
felfedeztem az emberi lény feneketlen kettősségét. Akkor aztán
megértettem – mert soká kutattam az emlékezetemben -, hogy a
szerénység segített a csillogásban, az alázat a győzelmeimben
és az erény a zsarnokságomban.”

(Albert Camus)
Szerző:
Hrabár Mónika
Terapeuta, életviteli tanácsadó,
egyetemi okleveles tréner